December 7-én jelent meg a zenészlegenda új albuma – erről, és a koncerthelyszínt érintő kavarodásról is kérdezzük a Forbes Flow All Starson.
Mi történt? Eredetileg az Erkel Színházban koncertezett volna jövőre Presser Gábor, csakhogy kiderült: miután a kormány úgy döntött, hogy a színházat elveszik az Operaháztól, és az épületben új állami intézményt hoznak létre, mégsem ott lesz koncertje.
Miért érdekes ez? A zeneszerző-énekes a Facebookon jelentette be, hogy a színház státuszának megváltozása miatt az Operaház kénytelen volt szerződéseket bontani, amit Presser megértéssel tudomásul is vett. „Az izgalmakat fokozandó, ezzel szinte egy időben új felkérést kaptam” – folytatta. Kiderült,
az Erkel Színház helyett az MVM Dome-ban adja majd a 403. billentyű című koncertjét jövő októberben.
Új lemez? A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész új albuma december 7-én jelent meg, Munkakönyv 1. – versdalok címmel.
Mi érdemes tudni még? Presser Gábor igazi zenészlegenda, egyúttal méltán Forbes-arc is, akit ebben a minőségében a Forbes Flow All Stars eseményünkön is vendégül látunk egy kötetlen beszélgetés erejéig, december 11-én. A program és jegyvásárlási lehetőség itt.
Milyen új színház? Ami az új állami színházat illeti, annak működésére a kormány jövőre 3,5 milliárd forintot, 2026-ra 3, 2027-re pedig 2,5 milliárd forintot szán. Az Index értesülései szerint Cseke Péter és Szente Vajk vezetheti majd az intézményt.