Fotó: Forrás: WHO/Christopher Black
rövid hír

WHO-főigazgató: halasztani kellene a harmadik oltást

Forbes
2021. augusztus 24. 3 perc olvasás

Magyarországon tartózkodik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel miniszterrel is tárgyalt a koronavírus-járvány alakulásáról, az oltásokról, a vírus terjedéséről. Gebrejeszusz azt mondta, a WHO szerint el kell halasztani az erősítő, harmadik oltások beadását, ezért moratóriumot hirdetne a harmadik oltásra.

Közölte, hogy amikor sok országban küzdelmet jelent az első vagy a második oltás felvétele, nem segíti a globális fellépést a vírussal szemben, ha harmadik oltást adnak egyes országokban, számolt be a Portfolio. A delta variáns tovább fejlődhet, még fertőzőbbé válhat, és még erősebb variánsok jelenhetnek meg, hangsúlyozta. 

Már zajlik a negyedik hullám

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elmondta, hogy

a negyedik hullám már bekövetkezett, jelen pillanatban is zajlik a világon.

Az ajánlásuk, hogy növelni kell az átoltottságot, amilyen gyorsan csak lehetséges. A másik ajánlásuk a közegészségügyi intézkedések bevezetése, amelyek országról országra változhatnak, sőt, még országon belül is eltérőek lehetnek.

A WHO vezetője csalódott a vakcinamegosztás tekintetében. Eddig 4,8 milliárd dózist adtak be, amelynek 75 százalékát 10 országban adták be. Afrikában az átoltottság kisebb, mint 2 százalékos. Arra kérjük a G20 országokat, hogy osszák meg a vakcinákat – fogalmazott. A világ 40%-át be kell oltani az év végéig. Megköszönte Magyarországnak, hogy már több mint 1 millió adag vakcinát adott más országoknak.

Vakcina a szegényebbeknek: nem követték tettek a szavakat, és ez visszaüthet

Minél tovább áll fent a vakcinák méltánytalan elosztása, annál tovább terjed a vírus

A főigazgató szerint azt, hogy világszerte növekednek az esetszámok, a vakcinák közötti méltánytalan elosztás is okozza. Gebrejeszusz elismeréssel szólt arról, hogy Magyarországon alacsonyak az esetszámok, ami miatt a kormánynak és a társadalomnak is megköszönt. Figyelmeztetett, számos országban visszatért a vírus, ezért ébernek kell maradni. Átfogó, személyre szabott, következetes intézkedésekre van szükség.

Úgy látja,

egy ország sem tehet úgy, hogy elmúlt volna a világjárvány. Amíg nem ér véget mindenhol, addig nincs vége a járványnak.

Minél tovább áll fent a vakcinák méltánytalan elosztása, annál tovább terjed a vírus, annál inkább alakulhat ki új variáns, mondta. Elismeréssel szólt Karikó Katalin magyar tudósról, hiszen az általa kifejlesztett mRNS-vakcina millióknak nyújt segítséget.

Karikó Katalin: Minden egyes pofon a hasznomra vált, ha megkapom a Nobel-díjat, megköszönöm őket

A borítóképen Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a kép forrása: WHO/Christopher Black