A L’Oréal francia kozmetikai cég örököse, Francoise Bettencourt-Meyers a világon az első nő, akinek a vagyona elérte a 100 milliárd dollárt.
Nemcsak a világ leggazdagabb nője, de a L’Oréal francia kozmetikai cég örököse, Francoise Bettencourt-Meyers az első nő, akinek a vagyona elérte a 100 milliárd dollárt, írja az MTI.
A Bloomberg Billionaires Index szerint Bettencour-Meyers vagyona 100,2 milliárd dollár volt csütörtökön, amihez hozzájárult, hogy a nagyapja által 1909-ben alapított L’Oréal részvényára rekordszintre emelkedett: piaci tőkeértéke harmadával nőtt az év eleje óta.
A most 70 éves Francoise Bettencourt-Meyers a 268 milliárd dollárra becsült cég alelnöke. Az ő és családja kezében van a részvények 35 százaléka.
A L’Oréal örökösét a Forbes magazin 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is a világ leggazdagabb nőjének választotta.
Édesanyja, Liliane Bettencourt 94 évesen 2017-ben halt meg. Bettencourt 1957-ben örökölte meg a L’Orealt édesapjától, a cég alapítójától. Őt még 2012-ben egyik unokája váltotta a cégóriás boardjában, idős korában demenciával küzdött, lánya később gyámság alá is helyeztette (a gyanú szerint állapotát kihasználva többen is pénzt csaltak ki tőle, komoly ügy volt ez Franciaországban, hiszen érintett volt a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy is).
Az 1907-ben alapított L’Oréal kozmetikai vállalkozás ma a világ legnagyobbja, kezdeti sikereit és későbbi növekedését is annak köszönhette, hogy a korabeli szektortársakhoz képest sokat áldozott innovációra és fejlesztésre (már induláskor is több vegyész dolgozott együtt az alapítóval, a német származású Eugène Schuellerrel, aki maga is vegyész volt). A vállalatnak ma is hat kutatás-fejlesztési központja van, kettő Franciaországban, egy az USA-ban, egy-egy Indiában, Kínában és Japánban. A cégcsoportnak ma csaknem 90 ezer alkalmazottja van szerte a világban, olyan márkák tartoznak alá, mint a Maybelline vagy a Garnier.