Pénzküldő szolgáltatást indít a Mastercard és a Viber, a funkciót elsőként itthon próbálhatják ki a felhasználók.
Elindult a Moneytou, a Mastercard és a Rakuten Viber pénzküldő szolgáltatása (a köznyelvben a cset-appot a mai napig Vibernek hívjuk, hivatalos nevéhez azonban 2017 óta azonban hozzátartozik a japán multi, a Rakuten neve is).
A felhasználók a mai naptól gyorsan és könnyen küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egymásnak a Viber alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével, áll a két cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.
A Moneytou-t a világon elsőként a magyar felhasználók próbálhatják ki bankkártyájuk regisztrálásával, így később mindössze néhány érintéssel küldhetnek egymásnak pénzt.
A Mastercard Send technológiáján alapuló szolgáltatást még októberben jelentették be a felek. A Neopay fejlesztését a GB&Partners befektetői csoport támogatta.
A Moneytou a következő napokban fokozatosan valamennyi magyar felhasználó számára elérhetővé válik, a tervek szerint a közeljövőben további piacokon is tesztelik majd.