Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Fotó: Lettner Kriszta, Helikon Kiadó

8 dolog, amit nem tudtál Bálint gazdáról

Elég jó marketingfogás, ha az ember átlépi a százat. Bálint gazda azonban nem a kora miatt érdekes, hanem azért, mert ő Bálint gazda: az ország valószínűleg leghitelesebb és legszerethetőbb közéleti személyisége. Szerencsére a róla most megjelent könyv is inkább ez utóbbira lett felhúzva. Bálint gazda – A százéves kertész. Könyvajánló. 

„Azt is elmondtam, hogy a magas életkor nem érdem, hanem a sors fintora, mellyel arra kíván lehetőséget adni a tévelygő embernek, hogy elkövetett hibáit kijavíthassa.”

Könnyű egy százéves embert a hosszú élet titkáról beszéltetni. Ahhoz képest azonban, hogy Bálint György – vagy, ahogy az egész ország ismeri, Bálint gazda – idén júliusban töltötte be a százat, a Helikon Kiadónál most megjelent önéletrajzi kötete mégsem nem bővelkedik örök érvényű igazságokban, a fenti idézet tulajdonképpen az egyetlen ilyen. Bánó András újságíró másfél hónapon keresztül heti háromszor járt el beszélgetni a Magyar Televíziónál megismert volt kollégája sashalmi házába. Bálint gazda pedig mesélt – harag vagy megbánás nélkül.

A most megjelent önéletrajzi könyv olyan, mint egy hosszú mese. A főszereplő szorgalmas és becsületes, a „próbák” igazságtalanok és veszélyesek, és ugyan a gonosz nem nyeri el büntetését, végül minden jóra fordul. A különbség csak annyi, hogy minden, amit leírtak, megtörtént egyszer – még ha könnyű is ezt elfelejteni olvasás közben.

Bálint gazda Braun György néven született 1919-ben, Gyöngyösön, a könyv azonban mégsem ezzel kezdődik, hanem életének egyik legutóbbi mozzanatával, a leszavazott XVI. kerületi díszpolgári cím történetével. Az egyik kerületi képviselő azzal az indokkal szavazott nemmel, hogy soha nem támogatná egy balliberális múltú ember díszpolgárságát. Bálint gazda a maga szelíd módján, személyeskedés nélkül teszi őt helyre a könyvében: „Erről egyébként nekem az a véleményem, hogy ez egy nagy butaság, mert egy embernek soha nem szabad olyat mondani, hogy soha nem fogom ezt vagy azt csinálni, mert előadódhat olyan szituáció, hogy ezt vagy azt mégis meg kell tenni.” Amekkora port kavart az eset a sajtóban, olyannyira visszafogottan és tárgyilagosan meséli el a történteket a főszereplő, és nem is ő lenne, ha nem így tenné. Érték már ennél nagyobb igazságtalanságok is az életben.

A Braun család – szülők, két lány, egy fiú – a Gyöngyöshöz közeli Halmajon éltek, a városba csak télen húzódtak be, régi vidéki szokás szerint. A kis Gyurit apja már hároméves kora óta kivitte őt a határba: megmutatta, hogy metszik a szőlőt, hogyan érnek a magok a búzakalászban. Egy percig sem volt kérdés, hogy fia is gazdálkodó lesz. Az érettségi után a fiú jelentkezett az agrárfőiskolára, és valószínűleg minden a papírforma szerint alakult volna, ha nem jön a második világháború.

Apja még előtte meghalt, anyja a deportálás előtt megmérgezte magát, Lili nővéréről annyit tudni, hogy elvitték Auschwitzba, Bözsi viszont Svédországba menekülve túlélte a háborút. Hogy hogy került oda, nem tudni. A két testvér soha nem beszélte meg, mit élt át a háború alatt, de nem ez az egyetlen olyan családi tabutéma, amivel kapcsolatban Bálint gazda megnyílik a könyvben.

A könyv teljes felépítése hasonlít az első fejezetekéhez, a lineáris történetmesélés időnként átcsap jelenkori témákba (például marhatenyésztés hatása a környezetre) vagy szakmai röpértekezésekbe (mondjuk a szőlőtermesztésről vagy a lucernáról). Bálint gazda – és Bánó András – azonban mindig hamar visszatér az eredeti témához.

Csak egy példa: az ötödik fejezetben az elbeszélő mesélni kezd Vilcsek Antalról, a Hadik-Barkóczi-uradalom almaszakértő főkertészéről. Ezután egy több mint kétoldalas kitérő jön a hazai almafajták igényeiről és tulajdonságairól, majd újabb egy oldal a génmódosított gyümölcsök termesztéséről, végül egy Schopenhauer-idézet után könnyedén visszakanyarodunk Vilcsek Antalhoz.

Biztos köze van hozzá a szerkesztésnek is, de aki hallotta már Bálint gazdát beszélni, tudja, hogy élőben is ugyanolyan összeszedetten és pontosan mesél, mint ahogy annak idején a tévében magyarázott, és ahogy az érezhető a könyvből is. Én kétszer hallottam őt élőben, először a Forbes 2018. februári Kilövésén, másodszor a tavalyi Forbes Flow-n. Mindkét alkalommal (több)száz ember itta minden szavát néma csendben, és nem csak udvariasságból.

Mi közös a 99 éves kertészlegendában, a kényszervállalkozó alterrockerben és a miniszter-rektor-közgazdászban?

 Most pedig következzen néhány olyan tény, amit valószínűleg csak kevesen tudtak Bálint gazdáról, de mégsem szpojlerezik el a könyvet.

1. Járt bordélyházban.

Az Otthon nevű nyilvánosház meglátogatására az érettségi bankett után került sor, de sok minden nem történt, az egyik pincér ugyanis véletlenül megbotlott, és nyakon öntötte a fiút egy pohár édes likőrrel. Szmokingja teljesen tönkrement, el is határozta, hogy soha többé nem teszi be a lábát nyilvánosházba. (Szerelmi dolgairól Bálint gazda egyébként meglepő nyíltsággal és a rá jellemző lírai lovagiassággal ír a könyvben.)

2. Első feleségét kétszer is feleségül vette.

Anna és György 1941-ben ismerkedtek meg a MIKÉFE-ben, a Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület iskolájában. A munkaszolgálat évei alatt, amíg lehetett, leveleztek, mire György visszajött, a lány már itthon volt, túlélte Auschwitzot. Első esküvőjükre 1945 augusztusában került sor, majd egy válás és másfél évnyi különlét után újra megpróbálták.

3. Viszonylag jómódú családból származik, de gyerekkorában kevés dolgot kapott meg.

„Nálunk az volt a szokás, hogy ha valamit nagyon akartam, akkor azt nem kaptam meg, mert apám azt a mondást tartotta szem előtt, hogy egy gyereknek nem kell minden kívánságát teljesíteni.” Hatodik születésnapjára viszont szülei meglepték egy pónifogattal, szerszámokkal és kis fekete kocsival kiegészítve.

4. Az Ablak egyik adásában olyan tanács hagyta el a száját, ami miatt behívatta magához az akkori mezőgazdasági miniszter.

Bálint gazda 1981 és 2009 között volt a Magyar Televízió Ablak című műsorának munkatársa. Egyik emlékezetes műsora egy szilveszteri adáshoz köthető, ahol a vakondok elleni védekezésről beszélt. Bálint gazda vicces kedvében volt, az alábbi tanácsot adta: „A legegyszerűbb, a legjobb és a legbiztonságosabb [védekezési módszer] az, ha az ember kora hajnalban fölkel, kezébe vesz egy jó ásót, és nézi a kertben, hogy a vakondtúrások közül melyik kezd el mozogni, mert akkor abban biztos van egy vakond. Ekkor az ember benyomja az ásót a földbe, kiemeli vele a vakondot, megfogja a farkát, és átdobja a szomszédba.” A miniszter nem díjazta a tippet, Bálint gazda a következő adásban bocsánatot kért.

Fotó: Lettner Kriszta, Helikon Kiadó

5. Főszerkesztősége alatt meghatszorozta a Kertészet és szőlészet szaklap példányszámát.

Amikor átvette az újságot, 15 ezres példányszámban nyomtatták, nyugdíjba menetelekor ugyanez a szám már 90 ezer volt.

6. Elképzelhető, hogy ő hozta be a cukkinit Magyarországra.

A zöldséggel Bálint György egy dél-olaszországi utazáson találkozott először, egy városszéli kertészetben. Kézzel-lábbal igyekezett megtudakolni, mit érdemes tudni a róla, végül egy kiló cukkinimaggal tért vissza Magyarországra, és szétosztotta őket 20 barátja között azzal, hogy vessék el. A sikert nem magának tulajdonítja, de az biztos, hogy a zöldséget azelőtt itthon nem ismerte senki, ő sem. (Ugyanezen a dél-olasz úton történt az is, hogy ellopták a termelőszövetkezeti küldöttség számára kirendelt autót; Bálint gazdáék felvették a kapcsolatot a helyi polgármesterrel, aki pedig telefonon felhívta a maffiafőnököt. „Ilyen viszonyban voltak, időnként tárgyaltak egymással.” Az autó nem lett meg.)

7. A leggyakrabban hozzá intézett kérdés az, hogy miért sárgul a muskátli levele.

A válasz: víz- vagy tápanyaghiány.

8. A legfontosabb számára a föld.

Bálint gazda az elmúlt évtizedekben számtalanszor elhagyhatta volna az országot, mégsem tette. Magyarázatként ezt írja: „Mindenképpen haza akartam jönni! Volt bennem egy leküzdhetetlen honvágy, egy elszakíthatatlan kötelék, amelyet valószínűleg sok ember érez. Ez pedig nem más, mint a termőföld. (…) Azt is mondhatnám, hogy a föld a negyedik élőlény, az ember, az állat és a növény után.” A könyvben azt is leírja, visszatérő téma a barátaival az, hogy vajon több haszna volt-e annak, amit újságíróként, tévésként, íróként létrehozott, mintha csupán földet művelő ember maradt volna, ami szívéhez mindig a legközelebb állt. „Ez egy örök vita volt – és maradt is.”

A könyvbe ezeken túl több tucat másik történet is belefért (például a kanadai bankigazgatóról, aki csütörtökönként cowboy egy szarvasmarha ranchen, vagy Nagy Katalin cárnő ükunokájáról, aki Bálint gazda Ladájával barangolt a Balaton környékén), de még így sem fért el minden 220 oldalon. Néhány kimaradt történet megtalálható Siposs Zoltán másfél évvel ezelőtt írt hosszú portréjában.

A növények igenis meghatározzák, hogy mi a haza – portré a 100 éves Bálint gazdáról

 

"Különös szervezetem van. Nem emlékszem rá, hogy munka közben valaha is elfáradtam volna, csak a semmittevés merít ki végképp."