Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Szegény gyerek volt, ma az egyik leggazdagabb németként vonul vissza krimiket írni Dirk Rossmann a családi drogérialánc éléről

Szeptember 30-án, fiának Raoul-nak adja át a Rossman drogérialánc vezetését Dirk Roßmann német milliárdos, aki 1972 óta állt a családi cég élén. Egy ideje már készült a visszavonulásra, nemsokára megjelenik második thrillere.

2018 novemberi számunkban Bagi László írt portrét Herr Rossmann-ról, a generációváltás apropóján ezt a cikkünket most kivételesen teljes terjedelemben közöljük.


Szegény gyerek volt, ma egyike a leggazdagabb németeknek. Az amerikai Forbes milliárdoslistájának állandó tagja, nevét Európa-szerte közel 3800 üzlet viseli, cége kilencmilliárd eurós forgalmat bonyolít le. Dirk Roßmann.

Nem mondhatnám, hogy sok eurómilliárdossal találkoztam életemben, de az biztos, hogy közvetlenebbel még sosem. A beszélgetés elején azzal az ősi trükkel élt, hogy ő kérdezett.

Hát persze, hogy könnyű vele ezután beszélgetni. Dirk Roßmann igazi profi, tudja, hogy hogyan juttassa célba a megfelelő üzenetet. (Most épp könyvet írt magáról.)

1972 márciusában folyamatosan fúrtak-faragtak az árnyas fákkal övezett Jakobistraße egyik üzlethelyiségében. Feszülten készülődtek, a hónap közepére meg kellett nyílnia a boltnak. Eljött a megnyitó napja, és a kis hannoveri utca olyan tömegjeleneteket élt át, amilyeneket néhány száz kilométerrel keletebbre a budapesti utcák, amikor banánszállítmány érkezett.


Az akkoriban még banán-, manapság inkább akciófüggő magyar vásárlóknál talán csak a németek szeretnek jobban spórolni, a nyitás óriási siker lett, a helyiek gyakorlatilag kifosztották a boltot.

A fiatal tulajdonos reggel még kétezer márkának is örült volna, a nap végére húszezret talált a kasszában.


Az alig 25 éves Dirk Roßmann többgenerációs drogistacsaládba született közvetlenül a második világháborút követő évben. Az első családi boltot még a nagyapja alapította 1909-ben. A hagyományt vitte tovább a fia, de korai halála az egész családot próbatétel elé állította. Az ő fia azonban talpraesett gyerek volt, a kis Dirk már 12 évesen megkereste első márkáit, olcsóbban adott bizonyos termékeket, és biciklivel szállította ki az árut.


Néhány évvel később már főállásban, a családi cégben dolgozott, így bátyja tanulni tudott, ami neki sosem adatott meg. Neki csak a könyvek máig tartó mániákus szeretete maradt, korán megbarátkozott például Schopenhauerrel és Nietzschével. A könyvek – nemcsak az, amit most ő írt – máig fontos szerepet töltenek be az életében. „Ezek hidak, amelyek másik világokba vezetnek” – mondja. Nem lehetett őszinte a mosolya, amikor 1965-ben megkapta a katonai behívót. A Bundeswehrtől levelet kapni akkoriban másfél évet jelentett, ha nem vonul be, priusza lesz. „Apám meghalt, a testvérem tanult, anyám betegeskedett, a nagyszülők is egy kis üzletből tartották el magukat. Akkoriban még a német szociális rendszer sem volt olyan, mint manapság, tizenévesen én etettem a családot. Azt mondtam, oké, de addig ti gondoskodtok a családomról. És akkor itt rövidítek. Bevonultam, de közben pereltem az államot. Öt és fél hónapig nem csináltam semmit.

A parancsmegtagadás miatt diliházba vágtak, de végül addig küzdöttem, amíg ki nem kiszabadultam.

Röviden ennyi.”
A merészségbe hajló küzdőszellem később is jól jött, amikor hét év múlva megcsinálta az ország első önkiszolgáló „drogériaboltját”, bár a vállalkozását két évtizeddel korábban beindító Erwin Müller biztosan vitatná az elsőséget (Forbes, 2018/10). A történethez hozzátartozik, hogy az országban ekkoriban törölték el a drogériatermékekre is vonatkozó úgynevezett Preisbindung intézményét.

Az első családi boltot még a nagyapja alapította 1909-ben. Fotó: Orbital Strangers


Mint mondja, ma már nehéz elképzelni, de akkoriban ez éppúgy érvényes volt mondjuk az országban népszerű Persil vagy az Odol márkákra is, vagy lényegében bármi másra, amit ma drogériában vehetünk. (A gyógyszerek és könyvek esetében máig élő rendszer lényege, hogy megkötik a viszonteladói árat, így nincs verseny, ezekkel akciózni sem lehet.) Gyorsan reagált:

felismerte, hogy a kedvezőbb árakat az önkiszolgáló rendszerrel kombinálva nagyobb forgalmat érhet el, így a beszerzésben még lejjebb tudja nyomni az árakat.

A gondolat bejött. A tíz éve még a családi bolt pultja fölött görnyedő Roßmannak 1982-re közel száz üzlete lett Észak-Németországban.

Az ideges főnök nem jó főnök


Közben persze a konkurensek sem tétlenkedtek, a Drogerie Markt főként nyugaton, a Müller délen, a Budnikowsky északon, az azóta megszűnt Schlecker mindenütt terjeszkedett, de a német újraegyesítésig amennyire lehetett, igyekeztek elkerülni egymást. A 90-es években – a többieknél is őrültebb tempójú – terjeszkedésbe kezdtek a keleti szövetségi államokban és Közép-Európában, de a rendszer recsegni kezdett, adósságaik az egekbe szöktek, és majdnem bedöntötték a céget.


„Csupa idegesség voltam. Az ideges főnök pedig nem jó” – mondja erről az időszakról. Infarktust kapott, de felépült, és pénzügyileg is úrrá lettek a helyzeten. Második feleségének is köszönhetően: Alice Schardt-Roßmann vezette be az Ideenwelt rendszerét, vagyis ezután – a Tschibo-üzletek mintájára –

olyan termékeket is forgalmaztak, amilyeneket az ember elsőre nem várna. A másik jó húzásuk a sajátmárkás termékek bevezetése volt, szintén a 90-es években.

A Rossmann központja. Forrás: rossmann.de


Ezeknek köszönhetően magasabb nyereséggel dolgoztak, és fokozatosan függetleníteni tudták magukat a bankoktól. (A cégben 1979-ben szerzett 40 százalékos részt a Hannover Finanz, a veszélyes időszakban ők vették át a pénzügyi irányítást. Ők a kétezres években eladták részüket a hongkongi Hutchison Whampoa Ltd.-nek, ennek leányvállalata, az A.S. Watson ma a Rossmann partnere.)


Ma Európa-szerte mintegy 3800 üzletükben éves szinten kilencmilliárd eurós forgalmat bonyolítanak le,

üzleteikkel Németországban, Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Törökországban és Albániában találkozhatunk. Körülbelül minden huszadik üzletük magyar, ezek tavalyi árbevétele elérte a 78,4 milliárd forintot. Az üzletek átlagos eladóterülete Németországban 450 négyzetméter, itthon 300 négyzeméter.
„A történelmi belvárosokban – mint Rómában vagy épp Budapesten – hihetetlen nehéz 500 négyzetméteres üzleteket nyitni, amekkorára egyébként legalább szükségünk lenne. Ezért kisebb helyiségeket veszünk ki, vagy üzletközpontokba települünk” – mondja az alapító. Ugyanakkor azt is látják a cégnél, hogy már nem feltétlenül a fizikai térben kell jelen lenniük, online kereskedelmi rendszerük fejlesztésén nem mással, mint az Amazonnal dolgoznak együtt.

Kókuszillatú tusfürdő

A máig családi vezetésű cég nem épp katonás hangulátról híres – nem is csoda a fenti Bundeswehr-sztorit ismerve. Nincs például nyakkendőviselési kötelezettség (a németeknek természetesen erre is van szavuk, a Krawattenzwang), a felsővezetőket pedig évente többször továbbképzésre viszik Waldhof névre keresztelt szemináriumi központjukba. Mint mondják, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a zavarok, problémák megoldásának elsőbbsége legyen. „Azért vagyunk sikeresek mindenhol, mert az embereink egymásért dolgoznak. Van erről egy vicc Németországban. Úgy szól, hogy a cégnek akkor is működnie kell, ha a menedzsment jelen van.”


„Mindig megkapom a kérdést, hogyan lehet mindezt a családdal összeegyeztetni, satöbbi. Ez nálunk egyáltalán nem probléma. Raul fiam intézi a beszerzést. Hogyan? Fogalmam sincs, ez az ő területe.

A másik fiam, Daniel felelős a terjeszkedésért és az ingatlanokért. A feleségem is csinálja a saját területét. Én viszem a pénzügyeket és a médiát. De ezt ne úgy képzelje el, hogy minden reggel 9-kor az irodában ülök, és ügyet intézek.” Mint mondja, temperamentumos, de szeretetteljes a viszonyuk. És miközben a családi vagyont 2,5-3 milliárd euróra teszik, visszahúzódó, státusszimbólumoktól mentes, polgárias életet igyekeznek élni. „Tudjuk, hogy nagy a felelősségünk, mert a munkatársak mindig a főnökeik mintáit követik.”

Dirk Roßmann ötvennél is több vállalkozásban érdekelt, az egyik legismertebb a Hannover 96 Bundesliga-fociklubban szerzett részesedése. Tényleg színes személyiség, sokat olvas, kártyázik, sakkozik, teniszezik, és tud néhány bűvésztrükköt is (és ezt most nem arra értem, hogy emberek millióit veszi rá, hogy kókuszillatú tusfürdőt kenjenek a testükre). Az emberközpontúságról egyébként nem csak beszélni szeret. Egy korábbi interjújában például elmondta, hogy ha lehetne, se hosszabbítaná meg boltjai nyitvatartási idejét. Az embereknek szerinte jár egy szabadnap a héten, és mint mondja, ő sem vásárol be este tíz után.

Amikor egyszer az autójáról kérdezték, azt válaszolta, hogy van egy kényelmes Mercedese, de ő az autóit legalább nyolc évig használja, nem érti, hogy miért kellene négyévente lecserélni.

Majd hozzátett egy Platónnál olvasható szókratészi idézetet, biztos, ami biztos. A sztori röviden annyi, hogy amikor Szókratész az agorán sétálgatott és a kínálatot látta, állítólag így szólt: Mennyi minden van, amire nincs szükségem! (Rossmann magáévá tette ezt az életfilozófiát, de ha a vásárlói is így gondolkoznának, ő éhen halna.)

Dirk Roßmann. Fotó: rossmann.de // Novum-Walter Schmidt

Pusztuljanak az anglicizmusok!

Dirk Roßmann folyamatosan és ügyesen használja a médiát, kritikusságot és kiegyensúlyozottságot vár el tőle. Akkor sem fogja vissza magát, ha a közéletről kell elmondania véleményét. Rendszeresen követeli a leggazdagabbakat sújtó adó (a Reichensteuer) emelését, cége támogatja a Német Gyermeksegítőszolgálat (DKHW) működését, és a céges kommunikációban küzdenek az anglicizmusok ellen. (Ha valaki, ő tudja, hogy milyen fontos a nyelv: üzlethálózatát sem pontosan úgy írják, ahogy a nevét, a Roßmannt a nemzetközi terjeszkedés szempontjai miatt cserélték Rossmannra.)


Mostanában leginkább mégis a világ népességének gondja foglalkoztatja, meggyőződése, hogy az afrikai segélyezések most inkább kontraproduktívak, az éhezésnél csak a korrupció nagyobb, így ezeket át kell alakítani, és utalásukat konkrétabb célokhoz – átgondolt családtervezés, jobb egészségügyi ellátás vagy a nők helyzetének javítása – kell kötni. „Szociálisan elkötelezett vagyok, érdekel a politika, és erről sokat beszélek is.”


Dirk Roßmann mindig (már-már kínosan) figyel rá, hogy ne egy realitásoktól elszakadt milliárdosnak, hanem jó fej átlagpolgárnak lássák.

Ez jól megy neki, kiegyensúlyozott, harmonikus életet élő ember benyomását kelti. Nagy küzdő, dörzsölt üzletember és végül profi marketinges is, beszélgetés közben vissza-visszatér rá, hogy majd többet is olvashatok róla a könyvében, a megjelenés után mindenképp küldeni szeretne belőle egy példányt. Ő most egy büszke ember.

Borítókép fotó: Orbital Strangers

Oszd meg!