Világszinten

Áll egy ember az utcán, rajta kötény, fehér ing, lánya, fia mellette.  Mögötte bolt, a bejárat felett a neve. A kereskedőtrükköket szüleitől tanulta, nem salestréningen, de aki tőle távozik, mégis mindig úgy érzi, […]

Bővebben

Két magyar Dél-Afrikában csinál amerikai startupot, az Uber első befektetője is bízik bennük

Miért megy egy magyar diák az amerikai elit egyetemről, a Stanfordról Dél-Afrikába? Hát azért, hogy étteremajánló mobilalkalmazást fejlesszen az amerikai piacra. A Feastfox az Uber elsőkörös befektetőjétől is kapott pénzt, a cég amerikai, de magyar fejlesztőbázist húznának fel hamarosan. 

Petz Dániel háromlaki életet él: ingázik Fokváros (Dél-Afrika), a Stanford (USA, Kalifornia) és Budapest között. Éppen hazaugrott az ünnepekre, így a magyar fővárosban találkozunk. Dániel a Corvinuson végzett nemzetközi gazdaság alapszakon 2011-ben. 19 éves korában Orosz Bálinttal, a Skyscanner volt mobilos üzletági vezetőjével, az A3 Ventures alapítójával és két másik osztálytársával megalapította a Dreamjob nevű startupot (ami nem azonos a Dreamjo.bs-szal): kisvállalkozásoknak segítettek volna munkaerőt találni, mert miközben ők nem találtak megfelelő, képzett munkaerőt, a fiatalok között akkoriban magas volt a munkanélküliség. Megoldásukban anonim módon lehetett keresni az életrajzok között. Végül ügyfeleik inkább nagyvállalatok lettek, a kijelölt problémát nem sikerült megoldani, Dániel 2011-ben kiszállt a cégből (a többiek még egy évig folytatták), és megcsinálta mesterdiplomáját a London Business Schoolon.

A diplomázás után stratégiai tanácsadóként dolgozott Delta Partners Group befektető- és tanácsadócégnél a Közel-Keleten, Nigériában és Dél-Afrikában: mobilcégek termékfejlesztését, értékesítését és marketingjét segítette. 2014-ben úgy érezte, inkább visszamenne az internet világába. A világ legnagyobb kuponos oldala, a Groupon keresett stratégiai elemzőt Svájcba, az európai központjukba: a cégnek ekkor már több ezer európai alkalmazottja volt, és jó pár problémája. Dániel egy kis, négyfős csapathoz csatlakozott. Két évig dolgozott itt, ezalatt megismerte az éttermi iparágat, azt, hogy az éttermi kisvállalkozások milyen kihívásokkal küzdenek. Igaz, nem volt neki idegen ez a világ: a családjában rengeteg étterem-tulajdonos van, édesapja is éttermeket vitt. „Mi étteremben nőttünk fel, én a házimat gyakran az éttermi asztalon írtam” – emlékszik vissza Dániel.

Két magyar, egy olasz, és egy dél-afrikai

Közben jelentkezett a Stanford MBA képzésére (Master of Business Administration). „Nem kis meglepetésemre fel is vettek” ­ – mondja. Felmondott a Grouponnál és ekkor kezdett többekkel közösen komolyabban gondolkozni új, saját startupon, ami az éhes embereknek és az éttermeknek is segít. Ebből lett végül a Feastfox.

Dániel két részre bontja az éttermek kihívásait. Az első: próbálsz embereket behozni, hogy valaki leüljön az asztalhoz. Ez marketing, közösségépítés. A második: amikor valaki megjött, hogyan tudsz jó élményt adni neki. Ez lehet a belső kialakítás, a szolgáltatás, étel minősége.

„Azt láttam, hogy a legtöbb étterem nagyon jó a második fázisban, de nem tudják, mit kell tenni az elsőben. Hozzanak létre Facebook-csoportot? Menjenek a Grouponra? Próbáljanak ki egy boldog órát?” ­- mondja. Szerinte

az éttermek nem tudják, hogyan lehet új vevőket költséghatékonyan behozni, főleg csúcsidőn kívül.

„Rájöttünk, hogy olyan problémáról van szó, amit ismerünk, értünk, és van elképzelésünk, hogyan lehetne ezt hatékonyan megoldani. Ekkor elkezdtük felépíteni az alapítócsapatunkat, aminek most négy tagja van” ­- mondja.

A másik alapító a technológiáért és fejlesztésért felelős, szintén magyar, Varga Endre. Endre a BME-n végzett mérnökinformatikusként, az USA-ban dolgozott a Siemensnek, majd Barcelonában dolgozott egy kis, mobilfizetéssel foglalkozó startupnál. „Földrajzilag nagyon messze voltunk egymástól az elmúlt években, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, Dani mindig mesélte, hogy épp min dolgozik, elmondta a Feastfox ötletét is, nekem ez elképesztően megtetszett, azóta együtt dolgozunk” –­ mondja Endre, aki többek között emiatt költözött vissza Budapestre Spanyolországból.

Petz Dániel és Varga Endre, a Feastfox társalapítói - Fotó: Orbital Strangers

Petz Dániel és Varga Endre, a Feastfox társalapítói – Fotó: Orbital Strangers

A másik alapító az olasz Mattia Ferrini, aki a hedge fund iparágban dolgozott adatelemzőként (data scientist), Dániellel a Grouponnál voltak kollégák. Negyedik alapítótársuk pedig a dél-afrikai pénzügyi szakember, Stuart Murless, akivel Dániel még az egyetem utáni afrikai időszakából ismert.

„Amikor kimentem a Stanfordra, eldöntöttük, hogy ebből valamit csinálni kell. Elkezdtünk dolgozni az ötleten, elkezdtük fejleszteni az első verziót, emberek tucatjaival interjúztunk, felmértük, hogy egy ilyen piactérnél, ahol vannak éttermek és vannak felhasználók, miképpen tudnánk segíteni értéket teremteni mindkét oldalon. A legelejétől hittük, hogy a legtöbb piactér azért bukott el külföldön, mert mindenki kizárólag a felhasználóknak akart értéket teremteni.

Mi az étterem-tulajdonosok oldaláról jöttünk. Ahhoz, hogy valóban fenntartható rendszert építsünk, nekünk értéket kell teremteni az éttermeknek is.

Mindig azon gondolkoztunk, ha mondjuk édesapám ezt a rendszert használná, hogyan tudná hatékonyan és sikeresen” – ­ vallja Dániel.

Dél-Afrikában tesztelnek

A Dél-Afrikai Köztársaság, legalábbis Fokváros egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeljük: Afrika többi részétől eltérően leginkább nyugat-európai, tengerparti nagyvárosra hasonlít (csak a belvárosban 300 étteremmel), ahol ráadásul mindenki mindenre mobilt használ.

„Rengetegen feltették ugyanezt a kérdést a Szilícium-völgyben is” –­ mondja, amikor arról kérdezem, miért pont Dél-Afrikában, Fokvárosban adták ki az első verziót.

„Akár GDP, akár bármilyen más szempontból jóval fejlettebb, mint bármelyik másik afrikai ország, Fokváros pedig sokkal inkább hasonlít egy nyugat-európai tengerparti városra, mint bármelyik másikra” ­ mondja. Afrikában a vezetékes hálózatok nem épültek ki, rögtön a mobilok terjedtek el, emiatt Fokvárosban mindenkinek van mobiltelefonja. „Rengetegen ezt használják központi tárgyként. Ezen keresztül fizetnek, vásárolnak, mindent itt csinálnak” –­ magyarázza Dániel. A nyelv angol, az emberek élvezik az éttermek kultúráját, rendszeresen esznek éttermekben, a technológia terén is sok új ötlet jön be, amit hajlandók kipróbálni. Azért jól jött az is, hogy egyik alapítótársuk, és Dániel felesége is dél-afrikai, így volt helyismeretük.

Azért nem volt könnyű meggyőzni a befektetőket arról, hogy ez jó ötlet. „A legtöbb befektetőnk nem is volt soha Dél-Afrikában. De mi globális piacot építünk, és Dél-Afrika tanulási piacként tekintettünk. A cél nem az volt, hogy megnyerjük Dél-Afrikát, és itt keressünk dollármilliárdokat, hanem hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbbet tanuljunk a lehető legkevesebb költségráfordítással”­ – mondja, példának pedig a Facebookot említi, aki Új-Zélandon teszteli új termékeit. „Kialakult egy trend, hogy rengeteg sikeres vállalat korábbi angol gyarmatokon teszteli a termékeket. Angolul beszélnek, távolt vannak a fő piactól, általában sokkal olcsóbb, de mellette nagyon hasonló a fogyasztói viselkedés az amerikai piachoz”.

Dinamikus ár, fix haszon

Az első verziót itt vezették be: mára 120 étteremmel szerződtek Fokváros belvárosában (itt nagyjából 300 étterem van), célcsoportjukat inkább a helyiek adják, nem a turisták. Megoldásuk lényege a dinamikus árazás: a felhasználók letöltenek egy mobilos alkalmazást, ezzel kereshetnek térképen az éttermek között, látják, hogy azok éppen milyen akciót – például kedvezményt vagy extra ételt, italt ­ kínálnak.

Feastfox

A csatlakozó éttermek – akiket egyelőre nagyrészt ők keresnek meg ­ szintén letöltenek egy mobilos alkalmazást, ezen látják mikorra ki foglalt. A Feastfox átlagos fogyasztási árakkal számol (fizetni egyelőre nem lehet az alkalmazáson keresztül, így nem is látják a forgalmat), ez alapján kérnek fix százalékot az éttermektől a bevitt vendégek után (az éttermek igazolják vissza, ha valaki megérkezett). De miért jó ez mindenkinek? Mert a Feastfox olyan időszakban is vendégeket csábít az éttermekben, amikor nem jellemző – ez azért lehetséges, mert a csatornáin eléri azokat, akiket az éttermek amúgy nem.

Az árazás pedig dinamikus: az így beeső vendégek ugyan olcsóbban fogyaszthatnak, de legalább ott vannak és fogyasztanak.

Így mindenki jól jár.

A Feastfox nem foglalkozik hosszú távú foglalásokkal, csak ugyanazon a napon belül lehet foglalni, emiatt a lemondások aránya is nagyon kicsi, Dánielék szerint 1 százalék körüli, ilyenkor nem kérnek pénzt az éttermektől. „Csak akkor fizetnek nekünk, ha értéket teremtettünk nekik” ­– mondja.

Topközgazdász, éttermi guru és kockázatitőke-befektető

Úgy döntöttek, az első verzióhoz angyalbefektetőket keresnek és amerikai tanácsadói csapatot építenek. Utóbbinak tagja Andy Skrzypacz, a Stanford közgazdasági professzora, akinek szakterülete az online piacterek és aukciók. Korábban többek között a Yahoo kutatási projektjein dolgozott. Tanácsot ad még a Feastfoxnak Keyvan Rahmatian, a legnagyobb éttermi piactérnek, az OpenTable-nek a korábbi termékigazgatója, aki dolgozott a TripAdvisornál is termékmenedzserként; illetve Saqib E. Awan, a szilícium-völgyi Lightspeed Ventures kockázati tőkebefektető egyik portfólióvezetője , aki korábban egy éttermekre fókuszáló startupnak, az E la Cartének vezette az értékesítését.

A tanácsadói csapatnak is van magyar tagja, a Graphisoftot felépítő Bojár Gábor személyében: Endre tanult Gábor iskolájában, Aquincumi Technológiai Intézetben, így találtak egymásra. Az egyik kurzuson ötletek buktatóit kellett elemezni, itt olyan szoftvert fejlesztettek, amivel a vendégek az éttermi alaprajzok alapján konkrét helyeket tudtak volna foglalni az asztaloknál. Azt kellett kitalálni a diákoknak, hogy mi lehet a probléma a felhasználó szemszögéből. Ez volt a jó válasz: az étterem-tulajdonosok így nem tudják optimálisan kihasználni a helyeket. Ebből tanulva a Feastfox pont arra alapozta üzleti modelljét, hogy az étterem-tulajdonosok fő célját, a kihasználtság optimalizálását segítse.

A Graphisoft alapítójának az tetszett meg a Feastfoxban, hogy van egy startup, amit négy fiatal alapított és kezdettől igazán globális. “Erről szól a 21. század. Négyfős cég is megalapulhat úgy, hogy teljesen máshol élnek az alapítók. Lenyűgöző ez a felszabadultság, ez a globális gondolkodás” – mondja Gábor. Szerinte a Feastfox legnagyobb buktatója az emberek konzervativizmusa lehet. “A megszokáshoz való ragaszkodás mindig nagyon erős. Én technológiai céget  alapítottam, de étterembe ma is telefonon foglalok. Mert megszoktam, és így csinálom” – mondja.

175 ezer dollár

„2017 második negyedévében eljutottunk arra a pontra, ahol elég tisztán láttuk a problémát. Az éttermek azt mondták, nekik kell amit mi javaslunk. Ekkor kezdtük a fundraisingünket” ­- mondja Dániel. Beszéltek befektetőkkel Magyarországon is, Európából, de végül befektetéseik az Egyesült Államokból, a Szilícium-völgyből jöttek.

Az első körben 175 ezer dollárt gyűjtöttek három nagyobb befektetőtől: a First Round Capital (ők voltak az Uber első befektetői) egyetemi projektekre fókuszáló alapjától, a Dorm Room Fundtól; a Co-Creation Capitalól, melynek vezetője Ashok Jain, négy korábbi sikeres startuppal; és szilícium-völgyi veterántól, Larry Kubaltól, aki korábban például a Hotmailbe és a Ustreambe is befektetett.

Több nehézséggel is szembesültek, amikor befektetőket kerestek. „Senki nem akar éttermi techbe befektetni. Elég sokan próbálkoztak vele, de nagyon nehezen megoldható iparágról van szó. Rengetegen kihívásokkal küzdöttek. Az OpenTable-nek volt jelentős exitje, 2,6 milliárd dollár, de azonkívül kevés volt a sikeres exit” ­- magyarázza Dániel. Meg kellett győzniük a befektetőket, hogy ez egy jelentős és sikeres piac.

Nem volt könnyű az sem, hogy Dániel egyelőre diák: „CEO-ként a Feastfoxot építem, mellette egyetemet végzek a Stanfordon. Heti ötven órát tudtam rászánni a projektünkre, nem mondjuk 100-at, amit amúgy rászántam volna” ­– mondja. És persze arról is meg kellett győzniük mindenkit, hogy érdemes Dél-Afrikára demo piacként tekinteni. (A céget az USA-ban jegyeztették be.)

Dániel nem egészen arra számított, ami végül következett: nem volt könnyű dolguk.

„Mint európai, mint magyar, bennem az a kép élt, hogy elmegyek, minden ajtó arra vár, hogy bekopogjak, elmondjam a pitchemet, és mindenki velem akar beszélni, mindenki be akar fektetni. Bíztam abban, hogy a stanfordi márka annyira erős lesz, hogy ez gyors folyamat lehet. De ez nem igaz. A stanfordi márka nagyon sokat segített, a stanfordi kapcsolatrendszer, barátaim, tanáraim, mentoraim rengeteget tettek hozzá, de jóval hosszabb és fáradságosabb volt, mint azt én valaha elképzeltem” ­ – mondja.

dscf8698

A Feastfox magyar alapítói sokáig nagyon messze éltek egymástól, de tartották a kapcsolatot. Így kezdték a céget is építeni – Fotó: Orbital Strangers

„A Stanfordnak megvan az a kultúrája, hogy a tanárok részt vesznek startupokban, akár csak mentorként, mindenféle kötelezettség vagy pénzügyi kapcsolat nélkül. Más iskolákban, amikor csinálsz egy startupot, azt mondják: inkább fókuszálj a sulira, keress egy jó állást. A Stanfordon, ha csinálsz egy startupot, inkább azt mondják: miképpen tudok segíteni? Kivel szeretnél találkozni? Mit tudok tenni azért, hogy valóban sikeres lehess?” ­- magyarázza Dániel.

„Aki azt mondja, hogy a Szilícium-völgyben könnyű pénzt találni, az téved. Bennünk mindig az volt, hogy pénzt szerezni az szuper, de én valóban meg szeretném azt oldani, hogy kisvállalkozások miképpen tudnak hatékonyabbak lenni. Ezért kezdtem az első vállalkozásomat, a Dreamjobot, most ezért csináljuk a Feastfoxot is.

Amikor találkozol egy kockázatitőke-befektetővel, három perced van, hogy meggyőzd arról, az ötleted valóban jó, adjon egy órát arra, hogy arról is meggyőzd, miért.

Az első egy hónap arról szólt, hogy miképpen tudjuk a Feastfox aránylag összetett elképzelését leegyszerűsíteni – folytatja lendületesen Dániel -. Utána még két-három hónap kellett ahhoz, heti 20-40 órában, hogy kellő számú emberrel tudjunk beszélni, a megfelelő bemutatásokat megkapjuk a megfelelő befektetőkhöz és végül megtaláljuk azokat az embereket, akik be is fektetnek.”

„Az első csekk a legnehezebb, de amikor az megvan a többi befektető rájön, hogy ez valóban megtörténik, a vállalkozás meg fogja kapni a befektetést. Onnantól sokkal gyorsabban megy. Az első csekk és utalás között volt 4-5 hét. Előtte volt két hónap, amikor házaltam valódi siker és áttörés nélkül” ­- emlékszik vissza.

Magyar fejlesztői központot nyitnának

A megszerzett 175 ezer dollárt termékfejlesztésre és marketingre fordítják. „Most ott tartunk, hogy júliusban elindult a termékünk. Az első jelek pozitívak, az elmúlt hat hónapban rengeteget fejlődtünk”-­ mondja Dániel. A legnagyobb kihívásnak azt látják, hogy a minőséget tartani tudják: egyelőre, ha probléma van, személyesen mennek el az éttermekbe, beszélnek a tulajokkal, segítenek elmagyarázni nekik, hogyan tudják jól használni ezt a lehetőséget. Később viszont, nagy méretben inkább a felhasználói visszajelzésekre tudnak majd építeni. Ha valaki nem megfelelő szolgáltatást nyújt, leveszik a platformról ­ ahogy történt is már ilyen.

A következő egy évre két nagyobb lépésben gondolkodnak: Magyarországon akarnak fejlesztői központot nyitni (az első verziót még Endre fejlesztette le). „Van bennünk egyfajta patriotizmus, próbálom a saját közegem támogatni, amerikai startupot Magyarországra hozni, segíteni magyar fejlesztőknek, hogy nemzetközi projekten dolgozhassanak Budapestről” – mondja Dániel. Endre tapasztalatai szerint a magyar programozók nemzetközi viszonylatban is nagyon jók, ezzel valószínűleg nem lesz gondjuk. A másik nagy tervük, hogy belépnek nagyobb piacra is: valószínűleg az amerikaira, nem véletlenül innen kerestek tanácsadókat és befektetőket is.

 

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő