Legyél jobb!

A Karikó-modell: hogyan lesznek a kívülállókból azok, akik végül átírják az összes szabályt

Forbes
2021. augusztus 06. 5 perc olvasás

A történelem során már sokszor előfordult, hogy azokat, akik előrébb tartottak a koruknál kinevették, nem becsülték. Van, akit csak halála után ismertek el, mások több évtized után tudtak előbújni a háttérből, de hogyan lesznek a kívülállókból azok, akik megváltoztatják a történelmet? 

Nobel-díj esélyes, világmegváltoztató különcökért sem időben sem térben nem kell messzire mennünk. A Harward Business Review is Karikó Katalint, azt a magyar biokémikus professzort hozza fel példaként, akinek a szabadalma alapján a Pfizer-Biontech koronavírus elleni vakcinája készült.

Karikó a Szegedi Tudományegyetem biológia szaka után a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) dolgozott, ahonnan létszámleépítés miatt elküldték. Több helyen próbált új munkát találni, mire a philadelphiai Temple Egyetemtől meghívást kapott.

Később, a Pennsylvania Egyetem (UPenn) kutatójaként lefokozták professzori állásából, mert egy pályázatot sem nyert el.

A fizetése kevesebb lett, mint a mellette álló technikusé.

Bár az mRNS-re irányuló kutatásait sokáig nem vették komolyan, végül a németországi Biontech RNA Pharmaceuticals alelnökeként mégis hatalmas része volt abban, hogy elkészülhetett a Pfizer-Biontech koronavírus elleni vakcinája.

Karikó Katalin, a Biontech alelnöke a Brain Bar podcast stódiójában Budapesten.
Karikó Katalin, a Biontech alelnöke a Brain Bar podcast stódiójában Budapesten.

Karikóról még 2020 júniusában írtunk portrét, a Pfizer 2021 második negyedévében 9,2 milliárd dolláros bevételt ért el vakcinaeladásokból. A Pfizer-Biontech vakcinájából idén a tervek szerint 2,1 milliárd dózist gyártanának le év végéig. Ez a Pfizernek 33,5 milliárd dollárt (10 ezer milliárd forintot) hozhat 2021-ben.

A Hbr.com arra kereste a választ, hogy hogyan lesznek a kívülállókból azok, akik végül átírják az összes szabályt és megváltoztatják a történelmünket.

Kilógnak a sorból, de képesek jó kapcsolatokat ápolni

A Karikóhoz hasonló sikertörténetek nemcsak az újítók kívülálló státusza ellenére, hanem éppen emiatt is fordulnak elő. Mivel kevésbé érzik magukat kötöttnek a normákhoz és szabályokhoz, amelyeknek a többiek igyekeznek megfelelni, a kívülállók felismerik azokat a megoldásokat, amelyek elkerülik a többiek figyelmét.

A paradoxon a helyzetben az, hogy ugyanaz a társadalmi helyzet, amely a kívülállóknak lehetőséget ad rendhagyó projektekbe belekezdeni, korlátozza azt is, hogy innovációikhoz támogatást szerezzenek.

Ahhoz, hogy ezt kiküszöböljék, meg kell találniuk az egyensúlyt aközött, hogy jó kapcsolatokat tudjanak ápolni, így könnyebben hozzáférnek a megfelelő forrásokhoz, de közben meg tudják őrizni annyira a kívülálló státuszukat, hogy ne illeszkedjenek bele túlságosan a normákba.

Minden Steve Jobs mögött áll egy Mike Markkula

A Hbr kutatása szerint ahhoz, hogy a meg nem értett zseni sikerre vihesse, szüksége lesz arra, hogy egy befolyásos támogatót szerezzen, aki által hitelesebbé válhat a befektetők vagy a döntéshozók számára. Ilyen volt Steve Jobs mögött Mike Markkula, aki az Apple első befektetőjeként rátette a siker felé vezető útra Jobsot.

A hétköznapokat megszakító tragédiák elismeréshez vezetnek

Szomorú statisztika, de azt, hogy például a kevésbé populáris zenészek nagyobb elismerést kapnak általában az előzi meg, hogy egy-két nagy legenda meghal.

Ha eltűnnek a kapuőrök, akkor a többiek is bejuthatnak a belső körökbe.

Az eddigi adatok alapján azokban az években, amikor egy nagy legenda, például Michael Jackson vagy Prince meghalt 40 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak Grammy-díjat addig kevésbé elismert művészek, míg a közismertebb és addig sikeres előadóknak 24 százalékkal kevesebb esélye volt erre.

Muszáj megtanulni jól marketingelni

Miután minden jelentős folyóirat elutasította, Karikó végre 2005-ben publikálhatta a kutatását. Évekig azonban még mindig kevés figyelmet kapott. „Beszéltünk gyógyszeripari vállalatokkal és kockázati tőkebefektetőkkel is. Senkit sem érdekelt ” – emlékezett vissza a kutatópartnere, Drew Weissman.

A kívülállóknak általában nem az ötleteikkel van a baj, hiszen általában évtizedes várakozások után megkapják a méltó elismerést, hanem azzal, hogy nem tudják jól eladni azokat.

Nem elég, hogy a lángelmék betegyék a fiókba a kutatási eredményeiket. A megfelelő marketingeszközöket is el kell sajátítaniuk ahhoz, hogy másokat is meg tudjanak győzni arról, hogy az ötleteikre valóban szüksége van a világnak.

Fotó: Greg Williams / Twitter