Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is.
Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt, szúrta ki a 444. A cég már nem szerepel az Orbán Viktor alapította klub támogatói között. A Duna Aszfaltot kérdéssel kereste a portál az ügyben, mire azt válaszolták: „Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja. Ennek keretében döntöttünk úgy, hogy a Puskás Akadémia támogatását jelenleg nem folytatjuk.”
Mit kell még tudni? A magyar labdarúgó-bajnokság előző szezonját hatodik helyen befejező Puskás Akadémiának így sem kell szégyenkeznie, továbbra is ők a legtöbb támogatóval rendelkező csapat az NB1-ben – igaz, a legtöbb felsorolt cég Mészáros Lőrinc, a leggazdagabb magyar érdekeltségébe tartozik, miközben ő a klub kuratóriumi elnöke is egyben. A Duna Aszfalt mellett ugyanakkor több támogató is úgy döntött, a NER utáni első fociszezonban már nem vesz részt: ilyen a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is.
Duna Aszfalt. Magyarország egyik legnagyobb építőipari cége, amely az egyik legnagyobbat szakította az elmúlt években az állami közbeszerzésekből. Szíjjék egyik legfrissebb óriásszerződése a Vitézy Dávid szerint ma már 451 milliárd forintra rúgó mohácsi híd, mely árában kontinenseket kötne össze, forgalmában azonban egy megyei főút szintjét sem éri el. Szíjj László a második olyan dollármilliárdos, akit a NER termelt ki magából, vagyonáról és felemelkedéséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.