Az RTL Klub péntek esténként jelentkező showműsora, a Cápák között egyik Cápája, Balogh Péter hétről hétre elmagyarázza, mi alapján döntenek egy-egy befektetés mellett, és miért utasítanak el másokat. Itt az elemzése az évad utolsó adásáról, múlt péntekről
Elérkezett az utolsó adás az évadban. Ez nekem Cápaként mindig keserédes pillanat. Egyrészt kicsit sajnálom, hogy egy jó ideig megint nem lesz ilyen műsor a tévében, mert nagyon klassz dolognak tartom, hogy egyáltalán létezik, és hogy ennyire népszerű. Másrészt nagy megkönnyebbülés is.
Minden szereplés kétélű fegyver, mert sebezhetővé is tesz. Mit vágnak be? Jól mondtam? Böszmén fogalmaztam?
Ezért amíg megy a tévében az adás, ott kíséri egy szorongás is. De ott van az izgalma is annak, hogy ilyen fantasztikus történeteket segítünk elhozni mindenkihez. Ott mosolygunk a képernyőn, kiszállunk, beszállunk, és utána ezek a történetek a pénzről, a reményről, a vállalkozásokról velünk élnek.
1. Vilhemp
Gergő a válságban elvesztette munkáját, a családot el kell tartania, enni is kell valamiből, így startuppernek állt. (Fura világ ez, kényszerstartupper kényszerbefektetőt keres?) Vilhemp néven kukoricakeményítőből, minimális ipari kender hozzáadásával műanyagmentes evőeszközöket és szívószálakat készít. Cégéből tíz százalékot kínál 15 millió forintért cserébe.
És akkor itt álljunk meg egy kicsit. A műműanyag, a nemműanyag, a műanyagmentes izé, becsületes nevén PLA, egy félkamu.
Egyrészt, hivatalosan nem számít műanyagnak, mert nem kőolajból, hanem kukoricakeményítőből állítják elő. Ránézésre műanyag, karakterisztikára is. Árban kicsit drágább. És ha speciálisan, magas hőfokon, ipari körülmények között komposztálják, akkor pár hónap alatt elbomlik.
De ha eldobják, a vegyes szemétbe kerül, esetleg a műanyagos szelektívbe, akkor 80+ év alatt bomlik csak le. Egy hagyományos szívószál 200 év alatt. Igen, rövidebb, és ha lenne külön PLA-gyűjtő kuka és csak oda kerülne mind, még jobb lenne. De nincs, szóval részemről ez még csak félmegoldás így.
Ettől még bátorítandó és jó dolog, hogy elindult a világ egy fenntarthatóbb irányba. Kellenek a féllépések is előre, azokból lesz idővel érdemi haladás. Egy másik magyar csapat, a Tugo, tésztából és cukornádból készít szívószálat és ér el valós, környezetbarát eredményeket.
A marihuánajel jól mutat, csak nem sokat ér
Visszatérve a vállalkozóhoz és műanyag villáihoz. Azokat bérgyártásban készíti. Az anyagot ő maga szerzi be kis mennyiségben és egy műanyaggyárban rendelésre a szokásos műanyagvillák helyett, kicsit más hőfokon, de az ő anyagából is tudnak fröccsönteni.
Az így elkészülő árut 30-40 százalék árrés mellett szeretné eladni arra nyitott éttermeknek. Ha azok vennének, de sajnos egyelőre nem teszik. Pedig lenne még ötlet a tarsolyban, műműanyagból mindent lehet fröccsönteni, amit sima műanyagból lehet!
Tubusok, tárolótégelyek, kupakok. Ami jó hír, hogy saját receptúrájára (azaz arra, hogy hány százalék kenderrost menjen a PLA-ba) már folyamatban a szabadalmi eljárás.
A beszélgetésből azért kiderül, hogy a kender igazából nem csinál semmit ebben az egészben. Csak elmondható, hogy van benne. De annyira kevés, hogy nem változik a termék ára, tartóssága, lebomlása, funkciója. Csak rá lehet tenni egy marihuánajelet a csomagolásra.
A matek sehogy nem jön ki. A vendéglátás legfájóbb problémája idén nem az, hogy van-e kender a műanyag villában. Bár a nyáron robban a várva várt EU-s tilalom az egyszerhasználatos műanyagok terén. De hiába.
Aki eddig tudott műanyag evőeszközt és szívószálat gyártani, az ezután is tud, csak most már PLA-t tölt a gyártósorba.
És Gergő hiába keres minden szívószálon egy forintot, nehéz lesz darabonként eladva, kiszállítva eleget értékesíteni. Túl kicsi része ez egy étterem életének, nem valószínű, hogy külön beszállítója lesz rá. És az sem, hogy ezer forint árrésért érdemes a heti adagot kivinni egy étterembe. Ha egy ilyen terméknek egy kis hazai gyártótól valahol helye van, az a kiskereskedelem.
„Az a nehézség, hogy folyton csúsztatsz!”
Ott az erre nyitott vásárlók talán könnyebben kifizetik a prémiumot amit a kis volumenű gyártás követel. És ha az első termékből tanulva a csapat nem adja fel és tanul, tökéletesít, fejleszt, akkor idővel lehet, hogy már nem is PLA-ból gyártanak majd.
Az egész panelben a legérdekesebb az volt, hogy András végre újra vért ivott.
Néha egymásba akadtunk ezen, főleg a korábbi évadokban. Valahogy idénre kicsit kedvesebb, elnézőbb lett. Hát most kiengedte a gőzt, de indokoltnak éreztem. Szinte jólesett. „Az a nehézség, hogy folyton csúsztatsz!” – mondta.
Egy potenciális befektetőt kevés dolog tud annyira kikapcsolni, mint ez az érzés. Nem is talált szegény Gergő befektetőre. Öröm az ürömben, hogy végül a Hungaricool by Spar program keretében eljutott a boltok polcára a termékcsalád. Ha a Cápák nem is szálltak be, azért jó, hogy egy nemzetközi lánc bizalmat szavazott nekik. Remélem, hogy tudnak élni ezzel a lehetőséggel!
2. MOMWOW
Emese dizájner, grafikus, marketinges. Regina marketingszakember. Mindketten édesanyák és vállalkozók, a MOMWOW megalkotói.
Pólóiknak egyszerű üzenete van: minden anya szuperhős! És mennyire igaz ez! Egy szép kalligráfia, egy esztétikus dizájn, egyszerű fehér pólón egy örökérvényű üzenet. Amiben anyukaként a többi anyukára kacsinthat a vásárló. A tudás, hogy tudom és tudod, hogy ismerjük egymást, értjük egymást, egyek vagyunk.
2020 anyák napján indultak, a forgatásig 260 terméket adtak el. Pólókat, maszkokat. Ami menő, hogy támogatják a rászoruló anyákat, visszaadnak. Idén 3500, jövőre 8000 eladás a cél.
Tízmilliót kerestek, cserébe tíz százalékot kínáltak. Ouch. Itt kipukkadt a szeretet bennem kicsit, az ugyanis 100 milliós befektetés utáni cégértéket feltételez, azaz 90 millió befektetés előttit. Minden egyes 2020-ban eladott termékre jut 350 ezer forint cégérték. Na, én itt kiszálltam volna, de féltem, hogy felháborodott anyukák kergetnének hónapokig az utcán utána.
Szőrös férfiaknak belépni tilos
(Elég sok úgynevezett „mompreneur” is van a portfóliómban, bírom a női vállalkozókat, az anyukákat. Ám amikor megpróbáltam csatlakozni a Mompreneurs Facebook-csoportba, akkor elutasítottak. Természetesen azért, mert nem vagyok anyuka és valószínűleg nem is leszek az soha. Elsőre elég rosszul esett, amikor több mint tízezer nő egyszerre kosarazott ki. Persze idővel beláttam, hogy ez így van rendben, és megbékéltem sanyarú, kirekesztett sorsommal. Kellenek „védett” női közösségek, ahová mi, szőrös férfiak nem járhatunk be. Azóta is mindig feleségem közvetíti az ott zajló beszélgetéseket.)
A dilemmát végül István fogalmazta meg a legszebben: „Ez nem üzlet, ez egy küldetés!” Ugyanis a szó legszorosabb értelmében nincs igazából semmi más itt, mint egy love brand.
Pólót bárki tud bérgyártatni, szívhez szóló üzenettel is. Amit egy ilyen cégbe való befektetés feszeget, az egészen érdekes. A mai világban szinte mindent ki tudunk szervezni. Bérgyártás, logisztika, raktározás, marketing, pénzügy. Vajon életképes egy cég úgy, hogy szinte mindent más csinál helyette?
A dropshipping korában feje tetejére áll a cég, a brand, a gyártó fogalma. Az egyetlen értékteremtőnek rövidtávon az tűnik, aki el tud adni. Akár egy pólót, akár egy vödör gipszet. De vajon miben mérhető egy ilyen cég értéke?
Ha két év múlva „felnőtt” a márka és már 60 millió forint értékben ad el bérgyártott pólókat, és abból tényleg marad hatmillió profit, akkor még mindig nem jön ki a százmilliós cégérték sehogy. És ha kiderül, hogy anyukás pozitív üzenettel is lehet pénzt keresni, akkor lesz bőven hasonló póló.
Küldetésért befektetés
Ami szimpatikus volt, hogy egy üzlet talán szólhat egy társadalmi célról, egy mindenkinek szóló üzenetről. Klassz dolog, ha olyan márkát építünk, amelynél az öndefiníciónk része, hogy a bevételből rászoruló anyáknak segítünk.
Az anyaság ünneplése pedig egy jó cél, nem csak anyák napja környékén. De ez így mégsem üzlet, inkább küldetés. És valószínűleg ezért szállt be Szabina és Levente, mert a küldetést, az üzenetet értékesnek tartották.
Erről árulkodik az is, hogy Szabina felajánlott egy egyáltalán nem szokványos visszavásárlási jogot. A teljes összegért a teljes részét visszavásárolhatják. Azaz ha bejön, akkor ő egy ingyen kölcsönnel támogatta az indulást.
Ha pedig nem jön be, akkor sem ez az ötmillió fogja őt padlóra küldeni. Végül duplán örültem. Egyrészt azért, mert Emese és Regina kifogták a két aranyhalat, akik számukra a legtöbbet tudnak segíteni. Másrészt azért, mert nem én szálltam be.
3. Cilinderesek
Attila és Viktória esküvői ceremóniamesterek, ami a vőfély modern megfelelője, csak kevesebb szekunder szégyennel.
A fejükön egy vicces, színes cilinderrel, a brand identitásuk meghökkentő ikonjával. Ami nagyon is indokolt, hiszen ez a központi vizuális eleme a márkának, amit építenek.
Uber for vőfélyz – hogy startuposan rövid legyek.
Hálózatot építenek, egy rendszert, amiben esküvőszervezők, párok porondmestert bérelhetnek, az erre elhivatott, cilinderviselésből levizsgázott magánvállalkozók pedig munkát szerezhetnek.
2020 nagy év lett volna nekik. 140 előre lekötött esküvő, hét tettrekész ceremóniamester. What could possibly go wrong? Ahhoz képest, amit a teljes iparág elszenvedett tavaly, egészen jól túlélték.
Vőfélyek társasága?
Ami kérdés volt számomra, hogy az esküvőiparágban vajon mennyire lehet egy jó brandet felépíteni. Ha pusztán a vállalkozók oldaláról nézem, akkor sajnos nincs elég válás ahhoz, hogy igazi visszatérő ügyfélbázist tudjanak építeni.
Persze az esküvőszervezők, a házasodó barátok ajánlásai sokat segíthetnek, de vajon ez biztosít elég húzóerőt ahhoz, hogy tényleg egy vőfélyszolgálat országosan nagyra nőjön?
Ugyanis vannak olyan szakmák, ahol a „központi szervezet” viszonylag keveset tud hozzátenni az egyénileg végzett tevékenységhez, ezért a szolgáltatók (és a piac) nagyja nem nagycégekbe tömörül, hanem külön, független kis csoportokba, vagy akár egyéni vállalkozóként keresi a kenyerét.
Ilyenek a bejárónők, az ügyvédek, a könyvelők is. Bár léteznek nemzetközi láncok, a többségük nem abban dolgozik. Ennek a fő oka az, hogy nem ad hozzá annyit a hierarchikus szervezet, mint amennyit elvesz. És ha össze is állnak véd- és dacszövetségekbe, ugyanolyan könnyen válnak szét, mint ahogy összeálltak, hiszen külön-külön is tovább tudják vinni a praxisukat.
És ezzel szemben vannak olyan iparágak, amelyekben az üzletszerzést annyira megéri központosítani, hogy bár a szolgáltatást mindenki önállóan végzi, mégis megéri mindenkinek becsatlakozni az egyik nagy hálózatba.
Erre példa a taxizás is. De vajon az esküvői vőfélykedésre melyik lesz igaz?
Attila és Viktória abban hisznek, hogy ahogy egyre nő a hálózatuk, egyre több esküvőn dolgoznak, talán egyre nagyobb falatot is haraphatnak az esküvői tortából. Több szolgáltatás, jobb szervezés, nagyobb esküvőnkénti árbevétel – és több jutalék.
Az elviselhető kavarás, ami nem ér meg 150 milliót
Mint a legtöbb munkaerő-közvetítő hálózat, ők is keresik az ideális helyüket a számlázási láncban – hiszen ha rajtuk folyik át minden bevétel, akkor mindenre áfát is kell felszámoljanak, ami drágítja a szolgáltatást. Ezért jelenleg a kiközvetített ceremóniamesternek és nekik külön-külön fizet a boldog pár.
Ide áfásan, oda anélkül. Istvánt ez kibillentette, nekem ha nem is kedvencem ez a kavarás, de látom, hogy a hasonló kétoldalú piacterek mindegyike ilyen trükkökre kényszerül.
Nekem kifejezetten imponált, hogy a kalapjukkal, nevükkel milyen ügyesen találták el a menő öniróniát, amivel egyszerre viccesek és emlékezetesek. Zseniális marketingérzékről árulkodik.
A koncepciójuk akár működhet is, ha sikerül a hálózatukat erős kézzel építeni. De hogy jelenleg ez még nem ér 150 milliót, abban biztos voltam. Ezért Cápatársaimhoz hasonlóan én is kiszálltam.
4. Homoky Dorka
Az évad utolsó műsorának utolsó szegmense megint ikonikusra sikerült. Számomra nagyon jól aláhúzta az egész sorozat egyik legfontosabb tanulságát.
A korai fázisú befektető emberbe fektet. A személyes szimpátia, az értékrend, a tudás, az alázat mindent visz.
De lássuk hát az utolsó Cápavadászt! Dorka negyedik generációs borász Tokaj-hegyaljáról. Kedves, halk szavú fiatal hölgy, akiből olyan hitelesség sugárzik, mint kevés emberből manapság.
A családi borászatról leválva, saját szárnyait bontogatva natúrborokat készít. Mindent tud a borászatról, a borról, a szőlőről. Szeretettel, hihetetlen tudással és türelemmel válaszol minden kérdésre.
Nem érdekesek a számok, pedig vannak. Mindegy lenne az is, hogy mit akar, vagy mit kínál. Minden Cápa szívét megdobogtatja, Leviét rabul is ejti.
Szerelem = disznók és bor
Andrással furán vagyunk mi ketten. Mi minden vállalkozót két külön oldaláról nézünk. Én mindent felírok, átgondolok, kiszámolok. A tabletemen gyűlnek a tervek, a számok, a piac, a stratégia, néha egy pitch végére jobban értem a vállalkozó üzletét, mint ő maga.
András ki sem nyitja a tabletet. Ő az embert figyeli. A mozdulatot, a szemüket, a lelküket kémleli. Így én lehet, hogy a legtöbbször megértem az üzletet, de András szinte mindig megérti az embert. Irigylem is ezért.
Most is ő mondja ki a legfontosabbat: a bor az szerelem. Ezzel egyszerű kérdéssé válik minden. Érdekel minket ennyire a bor? András bevallja, neki a disznók a szerelem. Én nem vallom be, de nekem a technológia.
Levinek nagy a szíve, az övében van kiadó sarok a jó bornak is. Nagyon örülünk mind, hogy beszáll. És most kicsit irigy vagyok rá is. Biztos jó lehet, ha van egy borászat a portfólióban.
Szerettem ezt az évadot. Forgatni, beszállni, kiszállni, képernyőn viszontlátni, elemzéseket írni róla. Beszélgetni a szomszéddal, egy kollégával bármiről lehet.
De akkor már miért a fociról és miért ne a vállalkozásról beszélgessünk? Hiszen annyival többet tanulhatunk belőle!
Köszönöm, hogy részese lehettem megint, hogy néztétek, olvastátok! Ahogy egy Cápabőrbe bújt delfintől illik, úgy köszönök el: viszlát, és kösz a halakat!
A Cápák között minden adása visszanézhető az RTL Moston. Balogh Péter összesen hat cikket írt az évad Cápák között-adásairól. A korábbi elemzései közül az elsőt, a másodikat, a harmadikat,a negyediket és az ötödiket is olvashatod a Forbes.hu-n.
Borítókép és fotók: RTL Klub
