A junior szoftverfejlesztőket és tesztelőket képző
iskola jó alap lehet a karrierváltáson gondolkodóknak.
A kéthetes képzésre bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy foglalkozott-e már valaha informatikával – derül ki a Progmasters programozóiskola közleményéből.
A képzésekre egyre nagyobb az igény, a piaci szereplők növekedése mellett az állam is hirdetett már oktatási programot. Ezt a trendet csak felpörgette a koronavírus-járvány miatti válság. Az állam a Diákhitel keretén belül ráadásul igen kedvező feltételek mellett támogatja, akik átképeznék magukat programozónak.
Egy korábbi interjúnkban Fehér Zsolt, a Hogan Assessments európai igazgatója elmondta, hogy az elmúlt négy–öt évben legtöbbször felmerülő probléma a HR szakmában a magyar munkaerőpiacról hiányzó 40 ezer informatikus volt.
A leendő programozókért meg is indult a verseny. A legnagyobb kérdés mindig az, hogyan mérjék fel a karrierváltást fontolgatók, hogy egyáltalán nekik való-e a programozás.
A Progmasters ingyenes képzése inkább a pályaváltók tájékozódását, megfelelő képbe kerülését segíti.
Két hét alatt igyekeznek átfogó képet adni az egyes IT-szakmákról, majd logikai és személyiségtesztek, játékos tananyagok, kvízek, élő karriertanácsadás, illetve az IT-képzésekről szóló, szintén élő webinárium segítségével eldönthetik, hogy milyen munkakör illik hozzájuk az informatikában.
A jelentkezők kipróbálhatják a programozást és a tesztelést. A digitális képességeiket az Office és a Google alkalmazásainak megismerésével fejleszthetik.
Fotó: Wochintechat / Unsplash