Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]


Bővebben

Magyarok Angliában: takarítással kezdte, most menő, nemzetközi cége van

Kovács Péter és Tamás Márton András még az egyetem alatt kezdett bele a munkaközvetítésbe és olyan helyre juttattak el dolgozni kívánó magyarokat, mint a brit Forma-1-es futam vagy a legnagyobb angliai fesztiválok. A munkájukért beválasztották őket a legjobb brit fesztivál-alvállalkozók közé. Még csak 25 és 26 évesek és már 5 éve csinálják.

Lenne az olimpiára 800 embered?

Tejfölösszájú fiatalként, érettségi utáni nyáron Kovács Péter az angliai Glastonbury Festivalon takarított. A visszajelzések arról árulkodtak, hogy nemcsak elvégezte azt a munkát, amire a brit fiatalok nem voltak hajlandóak, hanem megbízható is volt. Így a munkaadói azt kérték tőle, hogy a következő évben hozzon magával még 30 embert Magyarországról, tehát egy évvel később már nem csak takarítóként, hanem toborzóként és utaztatóként is bizonyítania kellett. Aztán 2011-ben a fesztiválon takarító cég nyerte el a közeledő nyári olimpia teljes takarítását, így azt kérték tőle, hogy a 2012-es Londoni Olimpiára már 800 embert szedjen össze.

“Gyerekkoromban laktam kint Angliában, így a nyelvvel nem volt gond. Az első nyáron a Glastonbury Festivalon takarító cég vezetőivel ismerkedtem meg, innen indult el a kapcsolatépítés. Odakint egyszerűen nem létezik az a munkaerő, ami megbízhatóan elvégezné ezt a munkát és közben egy magas presztizsű eseményen szívesen látnák a szervezők. Mi beszélünk nyelveket, megjelenésben nem vagyunk rosszabbak az angol diákoknál és szorgalmasak vagyunk. Ezért kaphattuk meg a feladatot akkor, és ezért örülnek nekünk most is” – mondta a Forbesnak Kovács Péter.

Az első hallásra a 20-22 éves egyetemisták számára kissé nagynak tűnő fába végül nem tört bele a fejszéje: összeállt Tamás Márton Andrással és egy év alatt összetoborzott 800 embert az olimpiára. Bár hasznuk nem volt rajta, örültek, mert akiket kivittek, jó helyre jutottak el, jól kerestek és a munkaadó is elégedett volt. Nekik pedig egy életre elég referenciájuk lett.

“A munka jól sikerült szerencsére, nem volt ránk panasz. Igazából azóta sem kellett salesre vagy marketingre költenünk, mert már ez a sztori is eladja a céget” – mondta büszkén a londoni teljesítményről Márton.

Három fesztiválszezon, angol közreműködéssel

Míg a 2012-es londoni szervezést iskolai projektként könyvelték el (másodéves Corvinusosként többször adtak elő róla), a 2013-as szezonra már saját céget alapítottak. Azzal a kölcsönzőcéggel kötöttek szerződést, amelyik az olimpiára is kijuttatta őket.

Velük három fesztiválszezonon keresztül dolgoztak együtt, a leosztás a következő volt: Péter és Márton idehaza összeszedte az embereket, kiutaztatta őket, megszervezte a szállásukat, a kinti kölcsönző cég pedig ügyfeleket szerzett és kikölcsönözte a Péterék által összeszedett embereket.

A “soft facility management” volt az ő feladatuk, azaz a szemételszállítástól a takarításig mindenre találtak embert, ami a tisztántartással kapcsolatos. A legtöbb esetben brit fesztiválra adtak embert, mint a Reading vagy a Latitude Festival, de olyan sporteseményekre is jutottak el magyarok általuk, mint a Moto GP, ATP tenisztornák, rögbi-világbajnokság vagy épp a Forma-1. 2015 végéig évente kb. 600 embert közvetítettek ki Nagy Britanniába, 2013-ban megjelentek Ausztriában a Fridge Festiválon, és 2014-ben Magyarországon, a Sziget rendezvényein is.

festiworks_cover

Tamás Márton András és Kovács Péter 

Váltani kellett

A srácok mégsem voltak maradéktalanul boldogok a helyzettel. A legnagyobb problémát az angol partnerrel való munkában az jelentette, hogy bár Péterék “csak” közvetítettek, az összes panasz hozzájuk érkezett, ráadásul azokkal nem tudtak mit csinálni. A fizetéseket az angolok utalták, az emberekkel való bánásmódot ők felügyelték, de ha probléma adódott, akkor Péter és Márton ajtaján kopogtattak a kiközvetített munkavállalók.

“Szörnyű érzés volt, hogy nincs ráhatásunk a dolgokra. Rögtön intézkedtem volna, amikor például jogosan kértek számon öt órával kevesebb kiutalt bért, de nem tudtam. Az ügyfelek, akikkel az angolok szerződtek, látták, hogy az érdemi munkát mi végezzük el és kérdezgetni kezdték, miért nem csinálunk egy saját céget, ami nem csak közvetít, kölcsönöz is. Hát, csináltunk.” – mesélt Péter a váltás egyik okáról.

A váltás másik oka az volt, hogy 2015-re ért be a cég annyira, hogy belevágjanak egy angliai cégalapításba és a kölcsönzésbe is. Az engedélyeket megszerezni, a biztosításokat, megállapodásokat megkötni 2015 őszén már önerőből is meg tudták csinálni.

Teljes a kontroll, indul a Festiwork

Abban biztosak voltak, hogy a korábbi ügyfeleik újra őket fogják választani, mert a bizalmukat az azt megelőző 3 évben elnyerték. “Meglepően koncentrált kint a piac, a legtöbb fesztivál szervezését 4-5, a főbb szolgáltatásokat pedig 7-8 cég végzi. A legtöbbel partnerségben álltunk korábban, odamentünk hozzájuk, elmondtuk nekik, hogy arra kényszerültünk, hogy otthagyjuk az angol kölcsönzőt. Minden biztosítást megkötöttünk, ők pedig teljes nyugalommal bízták ránk a munkákat.”

Így a 2016-os szezontól nem csak a teljes kontroll előnyeit élvezhetik (erre láthatóan a legbüszkébbek), de a munkájuk is gyümölcsözőbb, mert az angliai kölcsönző nem veszi le a maga hasznát. A nevüket is megváltoztatták, ők lettek a Festiwork.

“Az, hogy minden folyamat a mi kezünkben van, elvezetett egy olyan minőségi ugráshoz, ami miatt újra is pozícionáltuk a céget. A Festiworknél a jelentkezéstől a fizetésig minden a mi kezünkben van.”

2016-ban, az első önálló évben kb. 700 embert kölcsönöztek ki, a takarítás mellett már vállaltak catering és forgalomirányítási feladatokat is. Ott voltak többek között a Royal Ascoton (a világ leghíresebb lóversenye, amit 600 ezer ember látogat évente), a Leeds Festivalon, a Hyde Parkban tartott British Summertime-on és a skóciai T in the Park fesztiválon. Utóbbi azért nagyon fontos esemény a cég életében, mert a skóciai fesztiválon végzett munkájuk miatt jelölték őket a legjobb fesztivál-alvállalkozókat díjazó, rangos Festival Supplier Awardsra, technikai személyzet kategóriában. (A legtöbb induló brit, de találni amerikai és magyar shortlistest is). Az biztos, hogy a legjobb háromban vannak, a januári díjátadón derül majd ki, hányadik hely az övék.

Ezek nem poharak, emberek

“A piac folyamatosan változik, nincs két ugyanolyan év, még ugyanazt a fesztivált sem tartják ugyanakkor, mint előző évben. Az ügyfelek változnak, ráadásul új versenytársak belépnek évről-évre. Ezeket a változásokat nekünk úgy kell lekövetnünk, hogy a jelentkezők észre se vegyék” – mondja Péter, amikor a nehézségekről kérdezem. “Nem termékeket állítunk elő, a mi szolgáltatásunk az emberekről szól, ezért különösen nehéz, hogy mindig minden rendben legyen” – ezt már Márton teszi hozzá.

A Festiwork megelőlegezi a kiutazóknak az utazás, a szállás és az étkezés költségét.

Ez versenyelőnyt jelent, mert ezért többen vágnak bele a kalandba, sokak ugyanis nem tudják előteremteni a szükséges pénzt a kiutazáshoz sem. Közben ez azt is jelenti, ha valaki úgy dönt, hogy hazajön a szerződése lejárta előtt, az a Festiworköt károsítja meg. A rendszeren a magas kockázat ellenére sem akarnak változtatni, de hogy a szűréskor a problémás eseteket a jelenlegi 1-3% alá szorítsák, fontos feladatuknak tartják.

A bevételüket a munkavállalók órabéréből szedett jutalékok adják, a költségük az utazás, szállás és étkezés, amit mindig nagyon okosan kell szervezni, mert ezek a költségek hamar el tudnak szállni. Most 10 munkavállalójuk van, ez szezonban nagyjából 25-re bővül. A 2016-os árbevételük 1,5 millió euró körül volt, a profit ebből hozzávetőleg 5%.

festiworks_02

Festiwork által kölcsönzött munkavállalók a világ egyik legnagyobb étteremfesztiválján, a londoni Regent’s Parkban megrendezett Taste of London rendezvényen 2016-ban. 

Idén nyitották meg első külföldi irodájukat Nagyváradon, így már Romániából is juttatnak el fiatalokat a fesztiválokra. A fiúk 2016-tól már hosszabb távra is kölcsönöznek: szakmunkásokat (ácsokat, villanyszerelőket, burkolókat) Angliába és Németországba egyaránt. Ez egy fix bevételi lábat is jelent a cégnek (itt nincs szezonalitás).

“Úgy érezzük, jó hangulatban, az ügyfelekkel pedig jó viszonyban zártuk 2016-ot” – mondja Péter. “Meglátjuk, hogy a díjra való jelölés milyen ajtókat nyit majd ki előttünk. Mindenesetre nagy terveink vannak, Németországban és Nagy-Britanniában a szakmunkásaink számát szeretnénk növelni, illetve szeretnénk megjelenni európai fesztiválokon is. A kölcsönzések számában 30%-os bővülést várunk.”


 

"Különös szervezetem van. Nem emlékszem rá, hogy munka közben valaha is elfáradtam volna, csak a semmittevés merít ki végképp."