A megállapodás alapján összesen egy 115 kilométer hosszú vezetéket építenek, a magyar szakasz 40 kilométernyi új vezetéket fog kitenni.
Mi történt? Szlovéniával is összeköti földgázhálózatát Magyarország, derült ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Bojan Kumer szlovén környezetvédelmi, energia- és klímaügyi miniszter közös sajtótájékoztatóján. Szijjártó szerint „annál többet szárazföld által körülzárt országként nem tudunk tenni a földgázellátásunk biztonságáért, minthogy összekötjük a földgázrendszereinket minden szomszédos országgal”, azért aláhúzva, hogy az új vezetéket nem valami más helyett, hanem pluszban építik. Ezzel a lépéssel Magyarország földgázhálózata az összes szomszédos országgal össze lesz kötve.
Mit kell még tudni? A magyar-szlovén vezeték összesen 115 kilométer hosszú lesz, ennek magyar szakaszához 40 kilométernyi új vezetéket és egy kompresszorállomást kell építeni. Szijjártó Péter elmondta: a projekt kapcsán uniós forrásokért is fognak lobbizni, ha pedig ezt nem kapják meg, az azt mutatja: az Európai Bizottság hiteltelen, amikor diverzifikációról beszél. A magyar külügyminiszter elmondta azt is, hogy a vezeték első lépésben évi 440 millió köbméteres kapacitással bír majd, ami később 1,7 milliárdra lesz bővíthető.