Gera Marina egy évvel ezelőtt szerepelt a Forbes címlapján – Borbély Alexandrával és Enyedi Ildikóval együtt –, már akkor is lelkesen és lendületesen beszélt arról, hogy milyen nemzetközi tervei vannak. Annak apropóján, hogy múlt héten beválasztották a nemzetközi Emmy-díjat is odaítélő televíziós akadémiai tagjai közé, beszélgettünk arról, hogyan alakultak a külföldi projektjei, de őszintén beszélt arról a dilemmáról is, hogy egy szabadon alkotni akaró művész mivel szembesül a magyar közegben, mik „azok a fájdalmas tapasztalatok, amikről nem illik beszélni”, de majd egyévnyi csend után most mégis megteszi. Az akadémiai tagsággal járó befolyást lehetőségnek tekinti, és producerként is érvényesülne, hogy megtalálja, alakítsa azokat a szerepeket, amiktől még jobb színész lehet belőle. Exkluzív nagyinterjú az egyetlen Emmy-díjas magyar színművésszel.
Gera Marina, nemzetközi Emmy-díjas színész. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers
Forbes.hu: Hogyan tudtad meg, hogy tag lehetsz a nemzetközi filmes akadémiában?
Gera Marina: Nekem nagyon nagy álmom volt ez, már az Emmy-jelölés előtt is. Muszáj bevallani, ezek ilyen évtizedes álmok, ahogy a díj is az volt. Mikor átvettem, tudtam, hogy nem jár vele a tagság automatikusan, és egy kicsit kishitű is voltam, hogy hogyan fogom ezt elérni, egy tag jelölése szükséges hozzá. Az Akadémiával élő a kapcsolatom, a legutóbb Emmy előtt ott voltam az előzsűriben is. A jelölés így is váratlan helyről jött, Lengyelországból, Pola Hempowicz producer ajánlott engem. Megkeresett, hogy szeretne jelölni.
Forbes.hu: Honnan tudott rólad és miért akart jelölni?
A nemzetközi Emmy miatt tudott rólam, ott volt az Emmy-fesztiválon is. Ő volt az első nő Lengyelországból, akit tagjaivá választott a nemzetközi akadémia, és ahogy megismertem, a régió irányába elég elhívatott. Azt mondta, kevesen képviseltetik magukat innen, nekem pedig lenne esélyem bekerülni.
Forbes.hu: Bántott, hogy nem Magyarországról jelöltek?
Lengyel-magyar barátság, azért, ha belegondolsz, ez egy szép történet! Nem gondolom, ha direktbe megkerestem volna magyar akadémiai tagot (ketten is voltak 2021 előtt – Káel Csaba és Medveczky Balázs), akkor ne jelöltek volna. Káel Csaba tagságának is nagyon örültem tavaly, fontos, hogy a magyar filmgyártást képviselő ember ott legyen.
Forbes.hu: De ha régóta be akartál kerülni, és ott volt például Káel, akkor miért nem kérted meg?
Egyáltalán nem lobbiztam. Nem merült bennem fel, hogy Magyarországról bárkit megkérjek, ahogy másnál sem lobbiztam a jelölésért. A projektjeim mellett lefoglalt, hogy „tisztán tartsam” az Emmy-díjat, amit sokan fel akartak használni a maguk céljára. Leginkább az foglalt le, hogy megtaláljam a helyem. Ahogy mondtam, talán kishitű is voltam.
Szponzorokat fogok keresni, mert jó befektetés vagyok
Forbes.hu: Elég kevés színészt ismerek, akinek külön az a célja, hogy ide bekerüljön.
Soha sem csak színésznő akartam lenni, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy pályát akarnék változtatni. Filmes akartam lenni.
Sok olyan történetem van, amit szeretnék színészként megcsinálni úgy, hogy részt veszek az alkotócsapat kiválasztásának folyamatában is.
Nem akarok rendezni, ne értsd félre.
Forbes.hu: Producerelni akarod a filmjeidet?
Egy-egy ilyen nagyobb díj után eszébe jut az embernek, hogy mennyi olyan történet van, amit szívesen elmesélne. Nem akarom magam hozzá hasonlítani, de ott van Reese Witherspoon, akinek van egy producercége is. Azzal, hogy lett egy neve, ereje is lett, amit nagyon ügyesen használ. Remek törtétekben tűnt fel, amiket ő talált meg, és kiváló szakemberekkel tudta magát körül venni, mindenki megtalálta a projektjeiben a helyét és ez láthatóan sokat dobott azon, hogy színészként mit tudott kihozni magából.
Olyan szerepeket tudott magára osztani, amik nem biztos, hogy megtalálták volna.
Gera Marina: sok történetem van, amit el akarok mesélni. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers
Persze itthon mondhatják, hogy ő egy világsztár, és messze van Amerika. Tavaly ilyenkor a brit producerem, Adam Kemp mondta épp a Forbesnak, hogy kivételes időszakban nyertem, a határok elmosódni látszanak. Tudok kelet-közép-európai színészről, aki elég jó hatásfokkal dolgozik a projektjein, pedig Emmy-je sincs. Nem leszek meglepődve azon sem, ha a most Oscar-jelölt Maria Bakalova bolgár színésznő összegründol a megkeresései mellett egy saját projektet is. Bulgáriának ez óriási lehetőség lenne a színésznő mostani sikerei mellett, és az országának az az érdeke, hogy ebben őt segítse. Azt persze nem tudom, mit szólnának ehhez a bolgár filmesek. Önmagában ez a felállás, hogy egy színész máshogy is részt vesz egy filmes alkotófolyamatban, nem egyedülálló.
Forbes.hu: Szóval kimondhatjuk, hogy produceri ambícióid is vannak?
Igen. Adammel már együtt dolgozunk, például. Megható volt, mikor azt mondta, „produceri szemem” van, pedig nem így indult a közös munka. Még a jelölés előtt keresett meg egy főszerep miatt, aztán rákérdezett, van-e ötletem. Én meg ráöntettem a pár tízéves mániámat és az ötleteimet. Egyszer csak azt mondta, hogy oké, akkor üdv a csapatban. Nem státuszra hajtok, projekteket akarok megcsinálni, amikben elsősorban színésznő leszek, de sok munkám lesz abban is, hogy ezek létrejöjjenek.
Forbes.hu: Lesz saját cég is?
Előbb legyen meg az a pár projekt, ahol producerként is feltűnök. (Nevet.) Persze, biztosan lesz majd cég is, ez a terv.
Forbes.hu: Már tavaly is mondtad nekünk az interjúban, hogy komoly nemzetközi terveid vannak. Mit jelent pontosan az, hogy élő kapcsolatod van az akadémiával és hogyan tudtad ápolni ezeket a kapcsolatokat a járvány alatt?
Az angol produceremmel együtt vannak projektjeink, ezekről még nem beszélhetek sokat, de a pandémia abban nem akadályozott meg minket, hogy ezekhez alkotótársakat keressünk, forgatásról még szó sincs. A tavaly márciusban átbeszélt projektek közül egy élesedett be annyira, hogy már írja egy író.
Forbes.hu: Egy újabb film?
Egy minisorozat, aminek én lennék a főszereplője – jelenleg épp Skóciába tette át a helyszínt az író. Ez a projekt olyan, ami az én ötletemen alapszik. Nincs kellő tapasztalatom ahhoz, hogy lássam, pontosan mikorra lehet ebből valóság. Több türelemre van ehhez szükség. De azt hiszem ebben jó vagyok: elég sokat vártam, elég jó dolgokra. (Nevet)
A 2020. márciusi Forbes címlapinterjúja készül: Borbély Alexandra, Enyedi Ildikó és Gera Marina az asztal körül. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers
Forbes.hu: Egzisztenciálisan mennyire volt nehéz ez az év neked?
Nem akarom túlpanaszkodni magam, mert mások sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, mint én. Szerepeltem egy nemzetközi produkcióban is, ezért szerencsés helyzetben voltam, fel sem merült, hogy váltsak, vagy hogy egy ideig mást csináljak. Elmaradt több külföldi munka, ami nem azért lett volna jó, hogy még legyen valami a nevem mellett az IMDB-n, hanem mert ezekből tudtam volna azokat a projekteket finanszírozni, amit magyar fizetésből csak nehezen – gondolok itt az utazásokra vagy a dialect coach-ra. Egy-egy külföldi melóból egy évre ki tudok fizetni egy szuper dialect coach-ot, hogy fejlődjek, ez kimaradt. Arra biztosan rá fogok feküdni, főleg most, hogy akadémiai tag lettem, hogy keresek magamnak szponzort. Direktben felkeresek néhány céget, hogy fektessenek belém pénzt. Ha úszókkal, sportolókkal megy, ki tudja, talán bennem is látnak fantáziát. Szerintem elég jó csomagajánlatot tudok letenni nekik, szállítani fogom ez eredményeket!
Féltem, hogy elveszíthetem az itthoni munkáimat
Az elmúlt egy éved elég csendes volt, nem nagyon szerepeltél, legalábbis a médiában.
Nagyjából 70 napot álltam kamera előtt. Volt az említett svájci film, ők még az Emmy-jelölés idején kerestek meg. A másik Pálfi György független filmje volt (Hotel Balaton), ez még készül, de már leforgattuk, abban én vagyok a főszereplő. Egy akciófilm, persze Pálfi Gyurisan, van benne társadalomkritika.
Harcolok, ütök, vágok és bosszút állok – nagyon más, mint amit az Örök télben csináltam és nagyon rám fért. Jó sok düh volt bennem és kiadhattam.
Forbes.hu: Miért volt benned düh?
Korábban nem ismertem azt az angol mondást, hogy „elefánt a szobában”, de sokszor voltam ilyen helyzetben. Fantasztikus az akadémiai tagság, én is jelölhetek majd másokat, és szavazok az Emmy-jelöltekre is, ez egyfajta befolyás. Itt vannak előttünk a projektek, ezekkel meg fogok tudni keresni más, külföldi szakembereket. Nem is csak befolyás, inkább azt mondanám lehetőség, amivel én, mint magyar színésznő, szeretnék élni. Azt szeretném, ha magyar producerek is látnák, hogy ez egy lehetőség. Az teljesen normális a nemzetközi közegben, hogy egy-egy projekt kapcsán megkérdeznek, nem tudsz valakit Magyarországról, akit még behívhatnánk? Ezek jó dolgok.
Ha azt mondom, hogy elefánt a szobában, akkor az arról szól, hogy ezt nagyon nehéz itthon kezelni: egyetlen magyar Emmy-díjas színészként ugyanis te vagy az elefánt a szobában. Lavíroznom kell, hogy ne veszítsem el a magyarországi munkáimat.
Az Emmy is fontos, de az is, ami azzal jár.
Csendben volt, lavírozott, de forgatott két filmet – köztük egy nemzetközi produkciót is. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers
Forbes.hu: A magyar közegben probléma, hogy neked lett némi mozgástered – ezzel ezt mondod?
Próbálok pontosan fogalmazni, mert nagyon szeretnék ehhez a közeghez tartozni, magyar színésznő vagyok, és szeretnék itthon is játszani, itthon is akarok élni.
Az egy év csendben maradás annak is szólt, hogy eldöntsem bujkálok-e még a terveimben vagy sem?
Mit értek ez alatt? Amikor legutóbb a londoni szálról beszéltem egy amúgy nagyon kedves casting directornak itthon, azt mondta, hogy ez mind nagyon fantasztikus, de nehogy beszéljek róla másoknak, mert a végén még nem hívnak majd castingokra.
Forbes.hu: Miért?
Kétoldalú dolog. Kicsi a piac, remek színésznőink vannak és sok szerepre nem én vagyok a megfelelő, természetes, hogy attól, hogy kaptam egy Emmy-t nem engem hívnak majd mindenhova, miközben nagyon sokan szeretettel vannak irántam. Azt nem állítom, hogy azért nem hívnak sokan itthon, mert alkotói munkám is van, azt sokan nem is tudják, épp azt mondom, hogy az Emmy-m már így is sokaknál kiveri a biztosítékot. Most képzeld el, ha kiderül még mást is csinálok!
De az a tanács, amit kaptam, nem volt véletlen, és előtte nekem is eszembe jutott. Azt hiszem, abban a pillanatban, hogy kiderül, hogy egy ilyen díj magával hoz lehetőségeket, ne adj’ Isten egy kis befolyást, akkor igen, tudom, hogy azzal veszélyeztetem a saját karrieremet. Pontosabban: félek, hogy veszélyeztetem itthon.
Forbes.hu: De mégis mi azzal a gond, ha elmondod, milyen terveid vannak?
Olyat már láttunk, hogy egy magyar producer főszerepet is játszott a saját filmjében. De az a tapasztalatom, ha egy színész még valamilyen módon benne van egy filmben, azt nem mindenki fogadja nyitottan. Valahogy úgy állnak hozzá az én esetemben, hogy „mit is képzelek magamról, biztos elszálltam a díjtól!” Ahogy egy éve nektek is mondtam, vártam egy ilyen lehetőségre, hogy kilőhessem magam a nemzetközi térbe és meg is vannak a terveim most. Nem sztárságra vágyom, hanem arra, hogy ha egy ilyen díj kinyithat – nemcsak nekem – néhány ajtót, akkor még ebben az életben hozzunk össze néhány jó projektet. Nem gondolom magam különbnek, mint egy olyan producer, aki évek óta építi a kapcsolatrendszerét, de most már én is fel tudok hívni egy-két embert, miért ne foghatnánk össze? Úgy, hogy én közben színésznő is vagyok, de nem csak színésznő.
Forbes.hu: Konkurensként tekintenek rád, akit le kell nyomni?
Igen, de nem szeretek általánosságban beszélni. Rengeteg kedves gesztust kaptam, de az elmúlt egy év a kijózanodásról is szólt nekem. Szembesülnöm kellett azzal, hogy azt mondják,
„te csak egy színésznő vagy, az is maradsz, viszont a kapcsolatrendszeredre szükségünk van, azt add ide”.
Butaság így gondolkodni. Egy producernek az az érdeke, hogy minél több élő kapcsolata legyen, ami működik – kérjenek tőlem kontaktot, de kérhessek én is szívességet, ha arra van szükségem. Volt olyan Oscar-díjas producer, akihez én el tudtam juttatni egy magyar tervet, nem lett belőle semmi végül, de a lehetőség ott volt. Ezeket a lehetőségeket ki kellene használnunk, együtt. Nálunk nem így van, de erről az örökségről, erről a mentalitásról le kellene szoknunk. Talán kishitűségből is fakad ez: megsimogatjuk az Emmy-díjas buksiját, de nehogy azt higgye, hogy különb nálunk. Ezt a fajta hozzáállást anélkül is egyértelműen éreztem, hogy nagyon kérkedtem volna a terveimmel.
Forbes.hu: És mire volt jó a csend?
Arra, hogy eldöntsem, meddig lavírozok. Alázatos vagyok, az első a film, ha kell, alázatosan dolgozom rajta 17 órát egy nap. De mit mutassak kifele? Az alázatos kis színészt, aki nem beszél vagy azt, aki vagyok, aki tele van tervekkel és aki tesz is ezért? Az Emmy-fesztiválon vagy Londonban alig tudtak lelőni, mikor az ötleteim szóba kerültek. A fesztiválon bennem is volt egy kis kishitűség, mikor bemutatkoztam, de amikor szóba került egy-egy projekt vagy ötlet, megjött a magabiztosságom. Nem csak színészként beszéltem a terveimről, hanem pitcheltem, hogy miért lesz jó és eladható, vagányan. Kiterítettem a lapjaimat.
Forbes.hu: Mi volt a magabiztosság oka?
Gondolkoztam ezen: azt hiszem, szeretek ügyeket képviselni. A kamera előtti magabiztosságom, érzékenységem megvan, ha csak magamat kell eladni, az nem megy már annyira. De ha van egy projekt, egy ügy, abba hihetetlen energiákkal tudok beleállni, tök mindegy, hogy Oscar-díjas producer áll-e előttem.
Ha nem érzem a láthatatlan hierarchiát, azokban a helyzetekben nagyon jól tudok működni.
Ehhez képest, Magyarországon egy évig azon ügyeskedtem, nehogy bárki azt higgye, hogy a díjtól elszálltam, hogy a múltban élek, mert egyszer átvettem egy Emmy-t. Közben azt is tudom, hogy ez a díja külföldöm hivatkozási alap, és még az is fog lenni egy ideig.
Rájöttem, hogy itt az idő, hogy nem kell óvatoskodni abban, hogy mi az az irány, amit szeretnék követni. Nem kell a dolgokat elmismásolni. Most leszek 37, nyertem egy Emmy-t, akadémiai tag lettem, egy angol producer szeretne velem dolgozni, partnernek kezel, szóval zajlik az élet, na. Nekem ezt se szégyellnem, se titkolnom nem kell, vagy lavírozni, mert majd ezért nem hívnak itthon dolgozni. Ezen a félelmen túl kell lépnem.
A légürés tér és a fájdalmas tapasztalatok, amikről nem illik beszélni
Forbes.hu: Annak, hogy próbáltál lavírozni, volt valami értelme? Úgy értem, jutottál vele valamire?
Légüres térbe kerültem és nem a pandémia miatt. Mondom ezt úgy, hogy én nagyon szerencsés vagyok, mert két filmet is forgathattam az elmúlt egy évben. De én 5-10 években gondolkodom előre mindig. Azt hiszem, sok ember megváltozott körülöttem az Emmy miatt. Nem én változtam, hanem ők, nagyon.
Forbes: A légüres tér alatt mit értesz?
Azt, amivel nekem is le kellett számolnom, ezt a fajta kishitűséget, ami jellemez minket. Ma már azt gondolom, nem az akcentus a legfőbb akadály, hogy külföldön dolgozzunk. A nemzetközi közeg nekem azért fontos, mert a magyar piac tényleg kicsit, így tudom tágítani a lehetőségeket.
Azok a fajta „játékok”, hogy „én megpróbállak lenyomni, mert te csak egy kis színésznőcske vagy”, ez mint a kishitűségünkre vezethető vissza, ami jellemzi a mentalitásunkat.
Nagyon szeretünk, drágám, amíg tudod hol a helyed. Csakhogy ha mi nem használjuk ki az adódó lehetőségeket, hát jönnek mások, külföldiek, akik kihasználják helyettünk.
„Fájdalmas tapasztalatokat szereztem, amikről nem illik beszélni”. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers
Forbes.hu: Ezek a törésvonalak, amikről most beszélsz, hol húzódnak? Ezek generációs ügyek, férfi-nő ügyek vagy a hatalomtól való távolság a mérvadó? – utóbbi az elmúlt egy év fényében nem véletlen, hogy felmerül szempontként.
Nézd: fájdalmas tapasztalatokat szereztem, amikről nem illik beszélni. Ha jogosan kritikákat fogalmazol meg egy adott hatalommal szemben – legyen az politikai vagy bármi egyéb, pénz, pozíció – és elbuksz úgy, hogy belebetegedsz, hát, sajnos láttunk ilyet, de az nem jelenti azt, hogy amit veled megtettek, azt nem fogod megtenni a saját közegeden belül, „kicsiben”. Ahogyan emberekkel elbánnak, úgy bánnak el azok is a saját maguk kis világában másokkal. Az ember gyarló, van, hogy én is elkövetem azt, ami miatt mást kritizálok.
De amiről most beszélünk az a hatalom. Az, hogy a legtöbb sértettség oka, hogy nem te vagy ott, nem a tied a hatalom.
A probléma nem a rendszer rossz felépítése, a lehetséges visszaélések, hanem az, hogy nem te vagy ott. Nekem fel kellett tennem a kérdést: hol vagyok én ebben az egészben? A filmes szakmában csodálatos emberek vannak, természetesen, ez arról szól, hogy…
Forbes.hu: Hogy milyen normák vannak.
Igen. Még fájdalmasabb, amikor közösen gondolkodunk valamiről, azt mondjuk, atyaég, hogy történhet ilyen – és másnap megcsinálják veled ugyanazt ezek az emberek, a „tieid”. Fájdalmas. Van min változtatnunk, közösen. Mindig arra fogjuk a cselekvés hiányát, hogy nincs meg a saját befolyásunk, mi nem tehetünk semmit, de hát azért egy producernek csak van ráhatása arra a projektre, amit csinál, nem? Lehet más a mentalitás még Magyarországon is. Persze itt is elindultak dolgok, látom, hogy a szakma nagy erőkkel meg akar védeni valamit, közben a filmes közegben a norma úgy változik… Pontosabban nem is tudom, hogy változik-e, lehet, hogy valójában az történt, hogy nem változott még semmi. A kritika és az ezzel kapcsolatos düh magamnak is szól.
Az elmúlt egy évben az is eszembe jutott, hogy könnyen mondhatnám azt, hogy hatalmat akarok, mert farkastörvények vannak, és ha én nem nyomok le másokat, engem fognak lenyomni. Nekem hatalom kell igazából?
Ez azért más gondolkodás, mint amikor arról beszélünk, hogy a saját projektjeim mellett más magyar ügyeket is szeretnék képviselni díjazottként vagy akadémiai tagként, miközben pusztán sértettségből könnyű lett volna azt mondani, hogy hatalmat akarok. Filmre való anyag ez is.
Nagy szavak, de talán a mi generációnk szakíthatna ezzel, nem? A szakmánkban van egy hatalmas szakadás. Azt hiszem ezt nem mi rontottuk el, pláne nem a fiatalok. Pontosan tudom, mennyivel többre mennénk, ha az alkotótársat látnánk egymásban és nem a riválist. Jó lenne, ha én összekötök valakit egy kétszeres Emmy-díjas producerrel, akkor ne az legyen az első, hogy valahogy ki akar golyózni. És ebben igenis benne van az is, hogy hogyan leszek én elfogadható, egyenrangú egy férfival vagy egy idősebbel szemben, hogy ne csak egy helyes, cuki, csodálatos alakítást nyújtó színésznő legyek.
Az Emmy után vajon engem kezelnek-e ugyanúgy, mint a férfi kollégáimat? Nem, nem, a válasz erre az, hogy nem.
Nem kellene, hogy legyen olyan élményem, hogy az emberek akarnak velem dolgozni, de közben le is akarnak nyomni. Az Emmy-met volt, aki arra használta, hogy leadta a nevem a filmes pályázatához a megkérdezésem nélkül. Az a tapasztalatom, hogy szívesen hozzák a tudtomra, hogy annyit sem érek, mint a férfi kollégám, de az Emmy-díjam majd nagyon jó lenne reklámra. Nehéz ezt kezelni: ez egy túl nagy elismerés, a piac túl kicsi.
Forbes.hu: Tulajdonképpen az a bizonyos elefánt a szóbában most akkor te vagy az Emmy vagy?
A hasonlatot azért mondtam, mert erre direkt rákérdezek egy ideje: a díj miatt van, ezért kezeltek máshogy? „Dehogyis! Ne legyél azért ilyen nagyképű.”
Én ezen a díjon simán tovább tudok lépni, megyek tovább az utamon.
Csakhogy az Emmy-t valójában mindenki szeretné, kivéve azt, aki a díjat szállította. Abszurd helyzetek ezek. Az Emmy-díjas ott van a szobában, meg a producer, akinek díja nincs, de pénze és hatalma igen. A közös munka a téma? Nem, dehogy. Meg akarja oldani valahogy, hogyha már ott van a szobában az elefánt, akkor le is nyomja. Azt a taktikát választottam, hogy egy ideje kimondom, hogy na, akkor erről van szó? Igen? Akkor ok, lépjünk tovább. Szeretnék fordítani ezen a helyzeten, hogy elhiggyék, érdemes engem komolyan venni.
Forbes.hu: Mik a reakciók, amikor szóvá teszed, hogy az elefánt ott van a szobában?
Ha határozottan és váratlanul kimondom, akkor meglepődnek, pislognak és megjegyzik, hogy „de hát ilyet nem szabad kimondani!” (Nevet.) Abban bízom, hogy ebben a mentalitásban lesznek változások, és aki így gondolkodik, az belátja, hogy így nem érdemes. Az akadémia tagjaként, biztosan sokat fogok azon dolgozni, hogy ez megváltozzon. Ebből a szempontból a tagság lehet, hogy nagyobb dolog, mint maga a díj volt.
Az interjú, a járványra való tekintettel, online készült. A cikkhez a tavalyi címlapösszeállításhoz készült képanyagot használtuk, amit az Orbital Strangers készített.
Még az újságárusoknál a márciusi Forbes, benne a legbefolyásosabb nők listájával – címlapon a Kreinbacher sztorijával.
