A Metallica a könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, nem mellékesen pedig gigászi teljesítményű pénzgyár. De miért nekik jött össze? Mi az elsöprő siker titka? Negyven éve jelent meg debütáló albumuk, a Kill ‘Em All.
Július 25-én a nap ugyanúgy kelt fel, mint máskor. Ám amikor lenyugodott, alapjaiban változott meg a globális kultúra, csak ezt akkor még nem tudta senki.
40 éve ezen a napon jelent meg a Metallica első nagylemeze, a Kill ‘Em All, amivel elkezdődött egy váratlan és páratlan utazás, aminek a végét még most sem látjuk.
Túlzás?
A fentiekben semmi túlzás nincs, hiszen a Metallica minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara. Az elmúlt bő négy évtized során az albumaikból durván 152 milliót adtak el, 30 százalékkal többet, mint a Guns N’ Roses vagy az Iron Maiden lemezeiből, és duplaannyit, mint a Black Sabbath vagy a Nirvana albumaiból.
A zeneiparra gyakorolt hatásuk megkerülhetetlen, a San Franciscó-i Metallica volt az első együttes, ami bebizonyította, hogy olykor szélsőségesen durvának tűnő zenével is lehet gigantikus sikereket aratni.
Berúgta az ajtót a komplett metálszcéna előtt, az elmúlt évtizedekben elképesztő mennyiségű ember figyelmét irányította rá úgy általában a keményzenére. A Metallica többszörös Grammy-díjas banda, és már a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatták őket.
A Metallica ma. Kép: Brett Murray // Metallica
Emellett az együttes az évtizedek során komoly pénztermelő üzemmé vált, amely ebben a pillanatban is köpi ki a dollárokat. A tagok becsült összvagyona eléri az egymilliárd dollárt, és az amerikai Forbes legjobban kereső hírességeinek listájára is felkerültek. Jelenleg azon kevés rockzenekarok közé tartoznak, akik még mindig képesek akár stadionokat is megtölteni. Ráadásul úgy, hogy élő fellépéseik még mindig teljesen vállalhatók, és nem váltak önmaguk szánalmas karikatúrájává, amit például szegény Guns N’ Roses nem mondhat el magáról.
Miért a Metallica?
Mivel a Forbes (sajnos) nem metálszaklap, ezért nem azt fogom most boncolgatni, hogy mit is jelentenek a Motorbreath című szám sorai, vagy hogy milyen ritmusképlet bukkant fel a The Four Horsemen című nótában. Viszont legalább ennyire érdekes az is, hogyan is vált a Metallica ilyen megállíthatatlan gépezetté. Miért pont nekik sikerült az áttörés annyi más feltörekvő, nagy reményekkel induló zajbrigád közül, és milyen párhuzamok vonhatóak egy startup és egy metálzenekar között?
Termék
Kezdjük a legfontosabbal, azaz a termékkel. A Metallica első évtizede zeneileg gyakorlatilag tökéletes: már a most negyvenedik szülinapját ünneplő Kill ‘Em All is remek anyag olyan dalokkal, melyek mai füllel is abszolút rendben vannak.
A Kill ‘Em All ma is adja!
A későbbiekben is sikerült szintet lépniük, következő négy lemezük (Ride The Lightning, Master Of Puppets, …And Justice For All, Metallica) mindegyikét telepakolták kiváló, előremutató témákkal, ráadásul úgy, hogy sikerült elkerülniük a fárasztó, kínos önismétlést.
Kiváló érzékük volt ahhoz, hogy fülbemászó elemeket, a hallgatót azonnal megragadó részleteket, úgynevezett hookokat pakoljanak a szikár hangzású, olykor kifejezetten durva zenébe.
Tehát egyszerűen jók voltak a számaik, ráadásul sikerült összerakniuk néhány olyan masszív slágert, amiket még a mainstreamre fókuszáló rádiók is játszottak, és erre azért lehet építkezni.
A kilencvenes évek közepére viszont kicsit kicsúszott a lábuk alól a talaj. Az ekkor megjelent Load és Reload lemezeiket már nem övezte olyan általános rajongás, és ezek nem is voltak annyira erősek, hogy a későbbi albumokról már ne is beszéljünk. De ez sem számított, a dolog ekkorra eldőlt: a Metallica önjáróvá vált, a régi kultikus darabok önmagukban is képesek arra, hogy elvigyék a show-t, és hogy tízezreket vonzzanak a fellépésekre, valamint hogy mind a mai napig bővítsék a rajongótábort.
Diktálni a trendeket
Lehet, hogy ez ma már kicsit hihetetlenül hangzik, de a Metallica az első érában kifejezetten újítónak számított. A Kill ‘Em All a maga idejében a világ egyik leggyorsabb lemeze volt, és ezáltal a speed és a thrash metál stílusok egyik megteremtője. Bár már létezett a brit káosztrió, a Venom, régóta törte az utat a Motörhead, az Iron Maiden, és bontogatta a szárnyait a Slayer is, de a Metallica mindegyiken túltett tempóban és vadságban. Még Kerry King, a Slayer legendásan tüskés főnöke is elismerte, hogy a legelső időszakban, tehát a Kill ‘Em All boltokba kerülésének idején a Metallica előttük járt.
A Metallica 1983-ban. Kép: Metallica
A Kill ‘Em All-ból 15 ezer példányt nyomtak első körben, ami azonnal, konkrétan pár nap alatt elfogyott, és globálisan is komoly érdeklődés mutatkozott a lemez iránt. Ez azonnal felkeltette a kiadók figyelmét, és többek között e korongnak is köszönhetően kitört a sebességláz az underground szcénában. A Metallica azonban képes volt kilépni a sorból, és a következő albumaikon jó pár váratlan húzással rukkoltak elő. Például megjelentek az akusztikus betétek vagy a komolyzenei darabokban alkalmazott megoldások, amik ma már teljesen általánosnak számítanak az extrém metálban is, de a maguk idejében formabontónak számítottak.
Nothing Else Matters – ez talán a valaha volt legnagyobb Metallica sláger.
A szövegek terén is tudtak újat mutatni. Az akkoriban divatos, sátán-démon-motor-berúgás-sárkány központú témákon túllépve az elsők között kezdtek foglalkozni olyan dolgokkal is, mint a kábítószer-használat, a környezetszennyezés, a háborúk értelmetlen borzalmai, de merítettek inspirációt a XX. század eleji amerikai írók misztikus alkotásaiból is. Mindez kifejezetten érett gondolkodásra utal, ami azért volt kicsit meglepő, mert az első lemezek idején, épp kilépve a tinédzserkorból a húszas éveik legelején jártak a tagok. Egyébként azonnal számos követőjük akadt, szóval e téren is abszolút úttörőnek számított a zenekar.
Tehát röviden, velősen, működésének első tíz évében a Metallica egy olyan entitás volt, ami diktálta, nem pedig másolta a trendeket.
Legyen szó zenéről, irodalomról, filmekről, játékokról, vagy akár szoftveres szolgáltatásokról, kütyükről, ez mindig kulcsszerepet játszik a sikerben. Aranyszabály, hogy általában az elsők, a pionírok aratnak igazán nagyot, és nem a másolók.
Arculat
Egy jó név minden vállalkozás esetében fél siker, és nincs ez másként a zeneiparban sem. Nincs mit ragozni, a Metallicánál jobbat nem is választhattak volna egy metálbanda számára. Rövid, lényegre törő, frappáns, egyszerű kimondani. És nem utolsó sorban nem annyira elborzasztó, mint amit az átlag underground bandáktól megszokhattunk. Ha valaki tiniként azzal rukkol elő otthon, hogy elmenne egy jó kis Lépfene-koncertre (Anthrax), azért inkább benne van pakliban a tiltás, mint a különösebb jelentéssel nem bíró Metallica esetében.
A logót nagyon jól eltalálták. Kisebb szünetet leszámítva a mai napig megmaradt. Kép: Metallica
A név egyébként a zenekar egy barátjától, Ron Quintanatól származik. Ő a zenei magazinjának szánta, de a dobos, Lars Ulrich rábeszélte, hogy a Metal Mania jobb választás lenne, a Metallicát pedig persze behúzta maguknak. Ügyes. A rettenet fontos logóval se nyúltak mellé. Könnyen megjegyezhető, akár egy fakezű is fel tudja rajzolni bárhová, hogy identitását reklámozza. Emellett nincsenek rajta botrányos szimbólumok, fordított keresztek, koponyák és egyéb ilyen idétlenségek sem.
HR
Egy startup vagy kkv halálra van ítélve erőskezű, határozott vezetés nélkül. De hogyan is lehetne ezt a zenélés nyelvére legfordítani?
A Metallica mindig is James Hetfield gitáros és Lars Ulrich dobos bandája volt. Ők profi HR-eseket megszégyenítő módon, kőkeményen, olykor hideg számítással hozták meg a személyi döntéseket.
Szó nélkül kipaterolták azt, akinek nem voltak elégedettek a tudásával, a hozzáállásával vagy a mentalitásával. E sors várt az első basszusgitárosra, Ron McGovney-re, valamint az első szólógitárosra, Dave Mustaine-re (későbbi Megadeath-frontemberre) is. Utóbbi ezt a döntést egyébként sosem tudta feldolgozni, és rendszeresen gyalázta az utódját, a nála engedelmesebb, simulékonyabb természettel bíró Kirk Hammettet.
Ulrich (balról a második) és Hetfield (jobb szélén) vaskézzel irányít az első perctől. Kép: Metallica
Amikor a rendkívül kreatív, és emiatt a zeneszerzésbe alaposan belefolyó Cliff Burton basszusgitáros egy tragikus balesetben az életét vesztette, a helyére egy katonát igazoltak Jason Newsted személyében. Utóbb amint elkezdett volna egyénieskedni, erőltetni a saját ötleteit, inkább elüldözték, ellehetetlenítették. Pozíciójára olyasvalakit szerződtettek Robert Trujillo személyében, aki organikusabban illeszthető a gépezetbe.
Ulrich és Hetfield egyébként sosem titkolták, hogy vaskézzel, már-már diktátorként irányítanak. Az tény, hogy ettől sokan antipatikusnak tartják őket. Viszont az is igaz, hogy legalább megkímélik az embert az olyan közhelyektől, mint „a többi tag a testvérem”, „nálunk mindenki egyenlő”, „egy nagy család vagyunk”, és a hasonló blődségtől.
Stabil anyagi háttér
Sok zenekar azzal szúrja el, hogy az első sikerek után a bejövő pénzt a tagok villámgyorsan elköltik szexre, hegynyi kokainra és Ferrarikra. Aztán hamar ott állnak letolt nadrággal, üres zsebbel.
A Metallicáék ezt ügyesebben csinálták, a pénzügyeket kezdetektől Lars Ulrich felügyeli. Ő jó ideje sokkal inkább üzletemberként, mint zenészként tekint magára, és ezt nem is nagyon titkolja. Igen hamar összeálltak a Q Prime nevű, zenészek menedzsmentjével foglalkozó vállalkozással, ami a befektetéseiket is kezeli. Ennek köszönhetően viszonylag rövid idő alatt sikerült komoly vagyont összekalapálni. Ezt felhasználva tudtak továbbépítkezni, olyan dolgokba belevágni, amire a legtöbb vetélytársuknak sosem volt lehetősége.
A stabil anyagi háttér tette lehetővé, hogy létrehozzák saját utazó fesztiváljukat, ital- és hangszermárkáikat, kiadójukat, vagy hogy 3D-s mozifilmet forgassanak Antal Nimróddal.
A Metallica: Through the Never című zenés akciófilm előzetese. Rendezte: Antal Nimród
Tudnak és akarnak is áldozni arra, hogy a turnéik iszonyatosan látványosak legyenek, egyedi, amorf, körbejárható színpadokat használnak. Ennek nyilván ára van, amit egy kisebb zenekar nem engedhet meg magának. Viszont ez egyben befektetés is, ez is az oka annak, hogy a koncertjeikre mind a mai napig tódul a nép.
Legutóbbi, többéves turnéjuk 400 millió dolláros bevétellel zárt 2016-2019 között. Még úgy is, hogy eredetileg 2020-ig járták volna a világot, csakhogy a koronavírus-járvány miatt végül számos állomást törölni kellett.
Jelenleg is javában zajlik M72-re keresztelt világturnéjuk, ami tavasszal megjelent tizenegyedik lemezüket, a 72 Seasonst hivatott népszerűsíteni – méghozzá duplaestés bulikkal minden állomáson.
Jól öregedett
Az elmúlt évtizedek során voltak morális és művészi mélypontok is. De mindent összevetve a Metallica azért igen szépen öregedett, köszönhetően a tehetség, a tudatosság és a szerencse viszonylag ritka elegyének. A nagy botrányok elkerülték a zenekart, amely már kétségkívül túl van a fénykorán, energikus fiatalok helyett már papókák állnak a színpadon.
Jelenleg is zajlik a stadionturné. Kép: Brett Murray / Metallica
Ám az is igaz, hogy idei lemezük húsz ország slágerlistáján nyitott az első helyen, és már fut is a friss turné, amelynek során hatalmas stadionokban lépnek fel szerte a világban. Nagyon úgy fest, hogy 2023-ban még mindig (tíz)milliók kíváncsiak arra, hogy mit csinál a Metallica. Ezt bizony 40 évvel ezelőtt, 1983. július 25-én, azon a forró nyári napon, amikor megjelent az első lemez, még senki nem gondolta volna.
