Óriási hagyományai vannak az edinburgh-i fesztiváloknak. Augusztusban megtelik a város, idén 3,5 millió embert vonzottak a zenei, színházi vagy táncelőadások, valamint a tengernyi alternatív művészeti program. Francesca Hegyi, az edinburgh-i nemzetközi fesztivál magyar származású ügyvezetője ötödik éve irányítja a minden mutatójában hatalmas skóciai fesztivált, és ez az első év, hogy a felsővezetésben abszolút női fölénnyel teszi ezt. A most véget ért összművészeti dzsembori szerepéről, a covid hatásairól és arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet mindezt finanszírozni. Interjú.
Forbes.hu: Gyanús a családnév, van magyar kötődése?
Francesca Hegyi: Igen, édesapám 56-os magyar, vannak még rokonaim Budapesten.
Beszél is magyarul?
Nagyon kicsit. Körülbelül ezt. Ja, és hogy fagylalt – azt hiszem, ennyi.
Ha augusztus és Edinburgh, akkor hömpölygő tömeg a vár környékén és a belvárosban. Naponta több száz program több párhuzamos fesztivál szervezésében, utcai és benti produkciók, színház, zene, tánc és elképesztően színes performanszok. Mit érez, amikor ilyentájt végigverekedi magát a városon?
Leginkább büszkeséget, hogy ebben nekem is részem van. Fantasztikus, hogy ennyire színes ilyenkor az élet, a legváratlanabb helyekről a legváratlanabb produkciókba botlok akár egy picike helyiségben, vagy egy gyönyörű koncertteremben, mint ahol a Fesztiválzenekar is fellépett. (A Budapesti Fesztiválzenekar augusztus 8–10. között három napon, négy koncertet adott a városban, óriási sikerrel: a leglazább arcukat mutatták – a szerk.)
Három és fél millió ember jön ilyenkor Skóciába a fesztiválokra. Ezzel körülbelül akkorák vagyunk, mint egy labdarúgó-világbajnokság, méretben szinte csak az olimpia nagyobb nálunk.
Három hét alatt ötven nemzet 2500 művésze mutatkozott be a skót fővárosban. Fotó: EIF
Fesztiváléletről covid előtt és után
Nem volt ez mindig így. 2019-ben vette át az edinburgh-i nemzetközi fesztivált (Edinburgh International Festival – EIF) ügyvezető igazgatói pozícióját, akkor már végleg élesedni látszott a brexit, pár hónappal később jött a covid, és 2020-ban semmit nem tudtak megszervezni. Rögtön az elején érdekes időszakot fogott ki. Hogy élte meg?
Mit is mondjak, ahogy fogalmazott, valóban érdekes volt. Érdekes öt év volt, senki nem látta előre, mi fog jönni. A covid mélyütés volt, egytől egyig minden programot törölnünk kellett, ilyen még nem történt a fesztivál történetében, pedig 1947 óta létezik.
76 éve
Az EIF-et 1947 óta rendezik meg, mindig augusztusban – idén augusztus 4 és 27 között volt. A The Fringe eredetileg az EIF „rojtja”, vagyis alternatív művészeti és főleg zenei mellékfesztiválja volt, ezt is 1947 óta rendezik meg. Ez is mindig három hétig tart, és ma már programban és létszámban is lekörözi az anyafesztivált. E két óriásfesztivál mellett a skót fővárosban, ugyancsak augusztusban könyvfesztivált és katonazenei fesztivált (Edinburgh Military Tattoo) is rendeznek.
De mindent megpróbáltunk, hogy megtartsuk a stábot. Egyrészt mert jelezni akartuk nekik, hogy számíthatnak ránk, és mert tudtuk, hogy előbb-utóbb vége lesz, és akkor nekünk is szükségünk lesz rájuk. Óriási háló és infrastruktúra vesz minket körül, borzasztó nehéz lett volna ezt újraépíteni.
Aztán 2021-ben már kicsit vissza tudtunk jönni, három helyszínen, hatalmas szabadtéri sátrakban zajlottak előadások, el lehet képzelni ezt az edinburgh-i nyárban. A tavalyi és az idei augusztus meg már olyasmi, mint régen. Bizonyos szempontból most mégis nehezebb, mint a covid éveiben.
Miért?
Nagyon óvatosan jön vissza a közönség. Még tart a posztpandémia, közben belezuhantunk egy megélhetési válságba, és kihat ránk az orosz-ukrán háború is. Az embereknek sokkal kevesebb elkölthető pénzük van, az infláció az iparágunkban körülbelül húszszázalékos, miközben a kultúrára fordított állami források – skóciai közpénzek – összege tizenhárom éve változatlan.
Ha ezeket összerakjuk, akkor gyakorlatilag lehetetlen egyensúlyban tartanunk a könyveinket. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy egzisztenciális válságban élünk.
Ketten az Edinburgh International Festival élén: Nicola Benedetti fesztiváligazgató és Francesca Hegyi ügyvezető igazgató (Fotó: Jassy Earl)
Az anyagi háttérről
Mekkora csapatot kell eltartaniuk?
Ez változó az év folyamán. Az állandó stábunk körülbelül hetven ember, de 200-ra vagy akár 400-ra is felszaladhat a programoktól függően. Ehhez hozzáadódik a különböző fesztiválhelyszíneken dolgozók száma, így augusztusban összesen nagyjából 7000 ember dolgozik ezeken a programokon.
Több évre előre dolgozunk, most már a 2024-25-26-os programot szervezzük. Először leverjük azokat a cölöpöket, amiket a nagy zenekarok vagy operaelőadások turnéprogramjai miatt le kell vernünk, majd kreatívan ezek köré építjük az izgalmas kisebb programokat.
Tud mondani egy számot, hogy végül is mekkora veszteséget okozott a covidjárvány?
Onnan tudok kiindulni, hogy a teljes bevételünk idén több mint 14 millió font (6,2 milliárd forint), de nem biztos, hogy tudok ennél pontosabb számot adni. Az a baj, hogy a covid még most is érezhető a közönség attitűdjén. Még mindig van bizonytalanság az emberekben, mindenki az utolsó pillanatra hagyja a jegyvásárlást, és ez nagyon kiszámíthatatlanná teszi a működésünket.
Hogy oszlik meg a büdzsé állami és magánforrások között?
Ahogy mondtam, idén több mint 14 millió font a teljes bevételünk, ez három fő forrásból jön össze. Jegybevételekből 3,5 millió font. További 4,5 millió magánadományokból, pályázati pénzekből és saját adománygyűjtő tevékenységünkből jön, és például olyan projektfinanszírozásokból, melyek mögött más országokkal kötött megállapodás áll. Utóbbi kis szelet, de fontos, idén például Dél-Koreával van ilyen együttműködésünk. Nagyon sok művészük jött a fesztiválra, és adnak hozzá finanszírozást is.
A fennmaradó 6 millió font az állami forrás, ami 2009 óta változatlan. Ez azt jelenti, hogy
reálértékben 41 százalékkal lett kisebb az állami pénz az elmúlt tizenhárom évben, miközben több mint 200 százalékkal nőtt a magánforrások összege – ami még mindig kevés, hogy betömködjük a lyukakat.
De mások is küzdenek. Egész Skóciára jellemző, hogy a fesztiválok finanszírozási válságban vannak, és fel kell tenni olyan alapvető kérdéseket, hogy mi a szerepük Edinburgh, Skócia, Nagy-Britannia életében. Hogy akarjuk-e őket egyáltalán.
A fesztiválok szerepéről
Mivel szokott érvelni, amikor erről tárgyal?
Az én véleményem az, hogy ezekkel a fesztiválokkal fel tudjuk tenni vagy ott tudjuk tartani Skóciát a világtérképen. Érdekes, hogy az edinburgh-i fesztiválok nemzetközi ismertsége sokkal nagyobb, mint a hazai, jobb a márkánk külföldön, mint itthon. Ennek az az eredménye, hogy az egész világ idejön Skóciába. Hozzák a tehetségeiket bemutatni, ötven nemzet 2500 művésze van ilyenkor itt hat kontinensről.
Ennek diplomáciai értéke, ereje is van, estéről estére különböző országok nagyköveteivel, diplomatáival is találkozom. Ez a művészetek Davosa. Vagy a művészetek olimpiája.
Óriási érték, ami máshol nincs, nem is lehetne egyik pillanatról a másikra megteremteni, és amibe szerintem az államnak nem invesztálni őrültség.
Volt egy kutatásunk év elején, amiből az jött ki, hogy minden befektetett fontnyi közpénz 33 fontot hoz vissza. Pusztán azért, mert emberek idejönnek, költekeznek, turizmuson, vendéglátáson, közlekedésen és még egy csomó csatornán át pénzt, és benne adót hagynak itt.
Amikor a városvezetéssel és a kormánnyal tárgyalok, akkor arról is beszélünk, hogy miért nem minősülünk megaeseménynek, amivel több állami forrásra lennénk jogosultak. Ennek egyetlen oka van, hogy mi egy helyben vagyunk, egy városban vannak a fesztiválhelyszínek. De azért ez elég bosszantó egy ekkora méretű eseménytől. Úgy, hogy közben 400 millió fontot hoz a fesztivál a gazdaságnak minden évben, 7000 embert foglalkoztat, és a világ minden országából vonz látogatókat. És egyértelműen mutatja, hogy a kultúrában is van potenciál.
A nők erejéről
Amikor 2019-ben átvette a vezetést, feltett szándéka volt, hogy megreformálja a szervezetet, és változtat a nemek arányán. Hol tart ez a folyamat?
Valóban így volt. Ez a pálya ugyanis több nőt vonz, mint férfit, de szerettem volna elérni, hogy a vezetők között is sokkal több nő legyen.
A boarddal kezdtem, és a fesztivál történetében idén először a nők vannak többségben a legfelső vezetésben.
Mellettem dolgozik a fesztiváligazgató Nicola Benedetti, az első skót és az első nő ezen a poszton, és a The Fringe-et is nő vezeti, Shona McCarthy. Szerintem ez fantasztikus, végre megérkeztünk.
A beszélgetést augusztus 10-én vettük fel Edinburgh-ben.
