Rengeteg munka, nagy ambíciók és egy adag szerencse – így építette fel Horváth Ábel amerikai vállalatait. A koronavírus-járvány nagyon lendített a friss alapítású fulfillment-cégén, az első évben ötmillió dolláros árbevétellel futott, idénre tizenkét milliót vár. Nagyon komoly tervei vannak, nincs még harmincéves, ömlenek belőle az ötletek.
Ábel sokat utazott a Volskwagen vezérkarával, közvetlen főnökét, a cégcsoport stratégiai igazgatóját kísérte tárgyalni a csoport magángépén. Az üzletemberek körül légi kísérők sürögtek, pezsgőt és frissen facsart narancslevet szolgáltak fel, a szakmai és személyes beszélgetések, illetve a rendkívül befolyásos cégvezérek közt Ábelnek csupán pillanatoknak tűntek az órák. Nagyon komoly tervekkel érkezett a céghez, huszonévesen már úgy sétált be a németországi főhadiszállására, hogy nemsokára ő lesz Volkswagen egyik vezérigazgatója.
Ehhez képest nemsokára egy szürke, klíma nélküli raktárépületben találta magát, a 40 fokos hőségben izzadva pakolta a csomagokat. Csöpögött róla a víz, a vasbeton falakon gyíkok mászkáltak. Napi 14-16 órákat gürizett, csomagolt, adminisztrált, levelezett, ügyfelekkel foglalkozott. A privátgép kényelmét azonban nem sírta vissza,
ebben a koszos, büdös raktárban kezdődött az a vállalkozói karrier, ami ma már a drága sportautóknál tart.
Ha én leszek a leggazdagabb, ám legyen
Horváth Ábel ambiciózus, elkötelezett, kalandvágyó figura. Angol szakszavakkal, enyhe akcentussal, felvágás nélkül beszél vállalkozásairól, életéről, vagyonáról. Pedig lehetne mire büszke: több cége is van, sok pénze és olyan tervei amik, ha bejönnek, Ábel akár a Forbes gazdaglistájára is felférhet. „Nem ez a cél, de ha megtörténik, ám legyen” – mondja nevetve.
Horváth Ábellel két részletben beszélgettünk. Először online, cégének floridai főhadiszállásáról jelentkezett be. Majd később India felé megállt itthon a szüleinél látogatóba, ekkor egy váci úti irodaház aljában találkoztunk vele.
Egész fiatalkorában tanult és dolgozott, szociális élményekből, bulizásból és szinte minden olyanból, amit egy tizen-, huszonéves fiatal csinál, kimaradt. Budapesten született, a gimnáziumot már Ausztriában kezdte egy bentlakásos iskolában. Örült a lehetőségnek, hogy külföldön tanulhat, mint mondja: mindig mocorgós volt, ma sem bírja sokáig egy helyen. Az osztrák iskola után kirepült az Egyesült Államokba, felvették az ohiói Carrollton High Schoolba. Itt két évfolyamot végzett el egy év alatt – az országban még a gimikben is kreditrendszer van, Ábel két évnyi tantárgyat abszolvált sikerrel.
Ott akart maradni egyetemre is, de a szülei szerették volna, ha hazajön Európába – így egy svájci egyetem következett, utána Edinburgh-ben végezte az alapszakot, Liverpoolban a mestert, a németországi Göttingenben pedig elkezdte a doktori iskolát. Az egyetemi éveket is tanulással töltötte, máshogy nem is lehetne ennyi oktatási intézményt végigjárni. Mindenhol kapott ösztöndíjat, de a szülei is végig támogatták anyagilag. Egyetemi éveire büszkén emlékszik, bár mikor megkérdezem, mennyit hasznosít üzletemberként az ott tanultakból, csak mosolyog.
„Őszintén: nem sokat. Megtanultam keményen dolgozni és fegyelmezetté váltam, de nagyjából ennyi.”
„Én leszek a Volkswagen egyik vezére”
Már egyetem alatt is dolgozott, hat évet töltött a Volkswagennél. 19 évesen gyakornokként kezdett, pénzügyi tervezéssel foglalkozott, majd gyorsan a kínai üzleti menedzsment-tervezésnél találta magát. „Több mint három éven keresztül háromhetente repültünk Kínába. Az országban nem gyárthatsz úgy autót, hogy ne legyen egy kínai üzleti partnered.” 2017-től már a cégcsoport stratégiai igazgatója (CSO), Michael Jost személyi asszisztense volt. Mosolyogva meséli: naivan tényleg a vezérigazgatói posztra, vagy legalább a főnöke pozíciójára hajtott, de már látta: egy ekkora vállalat körülményes, a döntéshozatal nagyon kompromisszumos, és nem lehet olyan gyorsan felfelé haladni, mint korábban képzelte. „Éveken át alig volt életem. Szilveszterkor visszanéztem az évre és azt láttam, hogy a célokat elértem, de mi értelme volt?”
Felmondott, visszament az Egyesült Államokba – mindig is szerette az országot, óriási a piac, számtalan üzleti lehetőség van. S nem véletlen, hogy Floridában telepedett le: „Nem különösebben szeretem a hideget” – mondja vigyorogva. Már korábban is látta, hogy milyen nehéz lehet, ha az Egyesült Államokból kell rendelni valamit – sok cég nem szállít a tengerentúlra, ilyenkor a legjobb megoldás, ha a cég webshopjából egy amerikai címre rendelik az árut, majd onnan postázzák a más kontinensen lévő címre.
Ábel a Fulfillment Hub Usa floridai központjában.
Ezt kezdte el Ábel egy partnerével: a partner adta nagyjából 400 ezer dolláros kezdőtőkét, Ábel meg a rengeteg munkát.
A Shop2Ship fél év alatt futott fel, Ábel csinált majdnem mindent: honlapot és szoftvert fejlesztett, dolgozott raktárban, állítása szerint az első fél évben közel napi 18 órákat gürizett.
„Nem sokkal korábban még a Volkswagen vezérkarával ültem a magángépen, aztán meg izzadva pakoltam a csomagokat egy forró, levegőtlen raktárban…”
A kezdőtőkéből több céget is elkezdett
A kezdeti sikerek után jött a szakadás: Ábel elmélyült volna az e-kereskedelemben, míg a partnere kizárólag a cégre és csomagküldésre akart koncentrálni. Ábel így kiszállt a cégből, a tőkéből több vállalkozást is indított. A delaware-i Appmanufact, egy szoftverfejlesztő cég: Ábel „kütyüs”, imádja a high-tech dolgokat, már gimis korában is programozott, kis appokat fejlesztett, de azok csak gyakorlásnak voltak jók.
A cég szépen nőtt, tavaly főként a bérköltség miatt átköltöztek Bangalore-ba, az indiai Szilícium-völgybe. „Gondolkodtunk Magyarországon is, de Indiában még mindig kedvezőbb a bérszínvonal.” Indiában már Webmanufact néven fut a cég, 62 alkalmazottja van. Majdnem mindennel foglalkozik, ami a szoftver- és honlapfejlesztéshez kapcsolódik, tervezéssel, designnal, programozással, webfejlesztéssel.
És fejleszti Ábel cégcsoportjának fő szoftveres termékét, a Warehouse Management Systemet, amitől a tulajdonos nagyon sokat vár a következő években.
És itt kapcsolódunk rá Ábel új cégére. Az Appmanufact finanszírozásával alapította meg Floridában a Fulfillment Hub USA nevű vállalatot. Amikor egy cég webshopjából rendel a fogyasztó valamilyen terméket, általában nem a maga a cég készíti neki össze a csomagot és adja oda a futárnak. Leginkább kifejezetten erre specializálódott cégek látják el ezt a feladatot, ez a fulfillment szolgáltatás. A vállalat csak tavaly indult, de jó üzletpolitikája, rugalmassága és Ábel kapcsolatrendszere miatt hamar felfutott, tavaly a járvány farvizén már 5 millió dolláros árbevételt realizált, idén 12 milliósra számít.
Már a rendelés is hozzájuk fut be
Az ügyfelek egyenesen Fulfillment Hub USA raktáraiba viszik a termékeket, csak a floridai központjukban több, mint 54 ezer terméket raktároznak. A cég szoftvere rá van kötve az ügyfelek webshopjaira, a rendelések egyenesen hozzájuk futnak be, összekészítik és címkézik a csomagokat, majd átadják a futárnak. Az ügyfelek minden egyes csomagküldés után fizetnek a cégnek (éves rendelési volumentől függően 1,4-1,9 dollárt csomagonként), fizetik a raktározást, illetve a szállítási költséget, amit Ábelék előfinanszíroznak, majd átterhelik a szerződéses partnerekre. A bevételi oldalon van még az ügyfélszolgálati és a szoftverhasználati díj.
„Felhívott a Fedex igazgatója, hogy akarom-e csinálni az Iron Mant. Mondtam neki, hogy nem, valószínűleg belehalnék.”
A kiadások közül három tétel emelkedik ki: a bérköltségek, a raktározás és az ingatlanok költségei (floridai központjukat bérlik), illetve a szállítási költségek, amiket azonban átterhelnek az ügyfelekre. A cég speciális szoftverét, a Warehouse Management Systemet a cégcsoport indiai részlege fejleszti, így még olcsóbb is ahhoz képest, amennyiért a piacon kapnák meg. A többi kiadást Ábel marginálisnak nevezte.
Több, mint ötven céges ügyfelük van (B2C szegmense nincs a cégnek, de tervezik), amiből nagyjából 15 számít nagynak. A legnagyobb ügyfél az Iron Man, a világ egyik legkeményebb teljesítményversenyének szervezője. „Felhívott a Fedex igazgatója, hogy akarom-e csinálni az Iron Mant. Mondtam neki, hogy nem, valószínűleg belehalnék. Erre mondta, hogy ügyfélként érdekel-e…” Állítólag úgy bólintott rá az üzletre, hogy még nem is volt meg a megfelelő méretű raktára, iszonyú gyorsan keresett egy megfelelő helyet, majd pár napra rá be is költöztek.
A járvány sokat segített
Ábel elismeri: a fulfillment szolgáltatás tavalyi sikerének egyik oka a járvány volt, akkorát nőtt az e-kereskedelmi piac, hogy abból bőven lehetett profitálni. A másik oka a cég innovatív volta. „El sem hinnéd, de ezen a piacon sokan még mindig Excel-táblákkal dolgoznak, meg kézzel visznek be adatokat. Mi igyekszünk high-tech megoldásokat használni.” A szoftver, a Warehouse Management System becsatornázható bármilyen webshopba, és rugalmas, ugyanúgy jó a B2B és a B2C szegmensre, egyfajta általános, „mindenre jó” e-kereskedelmi rendszert akar belőle fejleszteni. A szoftvert licenszelni akarja, szerződéses partnereknek átengedni a használatát, de csak olyan helyeken, ahol a Fulfillment Hub USA nem akar piacra lépni.
Az Elma Farms nevű, bio- és egészséges élelmiszerekkel foglalkozó cég ügyfele Ábel mindkét fő vállalatának, az Appmanufactnak és a Fullfillment Hubnak is. A vállalat feje, Cetin Amato türelmes, ambiciózus, hosszútávú víziókkal bíró vezetőnek írja le Ábelt. Közös ismerősökön keresztül ismerték meg egymást, hamar üzletre terelődött a szó, de Cetin nem akart egyből dönteni: meglátogatta Ábelék központját, s csak azután szerződött, hogy meggyőzte őt a látott munka.
„Ábel cégének legnagyobb előnye, hogy nagyon jól értik a kisebb ügyfelek nyelvét, ugyanúgy foglalkoznak velük, mint a nagyvállalatokkal. Szerintem ez az alapító személyiségéből fakad.”
Cetin Amato szerint a tipikus hiba az amerikai fulfillment cégekkel, hogy hamar akarnak rengeteg ügyfelet, hamar teljesítőképességük végére érnek, illetve, hogy a szolgáltatásuk nagyon limitált. Ábel cégétől viszont számos kiegészítő és mellégszolgáltatást kapnak, ami javítja a vállalatok kapcsolatát. Úgy fogalmazott: a Fulfillment Hub nem nem a legolcsóbb a piacon, de a munka színvonala nagyon meggyőző. Az Elma Farmst Ábel az Appmanufactba is behúzta ügyfélnek. „Az elején féltem, hogy ha a szoftveres szolgáltatásuk gyengébb lesz, az megfertőzi a logisztikai kapcsolatot is, de igazából mindkettővel nagyon meg vagyok elégedve” – mondja Cetin.
Irány a Nasdaq
Ábel tervei pedig még ennél is nagyratörőbbek.
Jövőre tőzsdére akarja vinni a céget, egyelőre az előkészületi fázisban vannak.
Ami érdekes, hiszen többször hangsúlyozta, hogy nem akar üzlettársat, egyedül akar dönteni. „Láttam korábban, milyen, ha ketten vagytok tulajdonosok, nem akarok többet így dolgozni. A cégnek is nagyjából a 30 százaléka lesz a közkézhányad, a döntési jogköröket pedig megtartom magamnak.”
Jövőre tőzsdére akarja vinni a cégét.
Ábel hullámokban, ötletalapon, de rengeteget dolgozik. „Amikor elkap a gépszíj, új ötletem van vagy tetszik valami, akkor reggel 8-tól hajnali 3-ig dolgozom. Ezt csinálom pár hónapig aztán elegem lesz belőle. Ilyenkor elmegyek utazni pár hétre, mindenki hagyjon békén. Leengedek, egy idő után körbenézek és látom, hogy ennek így nincs semmi értelme. Aztán megint behúz valami új ötlet és kezdődik az egész elölről.”
Ötletből van a legtöbb
Nemrég egy, az e-kereskedelemmel foglalkozó lapot alapított, az ecomdailynews.com-ot, ami kifejezetten az ágazati hírekkel, cégekkel foglalkozik. „Nehezen lehet infókhoz jutni a területen, végeztünk több piackutatást, és nincs hasonló forrás, pedig szerintem lenne rá igény.”
Ábel üzletpolitikájának egyik sarokköve, hogy ha egyik cégébe behúz egy ügyfelet, azonnal be akarja húzni őt az összes cégébe ügyfélnek, ahogy az Elma Farms esetében is történt.
„Ha valaki szoftvert akar fejlesztetni velünk, biztos, hogy megpróbálom eladni neki a fulfillment szolgáltatást is. Eddig ez elég jól működött.” Sőt, távlati cél, hogy egy-egy ügyfelet a lehető legjobban körbe tudjanak venni szolgáltatásokkal, hogy nehéz legyen megválni tőlük. „Szeretnék gyártási kapacitást is szerezni Ázsiában, hogy minél jobban bekerülhessünk az ellátási láncokba. Szeretnék szállítmányozó céget is, hogy a végfelhasználóknak is szállíthassunk, de ebben még nincs elég tapasztalatom, most gyűjtöm. De ha összejön, akkor a gyártásban, a szállításban, a tárolásban, az eladásban és a szoftverfejlesztésben is ott tudunk lenni az ügyfél mellett.”
Imádja az erős sportautókat
Folyamatosan új ötletei és tervei vannak, de ez így jó: a munkája a hobbija is. „Szeretek üzlettel foglalkozni, üzletről beszélgetni, élvezem, ahogy nő a cég, élvezem, ha megcsinálhatok valamit. Ha meg valamelyik részét nem szeretem, arra felveszek valakit” – magyarázza. Ennyi munka mellett sok szabadideje nincs, de azért azt is igyekszik hobbikkal megölteni. Szereti a kütyüket, ha kiadnak valami új high-tech dolgot, muszáj szereznie egyet belőle. Imádja az erős sportautókat, épp egy Porsche 911 GTS Targa 4-essel jár, mostanság cseréli le egy Lamborghini Urusra.
„Gondolkodtam egy McLaren GT-n is, de az túl alacsony, én meg magas vagyok. Meg az a kocsi macerás: végig kell gondolnom a napot, fogok-e például felvenni valakit magam mellé, akinél van egy laptoptáskánál nagyobb dolog, mert annál több nem fér el az autóban”
– magyarázza egyszerűen, felvágás nélkül.
Legnagyobb hobbija viszont az utazás. Olyannyira, hogy Miami a bázis, de igazából csak évi 3-4 hónapot tölt ott. Évi két hónapot él több hullámban Németországban, mindig utazik épp oda, ahol üzleti ügy van, hobbiból pedig a világon mindenhova szívesen megy el. Haza évente kétszer jön, nyáron és télen egy-két hétre. Lehet, hogy később több időt tölt itthon, de egyelőre nem vágyik rá, azt pedig valószínűtlennek tartja, hogy véglegesen hazaköltözzön. „De véglegesen sehol sem valószínű, hogy letelepednék, szeretek összevissza menni. Még nem vagyok harminc, talán, ha megöregszem, nem fogok ennyit mocorogni, de most egy ideig még biztos.”
Borítókép és képek: Sebestyén László
