A legmagasabb szintről jött a figyelmeztetés arra, hogy a memóriapiacon történő mészárlás durván kihat majd más szegmensekre, így a telefonos piacra is. Még az is lehet, hogy az Apple farag rá a legjobban.
A mesterséges intelligencia technológiák és szolgáltatások iránt a vártnál nagyobb a kereslet, és nem úgy fest, mintha fordulna a trend. Legalábbis erre utal, hogy az AI ökoszisztémák egyik fő pillérét adó adatközpontok gyártói és üzemeltetői kezdenek kifogyni a működésükhöz alapvetően szükséges memória chipekből. A hiány és a megugró kereslet pedig az árak döbbenetes emelkedéséhez vezetett igen rövid idő alatt.
Például egy 64 GB-os RDIMM típusú RAM modul ára 255 dollárról 450 dollárra ugrott csak a 2025 negyedik negyedévében, ami mintegy 55 százalékos növekedést jelent. A CounterPoint piackutató cég elemzései alapján pedig a rally folytatódik 2026-ban is. Előrejelzésük szerint az első negyedév végére a növekedés üteme megmarad, tehát egy ilyen komponensért már 700 dollárt kérnek majd el.
És innen még a csúcs messze van,
hiszen a szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy az ár eléri az év folyamán az 1000 dolláros mérföldkövet. Azaz gigabyte-onként 1,95 dollárba kerülne, és hogy ez milyen sokkoló összeg, azt jól mutatja, hogy ez durván kétszerese a 2018-as Nagy Memóriakrízisnél tapasztalt 1/1-es (GB/$) plafonnak.
Mint a cunami
Egy ilyen mértékű áremelkedést pedig a piaci szereplők nem tudnak és akarnak benyelni, ez tiszta sor. De aki azt gondolja, hogy ez őt nem érinti, hiszen ezeket az alkatrészeket a szerverekbe építik, így legfeljebb majd lemondja az egyik AI-előfizetését, vagy ChatGPT alapcsomagra vált, az óriásit téved.
Kép: CounterPoint
Az előrejelzések szerint az árak növekedése folytatódik idén is. Kép: CounterPoint
Az adatközpontok memóriachipjei ugyanis pont ugyanazokban a gyárakban készülnek, mint a konzumer elektronikai eszközökbe szánt lapkák. A gyártók pedig ez utóbbiaknál csökkentik a kapacitást, hogy minél jobban ki tudják elégíteni a jóval jövedelmezőbb adatközpont szektor igényeit.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a hiány miatt a 2026-os számítógépek árai is nőnek. De a jelek szerint a negatív hullám más, látszólag távol lévő szektorokba is átcsap.
A legfájóbb a nagy tömegek számára egészen biztosan az lesz, hogy az idei okostelefonok a vártnál drágábbak lesznek.
Erre a lehető legmagasabb helyről érkezett jelzés, hiszen maga TM Roh, a Samsung Electronics decemberben hivatalba lépett első embere nyilatkozott így a CES 2026 tech expón. Ez nem egy gazdasági konferencia, hanem egy olyan esemény, amit hagyományosan arra szánnak, hogy a legfrissebb újdonságaikkal próbálják lenyűgözni a világot. Ha már itt is arról kell beszélni, milyen károkat okoz a memóriaválság, akkor elhihetjük, hogy tényleg nagy a baj.
Kép: SK Hynix
Kwak Noh-Jung, az SK Hynix memóriagyártó elnöke próbál ki egy olyan telefont, amiben a cég által gyártott memóriachip található. Fotó: SK Hynix
Konkrét számokat nem mondott, de ha abból indulunk ki, hogy a szakértők szerint egy csúcsmobil esetében az ár mintegy 20 százalékát a memória költsége teszi ki idén, akkor a jövőkép nem túl bíztató. Hogy ez a probléma mennyire égető, jól jelzi Won-Jin Lee a Samsung marketingkommunikációs vezetője a CES-en azt mondta, hogy újra kell árazniuk a hamarosan bevezetésre kerülő idei toptelefonjaikat, a Galaxy S26 család tagjait.
Francis Wong, a Realme India marketingigazgatója szintén 100 százalékra tette, hogy a 2026-ban megjelenő okostelefonok drágábbak lesznek, mint a 2025-ben hasonló specifikációjúak. Meglátása szerint ez a tendencia megállíthatatlan, és egészen 2027 második félévéig folytatódni fog.
Rosszul járhat az Apple
Ha pedig a memóriaárak megállás nélkül növekednek, az különösen megütheti az Apple-t. Amíg a Samsung vagy a Xiaomi az év elején már piacra dob egy felső kategóriás, tipikusan az iPhone vetélytársának számító szériát, addig az amerikai vállalat tartva magát a szokásaihoz csak szeptemberben mutatja be az új modelljeit.
Kép: Samsung
Többek között ilyen memóriachipeket használnak a telefonokban. Kép: Samsung
Így az erőforrásaik le vannak kötve a korábbi termékeikhez, tehát jó eséllyel csak a folyamatosan dráguló komponenseket tudják majd beépíteni a 2026-os iPhone 18 modellekbe. Ez pedig az árháborúban értelemszerűen komoly hátrányt jelent.
Átok AI
Ironikus módon, a mesterséges intelligencia, amelyet frissebb telefonok egyik vonzerejének szántak, most komolyan visszavetheti az értékesítést. A memóriahiány csak egy dolog, de ráadásul egyre több az olyan eszköz, amelyet az ilyen szolgáltatásokkal akarnak eladni.
TM Roh azt is elmondta ugyanis, hogy a Samsung tavalyig körülbelül 400 millió mobil termékbe, köztük okostelefonokba és táblagépekbe vezette be a saját fejlesztésű, illetve a Gemini által támogatott mesterséges intelligencia funkciókat. A cég pedig azt tervezi, hogy ezt a számot 2026-ra 800 millióra növeli. De, mint korábban volt szó róla, hogy az ellátással kapcsolatos nehézségek nemcsak a hardverek, hanem a szolgáltatások árát is növeli.
Így végső soron az ilyen extra AI funkciók miatt is drágábbak lesznek a telefonok a vártnál.
Hogy a konszolidációra meddig kell várni, azt még nem lehet tudni. A gyártói kapacitás tavaly egyáltalán nem növekedett, és idén is csak mintegy 24 százalékkal bővül az előrejelzések szerint. Az iparági szereplők nem kapkodnak, mert újabb gyártósorok felhúzása, üzembe helyezése irgalmatlan, dollármilliárdos befektetéssel jár. Főként attól tartanak, hogy ha kipukkad az AI-lufi, akkor ott állnának a kihasználatlan termelő egységeikkel, amelyek csak viszik a pénzt.