Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Se az Apple, se a Xiaomi – ki adja el a legtöbb okostelefont Kínában?

Az Apple részesedése a kínai okostelefonpiacon 10% alá esett egy év alatt, miközben a kínai gyártók már a piac több mint 50%-át uralják. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az ázsiai piacra koncentráló Oppo márkaboltokkal van jelen a kisebb kínai városokban is, a vidéki Kína meghódításával ma már piacvezető. A cég megkezdte a nemzetközi terjeszkedést – de elsősorban nem a nyugati piacokat akarja meghódítani, azt meghagyja a többi kínai óriásnak. Az Oppo új célpiacai: Afrika, Ausztrália és Dél-Amerika, természetesen a hangsúlyos ázsiai jelenlét mellett.

Egyáltalán nem új játékosról van szó a piacon, a cég 2015-ben ünnepelte a 10. születésnapját, abban az évben érték el először az 50 milliós darabszámot (ami a gyártást illeti), ez 67%-kal haladta meg az előző évi volument – amiből látszik, elég brutálisan növekednek úgyis, hogy a telített, nyugati piacok egyelőre nincsenek a prioritások között. A TrendForce adatai szerint ma már a világ 8. legnagyobb okostelefon-gyára az Oppo. A 10 vezető globális telefonmárka közül hat kínai.

Oszd meg!