Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Fotó: Sebestyén László

Ki akarja, hogy a gyereke egy farkassal birkózzon? A magyar állatkoordinátor sztorija a farkaskölyköktől Hollywoodig

A koronavírus miatt leálló filmforgatások neki is nehéz évet hoztak tavaly, mégsem tudná elképzelni az életét állatok nélkül Horkai Zoltán. Akár budapesti szállodaigazgató is lehetett volna, de inkább létrehozta a Horkai Animal Training Centert, amelynek állatai több tucat hollywoodi és magyar produkcióban – filmben, reklám- és természetfilmben – szerepeltek az utóbbi 25 évben. Gödöllőn, a Mafilm egykori állattartó telepén alakította ki saját birodalmát és egyedi módszerét, a természetes motivációt a vadállatokkal való bánásmódra. Sok állatnak már a születésekor ott van, majd hónapokig együtt alszik velük, évi száznál több forgatási napot pedig már csak azért sem vállalna, mert hiányozna az állatainak.

– Mi?? Hogy Peter Weir átírta a forgatókönyvet, mert azt mondtad?

– Igen, az úgy nem volt életszerű. A farkas nem megy neki az embernek…

Ez a párbeszéd zajlott le Horkai Zoltán és üzlettársa, Iványi Péter között valamikor 2008 környékén, amikor Zoltán a többszörös Oscar-jelölt ausztrál rendezővel, Peter Weirrel (Holt költők társasága, Truman show) és nem mellékesen Ed Harrissel, valamint Colin Farrellel forgatta Bulgáriában az Út a szabadságba (The way back) című filmet. 1940-ben megszökik a gulágról hat elítélt, hogy a kegyetlen szibériai télben nekivágjon egy több száz kilométeres útnak a szabadság felé.

A filmben Horkai Zoltán farkasai is szerepelnek, amelyek az eredeti forgatókönyv szerint megtámadják az éppen egy őzet elejtő, addigra szinte már halálra éhezett elítélteket.

Weirnek azonban fontos volt, hogy valósághű legyen a jelenet, ezért kikérte Horkai véleményét,

aki azt mondta, hogy legyengült emberek nem tudnak elejteni egy őzet, a farkas pedig nem támadja meg az embert, így fordítottak egyet a jeleneten: a farkasok ejtették el az őzet, majd az emberek zavarták el őket az őztetemtől, és azt kezdték el enni.

Lidérc utca 13., a farkastanya

Az Oscar-jelölt Testről és lélekről vagy az Apró mesék szarvasai, a Sorstalanság állatkerti medvéje, az Ajtó kutyája, a Hellboy több mint 70 macskája, a Kémjátszma két rottweilere vagy a Timberland reklám egymás mellett futó farkasai, vaddisznója és medvéje – mind Horkai Zoltán „tanítványai”. Horkai, aki IMDb-adatlapja szerint a nemzetközi filmes és tévés világ egyik vezető állatkoordinátor-vállalkozásának, a Horkai Animal Training Centernek a vezetője, 65 filmben működött közre állatkoordinátorként. Először farkasokat szelídített, mostanra a légytől kezdve a vadállatokon át a borzig mindenféle állattal forgatott, sőt 2015-ben a Discovery csatorna róla is filmet forgatott Zoltán, the wolfman (Zoltán, a farkasember) címmel.

„Arra nem emlékszem, hogy mikortól akartam farkast, csak arra, hogy mindig akartam.”

Zoltán 1994-ben egy filmbe illő címre, a 12. kerületi Lidérc utca 13-ba vitte haza első farkasát. Amikor felvetem, nem feltétlenül kézenfekvő, hogy valaki egy palotapincsi (na jó, egy juhászkutya) helyett egy farkast visz haza „csak úgy”, azonnal rávágja: ez csak annak nem kézenfekvő, aki nem gondolkozott még rajta. Magyarországon egyébként 1998-ban fogadták el az állatvédelmi törvényt, „addig mindenki azt vitt haza, amit akart”. Ettől függetlenül sokszor okozott kalamajkát a farkas a Lidérc utcában, átszökött a szomszédokhoz (például Széles Gábor üzletemberhez), akik végülis soha nem szóltak érte, szinte hozzászoktak, hogy időnként megjelent egy kisfarkas a kertjükben. Wolfi 6 hetesen került Zoltánhoz, ami a szelídítés szempontjából már késeinek számít, második farkasa még a szemét sem nyitotta ki, amikor magához vette.

Szakmai berkekben hamar híre ment a szelíd farkasoknak, és Zoltánt 1995-ben megkereste egy magyar természetfotós, aki svájci társával Erdélyben forgatott természetfilmet, ebbe hívták meg Zoltánt és a farkasait. A produkció nagy sikert aratott különböző fesztiválokon, osztrák filmesek is felfigyeltek rá, így Zoltán az 1990-es évek közepétől az osztrák közszolgálati műsorszolgáltató, az ORF természetfilm-gyártó cégével, az Universummal is együtt dolgozott. Első nagyobb filmjük az Ötzi volt 1996-1997-ben, majd legalább két tucat Universum-produkcióban szerepeltek az általa koordinált állatok, „róka, borz, szarvas, vaddisznó, farkas, medve, ragadozómadarak, holló, varjú, mindennel forgattunk”.

Gernot Lercher, az ORF-Universum szerkesztőségvezetője azt mondja, csak jókat tud mesélni Horkai munkájáról, nemcsak a saját, hanem Európa számos természetfilmesének nevében is. Lercher szerint Zoltán legnagyobb erőssége, hogy

állatait úgy tudja megmutatni a kamera előtt, mint ahogyan azok a természetes környezetükben is viselkednének, ez pedig elsősorban azon a tisztelet- és szeretetteljes bánásmódon alapul, amellyel az állatok felé fordul.

„Zoltán kimondottan profi a szakmájában, hihetetlenül sok tapasztalattal és egy egészséges adag humorral. Szívesen emlékszem a közös forgatásokra, amelyek nemcsak jó hangulatban teltek, hanem Zoltán mindig sok új ötletet is hozott, amik általában sokkal jobbak voltak, mint az eredeti forgatókönyvben.” Lercher azt mondja, mindig nagyon tetszett neki, amikor Zoltán arra buzdította őket, hogy menjenek távolabb a kamerával. „Persze nem azért, mert veszélyben voltunk, hanem mert így a jelenet egy teljesen másfajta természetességgel mutatkozik meg, mintha nagyon közel mennénk.”

Az osztrák, majd később a mindenféle külföldi produkciós munkákban való részvételhez elengedhetetlen volt a német-angol nyelvtudás; az egyébként az iskolában nem jól teljesítő Horkai azt mondja, máig a külföldi tanulmányai során felszedett nyelvtudásból „él”.

Fotó: Sebestyén László

Budapesti szállodaigazgató is lehetett volna

Zoltán édesapja több szállodát is vitt az 1990-es években, a családé volt többek között a fővárosi Sas Club Hotel, és a balatonföldvári egykori pártüdülő (ma Riviéra Park Hotel) is.

Évekig dolgozott a családi vállalkozásban, de a farkasok ide is elkísérték, első két állata is „a Sas hotel recepcióján nőtt fel”, és mindenhová vitte őket, utaztak buszon, villamoson, nagy dózisban kapták a szocializációt.

Vonzódása a (vad)állatokhoz talán ott gyökerezik, hogy édesanyja előszeretettel olvasott neki Jack London könyveket, ezenkívül 1976-ban kisgyermekként nézhette esténként a tévében a Kántor című magyar krimisorozatot, ahol nagy hatással volt rá a nyomozókutya, sőt kisiskolásként ő is kapott egy németjuhászt. Édesapja vendéglátósnak szánta Zoltánt, aki épp ezért vendéglátóipari szakközépiskolába járt, de mivel nem tanult jól, nem érdekelte az iskola, 1985-től, 15 éves korától dolgozni kezdett: először a Stadion Szállóban (ma Danubius Hotel Aréna), majd a családi vállalkozásban. Egészen 1997-ig dolgozott a vendéglátásban, közben pedig Ausztriában és az Egyesült Államokban is ebben az irányban tanult tovább. „Apámnak köszönhetem, hogy ennyire tolt engem és nem hagyta, hogy elkallódjak, kizavart külföldre is.”

Zoltánt a külföldi tanulmányok után biztos egzisztencia várta volna a családi vállalkozásban, de amikor jövőjéről döntenie kellett, mégsem ezt választotta, hanem az állatokat. 1997-ben jött el apja vállalkozásából, „egy forint nélkül”, mindent a nulláról kezdett. Apja mindig is féltette a farkasoktól,

ezzel Zoltán sincs másképp saját gyerekei esetében, mondván, hogy „melyik szülő akarja, hogy a gyereke egy farkassal birkózzon”.

Mire egyértelműen az állatok mellett tette le a voksát, addigra már a Lidérc utcából Gödöllőre költözött: 1998 óta él itt, a Mafilm egykori állattartó telepén, amely ma a Horkai Animal Training Center. A közel 2,5 hektáros gödöllői telepen a Mafilmes idők után a „Medvepapaként” is ismert Kósa József élt, többek között 19 medvével (de farkasait is tőle vette Horkai), amelyek a WSPA nemzetközi állatjóléti szervezet kezdeményezésére a nekik létrehozott veresegyházi medveotthonba kerültek.

Mivel Kósa nem beszélt angolul, így Zoltán segített neki a medveotthon körüli teendőkben, sőt 1998-tól 2002-ig ő lett a medveotthon igazgatója, és átvette a gödöllői telepet is, ahol a szintén 1998-ban kijött állatvédelmi törvény alapján rendeznie kellett az ott lévő állatok sorsát. Mivel a jogszabály alapján az állatkertek is a korábbinál kevesebb állatot tarthattak az egy állatra jutó terület megnövelése miatt, ezért Zoltán sok állatkerti állatot is befogadott.

„1998. október 22-én költöztem le, és itt ragadtam.”

Fő profiljuk a farkas és a medve lett, később jöttek a szarvasok is. Jelenleg 10-12 féle állatot tart, de rendszeresen előfordul, hogy külföldön castingol állatokat az adott forgatásra, majd egy rövid összeszokási fázis után ő koordinálja őket a forgatáson.

Fotó: Sebestyén László

Brad Pitt ezt már nem vállalta be 

Az osztrák filmesek után magyar természetfilmekbe is keresték az állatait az 1990-es évek végére, majd reklámfilmes megbízásokat is kapott, a szakmában gyorsan elterjedt a híre, 2000-től elkezdtek jönni a hollywoodi megkeresések és velük a nagyjátékfilmek. 

2000-ben a Spy Game (Kémjátszma) budapesti forgatásakor keresték meg, „Brad Pittet egyszer láttam távolról, Robert Redforddal nem volt közös jelenetem, így vele nem találkoztam” – úgy tűnik, reményeim ellenére nem szolgálhat eddig soha nem hallott részletekkel egyikükről sem. A filmben egy kutyás jelenetet kellett csinálni: az eredetit, amely szerint két rottweiler ugrott volna Brad Pittre, a színész nem vállalta be, így végül a két kutya két katonával sétált a filmben. Zoltán azt mondja, filmjei egy részével nem is feltétlenül találkozott a magyar közönség, lévén, hogy „B-kategóriás” produkciók, de ezek költségvetése még így is nagyon nagy, legtöbbször 100 millió dollár felett van.

A külföldi színészek közül Helen Mirrent és Anthony Hopkinst említi azok sorában, akik nagyon profik voltak és akikkel különösképpen szerette a közös munkát. A rendezők közül külön kiemeli Szabó Istvánt, akivel Az ajtó forgatásán dolgozott együtt: „nyugodt, szerény ember, de magabiztosságával, tudásával úgy összefogta a stábot, hogy egy hangos szó nem volt, nagyon jó hangulat volt a forgatáson”.

Azt mondja, ugyanez igaz rendezőként Enyedi Ildikóra is. Enyedi a Testről és lélekről című filmjébe – Zoltán javaslatával szembemenve – egy eredetileg tenyészbikának vásárolt, idősebb szarvast, Góliátot választotta a Morcsányi Gézát jelképező állatnak. Góliát nem volt annyira szelíd, de látva Enyedi határozottságát, Zoltán kezelésbe vette, és „végül jófej lett a bika”. „Góliát 18 évesen hagyott el minket, megsirattuk.” Egyik hófehér utódja, Kisherceg aztán például Szász Attila Apró mesék című filmjében is szerepelt.

Az emlékezetes forgatások között említi, hogy az etyeki filmstúdióban forgatott Hellboy-ban 75 macskát kellett koordinálnia, ami nem volt egyszerű. Az állatokat menhelyről szerezték be, majd a forgatás után a stáb jó része magához vett egy halom cicát.

Szerinte a piacon az adja az ő munkájának különlegességét, hogy nagyon kevesen tudnak ennyi fajta állattal bánni, és azokat interakcióba is hozni egymással.

Mint mondja, a világon szinte egyedülálló, hogy például egyszerre forgatnak vaddisznóval és farkassal, vad- és háziállatokkal úgy, hogy sem ők, sem a stáb nem sérül, és az állattal való kapcsolat sem szenved kárt, sőt erősödik. Egy átlagos évben bő 100 napot forgat különböző produkciókban, de volt ez már 140-150 is, míg a tavalyi koronavírusos évben sokkal kevesebb. A forgatások megszervezésében üzlettársa, Iványi Péter is oroszlánrészt vállal; vele 2004 óta dolgoznak együtt, több mint 40 filmet jegyeznek együtt, „nélküle sehol sem lennék, ez egy teammunka”.

Fotó: Sebestyén László

Sokan kérdezik, miért alszik a kisfarkas az ágyban

„Ha vársz egy másodpercet, akkor szórok neki a földre egy kis kölest, és abbahagyja a nyekergést” – mondja az interjú közben egy mellette lévő törpemalacra mutatva. Sok állatot tartanak benn a házban, kisiskolás gyerekei számára olyannyira természetes a jelenlétük, „mintha csak bútordarabokat kerülgetnének”.

Zoltán főként a külföldi szakirodalomra alapozva tanulta az állatokkal való bánásmódot, de azt mondja, a szakmát leginkább a gyakorlatban lehet elsajátítani. A legnagyobb rádöbbenés az volt számára, hogy a vadállatok egy háziállattal ellentétben nem ragaszkodnak az emberhez, „a farkas nem számít emberi segítségre, maga oldja meg a problémákat, ezért nem kommunikál az emberrel, a kommunikációra nekünk kell rávenni”. Meg lehet őket tanítani, de nem lesznek olyanok, mint egy háziasított kutya, nem lesznek barátságosak, odaadóak, mondja.

Ráadásul az állatok képzése nem lezárt folyamat, folyamatosan trenírozni kell őket, de „mi nem idomítjuk az állatokat” – hangsúlyozza többször is azzal kapcsolatban, hogy nem használnak negatív módszereket, inkább a pozitív megerősítés hívei. „Az a jó, ha az állattal olyan kapcsolatot tudunk teremteni, amiben ő is jól érzi magát.”

Saját módszerük a természetes motiváció: nem utasítják az állatokat, hanem olyan, természetes körülményeket teremtenek nekik, mindent úgy csinálnak, hogy az állatok maguktól akarják megcsinálni azt, ami a forgatókönyvben le van írva.

„Az én ötletem az ő ötlete” – foglalja össze Zoltán.

Arra, hogy ez valóban így van, talán az a legjobb bizonyíték, hogy a forgatásokon az állatok sosem választották helyette a forgatási helyszínt, pedig könnyen elmehettek volna mondjuk az adott erdőbe. A szarvasokról meséli, hogy „ha az Alpokban vagy a Kárpátokban elengedem őket, akkor az nekik holiday, és még soha nem választották a természetben élő testvéreiket helyettem, nem kell kikönyörögnöm, hogy szálljanak be az autóba”. A Testről és lélekrőlben – amelynek szarvasos jeleneteit a Bükk-fennsíkon forgatták – sem gondoltak arra egy percig sem, „hogy a szarvasok fogják magukat és elmennek (…) Baromi jó érzés, hogy ilyen bizalmi kapcsolat van a jószágokkal”.

Az állatok szelídítése és a tréning a születéskor kezdődik, mert a vadállatnál az ember iránti kötődés csak ez esetben alakul ki. „Amikor egy szarvas megszületik, én is megnyálazom a kezemet, és végigdörzsölöm az újszülött állatot. Így vésődöm be az állat agyába, de ezt időben kell kezdeni.” Sokan kérdezik tőle, hogy miért alszik a kisfarkas az ágyban – ilyenkor, mint szülő jelenik meg az állat oldalán, a testi érintés, a közelség megnyugvás az állatnak. Az év kétharmadában, vagyis amikor itthon van és nem forgat, meg kell osztania a figyelmét az állatok között, ezért is limitált, hogy milyen fajta állatokat tart.

„Ezért nincs többféle kutyám, hogy bármikor meg tudjak indulni egy forgatásra, hanem külföldön szoktunk castingolni. Nincs értelme, hogy többfajta állatot tartsak, mert egyedül nem tudok nekik olyan képzést és törődést biztosítani, amilyet szeretnék”. Ha olyan állatra van szükség egy filmhez, ami neki nincs, akkor maga castingolja olyan emberek állatait, akik odaadással, tisztelettel és tudással fordulnak az állat felé. „Így sokkal eredményesebb leszek, mintha mindent magam akarnék” – vallja. 

Arra a felvetésre, hogy ezek alapján mindenképpen szükség van-e saját állatokra, azt mondja: „Belehalnék, ha nem lenne saját állatom, persze van egy határ, hogy úgy jó az állattartás, hogyha nekik is jó”. Gödöllőn összesen 200 állatot tart, de ebben a külföldi értékesítésre szánt tenyészállatok is benne vannak.

Fotó: Sebestyén László

Két és fél tonna takarmány naponta

A tavalyi év őket is megviselte, a koronavírus miatt csak az év elején voltak külföldi forgatásaik, valamint az idei, magyarországi Vadászati Világkiállításra is készítettek filmeket, de a forgatási napok száma meg sem közelítette a 100 napot, vagyis azt, amennyi Zoltán számításai szerint a fennmaradásukhoz szükséges, illetve ahhoz, hogy az állatok fenntartását finanszírozni tudják.

Az állatok persze így sem szenvedtek hiányt semmiben: próbálták optimalizálni a takarmányfelhasználást, másképp gazdálkodtak tartalékaikkal, mivel naponta összesen 2,5 tonna takarmány fogy a farmon, ami nem kevés. Beszállítóikkal egyedi megállapodásokat kötöttek, „segítettük egymást a válságban, volt, hogy fizetési haladékot adtak, mindenki odaállt mellénk”. Azok a filmesek, akikkel korábban is dolgoztak, küldtek előleget a már leszerződött, de a vírus miatt elhalasztott filmekre, pedig „a mai napig nem tudtuk elkezdeni a forgatást, vagyis lassan egy éve”.

Sosem gondolta volna, hogy ez eddig fog tartani, de tanulság, hogy bármikor lehet ilyen, tartalékolni kell, és az ember csak magára számíthat – mondja Zoltán,

hozzátéve, hogy az is bevételkiesést jelentett számukra tavaly, hogy például gímszarvasokat is exportálnak tenyészállatként, ezek a szállítások is akadoztak a koronavírus alatt.

Infrastrukturális fejlesztéseiket halasztották a farmon, de megújították a Horkai Animal Training Center honlapját és webshopot, stock könyvtár szolgáltatást indítottak, ahol videókat és képeket lehet venni a Horkai-állatokról. Ezt a portfóliójukat stúdiós képekkel is bővíteni szeretnék, szintén elsősorban a filmes világot megcélozva.

Zoltán február vége felé úgy látta, idén kezdenek újraéledni a forgatások, „az emberek már nagyon várják a filmeket, mindenki ég a vágytól, hogy elkezdjünk dolgozni”.

Az interjú előtti hetekben Szibériában forgatott, és bár a március eleji, szaúd-arábiai filmforgatásukat halasztani kellett, a tervek szerint forgatnak az idén Grúziában, Észtországban, Izlandon, így Zoltán várakozásai szerint 2021-ben meglesz a 100 forgatási napjuk.

„Még mindig nem olyan gőzzel nyomjuk, mint 2017-2018-ban.” Ott már olyan sok volt a külföldi napok száma, hogy elgondolkozott, lehet-e ennyit távolt a farmtól, „mert az az állatok rovására megy”, és családjától sem akart ennyi időre elszakadni.

Párja, Dóra etológus, vadbiológus és vadgazdálkodási szakmérnök. A csapatban ő a farkas- és vaddisznóspecialista, nagyon sok állatot felnevelt, és a szakmai hátteret is őt adja. „Nagy köszönettel tartozom neki, illetve a gyermekeimnek is, akik elviselnek olyan dolgokat tőlem, amit más nem viselne el, akár már csak az évi több mint 100 napos távollétet” – mondja Zoltán, de azt is megemlíti, hogy vannak olyan dolgok, amit meg ő csinálna szívesen, de lemond róla a család miatt. „Végszóra” az időközben mögé letelepedő törpemalac is beleröffent az interjúba, majd elégedetten tovább piheg a háttérben.

Fotók: Sebestyén László
Oszd meg!