Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

fotó: David Hellmann // Unsplash

Vészesen közeledik az egymilliós négyzetméterárak időszaka

Ha továbbra is ilyen ütemben emelkednek az ingatlanárak elképzelhető, hogy 2020-ra már egymillió forintos négyzetméterárakkal kell számolni a főváros belvárosi kerületeiben. Az összeg főleg az V. kerületben reális.

A belvárosi árak mintegy megduplázódtak az ingatlanpiaci fellendülés kezdete óta. Míg 2014-ben 420 ezer, addig 2017-ben már 788 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár és még mindig nincs leállás: az ingatlanárak meredeken emelkednek felfelé:

idén már a 900 ezer forintot is megközelítették az V. kerület átlagos négyzetméterárai.

A Duna House adatai alapján nagy rá az esély, hogy két év múlva a legtöbb V. kerületi lakás milliós négyzetméteráron fog elkelni, a jelenlegi lakások harmada pedig már most eléri a lélektani határként emlegetett összeget. A vásárlások oka legtöbbször a befektetési szándék, de gyakori az is, hogy valaki nagyobb lakásra cserélte az előző ingatlanját.

Mivel a kerület nem nagy területen helyezkedik el, ezért valamennyi részén ilyen magas összegekre kell számítani.

forrás: Duna House
fotó: David Hellmann // Unsplash

 

„Minél több lesz a jóság és a szeretet, annál erősebbek leszünk, így feltétlenül sikeresek leszünk”

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin