A padlás után először jegyzi együtt a dalokat Presser Gábor és Sztevanovity Dusán a Vígszínház Pinokkiójában, és Keresztes Tamás rendezésében olyan emblematikus színészek bukkannak fel a 10–100 éveseknek szóló előadásban, mint például Halász Judit, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András vagy Seress Zoltán. A Disney-mesés verzió helyett a Vígben az eredeti Collodi-regényből indultak ki, aminek a sztorija annyira kalandos és sokrétegű, hogy akár nyolcrészes Netflix-sorozatot is lehetne forgatni belőle. Most road movie lett, ami leginkább egy naiv gyermek nagy hazatérés-története, és arra is tanít, hogy fogadjuk el, ha valaki nem olyan, mint mindenki más.
G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.
Sötétben lépünk be a Vígszínház közönségterébe, egy kukk sem hallatszik még az ajtóban sem, pedig bent sorra próbálják a különböző színeket, már majdnem kész díszlettel és jelmezben. Az első jelenetben esőkabátos halászok énekelnek és táncolnak, Vati Tamás koreográfus instruálja őket. Aztán Keresztes Tamás, a rendező megy fel időnként a színpadra. Kedvesen, szelíden kér, újabb és újabb ötletei vannak – időnként a színészeknek is. Meghallgatja őket, kipróbálják az apró változtatásokat, és bár egy hét múlva premier, óriási türelemmel variálnak át akár szövegeket, belépőket. A tengert világoskék selyem hullámzásával imitálják, a gonosz Macska és a Róka úszógumiban menekül, miután kidobták őket egy hajóról, mert loptak.
A Vígszínházban nagy hagyománya van a családi előadásoknak, ezért kezdtek pár éve újabb darabot keresni az 1988 januárja óta műsoron lévő A padlás és a hasonló produkciók mellé. (A dzsungel könyvét 1996, A Pál utcai fiúkat 2016 óta játsszák, és korábban évekig ment a Túl a Maszathegyen, a Pán Péter és az Óz, a csodák csodája is.) Keresztes Tamás a Budapest Bábszínházban korábban megrendezte Mary Shelley Frankenstein című regényét, ami szintén egyfajta teremtéstörténet, ahogyan a Pinokkió is – részben emiatt esett rá mint rendezőre a színház választása. A bemutató a tavalyi évadról gazdasági okok miatt húzódott az ideire.
Jófajta téboly
A Pinokkió kalandos, sokrétegű, és ma is van mondanivalója a gyerekeknek – méghozzá úgy, hogy nem a Disney-féle változatot vagy más feldolgozásokat vették alapul a Vígben, hanem Carlo Collodi eredeti meseregényét. A 1881-ben írt szöveget a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni, Storia di un burattino, vagyis Egy bábu története címmel. Az egyház eleinte tiltakozott, mert attól tartott, a gyerekeket lázadásra szítja. Első verziójában ott ért véget a mese, hogy a Róka és a Macska felakasztják a fabábut, de aztán az olvasók tiltakozására Collodi folytatta: felélesztette Pinokkiót a Kékhajú Tündér varázserejével.
„Van benne valami jófajta téboly, érződik, hogy maga Collodi sem tudta, mi fog történni a következő epizódban, de épp ettől olyan izgalmas és fordulatos a történet”
– mondja Kovács Krisztina dramaturg. Miután Keresztes Tamással tanulmányozták a rengeteg színházi és filmes mesefeldolgozást, megegyeztek abban, hogy az eredeti Collodi-szöveg lesz a kiindulópontjuk, mert a Disney- és egyéb verziók túlságosan kifényesítették annak a komorságát. Collodi sötétebb világot fest, és az alkotók szerint a mai gyerekeknek, akik a Harry Potteren és a dementorokon nőnek fel, ez jobban bejön, mint a 70-es, 80-as évek gyerekeinek.
Így a Vígszínházban sokkal többet fognak mutatni például a Róka és a Macska gonoszságából, hogy egyértelmű legyen:
Pinokkiót megtépázza a világ, mire eljut oda, hogy újra találkozhat Dzsepettóval, az apjával.
Úgy rosszcsont a fabábu, mint a mai gyerekek: kíváncsi a világra, a rácsodálkozása, naivitása sodorja őt mindenféle bajba. Nem neveletlen, csak semmit sem tud a valóságról, ezért kerül újabb és újabb veszélyhelyzetekbe. Ha van öt aranya, bárkinek megmutatja, nem tudja, hogy el kell dugni.
Ebben a road movie-ban nem az a fontos, hogy a fabábu igazi kisfiúvá válik-e a végén – sokkal inkább az, hogy így is elfogadjuk, hogy nem olyan, mint mindenki más. És az egész egy nagy csavargástörténetté válik.
Képek a jelmezes próbáról. Fotó: Sebestyén László (15 kép)
Keresztes Tamás, a polihisztor
Túl az emblematikus jeleneteken – a próbán nekem a könnyem is kijött attól, amikor Pinokkió elbúcsúzik a Játékországba igyekvő Kanóctól – a mostani feldolgozásban lesznek olyanok is, amik más változatokban nem szerepeltek. Nyilvánvalóan a könyv ihlette meg Keresztes Tamásékat, hogy a Víg előadásában Pinokkiónak a cirkuszban kell fellépnie szamárként, nem a bábszínházban bábuként, ahogy más feldolgozásokban. És ahogy a regényben, itt is előkerül a Kékhajú idősebb párja – Igó Éva és Halász Judit váltott szereposztásban játsszák az Őszhajú Tündérnek nevezett figurát –, aki befogadja Pinokkiót és gondoskodik róla.
„Mindenképpen szerettük volna, hogy Halász Judit megjelenjen a mesében, hiszen az ő személye nagyon sokat jelent a gyerekeknek – és a szüleiknek” – mondja Kriszta.
A Vígszínház nagy művészei – Borbiczki Ferenc, Halász Judit, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András, Majsai-Nyilas Tünde, Méhes László, Seress Zoltán – mellett megjelennek a fiatalok is. Dino Benjamin játssza Pinokkiót (ő A Pál utcai fiúk aktuális Nemecsek Ernője is), Waskovics Andrea Kékhajút, Szántó Balázs több szerepben is felbukkan (ő a kocsis, az ószeres, a fogadós és Fakabát is), Novák Eszter zenés főiskolai osztályának tagjai pedig karakterszerepeket alakítanak. (Ők szintén felbukkannak A Pál utcai fiúkban.)
Keresztes Tamás afféle polihisztorként nemcsak rendez, de a szöveggel is dolgozott, és a díszletek egy részét is tervezte. A jelmezeket pedig Giliga Ilka, aki többek között a Katonában és az Örkényben is több ikonikus előadásban tervezett már.
Az előadás nagy részében egy hatalmas vásznat feszítenek ki a háttérben, és erre vetítenek csodaszép képeket, néha gyerekrajz jellegű illusztrációval, amiket részben maga Tamás készített.
Amikor a sztori összeállt Tamás és Kriszta fejében, akkor a színház felkérte Presser Gábort (1978 óta a Vígszínház zenei vezetője) és Sztevanovity Dusánt – ők ketten legutóbb A padlás zenéjét alkották meg együtt. (Presser a zenét és a dalokat, Dusán a dalszövegeket írta.) A premier előtti héten még külön ment a zenei próba „Pici bácsi” vezetésével a Vígszínház egyik önálló próbatermében. A bemutató előtti utolsó napokban fésülik össze a jeleneteket és a muzsikát.
„A gyerekek figyelmét a legnehezebb lekötni, ők a legkritikusabb közönség. Alig várjuk, hogy bejöjjenek, és lássuk, mi működik, mi nem – mondják az alkotók. – Fontos volt, hogy a szereplőink ne gügyögjenek nekik, és nem akartuk leegyszerűsíteni a dolgokat, mert ők igenis komoly bonyodalmakat is képesek felfogni.”
