Rowena Bird egyike annak a hat embernek, akik a brit Lusht kitalálták. Az egykori szépségterapeuta sosem mondott nemet semmilyen munkahelyi feladatra, bármi is volt éppen a beosztása. A 80-as években Mark Constantine hajgyógyászati klinikáján dolgozott, majd 1995-ben Markkal és az ő feleségével, valamint további három társukkal alapították meg a harsány illatú fürdőbombáiról elhíresült kozmetikai céget. Rowena ma is pinkre színezi a haját, kedvesen hippis, virágmintás ruhát hord, és mindig van új ötlete.
„Baj van a részeg tengerésszel.” Ha nem is pont ez a dal, de a megszokott chillout zene helyett pattogó tengerésznóták szólnak a háttérben, egy joviális férfikórus előadásában, miközben Anna, a lengyel masszőr egy Tailor Made fantázianevű hátmasszázsban részesít. Méghozzá magnézium- és CBD-olajtartalmú masszázstömbbel, amit előtte nagy műgonddal együtt választunk ki.
A helyszín a Dorset megyei Poole első Lush üzletének hátsó fertályában kialakított Lush Spa. A masszázs végén tea és keksz is jár, aztán persze visszamegyek a boltba, a minden termékről mindent tudó Ross Rutt üzletvezetővel még egy jót csevegni a helyi tengerészlegendákról és Európa legnagyobb természet-formálta kikötőjének madárvilágáról. Meg persze azért, hogy otthonra is vásároljak a masszázstömbből. Itthon ugyanis ez hiányzik a Lush kínálatából, mivel
efféle természetes CBD-tartalmú termékeket Magyarországon nem lehet forgalmazni.
Mark Constantine a 80-as években a The Body Shopnak kezdett többek közt szilárd, pucér samponokat beszállítani. Az első Lush boltot Poole-ban, a High Streeten nyitották meg.
Itt, Dorset megyében indult 1995-ben a Lush kozmetikumgyártó sztorija. (Mark és Mo Constantine-ról 2019 júniusában jelent meg portré a magyar Forbesban.) A hat alapító egyike, Rowena Bird mindig is a tenger mellett szeretett volna élni, ezért fiatalon Northamptonshire-ből Poole-ba költözött, és több mint negyven éve együtt dolgozik a Lush csapatával.
A város melletti nuffieldi ipari parkban, a Lush egyik épületében beszélgetünk. Már tizennégy üzem- és irodacsarnokot foglal el a cég, az egész parkot belengi a Lushtól megszokott harsány, ámde kellemes illat. Békeidőben nagyjából 670-an gyúrják itt a fürdőbombát, keverik a pakolásokat és a szappanokat, ez a létszám a karácsony előtti hónapokban 1500-ra gyarapszik. Augusztusban már kezd felfutni a termelés, ám Rowenáék még inkább a szokásos jótékonysági gálájukra készülnek, amit kétévente tartanak.
A Lush Prize 2012-es alapítása óta összesen csaknem hárommillió fontot adományoztak tudósoknak, feltalálóknak, civil szervezeteknek, akik a kozmetikumok állatokon való tesztelése ellen küzdenek.
Madarászás és pink sampon
Forbes.hu: Mikor éreztétek először, hogy a Lush sikersztori lesz?
Rowena Bird: Ó, még nem tartunk ott. (Nevet.) Viccen kívül, az első ambíciónk az volt, hogy a London körüli M25 körgyűrűn belülre kerüljenek a portékáink. Amikor elkezdtünk kozmetikumokat gyártani és forgalmazni, azonnal megkerestek bennünket mindenfelől, Kanadától Horvátországig, hogy árusítanák a termékeinket. Már akkor rájöttünk, hogy jobb, ha gyártócég leszünk elsősorban, és csak másodsorban kereskedő.
A The Body Shop kozmetikumainak legalább a felét mi szállítottuk be a 70-es, 80-as években. Amikor a hitelező bankunk kifogásolta, hogy túlságosan kitettek vagyunk egyetlen megrendelőnek, szakítottunk velük, és a termékek receptjét eladtuk nekik. Utána három évig nem nyithattunk boltot a megállapodás értelmében, így a Lush előtti cégünk, a Cosmetics To Go alapvetően csomagküldő volt.
Csak aztán túl gyorsan nőtt, és egy csőtörés miatt csődbe jutottunk. Később a Lush valahogy mindig organikusan nőtt, soha nem éreztük, hogy na, most már globális siker a cég. Amúgy is nehéz a sikert definiálni. Nyilván nagy boldogság, ha egy-egy országban nyereségesen működünk, és imádjuk, hogy egyre több helyen vagyunk, de ez már az?
Az az érdekes, és talán ez mutatja a legjobban a hatásunkat, hogy a világon mindenütt ugyanaz a top 10, sőt top 20 termékünk.
Mire emlékszel a kezdetekből?
Az elején, emlékszem, volt, hogy én vezettem, amikor Mark a nap közepén úgy döntött, hogy elmegy egy picit madarászni. (Nevet.)
Az 1980-as évek elején jöttem ide, Poole-ba, és szépségterapeuta voltam Mark mellett, akinek akkor hajgyógyászati klinikája volt. A felesége, Mo éppen terhes volt Simonnal, Liz már velük tevékenykedett, és hamarosan csatlakozott hozzánk Helen, majd Karl és Paul is. Úgyhogy már több mint negyven éve együtt vagyunk, nekem ők lényegében a családom. (A hat alapító: Mo Constantine, Mark Constantine, Rowena Bird, Helen Ambrosen, Liz Bennett, vagy egykori nevén Weird, valamint Paul Greeves – a szerk.)
Van olyan kozmetikum, aminek a kifejlesztésében részt vettél?
Hát a pink sampon. (Nevet.) Igazából nagyrészt Helen találta ki az alapját, főleg azt, hogyan lehetne tartósítószer nélkül gyártani, tőlem inkább csak az igény jött rá. Aztán hét évig tartott, mire az illata összeállt. A másik kedvencem a Rose Jam parfüm, aminek pont olyan az illata, mint egy törökországi rózsakertben szedett rózsából készült lekváré.
Nagyon jó a kézfertőtlenítőtök illata is, amit itt a gyárban mindenhol használtok, Miért nem hozzátok forgalomba?
Nem szeretnénk. Mert egyszerűen a szappanra esküszünk. Csak kényszerből, a covid alatt fejlesztettük ezt ki. A szappan sokkal jobban megöli a kórokozókat, a járvány alatt is minden boltunk ajtajába kitettünk szappanos kézmosót. Évekkel ezelőtt teszteltük a szappanos és folyékony szappanos kézmosás hatását, hát, jelentős volt a különbség. Utóbbi nem annyira hatékony, ráadásul sok víz kell az elkészítéséhez, és tartósítót is tartalmaz. Szóval a bolygónak sem jó.
Rowena Bird a Green Hub nevű gyáregységben, ahol újrahasznosítják a begyűjtött műanyagokat.
Orángutánok, Bridgerton család és álhírek
Sokszor vádolják a Lusht, hogy nem teljesen vegán, a tavalyi adat szerint a termékeinek a 94 százaléka az. A mézhez például miért ragaszkodtok annyira?
Mert egyszerűen nem találunk hozzá hasonlóan jó tartósítót, és a bőrnek ennyire finom alapanyagot. Viszont szigorú előírásokat támasztunk a farmok felé, ahonnan vásároljuk. Például nem hagyjuk, hogy elmozdítsák a gazdák a kaptárakat, mert az stresszeli a méheket, és elvárjuk, hogy a méz egy részét hagyják ott a méheknek, hadd fogyasszanak belőle.
Azt hangoztatjátok, hogy a regeneratív gazdálkodás a fő célkitűzésetek, és hogy egy „lushabb” (magyarul: bujább) világot szeretnétek magatok után hagyni. Mit tesztek ezért?
Alap, hogy nem nagykereskedőktől és importőröktől szerezzük be az alapanyagokat, hanem egyenesen a termelőtől, akinek jobb árat fizetünk. Szumátrában például földterületeket is vettünk, hogy az orángutánoknak nagyobb élettere maradjon. Arrafelé kihalófélben vannak, mert a természetes élőhelyüket, a természetes erdőket olyan mértékben kiirtották, csak azért, hogy pálmaültetvénnyé alakítsák a területet.
Brazíliában tonkababot vásárolunk a helyi termelőktől, hogy legyen bevételük, és ne legyenek kénytelenek eladni a földjeiket pálmatermelőknek.
Ahol nincs akadálya, karbonsemleges boltokat nyitunk, az újrahasznosítási mutatónk csaknem száz százalék.
Legújabban az óceánból mentett műanyagból is készítünk flakonokat – eddig is újrahasznosított PET-palackokból készültek a csomagolóanyagaink.
Nem vagyunk tökéletesek, de amit tudunk, megteszünk. És erre apróságokkal is felhívjuk az emberek figyelmét. Most például egy olyan ötleten dolgozom, hogy mi lenne, ha az üzleteinkben leselejtezett, már megjavíthatatlan bútorokat felvágnánk hosszúkás kis darabokra, és azokat illatba áztatva használni lehetne például autó- vagy szekrényillatosítónak.
Nagyon sokféle tevékenységben részt veszel, Mark azt mondta, annak idején a hennakeveréstől a számlaíráson át a hajmosásig mindent vállaltál. Amióta pedig létezik a Lush, sminkmárkát találtál ki (ez volt a B Never Too Busy To Be Beautiful), részt veszel a kirakattervezésben, a fenntarthatósági törekvések kialakításában, de még a sminkcsapat munkájába is belefolysz. Sose mondasz nemet?
Nem, soha, minden feladatból kijöhet valami jó, nem szabad az embernek a beosztására korlátoznia magát. Muszáj alkalmazkodónak lenni, és szerintem szenvedély nélkül nem is érdemes vállalkozni, azok a brandek, amiket csak azért találtak ki, hogy pénzt hozzanak és híressé tegyenek valakit, nem biztos, hogy bejönnek. Ha nincs elszántság és kemény munka, semmi értelme.
A tavalyi évetek azért nem volt túl rózsás, a 2022-es 3,3 millió fontos adózás előtti nyereség után 2023-ban 28 milliós mínusszal zártátok, miközben a brand forgalma (a csoportszintű árbevétel mellett a franchise- és licencüzletek forgalmát is tartalmazza) 816 millió fontra csökkent az előző évi 816,8 millióról. Mit tesztek, hogy visszafordítsátok a trendet?
A recesszióban egyszer csak leértünk a gödör mélyére, és a legnehezebb onnan visszajönni. Arra nagyon figyelünk, hogy a munkatársak felkészültek legyenek, ismerjék a termékek háttérsztoriját is, az összetevőktől kezdve az alapanyagok beszerzéséig. Nehogy elengedjenek egy vevőt például egy masszázstömbbel úgy, hogy azt higgye, szappant vett, aztán majd panaszkodva jöjjön vissza, amiért az nem habzik. Szóval ezért nagyon sokat fektetünk képzésbe.
És a covid után elkezdtünk kollabokat piacra dobni, eddig összesen tizenhármat. Minden egyes együttműködés átlagban harminc százalékkal több új vásárlót hoz a cégnek.
Különösen a Super Mario kollekció volt népszerű, világszerte több mint tízmillió font forgalmat hozott, és azt láttuk, hogy több generációnak is bejött. A One Piece nevű japán animével közös kollekció piacra dobásával pedig a Lush japán részlege 71 százalékkal növelte online vásárlóinak számát.
A londoni Covent Gardenben nemrég nyílt újra a felújított, masszázsszalonnal bővített Lush üzlet. Nemrég úgy alakították át a londoni Sohóban található boltot, hogy bármikor kifejezetten a kollaborációkhoz kapcsolódó térré lehessen varázsolni. A Barbie X Lush kollekció megjelenésekor például mindent rózsaszínre változtattak, és pink italokat kínáltak.
Gondolom, sokat nem segít ezek népszerűsítésében, hogy a Lush pár éve globálisan leállította a kommunikációt a közösségi oldalakon. (Az accountok mondhatni a Lush felhasználónév megőrzése és a monitorozhatóság miatt léteznek, azokat nem kellett törölniük, de nem használhatják posztolásra, lájkolgatásra, üzenetváltásra – a szerk.) Terveztek valamikor visszatérni?
Azért nem vagyunk a közösségi oldalakon, mert mi épp az emberek jóllétével törődünk, és nem fér bele a sztenderdjeinkbe az a sok negatív hír, ami a Meta csatornáin ömlik rájuk.
A bullying, az álhírek, a FOMO, a manipulatív algoritmusok miatt rengeteg fiatal szorong, depressziós lesz. Az öngyilkosság a leggyakoribb halálozási ok harminc év alattiak körében, és ezen a rátán sajnos nem javít a közösségi oldalak alattomos algoritmusa. Szívesen visszamennénk majd, de csak ha csinálnak valamit, hogy ez a veszélyes működés változzon.
