Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Tarol a magyar szállásközvetítő, egymillió vendégéjszakát foglaltak náluk

Rekordbevételt ért el a Szallas.hu, és a jövőbeli kilátások is rózsásak a cégnél. A külföldi piacokon is nőni tudtak.

Húsz százalék feletti bővüléssel 4,17 milliárd forintos rekordbevételt ért el 2018-ban a Szallas.hu Kft. – írja a cég a szerkesztőségünknek küldött közleményében. A magyar szállásközvetítő Romániában is sikeresen terjeszkedett: a tavaly vásárolt Travelminit.ro megkétszerezte árbevételét. A cég előrejelzése szerint idén további növekedés várható a belföldi turizmus terén, amit az egyre intenzívebb turisztikai fejlesztések, így például a Kisfaludy Program is támogatnak.

Advertisement

Az oldalon több mint 1 millió vendégéjszakát foglaltak le 2018-ban. A cég létszámban is jelentősen gyarapodott, magyarországi és külföldi alkalmazottainak száma a tavalyi évben 107-ről 127-re nőtt, Kolozsváron a Travelminit létszáma pedig elérte a 35 főt.

Ahogy a forbes.hu-n is megírtuk, a cég tavaly kifejezetten aktívvá vált itthon és a környező országokban is, csak nyáron három konkurens céget falt fel. Még az év elején vásárolták fel lengyel vetélytársukat, mely azóta már technológiai és szervezeti értelemben is a cég részévé vált, de tulajdonrészt szereztek a Travelminit International SRL-ben is, melynek révén a középtávú cél a piacvezető pozíció megszerzése Romániában. „A Travelminit egyébként a tavalyi évben duplázott, bevétele átlépte a 200 millió forintot, miközben az egyik legnagyobb üdülési csekk elfogadó is lett. ” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Mindeközben a cég Magyarországon kínált szálláshelyeinek száma tavaly átlépte a tízezret, míg

nemzetközi szinten már közel 470 ezer egyedi ajánlat érhető el.

Fenntartható az erős növekedés

A Szallas.hu előrejelzése alapján a belföldi turisztikai piac 2019-ben is tovább bővülhet. Az ügyvezető szerint mindez nemcsak a vendégéjszakák számában és a bevételben, hanem a szolgáltatások minőségének folyamatos javulásában is megmutatkozik majd, melyben hangsúlyos szerepe van, illetve lesz a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programnak. Ami pedig a további trendeket illeti, az előfoglalási adatok alapján 2019-re még inkább igaz, hogy egyre tudatosabb lesz a hazai utazó: átlagosan már akár 130 nappal előre lefoglaljuk szállásunkat, ráadásul ezt egyre többször okostelefon segítségével tesszük meg.

A dinamikus külföldi terjeszkedés 2019-ben is markáns cél, a cég idén Romániában meg szeretné háromszorozni a forgalmát. A vállalat

Lengyelországban is intenzív bővülésre számít a 2018 szeptemberében sikeresen zárult akvizíció eredményeként, ugyanakkor Horvátországban is 30 százalék növekedés a cél.

Szárnyal a Szállás.hu: Csányi örülhet a turizmus felfutásának (is)

Borítókép: Man Pan / Unsplash

 

„Egy gyufaszálat sem számolok el a cégben, a telefonom is a saját nevemen van.”

Holló Gábor, milliárdos, a Hírkereső.hu alapítója