Anya és fia, Gyenes Mónika és Kopácsi Zoltán állításuk szerint két teljesen különböző személyiség. Úgy gondolják, ez teszi őket sikeressé. Ami azonban ugyanaz bennük: a tökéletességre, a legjobbá válásra való törekvés akár nagy áldozatok és kőkemény munka árán is. Mindez – és rengeteg feladás – kellett hozzá, hogy a magyar fogorvos és közgazdász fia Walesben építsen fel egy jól működő családi vállalkozást. A Best of Hungary egész Nagy-Britanniát ellátja prémium magyar élelmiszerekkel.
Zoltán 12 évesen állt az őt egyedül nevelő Mónika elé: eddig anyja karrierjéről szólt az életük, most azt szeretné, hogy róla szóljon. Angliában akar neves iskolákba járni, bejutni a legjobb egyetemekre, fiatalon akar szakmai karriert. Költözzenek ki!
Mónika a Semmelweis Egyetemen oktatott, fogyatékkal élő gyerekek fogászati ellátását végezte vidéken, emellett kutatóként is sikeres volt. Szakkönyvek írásában vett részt, kongresszusokon tartott előadásokat, fontos feladatának tekintette a prevenció jelentőségének terjesztését. Az ország elmaradottabb területein hirdette a megelőzés fontosságát és mikéntjét, tanította az embereket a helyes száj- és fogápolásra.
Töltött káposztával a török megszállásról
Ezt a munkát Nagy-Britanniában is szerette volna folytatni, ezért olyan területen keresgélt, ahol régóta nincs fogorvosi ellátás, így kicsiben csinálhatta azokat a szakmai programokat, amelyeket korábban Magyarországon nagyban. Mónika választása Ceredigion megyére, ezen belül is Tre-Taliesinre esett, ahol az iskolák remek értékeléseket kaptak, a diákjaik mind bekerültek a legjobb egyetemekre.
„Ebben a megyében az érkezésem előtt nyolc évig nem volt fogorvos. Gyönyörű része ez az országnak, viszont annyira messzire van mindentől, hogy ide nem jön nagyon orvos és fogorvos. A tengerparttól pár kilométerre vagyunk, nincs igazi városi élet, nincsenek bárok, sportcenterek, csak a keskeny, kanyargós kis utak, melyek összekötik a rendkívül gyéren lakott terület lakosait.”
Ezeknek a lakosoknak mintegy 40 százaléka megfordult legalább egyszer a kezei között, a fogorvosi székben. „Minden második embert ismerem. Nagyon hálás vagyok nekik, befogadó emberek, miközben a kultúrájukhoz hű keltákról van szó” – mesél Mónika. Később hozzátette, a walesiek és úgy általában a britek is változtak, nyitottabbak lettek az elmúlt években a nemzetközi dolgokra. „Ha tíz éve kezdjük a céget, hamar bezárhattunk volna.”
A befogadó walesiekből idővel ismerősök, majd barátok lettek, akiknek Mónika szabadidejében előszeretettel mutatta meg a magyar kultúrát az ételeken keresztül, nagyokat főzött nekik. „Egy jó töltött káposztával el lehet mesélni az egész török megszállást” – mondja.
Aztán hat éve eljött az az idő, amikor fordultak a szerepek és ezúttal ő állt Zoltán elé. Az elmúlt időszakban érte hoztak áldozatokat, ismét Mónika következik: 55 éves, ennél fiatalabb már nem lesz, szeretne egy ételekkel foglalkozó céget, magyar élelmiszereket akar eladni az országban.
Zoltán, aki ekkor már felnőtt és építette a szakmai karrierjét, nemzetközi vizekre akart evezni, anyját „többre tartotta annál, hogy paprikát és mézet áruljon.”
„A fiam arra számított, hogy ha már fizikailag nem bírom a fogorvosi szakmát, visszatérek a kutatáshoz és a tanácsadáshoz, óvodákban fogom elmondani, hogyan kell fogat mosni. Én mást akartam és ebből nem engedtem” – beszélgetésünk során hamar átjön Mónika karakán, határozott személyisége, még a köztünk lévő kétezer kilométerrel nem túl jól megbirkózó Zoom, majd a zsizsegő telefonos kapcsolat ellenére is.
Zoltánnak aztán csupán háromnegyed évre volt szüksége ahhoz, hogy belássa, van valami ebben az élelmiszerbizniszben. Visszamondta a rá váró álláslehetőségeket és teljes mellszélességgel beállt anyja mellé.
Elég, ha megkóstolják
Az első időszakban Mónika főállásban fogorvos maradt, fia a Phd-képzését végezte Londonban. Mónika alapgondolata az volt, hogy ő maga kínálja a termékeket a food fesztiválokon, hitt a személyesség erejében. Hibrid, online és offline kereskedést képzelt el, ahol nagy szerepet kapnak az emberi kapcsolatok, hiszen a kóstoláson keresztül visz az út a vásárlásig.
„Kis fesztiválokkal kezdtük az első évet. Nagy lelkesedéssel raktam ki Magyarország finomságait – sajtokat, lekvárokat, olajokat – a kis asztalaimra és meséltem mindenkinek, hogy nálunk micsoda kultúra van. Gondolhatja, ez az átlag walesi farmert vagy a nyugdíjas betegeimet mennyire izgatta fel, de nagyon megértőek voltak.
Őszintén szólva nem hiszem, hogy tudnánk más országban úgy vállalkozni, mint itt. Mert nekem a legnagyobb táborom a betegeim meg az asszisztenseim voltak” – meséli.
Sokan hallgatták végig Mónikát, majd kerek perec megmondták, hogy ezek közül semmit sem esznek, de adjon nekik valamit, ami kevésbé fogy, mert ők csak azért vannak ott, hogy támogassák a vállalkozását. „És valóban, amikor fél év múlva rákérdeztem, hogy azért ízlett-e, megmondták, hogy azóta se bontották ki, ott áll a polcon”.
Beszerzési ár alatt adta el a kollégáknak a terméket. „Annyira hittem ebben és tudtam, hogy csak odáig kell eljutnunk, hogy megkóstolják. Az élelmiszerről lehet beszélgetni, csak értelmetlen. Azt meg kell kóstolni”.
Mónika kezdetben food fesztiválokon kóstoltatta a termékeket Fotó: Kara Davies
A magyar alapanyag tisztelete családi hagyomány
Mónika az Alföldön, majd a Bakonyalján nőtt fel, édesapja állatorvos volt, így a családból hozta magával a magyar föld, a magyar munka és alapanyagok tiszteletét. „Ez az én családi hagyományom és akiket felkerestem, hogy működjünk együtt, mind ugyanígy éreznek.”
Az interneten, barátok ajánlására néztek ki maguknak magyar termelőket, cégeket, akiket egyszerűen felhívtak, vagy éjszakánként írták az e-maileket, hogy szívesen árulnák a termékeiket Walesből akár egész Nagy-Britanniának. A felkeresett cégeknek nem volt ebben rizikó, Mónikáék mindig mindent előre fizettek ki.
„Sokan nem hitték, hogy ez sikerülni fog. Itt voltam én, aki egy halom beteget láttam el főállásban, a fiammal, aki épp doktorizik. Nem nagyon lehetett látni, hogy lesz ebből kereskedés? Voltak nagyon hosszú éjszakáim és igazán korai hajnalaim” – Mónika lelkesedését láthatóan nem törték meg a kezdeti döcögések.
High life libamájjal
Az elején mindent kis mennyiségben vásároltak, ha nem kelt el, maguk ették meg vagy elajándékozták. Élelmiszert ma sem pazarolnak, ha közel van a lejárati határidő, nehéz sorsúak ingyenes étkezését biztosító úgynevezett soup kitchenekhez juttatják el, vagy ajándékként küldik a vevőknek, illetve szétosztják az időközben felvett dolgozók között. Ma már hárman segítenek a csomagolásban, a két nagy raktár rendben tartásában. Szinte családtagként kezelik őket.
Nálunk mindenki high-life életet él, szarvasgombát esznek libamájjal”
– nevet Mónika, és ez most tényleg nem költői túlzás.
Online felületük a kezdetektől létezett, de az első hónapokban szinte semmit nem adtak el azon keresztül, lassan alakult ki a webshopos vevőkör. A covid megjelenésével azonban szinte egyik napról a másikra robbant be ott az értékesítés.
Szívekhez az ízlelőbimbókon át
Ahogy fogorvosi szakmáját, a foodbizniszt is alapos felkészüléssel és kutatásokkal kiegészítve űzi Mónika. „Biztos voltam benne, hogy átlag élelmiszerrel nem szabad kezdeni. Mi magunk is mindig a kiválóságra törekszünk, ebben hasonlóak vagyunk a fiammal. Én korábban még a barátnőimnek sem adtam el soha semmit, egyáltalán nem volt kereskedelmi tapasztalatom. De akkora volt bennem a lelkesedés meg a hit, hogy az sok mindenen átsegített.
Megnéztem, hogy mitől lesz egy élelmiszer kiváló és mire mondja a brit szakma, hogy finom. Ennek a terepe pedig a Great Taste Awards.”
Ez gyakorlatilag az élelmiszerek brit Oscar-díja, melyet a The Guild of Fine Food szervez. Egy ötszáz fős szakmai grémium dönt arról, hogy az évente nevezett mintegy 12-20 ezer termék közül melyik az a néhány száz, amely a legmagasabb, háromcsillagos elismerést érdemli ki. A világ egyik legnagyobb gasztronómiai versenye ez, a magyar gyártók azonban kevésbé fedezték még fel maguknak akkoriban.
A brit fogyasztók viszont keresik a Great Taste emblémát a termékeken, így egyértelmű volt, hogy ezen az elismerésen át könnyebben meghódíthatják a keményebb kelta és brit szíveket – és ízlelőbimbókat. Amelyik élelmiszer megkapja az elismerést, azonnal a fine food iránt vonzódó, az újdonságokat kereső, gasztronómiában jártas emberek érdeklődésének középpontjába kerül. Ők azok, akik nem elsősorban az árat, hanem a minőséget és a különlegességet nézik.
Mónika elkezdte noszogatni a gyártókat, nevezzék a termékeket a versenyre. Az első elismerések után és az azokat követő érdeklődés, a termékek népszerűségének láttán aztán egyre kevésbé tamáskodtak a cégek.
Ha valaki még mindig bizonytalan, de én nagyon hiszek benne, kifizetem helyette a nevezési díjat, és ha nyer, visszafizeti” – Mónika tényleg olyan, mint a magyar élelmiszerek jóságos tündérkeresztanyja.
Surranópályán céhtag
Az akkreditációt végző The Guild of Fine Food egy zártkörű társaság, séfekből, forgalmazókból, étterem-tulajdonosokból, ételkritikusokból és szakírókból áll, nem egyszerű a bekerülés. Mónika és Zoltán ezt nem tudták.
„Azt gondoltam, rájuk írok, hogy itt vagyunk, újak és lelkesek, szeretnénk tagok lenni.” A felvételt kérő levélben leírták, miket hoznak be Magyarországról, többek között a hihetetlennek tűnő hármast – libamájat, szarvasgombát, magyar kaviárt –, Mónika önéletrajza tele volt a fogorvosi tapasztalataival és a kutatási eredményeivel. Majd néhány hét múlva jött a válasz, hogy üdvözlik őket a köreikben, be lehet fizetni a tagsági díjat.
Azt gondoltuk, hogy ez egy természetes dolog, aztán amikor már otthonosan mozogtunk ebben a világban, kiderült, hogy egy brit cég is átlagosan két évet vár arra, hogy felvegyék. Mi akkor alig egy éve voltunk a piacon.
De talán egy átlag élelmiszergyártó nem úgy kezdi, hogy európai kongresszusokon, plenáris ülésen ad elő” – véli Mónika.
Céhtagnak lenni rengeteg előnnyel jár és a brit közösség rendkívül befogadó volt, beszélgetésünk során Mónikáék számtalanszor hangsúlyozzák, mennyire hálásak az országnak ezért. Mindenben segítséget kaptak, tréningeken vehettek részt, online szakkönyvekhez jutottak hozzá.
A tagsággal jár a rengeteg plusz információ mellett, hogy olcsóbban nevezhetnek a Best of Hungary név alatt termékeket. Hosszú leveleket írtak a gyártóknak a verseny fontosságáról, az azzal járó előnyökről. Beindultak a jelentkezések.
2019-ben 22 nevezett termék, 2020-ban 28, 2021-ben pedig már 32 magyar termék kapott Great Taste Awardot.
A díjazott termékekkel együtt járt a forgalom növekedése, a termékek iránt meglódult az érdeklődés, a covidjárvány betörésével pedig még inkább előtérbe került az online kereskedelem, megállíthatatlanul felpörgött az értékesítés.
Az első üzleti év végére, 2017 áprilisára 1980 fontot generáltak, ami a második évben tizenkétszeresére nőtt. „Jó, azért a kétezer fontot nem annyira nehéz megtizenkétszerezni” – Mónikából időnként előbújik a tárgyilagossága, főleg, ha számokról van szó. A második év 23 ezer fontja a harmadik – és a covid előtti utolsó – évben 93 ezer fontra nőtt, majd berobbant az értékesítés és 2020-ban 510 ezer font bevétellel zártak, tavaly pedig 653 ezerrel.
Mostanra már bárhol jár, Mónika csak kóstol rendületlenül. London ebből a szempontból a mennyország, az apró kis delishopokban sorra veszi a termékeket. Ha valami különlegeset talál, visz vagy küld belőle Magyarországra a gyártóknak: finomhangoljanak, mert ilyen a brit ízlés. Amikor cikkünk megjelenésével nagyjából egy időben hazaérkezik látogatóba, bőröndje nagy részét a kóstolásra hozott finomságok töltik ki.
Örökös fejlődés, bővülés, változtatások
Zoltán az Aberystwyth Egyetemen (ahol Károly herceg a walesi nyelvvel ismerkedett) végzett közgazdászként, nemzetközi pénzügyet tanult, majd megszerezte a CFA Intézet okleveles pénzügyi elemző (Chartered Financial Analyst) minősítést. Jelenleg a közgazdasági doktoriján dolgozik a londoni Kingston Egyetemen, most írja a disszertációját.
Az előtte álló nemzetközi karrierről mondott le, hogy sikerre vigye édesanyja álmát. Ideje nagy részét kitölti a brexit miatti megnövekedett dokumentáció kézben tartása, segíti a magyar partnereket abban, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az ügymenet. A honlapot is folyamatosan kézben tartja, állandóan fejlesztgeti, teszteli. Ugyanúgy, ahogy a partnerek a termékeket, állandóan finomhangol. Csak így lehet.
A Best of Hungary az indulásnál 6-7 cég 30-40 termékét kínálta, ma már 23 gyártó 160 élelmiszerét lehet megvásárolni tőlük. A sajtoktól és kolbászoktól kezdve a mézeken és lekvárokon át az olajokig és a libamájig, a sütési alapanyagokig széles a paletta. Három éve pedig a magyar borokkal bővültek: 21 borász 76 tétele szerepel náluk.
Ügyeltek arra, hogy izgalmas portfóliót állítsanak össze a magyar borokból, de persze ez is lassú építkezés, mert a kékfrankos, az olaszrizling, a kövidinka nem feltétlenül olyan fajták, amelyeket az angolok isznak. „De ha nem mi ketten, magyarok, akkor ki fogja nekik megmutatni?” – Mónikában van egy többször is említett erős társadalmi felelősségvállalás.
Az élelmiszerekhez hasonlóan a boroknál is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nemzetközileg ismert minősítést nyerjenek az italok, hogy könnyebben bevezethessék az új piacon. A világ egyik legjelentősebb borversenye a Decanter World Wine Awards. „Nem kötöttem ahhoz, hogy csak annak a borait árulom, aki ilyet nyer, de azt jeleztem, hogy azokba nagyobb energiát tudunk fektetni”.
Tavaly, ahogy mi is megírtuk, a világ ötven legjobb bora közé került a St. Andrea 2017-es egri bikavére: elnyerte a Best in Show díjat. Lőrincz György, a St. Andrea ügyvezetője, főborásza Mónika noszogatására nevezte be a Nagy-Eged dűlő Grand Superior 2017-es egri bikavért.
Idén már nem volt gondom, kit nevezzünk a versenyre, sokan jelentkeztek”. Mónikáék segítenek összefogni őket, intézik a nevezési díjakat, a formanyomtatványokat. Ma már viszonylag kevés olyan boruk van, amely mellett ne lenne ott a megnyert díjakat jelző kis plakett.
A mamiprojektek
Mónika szavai mögött csak időnként sejlik fel az „üzletasszony”, többnyire egy jóságos madámnak tűnik, aki puszta hazaszeretetből tölti minden szabadidejét a magyar élelmiszerek és borok importjával.
„Ezek a kiválóságok olyanok nekem, mintha a keresztgyerekeim lennének. Otthon gyönyörűen felnevelték őket, kifejlesztették, megcsinálták a termékeket, majd nekem ideadják, hogy én itt gondozzam őket. Partnereink döntően családi vállalkozások. Nekik épp elég otthon megfelelni a rengeteg szakmai elvárásnak, ami egy borzasztóan összetett feladat. Én pedig itt segíthetek nekik sikerre vinni a munkájukat. Ez egy partneri kapcsolat, sosem tekintettem magamra egyszerű kereskedőként.”
Mónikának vannak olyan szívügyei, amelyekre Zoltán, a számok embere csak rázza a fejét, mert nem tartja kifizetődőnek, túl kockázatosnak érzi. Ezért megegyeztek, hogy édesanyja minden évben választhat egy boros és egy élelmiszeres „mama-projektet”. A termékeknek a 12. hónap végére legalább önfenntartónak kell lenniük. Így került be a kínálatba például a Grapoila tokaji szőlőmagolaja.
A gyártók már tudják, hogy ha bejutnak a mamaprojektek közé, akkor mindent meg fogok tenni a sikerért, de garanciát nem vállalunk”. A különleges elbánású projektek nagyjából fele-fele arányban maradhatnak a kínálatban.
Ma már nem kell noszogatniuk a cégeket, hogy árulhassák a termékeiket Fotó: Kara Davies
Bár a célközönség nem a Nagy-Britanniában élő magyarok – a honlap is csak angolul van –, a legsikeresebb termékek között mégis a bejgli bukkan fel azonnal a beszélgetésünk során. Eredetileg nem szerepelt a kínálatban, ahogyan nem visznek ki alaptermékeket sem, mint a túró rudi vagy az asztali ecet. Csak aztán annyian keresték náluk, vágyva a hazai karácsonyok ízére, hogy elkezdték megkeresni a legjobbakat.
2020 óta a Nándori Cukrászda bejglije a nagy sláger karácsony és húsvét környékén. A legkülönlegesebb helyeken is számítanak rá. Volt, hogy egy Skócia partjaitól 70 kilométerre lévő kis szigetre küldték, ahova hetente egyszer, egyetlen postahajó jár. Magyarországról négyezer kilométert és 20 napot utazott, hogy épen, sértetlenül és finoman megérkezzen az ott élő magyar származású vevőhöz, akitől jött a levél: megmentették a karácsonyt. Ez a szerepük a covid miatt elzárt időszakban különösen megerősödött.
Az elmúlt években már nagykereskedéssel is elkezdtek foglalkozni, termékeiket Michelin-csillagos brit éttermeknek is szállítják.
„Tényleg vannak csúcsminőségű magyar termékek, csak azokat oda kell vinni és meg kell mutatni. Ez az én legfőbb feladatom itt”.
Pihenés? Az micsoda?
Mónika februárban hagyta abba a fogorvosi munkát. A koronavírus miatt felfordult világban megnövekedett terhelés az ő egészségére is rányomta a bélyegét, nem bírta tovább, nyugdíjba vonult.
Szoktam mondani, hogy nekem nem lesz gondom, mire fordítsam a megtakarításaimat, mert nekem olyan már nincsen. Az már mind ott van a polcokon áru formájában. De örülök neki: hasznot hajtok az országnak, hírét visszük a minőségnek. Ezek életem legboldogabb évei” – mondja hallható mosollyal a hangjában.
Amikor viszakérdezek, hogy a pihenéssel most mi a helyzet, nem is érti a kérdést. Nem tudom, a távolság megtépázta gyenge telefonos kapcsolat, vagy a szó számára érthetetlen volta miatt-e.
Naponta sétál a tengerparton, gondozza a kis kertjét és öreg kutyáját. A Magyarországról jövő élelmiszer-szállítmányokba pedig a partnerek és barátok mindig bele-beleteszik a szellemi táplálékot is, a kérésére összeállított könyvcsomagokat.
„Próbálok lépést tartani a magyar irodalommal. Én még mindig magyarul olvasok, a fiam a nemzetközi írásokat angolul, de most fedezi fel magának a magyar klasszikusokat – Mikszáthot, Móriczot”.
