6
2,8M
2,9%
8,2
415 ezer követővel Pusztai Tamás az ország legnagyobb követőszámú Twitch-streamere (a TheVR 650 ezer követőt hozott össze, de nem aktív a platformon). YouTube-on négy külön csatornára bontja tartalmait, a videójátékok, a foci- és a reakcióvideók is önálló felületet kaptak. Összesített követőtábora az egyik legnagyobb a listán, első számú csatornáját már majdnem 900 ezren követik, de a többi is egyenként legalább 200 ezer feliratkozót számlál.
Követőire, a pingvinekre büszke lehet, a fő YouTube-csatorna még ma is meggyőző, 270 ezres átlagmegtekintéssel bír, pedig az első videó tizenhárom éve került fel. Évek óta megbízhatóan szállítja a minőségi tartalmat, így a nagy márkák is rendre megtalálják. Dolgozott a Disney-vel és a Sonyval, és feltűnt már a McLaren Formula–1-es istállójánál is, a regnáló világbajnokkal, Lando Norrisszal. Betársult a Cérnagyár projektbe is, tavaly egy posztban viccesen jelezte irodatársainak, Radics Petinek (szintén a listán) és Szirmai Gergőnek, hogy az ő stúdiójában előbb volt wifi.
Az évek során erős mörcskínálatot épített fel, webshopjában focimez, pulóver és pingvinplüss is kapható. És ez még nem minden, a listán mögötte álló Zsozéatyával kollaborálva megszületett a Nessaj-ízű kávé és limonádé is.