rövid hír

Astrazenecára is megnyitották az online foglalást

Forbes
2021. április 28. 1 perc olvasás

A kínai vakcina mellett Astrazenecára is lehetetett időpontot foglalni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén.

Az operatív törzs nem adott előre tájékoztatást a lehetőségről, a hírről a 444.hu számolt be egy olvasói jelzés után, miszerint a kínai Sinopharm mellett az Astrazeneca vakcinájára is lehetett időpontot foglalni. Több furcsaság is van, azt írják, hogy asztali gépről foglalva már nem jelez szabad időpontot a rendszer,

telefonról azonban még Budapesten és vidéken is vannak elérhető időpontok. 

Rengeteg vakcina érkezik, nem csak keletről

Müller Cecília az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hatalmas mennyiségű vakcinaszállítmány érkezik az országba: jött egymillió adag Sinopharm, 355 680 adag Pfizer-Biontech, 200 ezer első és 280 ezer második adag Szputnyik V, 19 200 Astrazeneca, ebből a hét folyamán még 324 ezer érkezik. Müller szerint „gyakorlatilag elérkezünk ahhoz az időponthoz, amikor bárki számára elérhető a védőoltás”, több vakcina lesz az országban, mint amennyien regisztráltak.

Fotó: Mufid Majnun// Unsplash