rövid hír

Újabb lerombolt épületet építenek vissza a Várban – mutatjuk milyen lesz a végeredmény

Forbes
2021. augusztus 04. 2 perc olvasás

Megkezdik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítését a Dísz téren.

A tér délkeleti sarkán álló épület egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében kezdik meg az épület rekonstrukcióját – írják a program Facebook oldalán.

Most így néz ki. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló épületegyüttest a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, mely 1881-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában, ápolásában részt vegyen, és megszervezze az országokon átívelő humanitárius segítségnyújtást. A Vöröskereszt Egylet székháza a kor két sztárépítésze, Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg.

Látványterv az újjászülető székházról. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

Hamar kiderült, hogy az impozáns palota túl nagy lesz a segélyszervezetnek, ezért egyes részeit bérbe adták az államnak, így költözött be oda a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium.

A Dísz téri palota 1920-tól a második világháborúig a Külügyminisztériumnak adott helyet. Ehhez az épületet Hoepfner Guidó tervei alapján bővítették ki, aki Hauszmann Alajos hívására jelentős részfeladatokat vállalt a századfordulón a budai Vár nagy ívű felújítási és átépítési munkálataiban is.

Ilyen lesz. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A bontás után várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése. A rekonstrukciós munkálatok miatt a területet körülvevő járdát és a Hunyadi János úti buszparkolósávot le kell zárni.

A közúti forgalom fenntartása érdekében a Dísz téri parkolósziget egy része ideiglenesen megszűnik. A Várkapitányság az I. kerületi önkormányzat részére ingyenes, korlátozott számú parkolási lehetőséget ajánlott fel a Palota úti mélygarázsban.

Borítókép: Nemzeti Hauszmann Program