Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

10 dolog, amit egy sikeres vezetőnek januárban át kell gondolnia

Az üzleti ügyek mellett számos más dologra is kell időt hagynunk, ha sikeresek akarunk maradni a bizniszben. Nem árt ezeket év elején végig venni.

1.Ne csak a holnapig láss előre!

Advertisement

A vállalkozók vagy cégvezetők sokszor túl gyorsan haladnak, és miközben sok idejüket emészti fel, mi az, amivel holnapra meg kell lenni, elfelejtenek hosszú távra előre tervezni. Elvonulni sosem késő: válassz ki egy napot a következő két hétből, amikor egyedül vagy valakivel, akiben megbízol, el tudsz kicsit zárkózni a napi ügyektől, hogy átbeszéljétek, mi történt 2016-ban, és meg tudjátok tervezni 2017-et!

2. Írd le, mik a következő 90 napra a céljaid (aztán írd le azt is, mi jött ezekből össze)

A vérbeli vállalkozó egy igazi álmodozó, ami sokszor együtt jár azzal, hogy elveszti a fókuszt az igazán fontos dolgokról. Az év eleje jó alkalom arra is, hogy összeszedjük, mi az, amit el akarunk érni a következő 3 hónapban. Írjuk csak le ezt egy lapra! Persze, rengeteg applikáció segíti az életünket, de a fehér lap már eleve arra ösztönöz minket, hogy csak a legfontosabb célokat fejtsük ki rajta. Ami nem fér rá, várhat. A lap közepére húzzunk egy vonalat keresztbe, majd a felső és alsó részt egyaránt osszuk 3 oszlopra. Az első oszlopba kerülnek a havi célok, a középsőbe a 3 hónapra szóló célok, végül az, amit féléven belül szeretnénk elérni. A lap alsó felére pedig írjuk fel, mit kell a célok eléréséhez tennünk, és hogy a cégen belül az kinek a felelőssége lesz és ezekhez rendeljünk pontos határidőket. A lapot érdemes néhány havonta elővenni aztán, csekkolni az eredményeket és újra eljátszani ezt a kört – mert miközben nem árt hosszú távra tervezni, nem kell mindig távoli és ijesztő célokat kitűznünk magunk elé.

3. Hagyjuk a kifogásokat!

Mindenki eldöntheti, hogy a probléma része akar lenni vagy inkább a megoldásé. A problémamegoldó embereket nem érdeklik a kifogások, nem gondolják azt, hogy minden, ami gond, ami rossz (sőt az egész világ!), az ellenük van. Az áldozat szerepe és a siker nem fér meg egymás mellett.

4. És a saját egészségedre gondoltál?

Miközben a vállalkozók rengeteget foglalkoznak az egészséges üzletmenet fenntartásával, a sajátjukról könnyen megfeledkeznek. A rendszeres mozgásra szánsz elég időt? Tudod, milyen ételeket eszel? A testi és mentális egészségünk roppant fontos, ha versenyben akarunk maradni. Számolj ezzel is, tervezd be az évedbe, hogy formában kell maradnod!

5. Nézz előre!

Történt, ami történt 2016-ban, de ne hagyd, hogy a céljaidtól ezek eltántorítsanak. A legsikeresebb vállalkozókban közös, hogy míg sokan a környezetükből nem, ők hittek saját sztorijukban és csak előre tekintettek. Higgy magadban és tartsd az irányt! Nehéz napok vannak, de ajánlunk is rögtön egy kiváló podcast-et, ahol rengeteg inspiráló sztorit hallgathatsz meg, ami erőt ad: ez nem más, mint a How I Built This.

6. Találd meg Yodát!

A Csillagok Háborújának öreg bölcse nem csak a jedi lovagok kiváltsága. A legsikeresebb vállalkozók mellett mindig van valaki, aki segít nekik döntéseket hozni, vajon a következő lépésük helyes lesz-e? Ők a coachok. Keress egy coachot, keress egy saját Yodát!

7. Olvass!

A sikeres vállalkozók mind az élethosszig tartó tanulás hívei – és mind olvasnak. Minden reggel a hírekkel kelnek, de regényeket is olvasnak, hogy a fantáziájukat is megtornásztassák, és persze üzleti könyveket is fogyasztanak, hogy vezetőkké váljanak. Év eleje van, készíts egy listát arról, milyen könyveket akarsz idén elolvasni és kezdj is bele (gondolj a 3. pontra!).

8. Kérdezz, ne csak válaszolj

Az ember előbb utóbb rájön, hogy amit nem tud, azt nem tudja. A nemtudástól nem kell félni. Kérdezz, szóljon erről ez az év! Meglepő, az ember mennyi új ismerethez jut, ha előbb kérdez, minthogy rávágna valami választ egy felvetésre.

9. Barátokra is szükség van 

A sikeres vezetők arra vágynak, hogy a csúcsra érjenek, és amikor végre ott vannak mindennek a tetején, rájönnek, hogy másnak nincs itt hely. Egyedül vannak. A vezetők magányosak (vagy sokszor érzik magukat annak), és ebből tudni kell kitörni. Legyenek barátaid, akiket bármikor felhívhatsz, ha szükséged van rájuk. Egyáltalán nem magától értetődő vagy természetese, hogy az embernek vannak ilyen barátai, ezért becsüljük meg őket, és szánjunk rájuk is időt.

10. Amit magunk mögött hagyunk 

Olyan kérdés, amit sokan nem teszünk fel, vagy nem elégszer: milyen örökséget hagyunk magunk mögött? Hogyan emlékeznek majd ránk, milyen emberek voltunk? A napi rohanás mellett hagynunk kell időt a hosszabb távú tervekre (1. pont, ugyebár), és nap végén, mikor haza indulunk, gondoljunk egy kicsit arra, mit tettünk aznap azért, hogy hátrahagyjunk valamilyen örökséget. Hagyunk-e magunkból, amit építettünk, valamit hátra a következő nemzedékekre? (A szentimentálisnak tűnő kérdés nagyon releváns üzletileg is, ezt látjuk például a magyar családi vállalkozásoknál is, ahol jellemzően fontos motiváció, az alapító életművének továbbvitele).

 

A cikk az amerikai Forbes összeállítása alapján készült. 

 


 

Az embert nem a szerint fizetik, amennyit ér, hanem amennyit jövedelmez.