Fotó: az IKEA hivatalos Facebook-oldala
Üzlet

Újranyit Magyarországon az IKEA

Forbes
2020. április 29. 1 perc olvasás

Az IKEA bejelentette, hogy május 5-től újranyitja magyarországi áruházait az Örs vezér téren, Budaörsön és Soroksáron.

Keddtől 9 és 15 óra között tartanak majd nyitva, és kézfertőtlenítőkkel, kötelező maszkviseléssel igyekeznek elejét venni a megbetegedéseknek.

A szokottnál többet takarítanak majd, valamint:

  • a vásárlók csak orrt és szájat eltakaró maszkban léphetnek az áruház területére,
  • legfeljebb 500 vásárló lehet az áruházban egyidőben,
  • az IKEA időnként mindenkit emlékeztet a kétméteres távolság megtartására,
  • kézfertőtlenítőket helyeznek ki,
  • a dolgozók kesztyűt viselnek,
  • gyakrabban szellőztetnek, mint általában,
  • a helyszínen továbbra sem lehet enni,
  • a játszóház is zárva tart,
  • nem használhatók az ideiglenes FRAKTA táskák, helyettük vagy bevásárlókocsit, vagy a szatyrok megvásárlását ajánlja a cég.

Ezen felül kérik a vásárlókat, hogy aki teheti, fizessen kártyaérintéssel.

Tegnap jelentette be a Mercedes is, hogy újraindítja kecskeméti gyárát, a munkavállalóknak külön oktatóanyagot raktak össze, annyi új szabályt vezettek be.

ÚJRAINDÍTÁS
Hogyan indul újra a gazdaság? Minden cikkünk a témában.

Kép: az IKEA hivatalos Facebook-oldala