Már az első kérdésnél felborult az előre eltervezett interjúvázlatom, de elfogadtam, hogy Holló Gáborral nem lehet és nem is érdemes terv szerint haladni. A Hírkereső és a Kapu.hu alapítója mindig is különc figurája volt a magyar üzleti életnek. Fél élete Las Vegashoz, a másik fele Albertirsához köti, miközben napi három-négy óra munkával egyedül elviszi az ország legnagyobb profitmarzsú cégét. Irsai törzshelyén beszélgettünk a Hírkereső túlfutott pályájáról, a verseny fontosságáról, nárcisztikus vezetőkről, vegasi bulikultúráról, az életünk fenntarthatatlanságáról és a kiégésről.
Forbes.hu: Utoljára 2021-ben írtunk rólad, akkor masszív covid volt, te meg itt ragadtál Las Vegasból…
Holló Gábor: Az volt a Kibéreltem a Csányi gépét című cikk, ugye?
Igen.
Pedig háromszor elmondtam, hogy az nem a Csányi gépe, hanem az az OTP Travelé. Ki lehet bérelni. Ha kifizetsz egy jelentősebb összeget és nem tűnsz kábítószer- vagy fegyvercsempésznek, akkor normál embereknek is kiadják.
Csak nem rád szólt Csányi Sándor a cikk után, hogy az nem is a ő gépe?
Nem. Csak kicsit kellemetlen volt nekem, hogy nem mondtam túl sok jót a magángépezésről, mikor ők meg odaadták nekem. Mondták, hogy vihetem, Csányi úr ismer engem, oké vagyok. Az nyilván nem kérdés, hogy én tudom, ki ő, de az már inkább, hogy ő is tudja.
Márpedig ha túl nagy a magángéped – tudom, ez a világ legnagyobb problémája –, akkor pontosan ugyanolyan rossz, mint egy utasszállító.
Csak a nagy reptereken száll le, csak egy rövid idősávra kap engedélyt leszállásra, és ugyanúgy végig kell menni a biztonsági ellenőrzésen, gyakorlatilag csak kikerüljük a népet, ennyi.
Hát meg nincs más a gépen rajtad kívül. Az nem számít?
Teleraktam én azt a gépet azért.
„Nem vagyok naiv idealista, az anyagi biztonság egy szükséges előfeltétel, de ha ez megvan, a lényeges dolgok nem függenek a pénztől. Amire az embernek igazán szüksége van, azt nem boltban árulják.” Fotó: Ránki Dániel / Forbes
Akkor nem is vagy annyira visszahúzódó karakter, mint ahogy a nyilvánosságban lejön? Nagy társaságod van?
Inkább volt. Szerintem én annyira nem vagyok visszahúzódó, kb. 2014-ig jártam a pesti éjszakát. Csak ugye 2010-től már több időt töltöttem Vegasban, mint itthon. Jött a választás, féltem attól, hogy a Fidesz csinál valami olyat, ami nem fog tetszeni, és nem akartam, hogy ez elvegye a jókedvemet. Most nem is emlékszem, 2010-ben ki volt az elnök Amerikában…
Obama.
Na, Obama. Egy szót sem lehetett hallani a politikáról a mindennapokban. Itthon meg… Onnantól az itthoni életem elindult egy lefelé szálló ágba, a vegasi meg felfelé, kb. 2014-ben így vége lett a magyar társasági életemnek.
Mit tud Vegas, hogy az fogott meg a legjobban egész Amerikában?
Én jól szét tudtam választani, a helyet, ahol élek a helytől, ahol szórakozom. A város szélén lakom, a striptől mondjuk tíz kilométerre. A stripet meg úgy kell elképzelni, mint Budapesten a Dunát, aköré szerveződik a közlekedés, és nagyon színvonalas szórakozóhelyek vannak. Én továbbra is azt gondolom, hogy ott vannak a legjobb szórakozóhelyek.
Milyen a jó szórakozóhely?
Én nagyon international, szinte lakossági bulikba jártam. Mondjuk ilyenre, hogy David Guetta. Szeretem, ha olyan a zene, amit ismerek, ha már kifizetek a buliért egy csomó pénzt. Vegasban külön alkalmazás van a szórakozóhelyekre, hogy egyáltalán át tudd látni, hol milyen buli van a városban.
De most nem Vegasban, hanem Albertirsán beszélgetünk.
De vissza fogok menni hamarosan. Tegnap kaptam meg az útlevelemet.
Akkor még mindig igaz lenne, hogy Magyarországgal ellentétben ott nem szivárog be a politika az életedbe?
Hát nem. Borzasztó, ami kint megy.
Mit látsz, mit tapasztalsz?
Hazajöttem valamikor június elején, szóval a választási cirkuszból én tökéletesen kimaradtam. Úgyhogy tök szívesen mondanék ilyen okos dolgokat, de nem tudok olyat, amit én személyesen átéltem volna, csak azt, amit olvasok. Ugye azért Vegas speciális hely, nagyon kevés olyan ember van, aki hosszú ideig él ott. És én is inkább bevándorlókkal, magamfajta félbevándorlókkal vagyok kapcsolatban, mint amerikaiakkal.
Ács Gábornak azt mondtad 2021–ben Trumpról és Republikánus Pártról, hogy „bebizonyította a rendszer, hogy egy bohócot még kordában tud tartani.” Aztán eltelt négy év és újraválasztották. Meglepett?
Az utolsó pár hétben már erre számítottam. Inkább az lepett meg, hogy milyen gyorsan és könnyen elfoglalta a Republikánus Pártot. Nem is elfoglalta, hanem felülírta. A 2016-os megválasztása szerintem még őt magát is váratlanul érte. Nem tudott úgy felkészülni, hogy akkor ők lesznek az emberei, ezek lesznek az első lépései. És akkor sokban támaszkodott még a régi republikánus pártra. Mára csak papagájok maradtak körülötte.
Szerinted hol van ennek az erőre kapásnak legnagyobb veszélye?
Ez messzire visz, de azért elmondom. A nárcizmus korát éljük, így a nárcisztikus vezetőkét is, akiknek csak rövid távú érdekeik vannak. Ebből sok mindent szerintem le lehet vezetni, de nem olyan széleskörű a tudásom, hogy én ebben nagyon markánsan állást foglaljak. Az ilyen vezetőknek meg kell kapniuk a csodálatot, vagy ha azt nem kapják meg, annak az ellentétét. Ha nem tudsz szeretni, akkor utálj – neki majdhogynem mindegy. Persze nyilván a pozitív érzelmek azért jobbak, mert azokat olcsóbb, kevesebb erőfeszítéssel lehet elérni. Ahhoz, hogy utáljanak, nagyon bele kell taposnom a másik oldalon. Ilyen szempontból a narcisztikus vezetőknek szükségük van azokra is, akik velük szemben vannak. Ez gyönyörűen látszik Trump és a körülötte állók kapcsolatán is.
Bár a nárcisztikus vezető sok manipulációs technikát használ, még ha gyakran nincs is ennek tudatában, de ő maga is könnyen manipulálható, főleg pszichopaták által. A nárcisztikus vezető nem egyszerűen hazudozik, hanem alkot egy saját világot, egy osztott valóságot, saját szabályokkal és tényekkel, amit a rajongói elhisznek. Még ha ennek az álomnak semmi köze sincs a valósághoz.
Nem az van, hogy az elmúlt tíz év önismereti forradalma után most már mindenki mindenkiben a nárcisztikust látja?
Ez is van, de a mostani világ kétség kívül nekik kedvez.
Olyan korban élünk, ahol ha nárcisztikus vagy – és most a patológiás esetről beszélek – az óriási előny a politikában. Nincsenek elveid, nincsenek igazi értékeid, nincs lelkiismereted, nem ismered azt, hogy sajnálom, meg hogy irgalom, csak rövid távú érdekeid vannak.
Ezt a közösségi média tök jól fel tudja erősíteni, ami miatt a hatása kiterjedt. Régen érintette a párkapcsolatodat, a gyereked, a szüleid, de most már társadalmakat rogyaszt össze ez a nárcisztikus dinamika. Meg egyébként üzleteket is. Szegény Forbes.
Nem gondoltam volna, hogy erről fogunk beszélni.
Én sem.
Akkor beszéljünk a Hírkeresőről. Arról már a tíz évvel ezelőtti címlapinterjúban is volt szó, hogy majd jön a Facebook meg a Google és lesöpri a Hírkeresőt. Lesöprésről továbbra sincs szó, nem?
Ó jaj, dehogynem!
A bevételekből nem ez látszik, a forgalmon érzed?
A bevétel az oké, de ha az inflációval korrigáljuk nem olyan szép a kép, öt éve kábé ugyanannyi az árbevételem.
Attól sorvad a forgalom, hogy a fiatalok nem olvasnak Hírkeresőt?
A fiatalok nem olvasnak, pont. Nézd, én ezt magamra vállalom. Én sajnos nagyon sok tekintetben nem vagyok jó üzletember. Engem nem érdekel a pénz. Egy darabig érdekelt, mert vágytam bizonyos javakra, de most már nem. Szeretem csinálni, amit csinálok, csak nem tudom pénzügyileg úgy kifacsarni, ahogy kellene. Nem tudom olyan határozottan emelni például az árakat, nincs meg bennem az a lelkesedés, hogy fejlesztek valamit a szolgáltatáson, amivel több hírolvasóm lesz, amivel több bevétele lesz a cégnek. Ezt már úgy elengedtem. Először átmentek a videós tartalomra, onnan meg a rövid videós tartalomra. De a Hírkereső is kicsit olyan, mint a tévézés, megvan a szokása, megvan a korosztálya.
Fotó: Ránki Dániel
A nemnövekedési kapitalizmus tökéletes példája is lehetnél. Ez a pozíció nem komfortos?
Bár nagyon komfortos lenne, hiszen a jelenlegi végtelen növekedésen alapuló kapitalizmust le kell váltani, mert rövid idő alatt felfalja saját magát és a bolygót, de az, hogy egy cég hosszú évekig a nemnövekedés fázisában van, maximum jó példának tekinthető. Annak a jó példájának, hogy mikro szinten megvalósítható. Sajnos a teljes gazdaság új alapokra helyezésének még csak az esélyét sem látom. Egy nagy összeomlás után jöhet el ennek ideje, más utat nem látok.
Az, hogy a fiatalokhoz már nem érsz el, azt is jelenti, hogy mondjuk tíz év múlva egyszer csak nem lesz Hírkereső?
Erre azért nehéz válaszolni, mert olyan alacsony költséggel is tud ez működni, hogy még akkor is megéri talán fenntartani, ha csak tízezer ember lesz, akit érdekel. Inkább azt mondom, hogy ez a történet velem együtt öregszik. Iszonyatosan büszke vagyok a termékre. A semmiből létrehozni valamit, ami gyakorlatilag egy pénzgyár lett. De valahol van bennem egy ilyen végtelen szomorúság is a magyar piaccal kapcsolatban. Valóban nagyszerű ötlet volt ezt megcsinálni, de ebben nincsen ennyi. Nem kellett volna, hogy ennyi legyen. Kellett volna, hogy ez fusson pár évig, és utána legyen rajtam egy nyomás, hogy vagy ezt megújítsam, vagy csináljak valami teljesen újat.
Hogy ez nem volt, sokat elmond a magyar piacról, de lehet, hogy az egész internetes piacról elmond egy csomó mindent. Nagy teljesítmény nélkül is ott lehet lenni. És ez nekem nem tetszik.
Amúgy Amerikában kevés dolgot szeretek nagyon, de az, hogy folyamatos a versengés, az nagyon fontos és jó. Menni kell, mert lenyomnak. Én azt gondolom, hogy tudtam volna talán jobb dolgot csinálni, ha van versenyem. Szeretem a szabad versenyt. Azt a normálisat, ahol az állam még csak a versenyt szabályozta, nem a cégeket.
Azért próbálkoztál? Az Origót például meg akartad venni annak idején.
Az nem igazi diverzifikáció volt. Nem titok, forgalmat akartam vásárolni. Nekem az Origóból egyedül a Freemail kellett volna. A Freemailen kilépés után volt az a landing page, onnan betereltem volna egy csomó olvasót a Hírkeresőre, ennyi volt. Újságot sosem akartam csinálni.
Meddig jutottál a tárgyalásban?
Kiszálltam a legelején. Nagyon nem akartam újságot csinálni. A Freemail megvásárlása meg bonyolult lett, mit szólnak a németek, mit szólnak a magyarok, így-úgy nem lehet. Aláírtuk a titoktartást, utána kaptunk egy csomó adatot, és utána én már ajánlatot se adtam.
Miért nem lettél mondjuk befektető a vállalkozóélet után?
Megfordult a fejemben, de nem tudom, hogy mennyi olyan tudásom van, ami értékes lehet egy startup számára. És azt sem tudom, hogy Magyarország olyan táptalaj lenne-e, amiből kinőhet egy nagy sikersztori. A kettő együtt elvette a kedvem.
Vannak azért sikersztorik.
Erről a Seon nevű cégről például már hallottam.
Azon kívül is van, de visszatérve: miért ne lennél hasznos nekik, ha felépítettél egy milliárdos céget a nulláról?
Igen, de az huszonöt éves sztori. Szerintem én ebben elkoptam már. A Cápák közöttbe is hívtak cápának még az első évadba, de ott is ugyanezeket mondtam el. Nem értek a tőkebefektetéshez. Nem tudom mi a túl kevés százalék, mi a túl sok – már a legelső lépésben elbuktam volna.
Tehát akkor marad a fókuszod a Hírkeresőn. Ott milyen feladataid maradtak?
Ez végtelenül álmosító rész lesz. Csinálom, amit az ügyfelek kérnek, nézem, hogy hogy alakulnak a dolog, technikailag működik-e, irányítom a gyárat, csak nem csavar jön ki a végén, hanem forgalom. Nagyon kevés időmet veszi el, három-négy órát dolgozom most ezzel a témával. Most már inkább a pénzemet fektetem be, de ez alatt nagyon konzervatív befektetéseket értek.
Állampapír?
Állampapír, ETF-ek, ennyi. Volt egy nagy bitcoinos korszakom. Úristen, 2013-ban szálltam be, még 100 dollárnál vettem iszonyatosan sokat.
És mikor szálltál ki? Az a fontosabb.
Nagyrészt 2018-ban, akkor volt tíz-tizenötezer dollár körül. Most már csak annyi bitcoinom és egyéb kriptóm van, hogy ha mégis összeomlik a pénzügyi rendszer, akkor legyen esély valamivel kereskedni. Bár majdnem biztos vagyok benne, hogy bitcoin előbb omlik össze, mint a pénzügyi rendszer.
Ezt most csak gondolatkísérletnek mondod, vagy kicsit erre számítasz?
Egyáltalán nem tartom kizártnak, megyünk egy tágabb összeomlás felé, ami természetesen a pénzügyi rendszert is rántaná magával. Többen vagyunk, több erőforrást veszünk igénybe, mint amennyit elbír a Föld.
Most kinéztem az ablakon, milyen autóval jöttél, de zöld rendszámos.
Ó, vannak robbanómotoros autóim is. Ezzel nem mentjük meg a világot. Napelemről töltöm, rövid távon használom, de ez kevés. Ha klíma oldalról nézzük, tízszer annyit érne, ha a legszennyezőbb egy százaléknyi autót kiszednénk a forgalomból, tudom, hogy nehéz, de próbáljuk meg. Konkrétan mondjuk pénzt kéne adni az embernek, hogy add le a roncsodat, adunk pénzt, vegyél egy elektromos robogót. De persze ezek sem igazi megoldások. Korlátoznia kell magát az embernek. Az a legtisztább kilométer, amit nem teszel meg.
Sokadszorra jön fel a beszélgetésünkben, hogy az életünk fenntarthatatlansága mennyire frusztrál. Személyesen hogyan törekedsz arra, hogy ezt visszafogd?
Nagyon nem tudok mit visszafogni. Egy passzív típusú házban élek, alig fűtök, hamarosan gyűjtöm az esővizet, napelemem van. Azt tudnám visszafogni, hogy nem megyek Vegasba, de évente két repülés, nem hiszem, hogy túlzás. Az életem nem extravagáns. Nagyon szeretem azokat a napokat, amikor nem csinálok semmit.
Lehet, hogy ezt manapság ciki elmondani, lehet, azt gondolják az olvasók, hogy lusta vagyok, vagy hogy nem teszek semmit a világhoz. Miért kéne minden nap hozzátenni valamit a világhoz? Mióta az a legnagyobb király, aki csak öt órát alszik?
Kicsit olyan érzésem van, mintha a kiégés és a lelkes tenni akarás között egyensúlyoznál. Vagy rosszul érzem?
Rosszul. Nem kiégés az, hanem hangsúlyeltolódás. Nem vagyok naiv idealista, az anyagi biztonság egy szükséges előfeltétel, de ha ez megvan, a lényeges dolgok nem függenek a pénztől. Amire az embernek igazán szüksége van, azt nem boltban árulják. A modern társadalom fétise a munka: dolgozz napi 10-12 órát, ne pihenj, ne foglalkozz magaddal, add fel a valódi álmaidat és gyorsan halj bele mindebbe. Ennek így semmi értelme.
Fotó: Ránki Dániel
Van még egy téma, amire mindenképp ki szeretnék térni. Aktív hírfogyasztó vagy, látod, milyen állapotban van a magyar médiaközeg. A Hírkeresővel pedig képes vagy jelentősen befolyásolni az erőviszonyokat. Csak üzleti szempontok alapján navigálsz ebben?
Most konkrétan arra gondolsz, hogy NER?
Arra gondolok, hogy mi kell ahhoz, hogy ne az Origo legyen a legelső doboz a Hírkeresőn?
Attól, hogy valamit felülre rakok, nem feltétlenül fogják többen olvasni. Van bizonyos összefüggés, de nem olyan jelentős. Nézd, én kicsit skizoid helyzetben vagyok, mert nekem ők is ügyfeleim.
Meg szoktam kapni másoktól is, hogy ha befolyással vagyok, akkor miért nem állok „a jó oldalra”, dehát én egy Tescót üzemeltetek. Kirakom mindenkinek a híreit, mint ahogy kiraknám mindenkinek a konzervét. Nekem az Origo konzerve baromira nem ízlik, de közben az emberek egy része láthatóan szereti azokat a konzerveket.
Egyébként ha már beszéltünk a versenyről, látod, a független médiában van verseny, és tartalmilag nagyon jó dolgok történnek! Tudom, hogy nehéz helyzetben, óriási koloncokkal a nyakatokon kell teljesítenetek, de olyan innovációs és minőségi előnyben vagytok, amit én nagy elismeréssel nézek. És olyan szempontból nektek lejt a pálya, hogy a ti írásaitok és elemzéseitek iránti érdeklődés valódi, míg a szimpatizánsok rendszerint csak önigazolást keresnek, ennek megfelelő helyeken. Erre pedig biztosan nem mi vagyunk a megfelelő hely, mert itt látszódnak a másik oldal hírei is.
Költözni terveztél, ezúttal végleg. Most hogy állsz ezzel?
Hát, az attól függ, mi lesz Magyarország sorsa, mert ha most jön ez a forgatókönyv, ami a legnagyobb félelmem, azaz a kisodródás az unióból, amire még soha ilyen nagy esély nem volt, mint most… Itt hagyhatnak minket, tök egyedül. Arra vagyunk büszkék, hogy mi vagyunk a bot a küllők közt. De ez csak addig van, amíg mi is rajta ülünk a biciklin. Mi lesz, ha a többiek átülnek egy másik biciklire?
Mi lesz?
Európa mindig akkor fejlődött, amikor valami óriás baj volt. A második világháború után, a keleti blokk felbomlása után. Mindig kellett valami nagy sokk, ami összerántsa. A történelmi pillanatok arra jók, hogy lépjünk valami óriásit, amit amúgy nehéz lenyomni a társadalom torkán. De ha valamit megtanultunk mondjuk a covidból, az az, hogy amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk, simán az élet részévé válik. Mint akkor a lezárások, vagy mint az ukránoknak a háború. Nem normalitás, de az élet része lett. És ez a mostani válság is kihozhat valami nagyon radikálisat. Az ukrajnai háború előtt nulla százalékot adtam volna arra, hogy lesz közös európai hadsereg, ma már nem tartom kizártnak. Egyébként azt is simán el tudom képzelni, hogy itthon ezt a rendszert leváltják. Nemcsak azért, mert jó a kihívó, hanem mert annyira rossz a rendszer.
