Isten selejtet nem teremt

 Böjte Csaba tud valamit, amit az eddig Forbes-címlaposok nem tudtak. Megérkezett, beállt a kamera elé (a kettő között 30 másodperc, ha eltelt) és 15 perc múlva távozott. Sokan szerettek volna […]

Bővebben

Hogy érinti a vízhiány a fokvárosi magyar startupot, a Feastfoxot?

Nemrég írtunk a Feastfoxról, egy okostelefonos étteremajánló platformról, amit magyar srácok fejlesztenek, Fokvárosban, szilícium-völgyi befektetők pénzéből. A város éppen vízhiánnyal küzd, ha minden így marad, három hónapra elég víz van még, többen kongatják a vízharangot, a klímaváltozás első áldozatát emlegetve. Megkérdeztük az alapítókat, a városban éttermekkel foglalkozó startupként hogy érinti ez őket.

“A vízhiánynak jelenleg nincs hatása a mi működésünkre. A decemberi turisztikai adatok és a mi partnereink is azt jelezték, hogy a turisztikai szektor Fokvárosban általánosságban növekedést produkált, elsősorban a külföldi turistáknak köszönhetően” – mondja Petz Dániel, a Feastfox CEO-ja.

Dani szerint a lokális turizmus viszont kicsit csökkent, és elképzelhető, hogy részben a vízhiánynak köszönhető. “Mivel a platformunk elsősorban a helyiekre fókuszál, azokra, akik Fokvárosban élnek és dolgoznak, így a vízhiány platformunk fogyasztói oldalát nem befolyásolja különösebben” – mondja.

Hosszabb távon viszont már őket is érintheti a probléma: ha a vízhiány fennmarad és az éttermek vízhasználatát korlátozták, akkor “elképzelhető, hogy bizonyos éttermek zárva maradnak vagy rövidebb nyitvatartással működnek majd. Ez értelemszerűen ránk is hatással lehetne, de mi bízunk benne, hogy erre nem kerül sor” – mondja.

Arról, hogy egyáltalán miért megy egy magyar diák az amerikai elit egyetemről, a Stanfordról Dél-Afrikába, hogy étteremajánló alkalmazást fejlesszen az amerikai piacra, és miért pont Fokváros, korábbi cikkünkben írtunk: a Feastfox történetét itt olvashatod. Az Uber első körös befektetőjétől is kaptak pénzt, a cég amerikai, de magyar fejlesztőbázist húznának fel hamarosan.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő