- 2022. július elsejével befejeződött az asszisztált reprodukcióval foglalkozó egészségügyi intézmények államosítása, így párok ezrei már csak az állami egészségügy vagy a drága külföldi ellátás között választhatnak.
- A két utolsó magánintézménynek, a Reprosys Kft.-nek és a Versys Clinicsnek számottevő kompenzáció és jogutód nélkül be kellett zárnia.
- A szektor a márciusban megalakult Humánreprodukciós Igazgatóság hatásköre alá került, élére Vesztergom Dóra szülész-nőgyógyász-endokrinológust, Novák Katalin köztársasági elnök sógornőjét nevezték ki.
- Komplexebbé teszi a képet, hogy az állami program célkitűzései alapvetően előremutató, szükséges fejlesztéseket tartalmaznak, amire a szakma szerint is szükség van, de nincs magyarázat arra, hogy ezeket miért nem lehetett a magánszektorral együttműködve elvégezni.
- A nyílt kommunikáció segíthetne, de az állami intézményekben dolgozók nem kapnak engedélyt nyilatkozatokra.
- A kizárólag állami, ingyenes meddőségi ellátás bár példátlan a világban, a minőségi ellátás romlásához és folyamatosan túltelített kapacitásokhoz vezethet.
- Vass Zoltánnal, a Reprosys Kft. egykori intézményvezetőjével, az ország egyik legelismertebb meddőségi specialistájával jártuk körbe a lombikszektor államosításának ellentmondásait.
Forbes.hu: Az államosítás óta mit tanácsol azoknak a pácienseknek, akik lombikprogramban szeretnének részt venni? Hova küldi őket?
Vass Zoltán: Korrekt módon tájékoztatom a páciensemet, ezért azt mondom nekik, hogy ma Magyarországon 11 állami kézben levő és állami működtetésű lombikcentrum van, ebből hat Budapesten, a többi vidéken. Mivel nincs területi ellátási elv, tehát bárki bármelyikbe be tud jelentkezni, ha be tud, arra biztatom őket, hogy próbáljanak meg úgymond „shoppingolni” ezeknél, hogy hova jut be és hol, milyen tapasztalatai vannak. És kétségkívül, aki korábban a magánszféra felé fordult volna, az külföldre megy, egyre nagyobb számban. Ez lehetőség és igény is.
És hányan választják külföldet?
Nehéz megbecsülni, de elég nagy részben. Néhány napja a másik megszűnésre ítélt intézmény, a Versys vezetője is nyilatkozott, azt mondta, hogy szerinte
jelenleg évente 2500-3000 magyarországi lakcímmel rendelkező páciens megy Szlovákiába és Csehországba, ebben a két országban a legtöbb a magyar. Ez a szám nagyobb, mint amit jelenleg a legnagyobb magyarországi centrum ellát egy évben.
Ekkora az igény?
Az egész magyar állami rendszer évente körülbelül 8-9 ezer kezelést csinál meg, ezek voltak a legutóbbi ismert adatok. Emellett még 2500-3000 ciklust végeznek külföldön. És szerintem rossz mindenkinek, hogy ez így van.
Mennyibe kerül az az ellátás, amit a hazai ingyenes helyett ilyen sokan választanak?
A csehországi és a szlovák árak 20-25 százalékkal magasabbak, mint a mi egykori magánintézményi áraink, az osztrák árak még ennél is magasabbak. Csehországban, ahova a páciensek nagyobb hányada fordul, 2650 eurótól indulnak azok a csomagárak, és általában 3000-3500 euró között érnek véget a költségek, amivel egy nem bonyolult, nem nagyon sok speciális technológiát használó ellátást kap a páciens.
Az ön praxisával, mint meddőségi specialista, mit tett az államosítás?
Félig viccesen azt szoktam mondani, hogy alkotói szabadságon vagyok. 23 éve dolgozom kimondottan meddőségi specialistaként. Egy pár hónap szünet kimondottan jól esett, de most már lassan egy éve tart. Azért az alkotói erőm birtokában vagyok, tehát nem egy idő előtti kényelmes nyugdíjba vonulásra gondolok, szeretnék dolgozni a szakmámban. Máig még nem világos, hogy hol és milyen lehetőségeim lennének.
Ön nem megy külföldre?
Képben van, mint lehetőség.
Szívesebben maradna?
Én szívesen dolgoznék Magyarországon, de nem mindenáron. Továbbra is azt gondolom, hogy lehet egyébként az állami rendszerben is értelmes, magas színvonalú munkát végezni, bizonyos feltételeknek ehhez teljesülnie kell.
Mik azok a feltételek?
Nagyrészt az, hogy a szakmai tapasztalatomnak megfelelő pozícióm legyen, és ennek megfelelően olyan színvonalú munkát végezhessek, amit magamtól a pácienseim érdekében elvárok. Erre van fogadókészség, de a megbeszélések még folyamatban vannak.
Vass Zoltán 23 éve praktizál meddőségi specialistaként, a Reprosys Termékenységi Központ vezetője volt az államosításig. Több lombikkezelésben érintett párral beszéltünk az interjú elkészítése előtt, mindegyikük ismerte Vass doktort.
Mennyire cserélődtek le az intézményvezetők az államosítás során?
A teljesen állami tulajdonúak, mint az egyetemi klinikák, a Budai Meddőségi Központ úgy maradtak, ahogy eddig. A szektor legnagyobb részét azok az intézetek tették ki, amelyek magánkézben voltak, de az első pillanattól kezdve állami finanszírozással működtek, ilyen az összes Kaáli Intézet, a Forgács Intézet és a Dévai Intézet. Őket 2019-ben piaci áron megvásárolta az állam, tehát tulajdonképpen, amit addig is ő fizetett, tudomásom szerint mindenkinek kedvező áron megvásárolta. Kaáli Géza, mint a legnagyobb magyarországi tulajdonos, aki a piac 80 százalékát fedte le a maga idejében, kivonult az üzletből. Azóta vintageautó-kiállítást nyitott Dörgicsén, a hajója második lett most a Kékszalagon, tehát ő így 80 év tájékán is aktív üzletember. Az a csapat, ami a Kaáli Intézetben megvolt, az teljes mértékben a helyén maradt. Forgács Vince, a Forgács Intézet volt tulajdonosa és Dévai István is pozícióban vannak.
Aztán ott a harmadik csoportja az intézeteknek, a három kisebb intézmény, amelyik az első pillanattól kezdve magántulajdonban és magánfinanszírozásban működött, tehát soha egyetlen fillér tb-finanszírozást nem használt el.
Ezért nem igaz az a kormányzati érvelés ezekkel az intézetekkel szemben, hogy csaltak volna a finanszírozással. Ebből a három intézetből az egyik korán kapcsolt, valószínűleg a tulajdonos átadta az államnak az intézetét, ez a Róbert Károly Meddőségi Központ. A másik kettővel kapcsolatban pedig némi vajúdást és tárgyalásokat követően ugyan, de a kormány úgy döntött, hogy ezeket nem veszi át, és be kell zárniuk.
Tehát a Reprosysért és a Versysért nem fizetett az állam, egyszerűen csak megszüntette. És ez a tulajdonosokon hogy ment át?
Az én tudomásom szerint a Reprosys holland tulajdonosa több pert is indított a magyar állam ellen, amelyeknek majd egyszer valahogy vége lesz. A törvény egyébként rendelkezik egyfajta kártalanításról, de az már az első pillanatban látszott, hogy ennek a megállapított mértéke az gyakorlatilag a nonszensz és a nevetséges között van. Néhány éve létező intézményeknél azt mondták, hogy az ebből a tevékenységből származó, előző öt évre vetített profit egy évre vonatkozó átlagát egyszer hajlandóak kifizetni.
Tehát aki befektetett több százmillió forintot, és netán négy évig még veszteségesen üzemeltette az intézetet, pont nulla forintot fog kapni.
Melinda (38)
„Nem mi húztuk az időt, nem karrierizmus miatt nem vállaltunk gyereket, egyszerűen ekkor találtuk meg azt a párt, akivel családot akartunk és tudtunk alapítani.” Melinda és férje több mint egy évig próbálkoztak természetes úton, mielőtt 2016-ban az inszemináció mellett döntöttek. A Kaáli Intézetet választották a jó híre és a nagy múltja miatt, itt volt lehetőség állami és magánellátásra is, és Melindáék szerették volna mind az öt államilag támogatott beültetést kihasználni, ha már fizetik a tb-t. Négy sikertelen kísérlet után orvost váltottak intézményen belül. Úgy érezték, nem fordít elég figyelmet a sémán kívüli lehetőségekre, a sikertelenség okainak felkutatására és a tanácsadásra. A következő négy alkalom már lombik volt, de sajnos egyetlen beágyazódás sem indult el, Melinda nem lett várandós, és az utolsó alkalommal a rengeteg hormon miatt rosszul lett és mentőt kellett hozzá hívni. „Nem találtak semmit, ami ennyi sikertelenséget indokolt volna, sem nálam, sem a férjemnél. Szerettem volna választ kapni arra, miért nem sikerül. De nem akarták megtalálni, mi az, ami nem működik” – mondja Melinda. Ismét váltottak. Pataki Zita műsorvezető vlogján látott egy interjút Fülöp Vilmos meddőségi szakemberrel, aki a Kaáli Intézetben elvégzett vizsgálatok háromszorosára küldte Melindát. A megadott vizsgálatokból kiderült, hogy immunológiai eltérés van a meddőség mögött, amit kezelni lehet. Hiába van még lefagyasztott embriójuk a Kaáli Intézetben, felvették a kapcsolatot a brnoi Reprofittal, a csehországi kezelést bármikor elkezdhetik, igaz, ez majdnem kétszer annyiba fog kerülni, mint a magyarországi kezelések. „Annyira csalódtam a magyar rendszerben, hogy ha lenne is lombikunk, már a magánba sem adnék pénzt. Azt hiszik az emberek, hogy ez egy marginális probléma, de sokkoló volt látni, hogy minden alkalommal annyian ültek a váróban, mint a háziorvosnál. És a szolgáltatás minősége egyáltalán nem követi a társadalmi igényeket” – mondja Melinda. Már az örökbefogadási folyamatot is elkezdték, mert nem szeretnének gyerek nélkül maradni.
Van arról információja, hogy mekkora volt a szektor állami finanszírozása az államosítás előtt, és mennyit fordítanak rá innentől?
Ezeket az információkat nem tudom teljes bizonyossággal, de úgy tudom, hogy a változások előtt az egész az állami finanszírozása tízmilliárdos nagyságrendű volt, ami összességében nem egy nagy összeg. A változások kapcsán például felépítették az új állami Asszisztált Reprodukciós Centrumot. Az önmagában is sok milliárdot emésztett fel, teljesen új berendezéssel. A pécsi egyetemi klinikán is létrejött egy kutatóközpont elsősorban azért, hogy a területtel kapcsolatos alap- és gyakorlati kutatásokat finanszírozzanak. Jelen tudomásunk szerint komoly tervek vannak arra, hogy az összes intézményben felújítsák a műszerparkot, a metodikát fejlesszék.
A szakma idén áprilisban Harkányban a Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság kongresszusán hallhatta azokat a terveket, amelyeket a Humánreprodukciós Igazgatóság tervez, és ezek összességében előremutató, kívánatos és szükséges fejlesztési tervek. Ha ezek meg tudnak valósulni, az nagyon nagyot fog jelenteni a mi szakmánknak. Van egy versenyfutás az idővel, hiszen ezek a változások időt fognak igénybe venni, és ez az idő azon páciensek számára, akiket most szorít az idő, már nem feltétlenül áll rendelkezésre.
Akkor ismeri Vesztergom Dórát.
Hogyne, természetesen. Ez egy olyan kicsi szakma, hogy mindenki ismer mindenkit.
És ön szerint jó kezekben van nála a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetése?
Szerintem nagy lelkesedéssel, nagy empátiával és alapvetően teljesen helyes gondolatokkal és tervekkel vágott bele a feladatába. A közigazgatás részéről megvan a támogatottsága, úgy tudom, hogy politikai oldalról is. Bár nem feltétlenül van a legmélyebb szakmai gyakorlata ezen a téren, de rálát a szakmára, kiváló segítőket vett maga mellé szakértőknek, és tényleg csak azt tudjuk kívánni, hogy meg is tudjanak valósulni azok a változások, amelyek most így elindultak.
Mit gondol, a Novák Katalinhoz fűződő rokoni kapcsolata szerepet játszott a kinevezésében?
Ez egy közigazgatási poszt, ahol az alkalmasságnak nem a leglényegesebb eleme a szakmai gyakorlat, és ahogy említettem, vannak megfelelő tapasztalatú segítői, szakértői. A kérdés politikai tartalmát illetően, ha megengedi, nem nyilvánítanék véleményt.
Vegyük sorra, mi van most. Kizárólag az ellátás minőségét nézve mi változott az államosítás óta?
A problémák jelentős része kommunikációs kérdés. Azt például el kellene mondani a pácienseknek, hogy két évvel ezelőtt, amikor a covid megjelent Magyarországon, akkor ezek az állami finanszírozású intézmények 6 hónapig egyáltalán nem végezhettek kezeléseket. Itt létrejött egy olyan hátralék, aminek a földolgozása a mai napig tart. Ezt a helyzetet súlyosbította, hogy az a két intézmény, amelyiket bezárták, mondjuk évi ezer ciklust elvégzett, és ezt is most valahol meg kell csinálni. Egy része a pácienseknek külföldre megy, egy másik része viszont a jelenleg meglévő és jelenleg szűkösnek mondható kapacitást terheli. A rendszernek, ahol a páciensnek végig kell mennie, mindig van egy legszűkebb keresztmetszete, ahol a problémák fellépnek, ezt több helyre is lehet tenni.
Ha az intézeten kívülre teszem, akkor úgy fogunk járni, hogy sokan várnak arra, hogy bejussanak az intézetbe, és várólista lesz, de bent már gördülékenyebben tudnak menni a dolgok.
Ha beengedek több pácienst, akkor a torlódás alakul ki: a páciens szeretne jövő hónapban indulni a kezelésével, de majd csak két vagy három hónap múlva kezdődik el a kezelése, és a lombikot igénybe vevő nőknél az idő kritikus faktor. Tehát a kapacitások bővítésére, és az intézmények előtt álló pacientúrának valamilyen módon való megszűrésére igenis szükség lenne. Egy fodrászüzletben olvastam annak idején, hogy üzletünk gyorsan, olcsón és jól dolgozik, ezek közül mindenki kettőt választhat.
Fotó: Sebestyén László
És milyen tervek hangoztak el a harkányi konferencián?
Mind a páciensek felé, mind a szakma felé megnyugtatóbb és jobb lenne, ha erről egy tényleges kommunikáció zajlana, mert jelen pillanatban az állami intézményekben dolgozó kollégáim egyszerűen nem kapnak engedélyt arra, hogy beszéljenek a sajtóval.
A tervek közül az egyik leglényegesebb a humánerőforrás-utánpótlás kérdése, hiszen ma Magyarországon nincs sem embriológus, sem meddőségispecialista-képzés. Tehát nekem papíron semmivel nincsen több végzettségem 23 év után, mint annak, aki soha nem foglalkozott ezzel.
A közigazgatás és a politikai vezetés is egy ráépített szakvizsgát szeretne, ami egyébként egyezik a szakma véleményével is.
Tehát, hogy legyen ez egy komoly dolog, kelljen tanulni azért, hogy az ember reproduktív endokrinológiával foglalkozzon. Ez azonban nem néhány napnak vagy néhány hétnek a története, hosszú évek fognak eltelni, mire az első szakemberek kezében lesz ez a papír. Ez idő.
A bérezéssel kapcsolatban a jelenlegi egészségügyi államtitkár elmondta, hogy partnerek az ösztönzőbb bérezés kialakításában. Emellett látják azt a problémát, hogy van Magyarországon 11 lombikközpont, ahova a páciensek minden előzmény nélkül besétálnak, és annak az egy intézménynek kell elvégeznie az ügy teljes kivizsgálását, körüljárását, majd utána elindítania a megfelelő kezelést. Miközben a páciensek ezt az előzetes folyamatot akár a magánszférában, akár az állami finanszírozáson belül már el tudnák kezdeni, és a folyamat végén lenne csak a lombikközpont. Tehát egyértelmű szándéknak tűnik, hogy az állami finanszírozáson belül is legyenek olyan központok és olyan szakemberek, például a megyei kórházakhoz rendelve, ahol nem feltétlenül lombikozni fognak, de ki tudják vizsgálni ezeket a pácienseket, egyszerűbb kezeléseket el tudnak végezni, és akiknek lombikbeavatkozásra van szüksége, azokat referálják majd a lombikközpontba. A mostani intézmények kicsit fulladoznak, hiszen a teljes ingyenessé tétel és a bezárások miatt beszűkült kapacitás óriási nyomást helyez rak rájuk.
Az, hogy ingyenes és állami lett az egész meddőségi ellátás, a világon tényleg példa nélküli, de így mindig keresleti piac lesz, soha nem kínálati, mert akárhány intézet van, mindig meg fognak telni.
És a harmadik elem, az a minőség. Ez a szituáció az egész rendszert sajnos inkább a mennyiségi ellátás felé tolja, hiszen ez az elvárás, hogy föl kell dolgozni a várólistát, és ez picit azt a kockázatot hordja magában, hogy a minőség háttérbe kerül.
Pedig a minőség ebben az ágazatban döntő fontosságú a sikeresség érdekében, nem?
Nekem ez abszolút meggyőződésem. A magánszektorban a filozófia az volt, hogy összeraktuk a legjobb tudásunkat mind technológiailag, mind a betegellátás minőségében, és ezt utána be lehetett árazni. Az állami finanszírozás logikája azért egy picit fordított irányú, tehát van egy finanszírozási keret, abból kell gazdálkodni. Ha ebbe tényleg bele lehet pakolni minden fontos dolgot, technikát, béreket, tehát ez a finanszírozás bőséges, akkor lehet értelmesen magas színvonalú szakmai munkát végezni. De ha oda van bekényszerítve az ember, hogy jó, elképzeltem valamit, de ez túl nagy költség lenne, akkor valahol meg kell nyirbálnom a dolgot, ami nem a minőség javulását segíti.
És most ég a ház?
A jelenlegi állami intézmények a covid járvány megjelenése óta bázisfinanszírozással működnek. Nem azután kapnak pénzt, hogy mennyi beavatkozást végeztek el, hanem egy valamilyen számítás alapján egy hónapra megállapított fix összeget kapnak.
Ez a fix összeg számos intézmény esetében kevesebb, mint amennyit a korábbi teljesítményük után kaptak. Ezek az intézmények, amikor elérik azt a beavatkozásszámot, aminek a költségeit fedezi a finanszírozás, akkor nem végeznek többet, hiszen onnantól kezdve mínuszt termelnének saját maguknak. Még tavasszal arról volt szó, hogy a lombikközpontokat ősztől kivezetik a bázisfinanszírozásból, és nyugodtan dolgozhatnak többet, hiszen meglesz a plusz finanszírozás. Jelenleg az a helyzet, hogy olyan intézetek, amelyek mondjuk egy nagy szervezet keretében működnek, például az egyetemen belül, ott el lehet könyvelni, hogy jó, te dolgozz többet, igaz, hogy most veszteséget termelsz, de hát majd egy másik részről ezt kipótoljuk. De az önálló gazdálkodású intézményeknek ezt nincs honnan kipótolniuk, tehát ott jelenleg van egy limit, hogy mennyit dolgozhatnak. Még az is előfordulhat, hogy nem a valódi kapacitásokon dolgoznak, hanem az alatt, a bázisfinanszírozás miatt.
Ön szerint mi a kormányzat valódi szándéka az államosítással? Miért nem lehetett a magánszektorral együttműködve reformálni, ha amúgy is szükség van előszűrésre?
A valódi magánintézmények einstandolására, majd megszüntetésére őszintén mondom, hogy nincs reális magyarázat jelenleg sem, és attól tartok, hogy nagyon sokáig még nem is lesz. Mi sem kapunk rá, akik a legérintettebbek voltunk, nem tudjuk a háttérben meglevő valódi szándékot és a valódi okot. Én azt önnek és a nyilvánosság felé is ki merem jelenteni, hogy a Reprosys Termékenységi Központ, ahol én dolgoztam, soha semmiféle szabályszegést nem követett el, soha semmilyen eljárás nem indult a központ ellen.
Azzal az indoklással, hogy ez annyira fontos, hogy csak az állam végezheti, nem tudunk mit kezdeni. Lehet, hogy még a mi életünkben egyszer fogunk rá magyarázatot kapni, de tartok tőle, hogy nem.
Az túl egyszerű magyarázat, hogy a családpolitikát ennyire központosítva szeretnék tartani?
Ezt a törekvést látjuk, és az is biztos, hogy ezek a kezdeményezések, ha nem is mindegyik közülük, tényleg kimutatható demográfiai pozitívumot hoztak. Nem a lombikkezelések hozták a legtöbbet, de ettől még ez egy fontos szegmens, akár csak néhány ezerrel tudjuk növelni a segítséggel megszületett gyermekek számát. De nem a lombikkezelések fogják megoldani Magyarország demográfiai problémáját, ez tény.
Akkor várunk?
Az idő ellenünk van, egy 40 év körüli páciensnek nincsen 3-5 éve arra, hogy beérjenek ezek a változások, nekik most kell segítséget nyújtani.
Anna (37)
„Két éve nem estem teherbe, pedig volt peteérésem, a méhtükrözés is minden rendben talált. Eleinte csak én jártam a vizsgálatokra, hónapokkal később kezdtük el a férjem kivizsgálását. Végül nála alacsony spermiumkoncentrációt állapítottak meg.” Anna ódzkodott a lombikozástól, félt a próbálkozás lelki terhétől, mert tudta, de legalábbis érezte, hogy az a következő néhány évükben minden erről fog szólni. Többmilliós összeget költöttek kezelésekre, gyógyszerekre, különleges étrendre, de ezt csak Anna szüleinek segítségével engedhették meg maguknak. “Minden szempontból kiszolgáltatottnak éreztem magam” – mondja Anna. Két intézményben három sikertelen beültetés és egy spontán vetélés után Annánál is problémákat találtak: második stádiumú endometriózis (amit korábban kizártak) és méhsövény, amivel megműtötték. „A negyedik próbálkozás után tartottunk egy év szünetet, mert pont úgy lett, ahogy gondoltam, eluralkodott az életünkön a számolgatás, az injekciókhoz, a puffadáshoz, a mellékhatásokhoz időzítettük a hétköznapjainkat.” Végül visszamentek, és az ötödik próbálkozásukból megszületett most hároméves kislányuk.
Küldtünk kérdéseket Vesztergom Dórának is, hogy többet megtudjunk a terveikről. A Humánreprodukciós Igazgatóság sajtósa jelezte, hogy megkapták, a kérdéseket, de végül a cikk megjelenéséig nem küldték el a válaszokat.
