Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

110 millió eurós veszteséggel zárta 2020-at a Budapest Airport Zrt., amire bejelentkezett a kormány

A Budapest Airport Zrt. minden idők legjobb utasforgalmát eredményező éve után minden idők legnehezebb évét zárta 2020-ban, 110 millió eurós veszteséggel.

Közleményben számolt be a pénzügyi évéről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., amelyben leírják, hogy a 2019-ben realizált rekord magas eredményt válságkezelésére fordították, nagyrészt saját, illetve kisebb részben piaci alapú forrásokból finanszírozta a működését 2020-ban,

a vezetőség a 2019-es osztalékot is visszaforgatta.

A drasztikusan lecsökkent árbevétel ellenére összesen 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket 2020-ban.

Mint írják, 2019-ben összesen 16,2 millióan használták a repteret, 2020 első két hónapjában még folytatódott a felfelé ívelő statisztika. Januárban és februárban a havi utasszám még a 2019-es szintet is meghaladta, 16, illetve 15 százalékkal. Márciusban azonban a koronavírus elterjedésének hatására több mint a felével, áprilisban pedig drasztikus, 99,3 százalékkal csökkent.

Az év utolsó hónapjaiban a visszaesés mértéke 95 százalék körül stabilizálódott,

éves szinten pedig az utasforgalom a 2019-es szint 24 százalékát érte el. Az utasszámcsökkenés és a kapcsolódó szolgáltatások leállása nyomán a vállalat nettó árbevétele 118 millió euró volt, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

A bevételkiesést a rekord cargo forgalommal és olyan ingatlanhasznosítási bevételekkel tudta valamelyest pótolni, mint például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok.

A kormány megerősítette: meg akarja szerezni a repteret

Azt írják, a nehézségek ellenére stabil a működésük, likviditása biztosított. Mai hír az is, hogy Palkovics László miniszter vezetésével tárgyalásokba kezd a többségi tulajdon megszerzéséért, ezek során a magyar állam nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat.

Azt, hogy hány száz milliárdba kerülhet a reptér, itt számoltuk ki.

Jellinek: Nemcsak Ferihegy van a csőben, más reptereket is nézünk

Borítókép: a Liszt Ferenc repülőtér Skycourtja teljesen kiürül 2020 áprilisában a koronavírus-járvány miatti leállásban. Fotó: BA

Oszd meg!