Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Paweł Czerwiński, Unsplash

Elegük lett az igazságtalanságokból: szakszervezetet alapítanak a Google alkalmazottai

Szexuális zaklatások, a kisebbségek hátrányos helyzete és a cég etikátlan fejlesztései is zavarják a munkavállalókat. Egy év szervezkedés után alapították meg a Google történetének első szakszervezetét.

„Elegünk van”

írja a The New York Times-ban megjelent levelében Parul Koul és Chewy Shaw, a szakszervezet két alapítója. Koul és Shaw gyakorlatilag a lapban jelentették be az Alphabet Workers Union létrejöttét, majd hosszan írtak arról, milyen esetek vezettek oda, hogy megalapították az Alphabet és a Google történetének első szakszervezetétm amelyhez már most bő 200 fő csatlakozott. A véleménycikk címe is sokatmondó: „Mi építettük fel a Google-t. De nem ez az a cég, aminek dolgozni akarunk.”

Az első komoly atrocitás még 2018 novemberében történt, a vállalat 20 ezer dolgozója tette le a munkát és kezdett tüntetni, miután kiderült, hogy az Androidot megalkotó Andy Rubint 90 millió dolláros végkielégítéssel engedték el a cégtől – azt követően, hogy a vele dolgozó szeretője szexuális visszaéléssel vádolta meg.

Az ügyben indult vizsgálatban megállapították, hogy a nő panasza az orális szexre kényszerítésről helytálló, de Rubintól mégsem a sokkal olcsóbb megoldásnak számító kirúgással vált meg a cég. A Google-igazgató Larry Page egy közleményben még méltatta is Rubint.

Sok van a Google rovásán

Koul és Shaw nehezményezik, hogy a Google elnyomó rezsimekkel is együttműködik (például Kínával, amelynek cenzúrázott keresőmotort alkotott volna, végül azonban a projektet lefújták), mesterséges intelligencia-szoftvert gyártott az amerikai védelmi minisztériumnak, nyereségre tett szert egy szélsőséges csoport hirdetéseiből és nem foglalkozott a munkatársak véleményével, amely szerint kevés színesbőrű dolgozik a cégnél.

Ezzel kapcsolatban felidézik egy kirúgott munkatársuk, Timnit Gebru történetét, aki elmondása szerint azután kényszerült távozni a Google-től, hogy szóvá tette: nincs elegendő színesbőrű munkatárs, és a vállalat által fejlesztett mesterséges intelligenciák is diszkriminatívak a feketékkel szemben.

Eredményesek voltak a közös fellépések

A szakszervezeti vezetők felidézik az eddigi közös fellépések pozitív tapasztalatait.

Példaként említik, hogy az Alphabet alvállalkozói sikeresen harcoltak ki maguknak 15 dolláros minimum órabért, szülői szabadságot és egészségbiztosítást.

A cégnél a 2018-as tüntetéseket követően azt is elérték, hogy ne kezelhessék belső ügyként a szexuális visszaéléseket, és a munkatársak ilyen panaszok esetén a bírósághoz fordulhassanak. Igaz, ez egyelőre csak a teljesállású munkavállalókra vonatkozik.

A Google-nek jól felfogott érdeke volt, hogy ragaszkodjon az ilyen esetek bírósági tárgyalásának elkerülésétől: egy per esetén ugyanis kimutathatóan nagyobb esélye van veszíteni a cégeknek.

Egy éve szervezkedtek

A szakszervezethez eddig csatlakozó 226 munkatárs egyike, a szoftvermérnök Andrew Gainer-Dewar a CNN-nek azt mondta, egy évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy érdekvédelmi szervezetet alapítanak, és addig nem akartak nyilvánosan beszélni tervükről, amíg nem érezték, hogy elegen vannak ahhoz, hogy kiálljanak egy ekkora cég ellen.

„Az elmúlt 5-10 évben azt tapasztaltuk, hogy az Alphabet vezetői nem hallgatják meg a munkavállalókat. Olyan üzleti döntéseket hoznak, amelyekkel nem értünk egyet, ha pedig ez ellen valaki felszólal, azt kirúgással vagy megalázással büntetik”

– fogalmazott Gainer-Dewar, aki szerint a szolidaritás és az erejük megmutatása a legfontosabb céljuk az Alphabet Workers Unionnal. A szervezet a legnagyobb amerikai médiaszakszervezet, a 700 ezer tagot képviselő Communications Workers of America támogatásával indult el.

Hangsúlyos, hogy hivatalosan még nincs elismerve a szervezet, mivel nincs meg a kellő taglétszám, de arra már elegen vannak, hogy a média és a társadalom figyelmének felhívásán át nyomást helyezzenek a cégre. Mérete is apró – alig több mint 200-an vannak, miközben az Alphabet világszerte közel 130 ezer embert foglalkoztat.

A Google egyébként nemrégiben éppen hasonló szervezkedés miatt rúgott ki két embert, de Gainer-Dewar azt mondja, minél többen vannak, annál nagyobb nyomást helyezhetnek a cégre, amely így nem büntetheti már őket – szakszervezet alapítása miatt egyébként is törvénytelen valakit kirúgni.

Google: egyenként foglalkozunk a munkatársakkal

Hétfőn a Google személyzeti kérdésekért felelős igazgatója, Kara Silverstein egy közleményben reagált a szakszervezet megalakulásának hírére. Ebből az derül ki, hogy a cég továbbra is inkább egyenként tárgyalna a munkavállalókkal, és igyekezne elkerülni a szakszervezettel történő egyeztetéseket.

„Mindig is keményen dolgoztunk azon, hogy támogató és elismerő légkört teremtsünk munkavállalóinknak. Természetesen az alkalmazottaink munkavállalói jogai védettek, amit mi támogatunk.

De ahogy korábban, úgy a jövőben is egyenként szeretnénk foglalkozni a munkavállalóinkkal” – áll a közleményben.

Borítókép: Paweł Czerwiński / Unsplash

Ha tudnánk, mi a vége egy próbálkozásnak, nem neveznénk kísérletnek. A dolog természetéből adódik, hogy a kudarc benne van a pakliban. De néhány nagy siker elég ahhoz, hogy több tucat bukott projektet ellensúlyozzon.