Bankkártya, hitel, betét. Ezer szálon függünk a bankjainktól, amire az elmúlt napok bankcsődjei is rávilágítottak. De hogyan is néz ki a gyakorlatban egy bankcsőd? Ha pedig már közel a baj, akkor van más választása egy kormánynak, mint az adófizetői pénzek feláldozása a pénzügyi stabilitás oltárán?
Egyre több bank került csődközeli helyzetbe az elmúlt héten, ráadásul a bankpara már nem csak a tengerentúlt érinti. Az amerikai Silicon Valley Bank és Signature Bank után szerdán a svájci Credit Suisse került bajba és a jegybanktól kényszerült gyorskölcsönt felvenni. A fejleményektől nem remegett meg az európai döntéshozók keze. Ettől még világszerte aggódnak a gazdaságpolitikusok, hogy megállnak-e itt a bankcsődök, vagy a fertőzés tovább terjed a legnagyobb pénzintézetekre is.
De egyáltalán mitől félnek a kormányok? Miért nagy baj, ha a világ legnagyobb bankjai fizetésképtelenné válnak és hogyan néz ki a gyakorlatban, ha egy bank valóban csődbe jut?
Túlélési terv bankcsőd idején
A bankcsődre vonatkozó szabályozások országonként eltérnek, még ha nem is jelentősen. Most az egyszerűség kedvéért csak a magyarországi eljárásokat ismertetjük. Viszont ez nem jelenti azt, hogy számíthatunk is bankcsődre itthon. A bankfelügyeleti feladatokat is ellátó Magyar Nemzeti Bank a héten például leszögezte: a két amerikai hitelintézet (Silicon Valley Bank, Signature Bank) tevékenységi engedélye visszavonásának nincs közvetlen hatása a magyarországi bankpiacra. A magyar bankszektor stabilitási mutatószámai pedig jól állnak.
Alapvetően három banki tevékenységgel találkozunk a mindennapjainkban, ezeket érinti közvetlenül egy bank váratlan megszűnése is:
- fizetési szolgáltatások (átutalás, bankkártyás fizetés)
- bankbetét
- hitelnyújtás
Mi történik a pénzemmel?
Ha az MNB visszavonja egy bank engedélyét, akkor gyakorlatilag befagyasztják a bankszámlánkat is. Olyan, mintha levágtak volna minket a fizetési rendszerről: nem vehetünk fel készpénzt az ATM-ből, nem tudunk fizetni a kártyánkkal és utalást sem tudunk indítani róla.
Ugyanakkor az, hogy nem lehet hozzáférni a banknál tartott pénzünkhöz, nem jelenti azt, hogy el is vesztettük.
Itt jön képbe a betétbiztosítás.
Alapesetben veszélybe kerülne a bankbetétben tartott összeg, mert ha a bank eszközeinek értéke nem elég az összes kötelezettség megfizetésére, akkor könnyen megtörténhetne, hogy mi sem a teljes összeget kapjuk vissza. Magyarországon azonban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vállalja a csődbe jutott bankok betétjeinek visszafizetését.
Persze nem korlátlanul, legfeljebb 100 ezer euróig (kb. 39,5 millió forintig). A kártalanítás nem feltétlenül jelent állami kimentést: az OBA pénzügyi alapját a bankok befizetéseiből tartják életben. Ha mégsem lenne elég az alap összege, akkor a jegybank tud kölcsönt folyósítani, de a betétesek mindenképpen visszakapják a pénzüket a fenti határig.
A kártalanítás összegét a bankcsődtől számított 10 munkanapon belül juttatják vissza az ügyfeleknek. Mivel az eredeti bankszámlát befagyasztották, ezért többféle útvonal is szóba jöhet:
- más banknál vezetett bankszámlára történő utalással,
- kijelölt banki kifizetőhely igénybevételével,
- illetve postai kifizetés útján.
Az OBA minden esetben forintban fizeti ki az összeget, függetlenül az eredeti devizaszámlától.
Mi történik a hiteleimmel?
Könnyű lehetne elsőre legyinteni a kérdésre.
Mit érdekel egy csődbe ment bankot, hogy mi lesz a hiteleivel, ha már úgyis felszámolják? Mégsem érdemes abbahagyni a törlesztést, a kölcsönnek ugyanis nincs vége ezzel.
A bank hitelállománya nem tűnik el, hanem a végelszámolási eljárás keretében egy másik bank vagy pénzügyi szolgáltató fogja átvenni azokat (ez történt a tavaly csődbement Sberbank hiteleivel is). Ezt követően az adós már neki fogja törleszteni a kölcsönt, de a köztes időben is utalni kell a törlesztőrészletet. Erre általában a végelszámolást intéző szervezet biztosít külön bankszámlát.
A nagy betéteseken kívül még azok is rosszul járnak, akik igényeltek ugyan hitelt a csődbement banknál, de még nem kapták meg a pénzt. Az ő előrehaladásuk ugyanis teljesen lenullázódik: kezdhetik elölről a teljes igénylési folyamatot egy másik banknál.
Too big to fail
A csőd már a végállomás egy bajba jutott banknál, előtte sokan dolgoznak azon, hogy valahogy mégis túléljen a pénzintézet. Köztük a kormányok is, nem sajnálva az adófizetői pénzeket. Már a 2008-as pénzügyi válság során is éles vitákat váltott ki, hogy mi szükség van a csődközelbe jutott óriásbankok állami kisegítésére.
- Egyrészt adófizetői pénzekről beszélhetünk, amiről kétszer is meg kellene gondolni, hogy mire költjük.
- Másrészt pedig a kapitalizmus hideg logikája alapján mondhatnánk: hagyni kell csődbe menni ezeket az intézményeket, mert nem működtek elég hatékonyan, túl sok kockázatot vállaltak.
A politikusok végül rendre kimentik a bajba került bankokat, ám ennek egyáltalán nem az az oka, hogy megsajnálták volna az intézményeket.
Egyszerűen arról van szó, hogy a csőd még több pénzintézetet rántana magával, ráadásul a teljes gazdaság is megsínylené a folyamatot.
A bankok nyújtanak hitelt a gazdasági szereplőknek, ami a gazdasági fejlődés és a beruházások motorja. Nem beszélve a pénzintézetekben kezelt megtakarításokról. Ha ezek leállnának, vagy eltűnnének, azt a bankokon kívül jóval több ember és vállalkozás érezné meg.
Az persze külön kérdéseket vet fel, hogy mennyire etikus adófizetői támogatásokkal „jutalmazni” egy bank felelőtlen (vagy legalábbis nem eléggé óvatos) tevékenységét. Abszolút reális a veszély, hogy a bankok hozzászoknak ehhez, sőt már előre számolnak azzal, hogy baj esetén az állam kimenti őket. Ez tovább ösztönzi őket arra, hogy túl nagy kockázatokat vállaljanak és folytassák a nem hatékony működésüket.
Mi fán terem a szanálás?
Szükség lenne tehát egy olyan útra, amivel meg lehetne előzni a gazdaságra túl nagy hatással lévő bankok összeomlását, de semmiképpen sem állami pénzek segítségével. Lehetőleg úgy, hogy a kimentés árát a bank vezetői és tulajdonosai is érezzék meg, hogy ne szokjanak hozzá az állami védőhálóhoz.
Az állami bankfelügyeletek találtak is egy megoldást: a szanálást
A különös szónak egészen sajátos értelme van a pénzügyben. Azt a folyamatot jelenti, amikor az állami felügyelet átveszi egy csődközelbe jutott bank működtetését és megpróbálja helyrepofozni azt. Teszi mindezt azért, hogy elkerülje a csődöt, ne terjedjenek át a gazdasági gondok a bank többi partnerére és legfőképp: ne költsenek rá adófizetői pénzeket.
Ehhez több eszköze is van, de mindegyiknek ugyanaz a végső célja: pénzzé tenni a bank vagyonelemeit, hogy minél hamarabb ki tudja fizetni a kötelezettségeit. Ez nem feltétlenül jár együtt a bank megszűnésével, sőt, mindenkinek az lenne a legjobb, ha a bank folytatni tudná a további működését.
Ettől még simán megtörténhet, hogy egy bankot a szanálással sem lehet megmenteni és csődbe kerül. Ezt bejelentheti maga a pénzintézet is, de a bankfelügyelet is kimondhatja a bank végelszámolásának megkezdését.
