Nehéz megmondani, mennyire vagyunk a jóga-boom elején. Az biztos, hogy soha nem jógáztak még ennyien a világon, mint ma, de ez nem jelenti azt, hogy a mozgásforma mindenki számára elérhető lenne: ezen próbál segíteni az Adnijóga nevű társadalmi vállalkozás.
Ha az ember Cambridge-ben tanul, előbb-utóbb kénytelen találni valamit, ami a könyvtárban töltött hosszú órák után segít neki elszakadni a tanulástól, hacsak nem akarja igénybe venni az egyetemi pszichológus (egyébként teljesen ingyenes) szolgáltatását. Az Adnijóga alapítója, Kalmár Anna 5 éve, az egyetem alatt és miatt kezdett el jógázni. „Az én pszichológusom a jóga volt. Úgy éreztem, hogy végre találtam egy mozgásformát, ahol nem azt várom, hogy vége legyen, hanem közben is jó.” A jógaoktatói tanfolyamot már az egyetem után, 2017 elején, Magyarországon végezte el, ekkor még konkrét tervek nélkül: a célja csak annyi volt, hogy otthon is biztonságosan tudjon gyakorolni.
Soha nem volt annyira népszerű jógázni, mint ma. A jóga egy-két típusát talán még az is fel tudja sorolni, aki soha a közelébe se jutott annak, hogy nyújtott térde fölött lehajolva elérje a nagylábujját, aki pedig otthonos a témában, ugyanolyan hosszan tudja sorolni a jógastílusokat, mint más a kávék, sörök vagy borok típusait. A jóga-boomot a számok is jól érzékeltetik: míg az iparág 2014-ben 27 milliárd dollárt ért globálisan, 2017-ben már ennek háromszorosát, 80 milliárdot – és messze még a lassulás.
A kereslet tehát megvan, és ennek megfelelően a kínálati részen is megjelentek a jóga elborultabb verziói (igen, olyan világban élünk, ahol létjogosultsága van a sörjógának, a légi jógának, a meztelen jógának, a SUP-jógának vagy a kutyajógának, más néven dogának). A mozgásforma azonban továbbra sem elérhető mindenki számára, a havi bérletek 16–20 ezer forint körül mozognak Budapesten, így sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak. Az Adnijóga nevű társadalmi vállalkozás ezen próbál segíteni: az a célja, hogy eljuttassa a jógát azoknak, akiknek egyébként nem lenne lehetőségük arra, hogy kipróbálják vagy rendszeresen gyakorolják.
Az Adnijóga ötlete két, teljesen ellentétes hatású önkéntes program hatására jött. Az első helyszíne Nepál volt, ahova Anna rögtön az egyetem után ment, hogy gyerekeket tanítson angolra. „Azt hittem, hogy ha tudok angolul, akkor tanítani is tudom” – jegyzi meg némi öniróniával. Utólag úgy látja, a nepáli néhány hét csupán egotripként szolgált („amikor kvázi önzésből elmegy az ember egy kicsit”), és végül az is kiderült, hogy az általa támogatott szervezet sem volt a szakmaiság csúcsán.
A program végén három következtetést vont le: egy, az ember csak a saját közösségében tud igazi változást elérni; kettő, készségek nélkül nincs értelme önkénteskedni; három, úgy általában a volunturizmus (azaz amikor egy ember utazás közben önkénteskedik is) egy olyan rendszer, ami senkinek sem jó.
„Az önkéntesség, ha az ember jól csinálja, egy nagyon szuper dolog, de ott, Nepálban megfogadtam magamnak, hogy csak akkor fogok újra önkénteskedni, ha nem egy meglévő közösségbe jövök be kívülről megmondani, hogy mi a tuti, és ha úgy érzem, hogy tényleg tudok adni. És nem csak én akarok kapni.”
Kalmár Anna, az Adnijóga alapítója / Fotó: Sebestyén László
Az újabb önkéntesség nem váratott magára sokáig, de ezúttal már sokkal tudatosabban szervezett mindent. Nepál után az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál (UNHCR) kezdett el dolgozni gyakornokként, mire a program véget ért, megszervezte magának, hogy a görögországi Kiosz szigetén lévő menekülttáborba mehessen. Alaposan utánanézett a fogadó szervezetnek (az Action for Educationnek), átesett egy komoly interjún, és ekkorra már szerzett tapasztalatot abban is, hogyan kell angolt mint idegen nyelvet tanítani.
A menekülttáborra ráadásul azt is nehezen lehetett volna mondani, hogy egy meglévő közösség: „Egy átjárótábornak képzeld el, folyamatosan érkeznek új emberek, visszaküldik őket Törökországba, továbbküldik őket Görögországba.
Van egy állandó mozgás, mindenki totális elszigeteltségben él, maximum a család az egység – magyarázza Anna. – Ez nem egy olyan közösség, aminek már megvannak a hagyományai, a kultúrája, hanem pont egy identitásvesztésben, krízishelyzetben vannak.”
A szigeten volt egy lány, aki zumbát tartott a menekülttáborban élő fiatal nőknek. Miután ő hazautazott, a lányok panaszkodni kezdtek, hogy szívesen mozognának valamit továbbra is. Anna ugyan a vizsgaoktatását leszámítva még soha nem tartott élesben órát, de bedobta a jógaóra ötletét. „Én megtanultam arabul meg fársziul azt, hogy belégzés és kilégzés, ők megtanulták angolul. A jóga lett a közös nyelv.”
A menekülttáborban a nőknek folyamatos készültségben kell lenniük, nem biztonságos például, ha sötétedés után elhagyják a sátrukat vagy a konténerüket. Ez a félelemérzés az első néhány jógaórán meg is látszott, nemhogy a szemüket féltek becsukni, de még hanyatt feküdni is. „Nehéz az embernek a testében létezni egy poszttraumás szindróma közben. A jóga nagyon jó arra, hogy ezt kezeljük, mert odakapcsol téged a jelenbe, a testedhez.”
Fájt a háta, bizniszt épített belőle – így lett franchise a Mandala jógastúdió
Anna 2018 elején jött haza, azzal az elhatározással, hogy folytatja, amibe Kiosz szigetén belevágott. Első körben három jótékonysági szervezetet keresett meg, hogy tarthatna-e náluk jógát, az Artemisszió Alapítvány interkulturális közösségéhez, a Mirához, a Bagázs Közhasznú Egyesület női klubjához és a gödöllői családok átmeneti otthonába kezdett el járni. Szinte azonnal elkezdett gondolkozni azon is, hogyan tehetné fenntarthatóvá a projektet. Az az elejétől kezdve világos volt, hogy az órákat nem adományokból szeretné fenntartani, társadalmi vállalkozásban gondolkozott. „Azt szerettem volna, hogy bevonjunk olyan embereket, akiktől anyagi hozzájárulást kérünk ahhoz, hogy jógázzanak. A pénzük arra megy, hogy még egyszer annyi ember jógázhasson, olyanok, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük.”
A fenntarthatóság a társadalmi vállalkozások esetében másképp értendő, mint egy for-profit cégnél, nagyban befolyásolja az, hogy milyen üzleti modellre épülnek. „A társadalmi vállalkozások részben üzleti alapon működnek, de a társadalmi cél elérésének költségei gyakran meghaladják az üzleti bevételt – mondja Varga Éva független szakértő, a NESsT volt vezetője. – Emiatt az ilyen vállalkozások esetében belefér a fenntarthatóság fogalmába az, hogy más típusú bevételekkel egészítsék ki a költségvetésüket, például adományokkal, pályázatokkal, crowdfundinggal.”
Jóga festmények között
Az Adnijóga most két részből, egy for- és egy nonprofit ágból áll. A modell egyszerű: vannak emberek, akik fizetnek a jógaórákért, az itt összegyűlt pénzt pedig Annáék arra használják, hogy eljussanak olyanokhoz, akiknek nincs módjukban az, hogy fizessenek érte. Jelenleg háromféle forprofit tevékenységük van: az 1500–2000 forintos pop-up jógaórákat különböző izgalmas terekben tartják Budapesten, rendszeresen tartanak órákat a Lumenben és az Impact Hub Budapestben (angolul), volt már pop-up órájuk a Közkincs Könyvtárban, a Faur Zsófi Galériában, a Margitszigeten, a Villa Bagatelle-ben, a Godot Galériában és a TOBE Galériában. Tartanak céges jógaórákat is (ami a cégeknek CSR-tevékenységnek sem utolsó), és eseményekre is járnak, jelen vannak például a Bánkitó Fesztiválon.
Ezekből finanszírozzák nonprofit tevékenységüket: jelenleg 10 jógaoktatóra 10 csoport jut, 6 különböző jótékonysági szervezetnél. Tavaly 300 olyan embernek tartottak órát, aki egyébként valószínűleg nem próbálta volna ki a jógát.
Néhány hónappal ezelőttig Anna félállásban dolgozott az Adnijóga mellett; a vállalkozás idén tavasszal nőtt akkorára, hogy már teljes embert kíván. Az operatív részt október óta másodmagával viszi: társával, a szintén jógaoktató Szabó Judittal a Corvinus egyik, társadalmi vállalkozásokról szóló szemináriumán találkozott, ahova Anna annak ellenére járt be fél évig, hogy soha nem volt corvinusos. „Felkerestem a két tanárt, hogy bejárhatok-e.”
A szemináriumot tartó egyik oktató, Matolay Réka egyetemi docens úgy látja, az Adnijóga ötlete hosszú távon is működhet, mert életképes, sok mindennel megspékelt üzleti modell áll mögöttük, bár megjegyzi azt is, hogy a társadalmi cél és az üzleti bevétel összhangjára, mint minden társadalmi vállalkozónak, nekik is ügyelni kell. Kiemeli Anna elkötelezettségét is: „Az az elszántság és érettség, amivel hozzááll a projekthez, kiemeli őt a hasonló korú társadalmi vállalkozók közül.”
Egy óra náluk nagyjából hasonlóan épül fel, mint egy átlagos jógastúdióban – Anna is és Judit is a Mandala Stúdióban végezték el az oktatói képzést, így óráikban is az ottani stílust követik. A különbséget a megszokottnál kedvezőbb ár és a különleges helyszínek adják.
Az Adnijógának a spiritualitás nem központi része, Anna úgy fogalmaz, hogy minden résztvevő annyit hoz bele ebből, amennyit szeretne.
Ennek ellenére találkoztak már elutasítással: volt olyan egyházhoz tartozó jótékonysági szervezet, ami azt mondta, a jóga nem összeegyeztethető az egyházi nézeteikkel, de járnak olyan egyház által működtetett helyre is, ahol ez nem okoz problémát.
Épp a napokban zajlik az alapítványi kérelmük bejegyzése (a társadalmi vállalkozás mint jogi forma nem létezik Magyarországon, eddig egy befogadó alapítványon keresztül működtek), a nyarat pedig hatásmérés elkészítésével töltik majd. „Most jött el az a pillanat, hogy tudjuk, hogy társadalmi hatásmérést kell csinálnunk, nem csak kvalitatívat, hanem kvantitatívat is, meg kell nézni, hogy konkrétan milyen hatással van a gyakorlóinkra a jóga. Hogy ne az legyen, hogy ránézek, és azt mondom, hogy jaj de nyugodt, sokkal boldogabb, mint amikor bejött.”
Különösebben nagy befektetett összegre nem volt szükségük az induláskor. Alapvetően mindig csak akkor döntöttek úgy, hogy kiadnak valamire, amikor a költségeket a projekt már ki tudta termelni magától (kivétel az első négy matracot, ezeket Anna vette 15 ezer forintért). Teljes pénzügyi évet még nem zártak, jelenleg a bevétel pont fedezi a kiadásokat. Az év végére szeretnének teljesen fenntartható pályára állni, és minden oktatójuknak fair fizetést adni (Anna és Judit egyelőre nem adnak maguknak fizetést az operatív munkáért, de oktatóiknak igyekeznek versenyképes bért biztosítani a for-profit órákért).
Ezt elsősorban a céges ág erősítésétől remélik, úgy kalkulálnak, hogy ha 2019 végére elérik, hogy tíz cégnél tartsanak órákat, akkor a tervük megvalósítható.
„A corvinusos szemináriumon azt mondták, hogy egy társadalmi vállalkozásnak a felfutási ideje 3–5 év. Erre kondicionáljuk magunkat. Pont egy éve létezünk, de egy éve még egyedül voltam, most néhány hónap leforgása alatt tízen lettünk. Valamibe belenyúltunk.”
Nyuggerparkok versus tornapályák – Mi a különbség a köztéri kondiparkok között?
