A márciusi Forbes magazin címlapján Enyedi Ildikó filmrendező, Borbély Alexandra és Gera Marina színésznők szerepelnek. Hármójukban közös, hogy a nemzetközi filmvilág rangos díjait nyerték el az elmúlt két évben. A címlapösszeállításban azt néztük meg, hogyan alakult karrierjük a zajos sikerek után, meddig ér a vörös szőnyeg. A velük készült közös interjúban pedig számos olyan történetet is elmeséltek, amit máshol eddig nem.
Miközben a magyar közeg ellentmondásosságáról, a hirtelen jött felelősség okozta feszültségről, a metoo korszakba betüremkedő, otromba esetekről is komolyan beszélgettünk, nem volt nehéz meglátni azt, hogy három nemcsak sikeres, de boldog nő ül velünk szemben. Szabadok, kreatívak, okosak. Nem félnek a saját sikerük mellett a keserű tapasztalatokról sem beszélni.
Nem harsányak, de határozottak és erősek – talán épp azért, mert odafigyelnek az apró részletekre. Azokra a részletekre, amikből bárki hétköznapjai felépülnek. Azokra, amikről sokszor megfeledkezünk.