Kipróbáltuk a Kaa Mixologyt, Budapest egyik legújabb menő koktélbárját.
Ha időszámításunk Instagram-korszakokban mérnénk, biztos lenne egy olyan – nem is rövid – éra, amit a Twentysixnek lehetne szánni. A bulinegyed dzsungelét rommá instasztorizó influenszerek kábé hetente háromszor csücsörítettek az amúgy tényleg impozáns, hatalmas pálmalevelek között, azt az érzést keltve, hogy most találkoznak először a természettel biofilikus dizájn éteri megtestesülésével. És ahogy azt az óriás macaronszendvicsek kultuszánál is megfigyeltük, egyszer minden véget ér – ha meg nem is szűnt, csillapodni azért csillapodott a rohamgerjesztő vakuvillanás.
Azért nem kell ide senkit visszacsábítani, hiszen még most is jól pörög a hely, meg különben is, a hangos-zajos Király utcában vagyunk, innen egy kétes eredetű gyrosozó is pole-pozícióból indul. Mégis épp jó pillanatban nyitott kistestvér a Twentysix mellé – az elnevezésben és a dekorban is a dzsungelszótárhoz ragaszkodó Kaa azonban minden, ami a Király utca nem: hangos helyett csendes, zajos helyett visszafogott. Kipróbáltuk, milyen az exkluzívabb koktélélménnyel kecsegtető bár.
Vigyázat, ujjeltartós kontent! Ez itt a Martin Deluxe, a Forbes luxus világával foglalkozó rovata. Fájndájning, burzsoázia, hedonizmus – a világ legdrágább csecsebecséi, menő éttermei, luxushotelek és egyéb kifinomult finomságok a Forbes.hu-n.
Utolsó hullám
Ahogy a Costes Izakaya esetében, itt is felmerül az egyértelmű kérdés: az energiaválság és a recesszió viharfelhői mellett miért adná valaki a fejét arra, hogy éttermet vagy koktélbárt nyisson? Ugyanebbe a piaci dinamikába csöppen bele a Kaa is, azt viszont a belsőépítészet precíz kialakítása miatt már lehet sejteni, hogy nem az elmúlt egy hónap alatt hozták tető alá az üzletet. Az ezernyi szárított virággal-növénnyel díszített, elegáns kanapékkal és grandiózus bárpulttal megpakolt bár nyitására még az egyszámjegyű inflációs környezetben bólintottak rá a tulajok, ahogy ez történt az Izakayánál, és az október-november utolsó hullámait meglovagoló több másik nyitásnál is. Éppen ezért sokkal érdekesebb lesz megfigyelni, milyen lendülettel érkeznek a tavasszal az új helyek.
Merészebbek az italok, az édes – Clover Club – sem annyira édes. Fotó: Sebestyén László
Ennek ellenére persze a jelenlegi, várhatóan megcsappanó fogyasztói kereslethez alkalmazkodni kell: jókor, jó helyen kell jót kínálni, amit a Kaa első pillantásra sikeresen abszolvál. Hasonlóan a csúcsgasztronómiához, a bárkultúrában is jelentős minőségbeli ugrást figyelhettünk meg az utóbbi években,
de a Long Island-Tequlia Sunrise vonaltól lassacskán elszakadó közízlést azért még bőven lehet formálni új helyekkel, főleg a bulinegyed szívcsakrájában.
Ezt a lendületet kapja el a Twentysix „kistesója” is, ráadásul egy, a Király utcához tényleg szokatlanul meghitt környezetben – limitált ültetéssel és még limitáltabb fényforrással, ami valahogy azt sugallja: itt nem fogsz vakuzni, mert ciki.
A Kaa csapata – jobb oldalt Piluval, ő felel a koktéllapért-koncepcióért. Fotó: Sebestyén László
Az októberi soft opening óta pedig a bár elmondása szerint eddig kifejezetten jól megy az üzlet. Általában teltházzal pörögnek, amit a létszámstopból adódó intimitás, a Király és a még erősen frekventált Twentysix hármasa miatt nem nehéz elhinni.
Mixelős geg és füstölőshow
De hogy jó is, az ugye más kérdés. A koktéllap kurátoraként az éjszakai bárélet szcénájában jól ismert Pilut mutatják be, ő prezentál a signature kínálatból három merészebb, karakteresebb italt. Elsőként a The Final Touch érkezik, ami egy klasszikus Old Fashioned bázis egy jópofa geggel: utolsó érintésként a három, koktél mellé érkező kis pipettából csöpögtetve szabhatsz személyre italt. Előkóstolás után én például a „black walnut” fiolájával élem át a mixológia kellően hülyebiztossá tett élményét, és milyen jól teszem – a dió édes karakterisztikája remekül szelidíti a whisky bázist.
En Fumo. A fütshow-t már láttuk párszor, de a precíz tartalom miatt nem mondhatni, hogy instasztorikra fókuszcsoportozott üres klisé a koktél. Fotók: Sebestyén László.
Negroni Bianco.
The Final Touch.
Ha showstoppert kell keresni, akkor egyértelműen a következő választás lesz a sztár. Az En Fumo nevéhez híven füstös harangbúrában (ez most ugye mindenhová nagyon kell) érkezik, amit elegánsan libbentenek fel, amint pörögnek az instasztorik filmkockái. A lassan divatelemmé váló búralibbentésre a kényesebb szemeket akár még forgatni is lehetne, ha a mögöttes tartalom nem lenne tűpontos: merész mezcal alap, aminek füstösségét csoki bitterrel és falernummal törik meg, krémességet a pasztőrözött tojásfehérje ad.
Kedvenc októberi mémem gyanánt még Negroni Sbagliato (proseccóval!) érkezik a Classic lapról, ahol a névhez híven a már jobban ismert közönségkedvencek bújnak meg. Signature és a Classic kategória mellett utolsóként egy Three Wishes is megbújik: ez szolgál jelzésül arra, hogy a jól felszerelt bárpult képességeinek megfelelően egyedi kívánságokat is teljesítenek a bartenderek. Mondjuk ezt minden, magát valamire tartó bárnak tudnia kéne, így ennek kihangsúlyozását kevésbé értem –
de szívesen megnézném a staff reakcióját egy Long Islandes kívánságra.
Máshol szól igazán nagyot
Precízen átgondolt mindegyik pohár tartalma, a mixelős geg és a füstölőshow pedig hagy maradandó élményt is, de az igazi, instant kedvenc valahogy elmarad – ez viszont már inkább a személyes ízvilág birodalmába tartozó kritika, és bőven rejthet még különlegességeket a huszonegy (miért nem huszonhat?) tételt tartalmazó itallap is. A második látogatásomkor megkóstolt hibátlan Negroni Bianco például már közelít a kedvenc-listához, és a Clover Club is többször rendelős státuszt kap.
Ami viszont meglepően nagyot szól, az a koktélok mellé érkező barfood.
Ezen az általában szűkös konyhai kapacitással rendelkező koktélbárok rendre el szoktak vérezni, és már én is készülök arra, hogy itt lehet találni majd bőven kifogást. Hibásan: itt jön elő aduászként a nagytesót szervírozó konyha, aminek köszönhetően az ételek többsége jutalomjátékként kíséri a koktélokat. Van azért néhány vakvágány, a perec rudak fogtörő keménysége és a talán túl semleges ízű edamame hagy kivetnivalót – de kiemelt kedvenc a csípős ízvilágú gulyás arancini, ami a műfajban itthon biztos az élmezőny tagja lehetne, és a szintén pikáns tőkehal ceviche, valamint a céklatartár is a hátán húzza az összképet.
Ez díjnyertes lesz! „Goulash arancino” és „beetroot tartare”. Fotó: Sebestyén László
Ezzel és a szakmailag is igényesen elkészített italokkal együtt, a Király utcai sejtelmes mini-dzsungel atmoszférájával megnyerő a hatás – saját kategóriájában főleg, hiszen a budapesti bajnokok – és személyes kedvencek –, a The Duchess és a Múzsa árszínvonalai messzebb sodorják a csúcsmezőnyt: a signature italok itt négyezres, a klasszikusok háromezres árakon mozognak, és a hangulat is kevésbé várja el az inges-makkos cipős feszengést. Király utca ide, energiaválság oda, így nehéz lesz veszíteni.
Borítókép és fotók: Sebestyén László
