Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Az működik, ha a komoly hülyéskedik, de az nem, ha a hülye komolykodik

Egy jó poénért vagy beszólásért elég sok közeli hozzátartozómat eladnám, de cserébe vállalom, hogyha adok, akkor kapok is. Attól, hogy valaki tud és mer is viccelni egy munkahelyen, az még nem lesz komolytalan.

Ez egy cikksorozat, ami arról szól, hogy viszonylag fiatalon lettem vezető, és hogy egy csomó inspirációt a popkultúrából vettem át.

Eddig megjelent részek:

Egy hónapja dolgoztam kreatív ügynökségnél, amikor szóltak, hogy elmehetek én is az ügyfélnek tartott prezentációra. Az ügyfél történetesen egy Big4 tanácsadó cég volt, így különösen indokoltnak tartottam azt a kérdést feltenni a főnökeimnek, hogy miben kell menni? Vegyek fel inget?

Aztán olyan választ kaptam, ami azóta is eléggé bennem maradt: azért, mert ők ingben járnak, nekünk nem kell ingben menni hozzájuk.

Ha olyan problémájuk lenne, amit meg tudnak oldani az ingesek, akkor nem fordultak volna hozzánk.

Ez az eset 9 éve volt, és ing azóta is csak akkor volt rajtam, ha esküvőre mentem. Vagy, ha esküvőm volt. Persze ez a cikk nem az ingviselésről szól, hanem arról, hogy

lehet-e komolytalan közegben nagyon is komoly munkát végezni.

Ha már tévésorozatos analógia, akkor spoiler: lehet, sőt, szerintem kifejezetten segítheti a munkavégzést a komolytalan közeg. És meg is próbálom kifejteni, hogy miért gondolom így.

A mostani popkultúra-vezetés cikkhez az inspirációt a Brooklyn 99 c. sorozat adta, ami egy sitcom, ráadásul egy olyan, ami tényleg vicces. Egy rendőrőrs mindennapjait mutatja be, de a humor forrása nem az, hogy hülyék a rendőrök. A karakterek full pro nyomozók, akik imádják a munkájukat, gyilkossági és egyéb ügyeket oldanak meg hétről hétre.

Magukat nem veszik komolyan, a munkájukat annál inkább.

És azt gondolom én is, hogy ahhoz, hogy a munkádat komolyan vedd és jó legyél benne, nem kell, hogy magadat vagy a munkahelyi környezetet, kommunikációt is túl komolyan vedd. Sőt, szerintem kifejezetten segít, ha nem túl komolykodó a környezet, amiben dolgozunk, hiszen így kevésbé érezzük munkának és munkahelynek azt, ahol vagyunk és amit csinálunk.

De hogy tud ez működni a valóságban? Hogy vesznek majd akkor komolyan a kollégáid, a csapatod vagy az ügyfeleid?

Szerintem úgy, ahogy a Brooklyn 99-ban is: a teljesítményed és a munkához való hozzáállásod legyen full pro, és tudd, hogy mik azok a helyzetek, amikor viszont át kell kapcsolni a komoly üzemmódba. Vagy Captain Holt, a rendőrőrs parancsnoka, vagy a nagypapám vagy mindkettő mondta – mert annak ellenére, hogy az egyikük egy fekete, New York-i, meleg rendőrkapitány, egészen sok közös van bennük –, hogy

az működik, ha a komoly hülyéskedik, de az nem, ha a hülye komolykodik.

Én négy dolgot tudok említeni, amit megtanultam a Brooklyn 99-ból, és amiket, ha betartunk vagy épp átveszünk, akkor működni tud a komolyság-komolytalanság egészséges egyensúlya egy munkahelyen:

  1. Ha adsz, akkor kapsz is. És most nem szeretetről meg kedves gesztusokról beszélek, hanem a poénokról és a szívatásról. A legrosszabb, amit el tudok képzelni egy munkahelyen, az az a viszonyrendszer, ahol a főnök poénkodhat, de a többiek már nem mernek szabadon hülyülni. Ez szimpla gyökérség, nem pedig az irodai hangulat oldása. Egy jó poénért vagy beszólásért elég sok közeli hozzátartozómat eladnám, de cserébe vállalom, hogyha adok, akkor kapok is. Vagyis, ha poénkodok másokon, akkor bizony ők is beszólhatnak nekem. Néha olyanokat, amiket ha hallanának mások, akkor biztos megkérdőjeleznék a tekintélyem. De én nem hiszem, hogy az lenne a tekintély forrása, hogy nem szívathatjuk a másikat (jelen esetben engem), vagy nem poénkodhatunk szabadon szinte bármin egy munkahelyen. Szerintem a tekintély forrása vezetőként sokkal inkább az, hogy valaki jól végzi a munkáját, lehet rá számítani minden helyzetben, segít megoldani a problémákat, konfliktusokat, nyíltan kommunikál, és törekszik arra, hogy jó és a csapat érdekeit szem előtt tartó döntéseket hozzon.
  2. A második dolog, ami hatott rám, hogy munkaidőn túl nem vezető vagy, hanem csak egy srác/csaj vagy akár barát. Ha úgy tetszik, akkor van egy este 6 előtti és egy este 6 utáni időszámítás, és én szeretnék este 6 után csak sima csapattárs vagy barát lenni. Mit értek ezalatt? Amikor vezető lettem, akkor tök nagy dilemma volt számomra az, hogy akkor ezentúl mennyire kell máshogy viselkednem a csapattal munkaidőn túl. Ne menjek el velük kocsmázni? Ne rúgjak be előttük? Egy céges bulin viselkedjek máshogy? Sok tanácsot kaptam, és jó páran azt mondták, hogy igen, mostantól a meló utáni kocsmázásnak vége. Ösztönösen sem éreztem ezt helyesnek, de aztán a Brooklyn 99 megerősített a sejtésemben. Az őrs csapata, együtt az őrmesterrel és a parancsnokkal, minden komolyabb ügy után a törzskocsmában összegyűlve együtt ünnepel, barátként, egy csapatként, sörözve, felesezve. És ilyenkor máshogy viselkednek, mint szoktak? Nem. Hiszen, ha egy bulin vagy részegen nem úgy viselkedek, ahogy kellene, akkor mindegy, hogy vezető vagyok vagy csapattag, mert akkor emberként vagyok egy gyökér.
  3. Teremtsünk hülyülési hagyományokat. A Brooklyn 99-ban minden évben megtartják a Halloween Heist-et, amikor az őrs minden tagja azon versenyez, hogy egy bizonyos zsákmányt megszerezzen. Akié éjfélkor, az nyer. És ilyenkor mindenki – beleértve a kapitányt is – egyforma átéléssel tolja. És ez szerintem nagyon fontos. Mármint a hülyülés is, a hagyomány is, és az átélés is. Hülyülés alatt azt értem, hogy ne kötelező szaga legyen, hagyomány alatt azt, hogy épüljön be a köztudatba és legyen visszatérő elem, lehessen várni, lehessen a tavalyiról sztorizni. Átélés alatt pedig azt, hogy akkor viszont nyomja mindenki a CEO-tól a gyakornokig. Ilyen hülyülési hagyomány lehet bármi, nálunk pl. a mitolimpia ilyen, amikor a karácsonyi buli előtt vérre menő küzdelmet folytat az egész cég. De ne zsákban futást képzeljetek el, hanem a legabszurdabb feladatokat, amiket mégis mindenki komolyan vesz. Vagy mondhattam volna a Harry Potter nite-ot is, amikor 30 pluszos felnőttek, anyukák, apukák beöltöztek Kövér Dámának, pizsamás Ronnak vagy aranycikesznek. Ezek mind úgy indultak, hogy páran kitalálták, megszervezték és rápörgették az embereket, most pedig a kultúránk szerves részei, azaz hülyülési hagyományok lettek.
  4. Ha már az öltözködéssel kezdtem: mindenki viselje azt, ami komfortos neki, akkor is, ha az egy komolytalannak tűnő mikiegeres póló vagy mondjuk egy focimez. Munkahelyek esetén az egyenruhát értem, a dress code-ot nem. Egy egyenruhának van létjogosultsága olyan szervezeteknél, ahol kiemelten fontos az összetartozás vagy a felismerhetőség. Ha profi sportoló lennék, valószínűleg éjjel-nappal a csapatmelegítőmben járnék. Viszont a munkahelyi dress code fogalmát őszintén nem értem. Persze nem állítom, hogy egyik napról a másikra meg lehetne azt változtatni, hogy bizonyos szektorokban ne alapvető elvárás legyen, hogy inget, öltönyt kell viselni (bár őszintén ezt sem értem), de azt tényleg nem értem, hogy miért kell, hogy mindenkire vonatkozzon a dress code az egész vállalatnál? Valaki jobban fogja végezni a munkáját attól, hogy kék-fehér kockás ingben vagy kiskosztümben ül az asztalánál? Jobb ötletei lesznek attól, hogy bőrcipőben van, nem pedig edzőcipőben? Szerintem, ha valaki kényelmesen érzi magát és önazonosan, az sokkal jobban tud teljesíteni. Ha valakinek az ad önbizalmat, hogy úgy néz ki minden nap, mint Don Draper vagy mint Joan a Mad Menből, tök jó, hajrá. Ha valakinek viszont az komfortos, hogy Jake Peraltaként felkap egy hoodie-t meg egy sneakert, akkor miért ne? Komolytalannak fog tűnni? Nem hiszek ebben. Felőlem akár mackógatyában is jöhetnének dolgozni a kollégáim (van, aki meg is teszi), ameddig a melót lelkesen és magas színvonalon megcsinálják. Megidézve az 1-es pontot, legalább lesz miért szívatni őket. És van még egy szempont, ami miatt szerintem kifejezetten hátrányos a dress code egy munkahelyen: ahelyett, hogy eltüntetné a különbségeket, pont, hogy felerősíti azokat. Mindenki ingben jár, meg bőrcipőben, de a management drága ingben, drága órával, drága cipőben. Ez csak kimutatja, mélyíti a szakadékot, és erősíti a hierarchiát. Míg, ha nincs dress code, az demokratizál, hiszen mindenki abban jár, amiben akar. Ha például valaki ismeretlenül benézne hozzánk, nem mondaná meg, hogy ki gyakornok vagy ki vezető.

Szóval a komolytalan közeg szerintem nemhogy kizárná a komoly teljesítményt, hanem pont, hogy elősegíti azt, mert komoly teljesítmény ott fog születni, ahol jól és egyenlőnek érezzük magunkat.

Marosi Gergely,
kreatív igazgató, Mito Communications

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

Borítókép: Képünk illusztráció. Forrás: Austin Distel // Unsplash

 

A bizalom az a nyersanyag, amelyből a pénz minden formáját verik.