Az ember az egyetlen élőlény a Földön, mely szinte egész életében tudatában van a ténynek, hogy egyszer meghal. Mégis eltoljuk magunktól a halál gondolatát, nem beszélünk róla, gyakran még akkor sem, ha már valóban közeleg sajátunk vagy egy szerettünké. Pedig sok fájdalomtól, feladattól és extra tehertől szabadítanánk meg őket, ha előre gondolkodnánk és gondoskodnánk az utánunk maradókról vagy arról, mit szeretnénk a búcsúzáskor.
Gőcze Edit kegyeleti szakértővel beszélgettünk arról, mi mindenről nem is tudunk, hogy megtehetjük: például, hogy elkészíthetjük az életvégi mappánkat, megtervezhetjük a saját temetésünket (igen, ez nem csak Erzsébet királynő kiváltsága) és vannak búcsúformák, melyeket extrának gondolunk, mégis legálisak. Edit öngondoskodási tanácsadóként nemcsak magánembereknek, cégeknek is segít. Utóbbiak ugyanis végképp keveset foglalkoznak ezekkel a feladatokkal, holott bármilyen szinten lévő dolgozó halála okozhat hosszú távon gondokat egy vállalkozás életében is.
Forbes.hu: Te pontosan tudod már, hogy milyen búcsúztatást szeretnél? Készen van az önrendelkezési, vagyis életvégi mappád?
Gőcze Edit: Benne vagyok a folyamatban. A mappám még nincs teljesen kész, az egészségügyi rendelkezések még nincsenek írásba foglalva. Ezek között vannak olyanok, melyeket csak akkor lehet megtenni, ha valaki gyógyíthatatlan beteg.
A digitális végrendeletem is formálódik. Fontosnak tartom, hogy maradjon utánam több is, mint egy sírfelirat, a dédunokáim ne csak annyit tudjanak rólam. Még nem készültek el a nekik szóló videóüzenetek, de ezeket egyébként is mindig frissíteni kell szerintem.
És milyen búcsúztatást vagy temetést szeretnél?
A hazai jogszabályoknak megfelelően szeretném, ha hamvasztás után, lebomló urnában vízre helyeznének mondjuk a Dunán.
De ha lehetne, azt szeretném, ami Amerikában már elérhető: a hamvasztás nélküli, természetben elhelyezést. Például Coloradóban erre kijelölt végeláthatatlan területeken, lepelbe burkolva, koporsó nélkül is elhelyezhetik az elhunytat akár maguk a családtagok is.
Bensőséges, családias eseményekké válnak ilyenkor a temetések.
Miért lehet az, hogy az amerikai társadalom erre már nyitott, Európa és azon belül Magyarország még kevésbé? Nálunk szinte tabunak számítanak a halál körüli extremitások.
Azt látom a családok visszajelzései alapján, hogy egyre nő az igény ezek iránt itt is. A természet körforgásába visszakerülni mintha egy ősi vágy lenne, melyet lekorlátoznak az adott jogszabályi keretek. Az, hogy melyik társadalom tesz ennek az igénynek a megvalósításáért, attól is függhet, hogy mennyire megengedő az adott társadalom.
Milyen ma a halálhoz való hozzáállásunk és hogyan változott az elmúlt évtizedekben?
Az évszázadok alatt több hullámban történtek a változások. Talán a legkarakteresebb az 50-es évek környékén következett be. Addig általában családi körben temettek, a szomszédság, rokonság egymást segítette. Az elhunytat a saját otthonában ravatalozták fel, ott volt a virrasztás, ott készültek a búcsúra, melynek fontos részei voltak a siratóasszonyok. Megvolt ennek a maga szokásrendszere.
Aztán ahogy az 50-es évektől az emberek egyre gyakrabban haltak meg kórházakban, „intézményesült” a halál és eltávolodott ettől a természetes közegtől. Mintha már nem lenne az élet része.
Az urbanizációval már nehezen megoldható, hogy mondjuk egy bérházban a siratóasszonyok virrasszanak az elhunyt mellett.
Mindennek az lett a következménye, hogy egyre inkább tabuvá vált a halál témaköre. Olyan generáció született, amelyik gyerekkorában már nem élte át, ahogy a szerettei eltávoznak, azt, hogy ez magától értetődő.
Most ott vagyunk, hogy gondolni is nehéz arra, hogy otthon haljon meg valaki, mert jaj, mit fogunk vele csinálni? Nincs ennek kialakult rendje, nem beszélgetünk erről. Nem tudjuk, kell-e valamire vigyázni, mi a teendő.
Van igény a régi hagyományok felélesztésére, vagy inkább csak túl akarunk lenni a nehezén, hogy elkezdhessük a gyászunkat, a feldolgozást?
Szerintem már olyan távol vagyunk mindettől, hogy a legtöbb családban ez ötlet szinten sincs meg, gondolatként sem merül fel. Talán két-három olyan családdal találkoztam, akik kifejezetten ragaszkodtak ehhez és csak azután hívták a halottszállítót, hogy a hozzátartozójuk meghalt otthon, ők maguk lemosdatták és felöltöztették, elbúcsúztak tőle.
Gyakran arról sincs információjuk az érintetteknek, hogy a hospice ellátás keretében lehetőségük van otthoni palliatív ellátást kérni. Inkább belemennek a kórházi ellátásba.
Hol van helye ebben a folyamatban a felvilágosításnak?
Az egyik legfontosabb dolog az lenne, ha kicsit ismertebbé válna a hospice mozgalom tevékenysége, hogy transzparensebbé válna, mire is van lehetőség.
Onnantól, hogy bejön a halál a képbe, mindenki leblokkol, lezár. Emellett azt látom a magánbeszélgetések alkalmával is, hogy sokan hiszik bizonyos dolgokról, hogy nem engedélyezettek, ezért „titokban” teszik meg. Fontos lenne ebben az elkerülhetetlen témában az edukáció, mert igény is van rá.
Gondolkodom egy interjúsorozatban is podcast vagy videó formában: ismert emberek mesélnének a halálhoz való viszonyukról, elképzeléseikről. Talán segíthetne abban, hogy kicsit felszabadultabb legyen az erről való kommunikáció.
Hol vannak még hiányosságaink?
Fontos lenne, hogy az öngondoskodás elinduljon. Egyrészt beszélni kellene a haldoklóval, mit szeretne, mi legyen a távozása után. De ott van a saját életvégi mappa összeállításának a lehetősége is.
Miből áll egy életvégi mappa?
Magyarországon az Életvégi Tervezés Alapítvány kezdett el ezzel foglalkozni elsőként (Az alapítvány jelenleg megszűnőben, munkáját a Magyar Hospice Alapítvány Életvégi Tervezés Programja veszi át – szerk.).
Az életvégi mappa áll egyrészt egy jogi részből, mely magában foglalja a végrendeletet és minden olyan jogi rendelkezést, mely összefügg az elmúlásunkkal. Hogy ki örököljön, kit zárunk ki az örökségből, esetleg ki nevelje a gyerekeket.
A jogi rész mellett ott a digitális végrendelet kérdése. Ez tulajdonképpen az összes virtuális vagy internetes elérésünknek, hozzáféréseknek, jelszavainknak a táblázatba foglalása, melyre szükség van ahhoz, hogy az utánunk maradók menedzselni tudják pénzügyeinket.
Vagy hogy például a Netflix-előfizetésünk ne pörögjön utánunk hónapokig. Ide tartozik minden: a Facebook, az Instagram és egyéb közösségi felületünk hozzáférése, valamint az e-mail fiókunké is.
Az összes regisztrációnk oda fut be, lehet, hogy akadnak kisebb-nagyobb titkok, amiket nem biztos, hogy szeretnénk a családra rábízni. De a digitális hagyaték körébe tartoznak az utánunk maradóknak szóló videó üzenetek is akár.
Szeretőkre, súlyos problémákra kell itt gondolni?
Nyilván lehet szó akár eltitkolt kapcsolatokról, igen, de felesleges fájdalmakat okozó helyzetekről is. Egy akár teljesen ártatlan üzenet is tud félreértést és emiatt kínzó fájdalmat okozni a gyászoló házastársban. Lehet, hogy az én fiókomban is van olyan, amire nem is emlékszem és semmi rossz nincs benne, de egy külső szem beleláthat bántó érzelmeket is.
Ezért lehet, hogy nem a közeli hozzátartozók a jó kezelői ezeknek a fiókoknak. Megbízhatnak engem, mint kegyeleti szakértőt, hogy legyek a digitális hagyaték vagy ha úgy vesszük, az „emlékek őrzője”.
Rendelkezhetek itt már arról is, hogy mit szeretnék a saját temetésemen?
A legkisebb részletről is akár. Hogy milyen legyen a koszorú, a virágok színe, milyen zene szóljon, de megírhatod a teljes beszédet is. Eldöntheted, milyen legyen rólad az utolsó emlék. Hogy a családtagok ne azon stresszeljenek, jó részeket satíroztak-e ki és hagytak benne a sablonszövegben, amit a temetkezési vállalkozóval előkészítettek. Fel lehet venni utolsó üzeneteket a családtagoknak.
Ezekben bocsánatot lehet kérni, kimondani az életünkben kihagyott dolgokat, útmutatást hagyni az utódainknak. Üzenhetek a dédunokáimnak, akikkel talán sohasem találkozom.
Belső utazás is ez, amit mindenkinek érdemes átélni.
Te pénzügyi szakértőként is dolgozol, ezeket az ismereteket ezen a területen hogyan tudod hasznosítani, hogyan lesz ez a szolgáltatások része?
Előre le lehet fektetni, hogy miből finanszírozzuk a temetést, az időskorral, betegséggel kapcsolatos összes költséget. Gondolok itt például a legkézenfekvőbbre, egy kegyeleti biztosításra, hogy abból fizessük a temetést, de ennél vannak rugalmasabb és okosabb megoldások is.
Pénzügyi tanácsadóként sok olyan eszközt ismerek, amivel költséghatékonyabbá, ügyesebben megoldhatóbbá válnak ezek a kérdések. Sok nyugdíjbiztosításba például eleve be van építve életbiztosítás, akkor már nincs szükség a temetés fedezéséhez külön biztosítás kötésére. Ugyanez vonatkozhat lakásbiztosításra, bankkártyára is.
Egy külön konzultáción feltárunk mindent, hogy milyen dolgok „nincsenek megoldva” az életedben. Megnézzük, hogy várhatóan fogsz-e örökölni életed során, számíthatsz-e bármilyen fedezetre időskorodban. Kiszámoljuk nagyjából az igényeidet, figyelembe véve az egészségügyi állapotodat, jelenlegi adatok alapján a várható nyugdíjadat, a család anyagi körülményeit. Ezek komplex számítások, melyek végeredményeként rád szabott megoldást kapsz az időskori élethelyzeted megoldására.
Az életvégi mappa összeállítása a cégek szempontjából is fontos lehet. Miért?
A cégalapításkor már eleve gondolnunk kellene arra, hogy ha a tulajdonosok vagy a vezető tisztviselők közül valaki eltávozik, akkor ne kerüljön olyan helyzetbe a cég, hogy megszűnik mindaz, amiért az alapítója egész életében dolgozott. Előfordulhat, hogy az egyik tulajdonos meghal és az örökösök kifizetése miatt tönkremegy a cég. Ez megelőzhető a pénzügyi fedezetek biztosításával, előzetes rendelkezésekkel.
A cégeknek általában nincsenek ilyen helyzetekre kész megoldásaik. Addig jutnak el, hogy ha egy kolléga meghal, akkor küldenek koszorút a temetésére. Ha jobban áll a cég, akkor hozzájárul a temetési költségekhez.
Lehet csoportos biztosítása a cégnek, aminek része, hogy halál esetén a család kap egy bizonyos összeget, viszont sok cég nem tudja, hogy ugyanúgy lehet kedvezményezett csak cég is vagy megosztva a családdal. Gondoljunk bele: ha kiesik egy dolgozó, akkor pótolni kell, a munkaerő-kölcsönzés, a toborzás, a munka kiesése is pénzbe kerül.
Ha már munkaerő-toborzás: a gondoskodó imázs előtérbe helyezése egyre fontosabb a cégek számára. Mégis sokan csak a pingpongasztalig, a kényelmes székekig jutnak el. De mi van akkor, ha komoly baj történik? A halálesetekkel való foglalkozás is a gondoskodás része kellene, hogy legyen.
És mi van azokkal, akik hétfőn bemennek dolgozni, és ott áll velük szemben a néhány napja elhunyt kolléga üres asztala? Az ő gyászfeldolgozásukkal is kellene foglalkozni.
Mennyire nyitnak ezek felé a megoldások felé a magyar cégek?
Egyelőre szinte semennyire. Eljutnak esetleg a csoportos biztosításig, de a halál témája még tabu. Pedig sok dologra kellene gondolni, melyek a dolgozókat segítik a gyászban, ezáltal a cég munkáját is gördülékenyebbé teszik.
Sokszor úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi, pedig ez rossz üzenetet közvetíthet a gyászoló, az életben maradó kollégáknak.
Azzal is lehetne és kellene többet foglalkozni, aki egy szerettét veszíti el. Nem várhatjuk el tőle, hogy a jogszabály szerint járó 2 szabadnap után ugyanúgy álljon munkába, mintha minden a régi lenne. Az a tapasztalat, hogy 2-3 hónap kell, mire agyban visszaállnak a dolgozók a hozzátartozóik halála után a rendes kerékvágásba. Ha erre fel van készülve egy cég és tudja biztosítani a munkaerő-kölcsönzést, akkor el tudja küldeni a két napon túl egy hosszabb szabadságra is, hiszen úgysem „veszi hasznát” a gyászolónak. Legyen erre a cégeknél menetrend, hiszen, ha egy 100 fős dolgozói csoportról beszélünk, a statisztikák szerint 1-2 haláleset biztosan előfordul évente a hozzátartozókat is számításba véve.
Visszatérve a temetésekre, milyen tévhitek élnek az emberek fejében, amik kérdések nélkül maradnak homályban?
Amikor először kezdtem utánajárni, azt hittem, hogy egyszerűen nincs arra esélyem, hogy a természetben helyezzenek el halálom után. Kitartóan kerestem és végül arra jutottam – elolvasva a jogszabályokat –, hogy megtiltva nincs. Testet Magyarországon nem lehet természetben elhelyezni, de a hamvak elszórása jóval szabadabb.
Sokan azt gondolják, hogy tilos hazavinni a hamvakat, pedig ez nem így van. Ez nyilván a temetők üzemeltetőinek nem lenne jó hír, ha mindenki hazavinné az urnát és nem vásárolnának sírhelyet. Itt nem csak a pénzről van szó, társadalmi és környezeti hatása is lenne. A temető általában egyben park is, így a város tüdeje, ugyanakkor kultúránk őrzője is. Fontos, hogy fennmaradjanak, fenntartásuk viszont költséges, de társadalmi felelősségünk.
Ehhez is köthető, hogy a hamvak elhelyezésétől függetlenül emlékhelynek mindenképpen kell lennie valahol, akár csak egy tábla formájában is, hogy legyen hova virágot tenni az elhunyt emlékére. A szóráshoz pedig minden családtag egyetértésben történő hozzájárulására van szükség.
Gőcze Edit
Végzettsége szerint kommunikáció, művelődésszervező és PR szakos bölcsész, két évtizeden át dolgozott ezen a területen, volt kormánytanácsadó is. Ebben a munkakörében vett részt Fejtő Ferenc temetésének szervezésében, amikor megdöbbentette, hogy a temetkezési szolgáltatások és kellékek palettája akkoriban mennyire nem kínált megoldásokat azok számára, akik nem a hagyományos temetői elhelyezésben gondolkodtak.
Ez az élmény vezette arra az útra, hogy maga is ezen a területen kezdjen el dolgozni. A férjével közösen alapított Főnix Kegyeleti Áruháznál részt vett Magyarországon az alternatív temetkezési formák elfogadtatásában, a lebomló, környezetbarát urnák bevezetésében.
Jelenleg a Főnix Prémium Temetkezésnél különleges, prémium temetkezési szolgáltatások és az időskori, életvégi öngondoskodási formák bevezetésére koncentrál, beleértve a céges megoldásokat is. Pénzügyi és kegyeleti szakértő egyszemélyben: az időskori pénzügyi tervezésre és a különleges temetkezési formákra specializálódott.
Mi az, amit különlegességnek gondolunk, holott megvalósítható könnyedén?
A vízben elszórás – akár kagyló alakú – lebomló urnák, szórópárnák, szóróhengerek segítségével gond nélkül megvalósítható, csupán az adott területért felelős vízügyi hatósághoz, illetve a terület kezelőjéhez kell fordulni engedélyért. El lehet szórni a hamvakat repülőgépről, sárkányrepülőről, ejtőernyős ugrás keretében vagy hőlégballonról. Mindennek vannak természetes szabályai, például Budapest területén belül nem lehet levegőből szórni. De extrémebbnek tűnik a hamvak tűzijáték-rakétában történő fellövése, pedig ez is megvalósítható ma már.
Mi az, ami annyira extrém, hogy még téged is meglep?
Nálam azért nagyon magasan van ez a küszöb. Vannak kérések, amik egyszerűen szokatlanok, de olyanok is, amik nem megvalósíthatók. Valaki szerette volna, ha a Himalájában szórják el a hamvait, ez viszont kifejezetten tilos. De nem megoldhatatlan. Azt gondolom, ha valakitől ezt kérte az elhunyt szerette, és anyagilag megteheti, akár az is meg fogja oldani.
Volt olyan, aki úgy akarta, hogy 5-6 részletben szórják el a hamvait a kedvenc kirándulóhelyein. De van egy idős ügyfelem, akinek nincs senkije, ő hat cicája hamvait őrzi otthon a polcon. Félévente felhív, és egyeztet velem, ugyanis arra kért, hogy a cicáival együtt temessék el a hamvait. Megígértem, minden alkalommal biztosítom, hogy állom a szavam.
Munkád során nemcsak az öngondoskodásban, az előkészületben támogatod az embereket, de a temetések előkészítésében, a szervezés terheinek átvállalásával segíted a hozzátartozókat. Életük legszomorúbb időszakaiban fordulnak hozzád. Hogyan lehet úgy végezni ezt a munkát, hogy megfelelő empátia mellett ne vigyél haza magadban lelki terheket?
Az én feladatom az, hogy a logisztikában segítsek, a szervezést bonyolítsam le helyettük, nem a gyászfeldolgozásban segítek. Furcsán hangozhat, de projektként kell kezelnem a feladatokat, nyilván empátiával, érzelmekkel és szeretettel. Máshogy nem is lehet csinálni, csak úgy, ha tudatosítom, hogy az ő gyászuk nem az enyém.
Persze van, hogy engem is letaglóz egy történet, ha nagyon fiatalról, gyerekről van szó, vagy ha olyan családdal találkozom, akik nagyon hasonlóak az enyémhez – édesapám rákban halt meg. Volt olyan, hogy együtt sírtam velük, ami szakmailag talán kifogásolható. De ott akkor nekik is jólesett a mély együttérzés, aztán a végén még nevettünk is, hogy milyen furcsa helyzet ez.
Mi tölt fel téged ebben a hivatásban, mi ad sikerélményt?
Nagyon jó érzés látni, amikor a hozzám fordulók megnyugszanak, hogy biztonságban van az akaratuk. Van egy díjmentes tanácsadásunk, azok után is nagyon hálásak tudnak lenni az emberek, hogy olyan dolgokat tudtak meg, amiket senki nem mondott még el nekik.
Illetve amikor a családtagok visszajelzik, hogy sikerült úgy megcsinálni a búcsúszertartást, ahogy az elhunyt szerette volna. Azok iszonyatosan feltöltenek. Sokszor kapok olyan visszajelzést, hogy biztonságot adok nekik. Ennek köszönhetően rengeteg szorongástól szabadulhatnak meg, ami feleslegesen nyomasztaná őket a gyászukon felül.
Mire lenne még szerinted nagy szükség az életnek ezen a területén, a halál körüli teendőknél?
Jó lenne, ha nálunk is lennének „haláldúlák”, a haldoklást kísérő segítők. Az ő feladatuk nem az ápolás és a gyászfeldolgozás, ők az utolsó napokban, órákban vannak az eltávozó mellett, fogják a kezét, beszélgetnek vele. Ahogy a születés körül segédkezők az érkezésben, úgy a haláldúlák a távozásban nyújtanak támaszt. Ez szerintem fantasztikus segítség lenne sokaknak. Akár olyan családoknak, akik tanácstalanok, hogyan kell ebben jól ott lenni a haldokló mellett, de olyanoknak is, akik mellett nincsenek hozzátartozók, egyedül vannak.
Fontos lenne ezt a tevékenységet itt is meghonosítani. Külföldön már vannak nemzetközi szervezetek, képzések, de Magyarországon még nem létezik igazán ez a fogalom.
A másik vesszőparipám az a néhány országban elérhető, másutt vitatott lehetőség, az asszisztált öngyilkosság kérdése. Jó dolognak tartanám, hogy ha esetleg halálos betegségem tudatában nem szeretnék a családom terhére lenni, akkor magam döntsek a távozásomról, szeretteim körében.
