Volt, hogy kezeletlen alkoholista cégébe szállt be, volt, hogy teljesen mást látott az alapítókba, mint ami valójában ott volt. Ma mégis ő a régió egyik legjobb nevű és legsikeresebb befektetőcége, a Credo Ventures vezetője. Ondrej Bartos, aki volt cápa a Cápák között cseh verziójában is, nem izgulja túl a válságot, szerinte darwinizmus, hogy a gyengék tönkremennek. Azt azonban igazán bánja, hogy annak idején nem szállt be két magyar cégbe.
Forbes.hu: Vállalkozóként kezdted, de azt mondtad, nem volt meg benned az, amitől igazán sikeres lehetsz. Mik ezek a tulajdonságok?
Ondrej Bartos: Az, hogy nem voltak világmegváltó ötleteim. Alapvetően azért alapítottam az első cégemet még főiskolásként, mert nem akartam alkalmazott lenni. Csak egy kísérlet volt a szabadidőm eltöltésére. És ez nem egy jó kezdet, mert úgy érzem, hogy a legjobb, legsikeresebb cégek egy piac, egy probléma megoldása iránti szenvedélyből indulnak. Nekem akkor még nem volt meg ez a szenvedélyem. A második dolog, amit megemlíthetnék, hogy elég korán rájöttem, hogy nem vagyok jó csapatvezetésben. Szerettem a kreatív folyamatokat, a szabadságot és az autonómiát. Rájöttem, hogy egy vállalat felépítése, újabb és újabb emberek felvétele nem nekem való.
Akkor mi a szenvedélyed?
Most is a kreatív folyamatok amögött, hogy hogyan segítük és támogatunk más vállalkozókat. Szeretek okos és motivált emberekkel beszélgetni, és szeretem, hogy nem nekem kell megvalósítanom a vállalatok vízióját és stratégiáját, mert ez az alapítókon múlik.
Szerinted nagy a különbség a befektető és a vállalkozó gondolkodása között? Mindkettőt ugyanabból a fából faragták.
A vállalkozónak egy dologban kell elmélyednie, és teljes mértékben arra összpontosítania. A befektető több projekten dolgozik, nem megy olyan mélyre, inkább madártávlatból kell látnia az üzletet. Tehát bizonyos értelemben igazad van, nagyon hasonló a DNS-ük az üzleti élet megértésében és az üzlet iránti szenvedélyben. De a vállalkozó egy dologban megy mélyre.
A covid alatti ijedtségben nagyon optimista maradtál, jó okkal, mert végül elmaradt a krízis a piacokon. Most is így érzed magad?
Most is optimista vagyok. Úgy tűnik, ez is a DNS-emben van.
A tőzsdei értékelések zuhanását, az exitlehetőségeket, az inflációt, a leépítéseket látva is?
Minden válság megfordul idővel, csak az a kérdés, hogy mikor. A medvepiacok történelmileg mindig 8-9 hónapig tartottak, most a hetedik-nyolcadik hónapban vagyunk. Az infláció valószínűleg egy kicsit tovább marad velünk, de nagyon kevés kétségem van afelől, hogy jövőre vagy két év múlva ne fordulna a széljárás. A kockázatitőke-piac egy hosszú távú játék, és túlélt már sok mindent, nem két nehéz év fogja a kedvünket szegni.
És ez igazolja a veszteségeket?
Bizonyos értelemben ez darwinizmus. A legjobbak azért maradnak életben, mert sikerül alkalmazkodniuk megváltozott piaci dinamikához.
A gyengébbek és a kevésbé szerencsések valószínűleg nem maradnak életben, de ez már csak így megy.
A piacon még mindig sok kockázati alapot látunk, amelyeknek rengeteg befektetésre kész száraztőkéjük van. Itt a Credónál az elmúlt két negyedévben volt a legaktívabb az alapunk új befektetések tekintetében. A befektetési feltételeink sem sokat változtak. Nem gondolunk arra, hogy a helyzetet ki kellene használnunk. Talán néhány feltétel reálisabbá vált, mert őszintén szólva 2020 és 2021 egy kicsit őrült volt a startupok optimizmusa szempontjából. De általánosságban a dolgok nem sokat változtak. Közhely, de okkal, hogy minden válság egyben lehetőség is. Ha azt mondjuk, hogy minden válság után újra optimizmus, növekedés és bikapiac következik, akkor a startupbefektetéseknek most van értelme.
Credo Ventures
A prágai székhelyű Credo Venturest 2009-ben alapította Ondrej Bartos és Jan Habermann, 250 millió eurós alapjukkal korai fázisú technológiai cégekre fókuszálnak a teljes közép-kelet-európai régióban. Magyar cégek közül a Publishdrive-ba, a Commsigniába, és a Bugprove-ba szálltak be. Korai befektetői a román Uipath-sikersztorinak és az amerikai Productboardnak, ami 261 millió dollár bevont tőkével és nemzetközi jelenléttel a portfóliójuk talán legígéretesebb tagja.
És arról nehezebb meggyőzni az embereket, hogy odaadják nektek a pénzüket befektetésre?
Arról lehet mondani, hogy nehezebb, igen. Mi most zártunk egy 75 millió eurós alapot, év elején kezdtük, szeptember végén zártuk, ami normálisnak mondható.
Határozottan igaz, hogy néhány befektető jobban megfontolta a befektetést, sőt, néhányan úgy döntöttek, hogy nem fektetnek be,
de így is sikerült összegyűjtenünk azt az összeget, amit szerettünk volna. És még egyszer: ha azt mondtam, hogy a legjobb startupok túlélnek és pénzt fognak szerezni, akkor szerintem ugyanez vonatkozik az alapokra is. A jók emelni fognak.
Jól indult, majd megállt
Ha azt mondom, magyar startup ökoszisztéma, mi jut eszedbe?
A régi nagy sikersztorik, a Ustream, a Logmein-IPO…
Még mindig?
Igen, azok emlékezetesek. De képben vagyok a Bitrise-zal, a Seonnal. Azt is érzem, hogy a magyar startuppiac jól indult, aztán egy időre valahogy megállt. A Logmein óta nem volt igazán nagy siker. Tehát még mindig a potenciál résznél jár, de az abszolút megvan benne. Ezért vannak nekünk is befektetéseink (Bugprove, Publishdrive, Commsignia jelenleg – a szerk.), ezért figyeljük a piacot, ezért tartjuk a kapcsolatot.
Van most itt olyan sztori, amiből sajnáljátok, hogy kimaradtatok?
A Bitrise és a Seon. Mindkét csapattal viszonylag korán tárgyaltunk. A Bitrise-alapítókat nagyon kedveltük, de a piacukkal nem voltunk eléggé képben. Amíg azon dolgoztunk, hogy átlássuk, lecsúsztunk a magvető körükről. A Seonnal a Series A körük előtt beszéltünk, jobban ismertük a piacot, végül mégsem szálltunk be, már nem tudom felidézni, hogy miért.
A román UiPath a régió aktuális nagy sikersztorija, a Credo egészen korán beszállt, te is közelről követted végig, hogy nőttek nagyra. Személyesen mit tanultál a sztorijukból?
Nagyon sokat. A legtöbbet a jó időzítésről, azt hiszem. A UiPath sikerében hatalmas szerepe volt a jó időzítésnek, persze, volt egy fantasztikus csapat, termék és vízió, de ez sokaknál megvan. A tökéletes vihar állt össze a UiPathnél, amit nem könnyű sikerig navigálni.
Daniel Dines alapítótól nagyon sokat tanultam a jó munkaerő gyors felvételéről és arról is, hogy adott esetben megválni is gyorsan kell valakitől, aki nem vált be, és menni tovább.
Megértettem, hogy más és másfajta emberekre van szükséged a kezdetekhez, a növekedéshez és az érett fázishoz.
Sok a bullshit? Hát persze!
Te is részt veszel az Untold Stories konferencián, aminek az a célja, hogy az érintettek megosszák egymással a nehéz történeteket, amit máshonnan nem lehet hallani. Még mindig sok a bullshit közösségen belül is?
Hát persze! Kicsit a médiát is hibáztatnom kell, mert az elmúlt évtizedben a startupok mainstream témává váltak. Rengeteget írnak és beszélnek róluk, és mindig csak a sikerek apropóján.
Értem a kritikát. Mi próbáltunk elindítani egy visszatérő rovatot Fuckup sztorik címen. Nem volt könnyű olyan alanyt találni, aki hajlandó viszontlátni a hibáit nyilvánosan.
Persze, az emberek nem akarnak idiótának tűnni. Ez egyébként jó ötlet, sokat lehetne belőle tanulni. Van egy nagyon egyszerű igazság, amiről az emberek általában megfeledkeznek: a legtöbb startup elbukik. Ez nem egy csillogó élet, hanem nagyon-nagyon kemény munka és verejték, ami nagyon kockázatos. Az alapítók élete pedig nagyon magányos elég sokáig.
Neked mik az el nem mesélt történeteid?
Őszintén szólva, még nem tudom, mit fogok a konferencián megosztani, de azt tudom, hogy van bőven. Vannak cégek, akikről sajnálom, hogy lemaradtunk, de olyan is, aminél sajnálom, hogy beszálltunk. És volt, hogy ez az én rossz ítélőképességem miatt volt. Valami mást vetítettem a startupokba, mint amit az alapítók elképzeltek, itt megint visszaköszön az optimizmusom.
Volt, hogy nem végeztem el a kellő átvilágítást az alapítókról, így fektettem be egy kezeletlen alkoholistába, aki végül óriásit bukott, miközben tönkretett jó pár életet és egzisztenciát maga körül.
Mi lett vele?
Kiszálltunk és egy idő után már nem követtem a fejleményeket, de nem hiszem, hogy happy end lett a vége. Én minden jót kívánok neki.
Az alapítókkal való megbeszéléseken megváltoztak a kérdések? Sokan olyan vezetői kihívással szembesülnek most, amivel eddig nem kellett, itthon is leépítésekre kényszerült több startup. Nagyobb hangsúly kerül arra, hogy hogyan kell krízist menedzselni?
Igen, ezek sokszor előkerülnek. Ami még megváltozott tavalyhoz képest, hogy hogyan lehet meghosszabbítani a befektetési ciklusokat, hogyan lehet tovább túlélni a válságot. Forrást bevonni a későbbi szakaszokban egy kicsit nehezebb. A feltételek rosszabbak lehetnek, mint voltak, ami azt jelenti, hogy még a sikeres és növekvő startupoknak is nehezebb lehet több befektetési dollárt szerezni.
A regionális együttműködés sokkal erősebb itt Kelet-Közép-Európában, mint más régiók között, nem vagyok biztos abban, hogy ez indokolt-e. Miért van ilyen nagy szüksége a régiós szereplőknek egymásra?
Ez érdekes. Egyetértek azzal, hogy az elmúlt néhány évben együttműködőbbek lettünk Közép-Kelet-Európában, és ezt pozitív tendenciának tartom. Azt hiszem, ennek végső soron az az oka, hogy a régió országai elég kicsik. Így természetes dolog, hogy szélesebb földrajzi területet kezdünk el vizsgálni. Emellett mindannyiunknak hasonló a történelmünk, kulturálisan elég jól megértjük egymást. És végső soron a fejlettebb piacokon is elég sok együttműködést látok a kockázati közösségben vagy az amerikai vagy brit startupoknál, a fejlettebb piacokon is. Azt hiszem, az együttműködés erősödése a mi utunk az érettség felé.
