Mi a közös a divatiparban és a kőolajiparban? Ha elsőre úgy tűnik, ez csak egy beugratós kérdés, sajnos el kell oszlatnunk a kételyeket: az okozott környezetterhelés mértékét tekintve mindkét ágazat dobogós helyen szerepel. Az IFUA Horváth tanácsadó cég szakértőinek írása.
A ruhaipar adja az üvegházhatású gázok kibocsátásának 10 százalékát, de a textilgyártás vízfelhasználása is döbbenetes:
egyetlen pamutpóló készítéséhez a becslések szerint 2700 liter vízre van szükség.
A ruhaipar termelése 2000 és 2015 között a kétszeresére nőtt, miközben a megvásárolt ruhadarabok felét az emberek egy éven belül eldobják. Globálisan a használt ruhák mindössze 25 százalékát gyűjtik össze, és azok kevesebb, mint egy százalékát hasznosítják újra, jellemzően az eredeti használathoz képest alacsonyabb minőségben.
Az elmúlt években az EU-s jogalkotók figyelmét is felkeltette a téma. Az új rendelet szerint a tagállamoknak kötelező 2025. január 1-ig egy elkülönített gyűjtési rendszert felállítani a textilhulladékokra is mindamellett, hogy az EU a textilipar ruházati (divat) részét is a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben (EPR – Extended Producer Responsibility) fogják szabályozni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a termékgyártók pénzügyi felelősséget vagy pénzügyi és szervezeti felelősséget vállalnak a termékekből keletkezett hulladékok kezeléséért.
Mit (nem) teszünk meg itthon?
Magyarország a textiliparban főként a gyártástól a fogyasztásig és az azt követő end-of-life tevékenységben érintett, nagymértékben nyersanyagfüggő, ezért ki van téve a gyártó országok anyag-, és vegyszerhasználatának. A hazai ruhaipart a bérgyártás dominálja, amely azonban energia- és vízfelhasználása miatt jelentős környezetterhelést eredményez.
Kiemelkedő probléma, hogy a szelektív lakossági textilhulladék-gyűjtés csak minimális, mert megfelelő hálózat hiányában a lakosság nem motiválható erre.
Amit sikerül begyűjteni, azt is kizárólag válogatással és alacsonyabb minőségben hasznosítják újra. Valós újrahasznosítás, például tényleges elemi szálakra való lebontás nem történik, mert ez erőforrás-igényes, nincs hozzá elegendő mennyiségű alapanyag és technológia.
A megoldást nehezíti, hogy jelenleg még nem áll rendelkezésre részletesen kidolgozott EU-s és nemzeti szintű textilstratégia. Ráadásul a rendszer működése megbízható adatok hiányában minden transzparenciát nélkülöz.
Honnan vehetünk példát?
Franciaország kimondottan élen jár a textil- és divatipar fenntarthatóbbá tétele kapcsán, és egyetlen országként szigorúan követi az EU EPR direktíváját – tehát náluk érvényesül a szennyező fizet elve. Úgynevezett Producer Responsibility Organization (PRO) finanszírozza és igazgatja a ruhabegyűjtési és szétválogatási központokat. Számos csatornán gyűjtik a textilhulladékot – például konténerekben, drop-off pontokon, de van erre háztól-házig szolgáltatás is. A PRO-k feladatainak ellátáshoz a gyártók a kibocsátásuk arányában pénzzel is hozzájárulnak. Ezen kívül Franciaországban megfelelő adatszolgáltatási rendszer is működik, melyre alapozva a PRO éves jelentéseket készít az iparági adatok alakulásáról.
Hogyan tovább?
Ahhoz, hogy nagy hatást lehessen elérni és a globális érdekeket is figyelembe vegyük, elengedhetetlen egy egységes EU szintű stratégia megalkotása, amely alapjául tud szolgálni a nemzeti stratégiáknak. Mindemellett a tagállamoknak egyénileg is lépéseket kell tenniük a felsorolt problémakörökre, hogy a 2025-ben életbelépő EU-s szabályozásnak meg tudjanak felelni.
Bárdos Enikő, az IFUA Horváth vezető tanácsadója és Tamás-Krivácsy Petra a cég tanácsadója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
