F1! Zsír!

Ritkábban csöng a telefonom, mint azt sokan gondolják, de ha hívnak, eléggé kiszámítható, hogy ki mit akar tőlem. A legtöbben be szeretnének kerülni az újságba, néhányan kimondva-kimondatlanul rögtön fel a címlapra. Ritka, de […]

Bővebben

Kép: a Devil May Cry 5 Facebook-oldala

A japánok üzletet kötöttek a sátánnal

Hat év szünet után visszatért a Capcom akciójáték-sorozata, a Devil May Cry, hogy a 2013-as rebootot figyelmen kívül hagyva egy fősodorbéli folytatással nyűgözze le a rajongókat és a videojáték-piacot.

Általában nem szerencsés, ha egy kultúrát olyanok próbálnak ábrázolni, akiknek vajmi kevés közük van hozzá, hisz a legtöbbször erős sztereotípiák és rossz szájíz lesz az eredmény. A videojáték-ipar azonban mintha immúnis lenne erre a művészi intelemre, különösen, ha Japánról van szó.

Super Mario egy két lábon járó olasz vicc, mégis az egész világon szeretik, a Devil May Cry-sorozat Dantéja ugyanakkor úgy ötvözi az offenzív maszkulinizmust a kamukeresztény démonvilággal, hogy nemcsak az alapvetően valláskritikus japán társadalom, de a nyugati piac is két pofára zabálja a félig ember, félig ördögfajzat fickó kalandjait.


18 évnyi sztori két percbe sűrítve

A széria 2001 óta van velünk, eredete pedig jórészt a véletlennek köszönhető. A Capcom épp a sikert sikerre halmozó Resident Evil-sorozat negyedik részén dolgozott, mikor egyszer csak rájöttek, hogy a prototípus túl pergős és akciódús egy alapvetően túlélésre fókuszáló horrorjátékhoz. A gótikus környezet és a keresztény mitológiát idéző, de persze túlságosan bele nem mélyedő sztori és ellenfelek így végül inkább egy önálló játékként keltek életre, ami nemcsak anyagi és kritikai sikert aratott, de megalapozta a japán kiadó másik legfontosabb franchise-ját is.

Mert a Devil May Cry bizony franchise a javából.

Animék, képregények, regények születtek belőle, tavaly pedig a Netflix is lecsapott a szériára, hogy egy másik japán játék, a Castlevania nagy sikerű feldolgozása után a démonokat kardélre hányó Dante és barátai is megkapják saját animációs sorozatukat. Mindeközben javában készült a Devil May Cry 5, ami hat évvel a sorozat előző játéka (DMC: Devil May Cry), és tizenegy évvel a történet legutóbbi felvonása (Devil May Cry 4) után végül 2019. március 8-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Videojátékból popkulturális jelenség

Évekkel járunk a negyedik rész eseményei után, a világ pedig ugyanolyan barátságtalan, mint amilyen az előző játékok idején volt. A Devil May Cry univerzuma ugyanis egy poszt-apokaliptikus rémálom, ahol a – leginkább a keresztény hitvilág szörnyetegeiből merítő – démonok egy szép nap elözönlötték a Földet, hogy romlásba taszítsák az egyre kevésbé ellenállni képes emberiséget.

A démoni támadások a mindennapok részévé váltak, mivel pedig az angyalok láthatóan nem akartak beavatkozni a halandók öldöklésébe, olyan önjelölt antihősökre hárult a feladat, mint a Sparda nevű démonúr félvér fia, Dante, a számkivetett fegyverspecialista Nico, vagy a vallási fanatikusból csalódott démonvadásszá vedlett Nero.

Kép: Capcom

A démonoknak mindig nagy a szája, aztán jön a meglepetés – Kép: Capcom

A Devil May Cry-sorozat általános jellemezője, hogy az akcióra fókuszál, avagy hőseinket külső nézetből irányítva kaszabolhatjuk és lőhetjük szitává a lineáris pályák zárt buborékjaiban előtermő szörnyeket. A küldetések végén a játék kiértékeli teljesítményünket, és minél jobban játszunk, annál több kristály üti a markunkat, amikből fegyvereinket fejleszthetjük vagy különleges képességeket, újabb támadási formákat vásárolhatunk.

A recept tulajdonképpen a 2001-es első rész óta ugyanez, a pergős játékmenetet pedig zúzós metálzene és egysoros benyögéseket puffogtató, fájóan laza főszereplők egészítik ki. A játékok nem veszik túl komolyan magukat, pedig az elmúlt tizennyolc év során szappanoperába illő történetet írtak köréjük, elveszett és meglett szülőkkel és szerelmekkel, családi tragédiákkal, és persze milliónyi ártatlan lélek pokolszülte rémek általi felzabálásával.

Resident Evil 2: Rekordokat döntöget a stúdió, amelyik új bőrt varrt a régi zombikra

Szó mi szó, a Devil May Cry 5 bejelentésekor kissé szkeptikus voltam, az pedig, hogy a játék mindössze másfél hónappal követte az üzleti és kreatív szempontból is finoman szólva szokatlan Resident Evil 2 megjelenését, még bizonytalanabbá tett. Egyrészt a Capcomnak így nem egy, hanem két teljes árú játékot kellett elterjesztenie, ez pedig nemcsak az erőforrások megoszlásával, de kannibalizálással is fenyegetett –

ezt a húzást legfeljebb azzal lehet magyarázni, hogy a Capcom sem tudta, siker lesz-e a Resident Evil 2.

Másrészt a Devil May Cry hírnevét a 2013-as reboot sajnos eléggé megtépázta: a játék, bár jó lett, nem találta meg a saját közönségét, így a japán kiadó okkal küldte pihenőre a sorozatot – és bár a Devil May Cry 5 korai videói és demóverziója kedvező fogadtatásra talált, ennyi idő után egy ekkora szériát nem szerencsés egy másik erős játék árnyékában ringbe küldeni (és akkor a Metro Exodusról még nem beszéltünk).


Igen, a játék valóban így fest

Ennyire szoros megjelenésekkel akkor operálnak a kiadók, ha a termék nem jó, a Devil May Cry 5 esetében azonban már a megjelenése utáni kritikák is sejtették, hogy nem ez a helyzet. És tényleg: a Devil May Cry 5 nem váltja meg a világot, játékmenetét tekintve az elődjei nyomvonalán haladva továbbra is az akcióra és a látványos átvezető jelenetekre koncentrál, miközben

fröcsög a vér, hullanak a szörnyek, a pályák végén pedig hatalmas főellenfelek várják, hogy letöröljük arcukról a sátáni vigyort.

A történet végigjátszása nagyjából 12-15 órát vesz igénybe, ez alatt Dantét, Nerót és az új fiú V-t is táncba vihetjük, aki egyébként szakasztott Kylo Ren, bár a készítők esküsznek rá, hogy már az Adam Driver által életre keltett Star Wars-gonosz színre lépése előtt megtervezték a figurát.

Ennyire senki sem lehet laza (pedig de)

Ha már szereplők, a röhejesen szexi karakterek a sorozat hagyományainak megfelelően végig túltolják a fárasztó menőzést, ami vagy bejön az embernek, vagy nem – nekem folyamatosan képes kéjes vigyort csalni az arcomra a játék, igaz, nem szándékozok benne túl jó lenni, mert ahhoz, hogy a legextrémebb nehézségi fokozatokon is élvezhessem a programot, emberfeletti reflexekre és türelemre volna szükségem.

Itt érdemes megjegyezni, hogy bár a Devil May Cry egy akciójáték, ami végső soron rusnya gonosz szörnyek vidám ledarálásáról szól, a küzdelmek meglehetősen komplex erőszakbalettbe torkollhatnak, melynek kidolgozottsága és összetettsége nagyon komoly játéktervezői szakismeretről tesz tanúbizonyságot.

Atomot dobtak Oroszországra, és ezzel megindultak a világhír felé

Ez persze a sorozat korábbi részeiben is így volt, és furcsamód a Devil May Cry 5 legnagyobb dobása sem játékmenetbeli, hanem dramaturgiai újítás: a sorozatra jellemző, akciójelenetekkel tűzdelt átvezető videók minden eddiginél élethűbben festenek, hála a Capcom házon belül fejlesztett RE nevű motorjának.

Játék közben nem tűnik fel, de mikor premier plánban tárul elénk Dante fájdalomtól eltorzult arca, vagy épp egy démon fejlövést megelőző, rettegő tekintete, hirtelen mellbe vág bennünket, hogy hová jutottunk a videojátékok valósidejű megjelenítésében. A karakterek kidolgozottsága egészen elképesztő, nemcsak a bőrük, de a fogaik felszíne vagy a retinájuk tükröződései is a legapróbb részletekig kidolgozottak – a magam részéről biztos vagyok benne, hogy a boszorkányos látvány mögött egy ördöggel kötött alku áll.

Kép: Capcom

Ebből a motorból még kard lesz. Én szóltam – Kép: Capcom

Pedig logikusabb magyarázat rá a hosszú fejlesztési idő és a jó erőforráselosztás: akár PC-n, akár konzolon játsszuk, a Devil May Cry 5-öt hajtó technológia tökéletesen kihasználja a gépek komponenseiben rejlő lehetőségeket, habár kompromisszumok itt-ott előfordulnak. Említettem, mennyire szembeötlő a szereplők megjelenése – nos, a helyszínek hozzájuk képest viszonylag kopár, egyszerű területek, többségében egy démoni invázió nyomait magukon viselő város macskaköves utcái.

A kevés tereptárgy miatt így fizikai számításokat alig végez a játék, marad hát kakaó a döbbenetes jelenetekre, amik egyébként általában 60 képkocka/másodperces sebességgel játszódnak le a képernyőn, és bizony 4K-s felbontásban sem vallanak szégyent.

Említettem, hogy jó játék ide, rajongói elégedettség oda, a meglepően nagyot szólt Resident Evil 2 és a szintén sikeres Metro Exodus mellé még így is kockázatos volt piacra dobni egy újabb egyszemélyes akciójátékot. Nos, a Capcom vagy nagyon szerencsés, vagy nagyon tud valamit, mert a japánok számításai bejöttek: eladási adatok még nincsenek, de már most kétmillió felett van a boltokba szállított fizikai kópiák száma, amit csak akkor lépnek meg a minden fronton spórolni kívánó kiadók, ha úgy látják, a vásárlók érdeklődnek az adott termék iránt.

És akkor a digitális eladásokról megint csak nem tudunk semmit, pedig világszerte trend, hogy egyre több játékot adnak el a különböző online áruházakban.


Így készültek a látványos átvezető jelenetek

A nagy számokból ráadásul nemcsak a konzolos, de a számítógépes közönség is kivette a részét: a Capcom szerint ez a játék a második leggyorsabban fogyó termékük a PC-s piacon, csak a 2018 nyári online szerepjáték, a Monster Hunter: World hozott jobb számokat – a Capcom korábban kerülte a PC-t, a játékai sokáig csak hosszadalmas késések árán váltak elérhetővé a platformon, már ha kiadták őket egyáltalán.

A mellékelt ábra mutatja, hogy érdemes új piacokat keresni, és nem szabad alábecsülni a rajongók erejét. A Devil May Cry úgy maradt népszerű, hogy évekig nem volt belőle új játék, az előző felvonás pedig finoman szólva sem nyerte el a sorozat törzsvásárlóinak tetszését – a kontextus kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a DMC: Devil May Cry a teljes életciklusa alatt fogyott 2,5 millió példányban. Szóval ha minden jól megy, erős negyedévet zár majd a Capcom –

remélem, Lucifer senki lelkét sem ragadja el a sikerért cserébe!

A Devil May Cry 5 2019. március 8-án jelent PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Főoldali kép: a Devil May Cry 5 Facebook-oldala

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő