Vissza

Miért lenne kényelmetlen, ami fenntartható?

2021. november 1.
A környezetbarát technológiákról sokaknak a mindennapi luxus feladása jut eszébe, pedig a fenntarthatóság és a kényelem nem ellentétes fogalmak. Sőt kéz a kézben járnak, hála a fejlett okosotthonoknak. Mikor indítom el a mosást, ha csak este érek haza? Bármikor, mert elég hozzá a telefonon. Hová dugom a szupererős porszívót, ha messze a konnektor? Sehova, mert akksival megy. És hogyan sütök egyszerre vacsorát és ebédet? Hát, többé nem úgy, hogy extra nagy adag kaját készítek.

Habár az emberek élettere az elmúlt évezredekben sokat változott, az otthon kényelme tulajdonképpen mindig ugyanazt jelentette. Ez az a hely, ahová elvonulhatunk a világ zajától. Ahol minden rólunk szól. Amit az ízlésünk szerint alakítunk. És amit a technológia ritkán alakít át, de akkor drasztikusan.

Gondoljunk bele, mekkora ugrás volt a fatüzelésű kályhák után a minden szobát egyenletes hőmérsékletre hozó távfűtés! Vagy épp a légkondicionáló megjelenése. A következő innovációs lépcsőfokra pedig még csak várnunk sem kell, hisz az okosotthonok már költözhetők – sőt, a Samsung ökoszisztémájával úgy is kialakíthatók, hogy nem költözünk el, cserébe emeljük az ingatlanunk értékét.

Ha okos, hatékonyabb

Itt vannak mindjárt példának a Samsung Dual Cook technológiával ellátott, beépített elektromos sütői. Az egy dolog, hogy A-besorolású eszközként ezek a berendezések energiatakarékosak, de egyszerre akár két fogást is meg lehet sütni bennünk, azaz egy étel elkészítésének energiafelvétele és ideje akár két ebédre elegendő finomsággal jutalmazhat bennünket. Persze, ha valaki pulykát sütne karácsonyra, a teljes, összesen 75 literes sütőtér is rendelkezésre állhat.

Ha a sütő példája mentén csak a konyhát felokosítjuk, már ott tartunk, hogy átlagosan akár 15 millió forinttal többet érhet az otthonunk – legalábbis a Samsung egy korábbi európai felmérése szerint a vevők 42 százaléka akár ekkora összeggel is hajlandó többet fizetni egy okosotthonért.

Habár a dolgok internete (Internet of Things – IoT) nem újdonság, és az egymáshoz folyamatosan kapcsolódó használati tárgyak kényelme is elérhető egy ideje, sokan mégsem ugranak fejest a fejlesztésbe, mert nem tudják, miért is éri meg nekik a befektetés. Az új háztartási cuccok pénzbe kerülnek, és ha a tízéves tévén is eldöcög a délutáni sorozat, akkor meg nem mindegy, hogy új-e a készülék?

Ha hatékonyabb, megtérülhet

Persze, hogy nem. A fent említett forradalom ugyanis ez esetben mindjárt kettős: az okosotthonok időt és energiát takaríthatnak meg tulajdonosaiknak, így egy újabb lépést tehetünk egy fenntarthatóbb élet felé.

Ezen az is sokat segít, ha az évente akár 165 elindított mosást egy Samsung EcoBubble technológiát használó mosógéppel bonyolítjuk le. Ezek az eszközök akár 15 fokos vízben is egyenletesen oszlatják el a mosószert, így a mosáshoz használt vizet kevésbé melegítik fel, mint más, kizárólag 30 vagy akár 60 fokon mosó berendezések – az eredmény gazdaságos, gyors (30 perces) mosás.

Ezek a készülékek már önmagukban is segítenek takarékoskodni, mivel azonban a Samsung okosotthon-ökoszisztémája kiterjed az egész lakásra, az ezt lehetővé tevő SmartThings alkalmazás segít összehangolni a teendőket, hogy még több időt spórolhassunk és tölthessünk a házimunkánál örömtelibb dolgokkal.

Pihenj többet!

A tiszta ruhák és a tele pocak után már csak a porszívózás marad; még szerencse, hogy erre is van megoldás. A gyártó Jet 75 premium névre keresztelt porszívója nem elég, hogy szupererős, és a padlótól a szőnyegen át mindent kitisztít, de mivel akkumulátorról megy, az akár egy órán át csúcsteljesítményt nyújtó készülék csak annyi áramot fogyaszt, amennyi egy töltésre elég. A Jet ráadásul olyan erősen szűri a kibocsátott levegőt, hogy a mikropor 99,999 százaléka* fennakad a beépített szűrőn – igen, ez egy valódi érték, nem mi találtuk ki.

A Samsung okostelefonokkal elérhető Bixby nevű mesterséges intelligencia** egyszerre vezérelheti a sütés-főzést, a mosást, a szárítást, a légkondicionálást, a fűtést, a világítást, a takarítást és a szórakozást – persze a mi beállításaink szerint.

A készülékek távolról is vezérelhetők, állapotuk ellenőrizhető, így már az autóban ülve elindíthatjuk a mosást, hogy otthon csak a teregetéssel kelljen foglalkozni. Mindehhez elég, ha beszélünk Bixbyhez, aki afféle láthatatlan inasként teljesíti kívánságainkat. És gyerekként még azt hittük, a Jetson család a jövő.

* Belső vizsgálaton alapul, Max üzemmódban, az IEC62885-2 Cl. 5.11 szabvány szerint.
**Ez a funkció kizárólag angol nyelven érhető el.