„Ma már mindenki a következő Stranger Thingset keresi” – mondta Budapesten Shawn Levy rendező, producer, aki épp a városban forgatja új, több szempontból is különleges Netflix-sorozatát. A filmest telt ház várta, a telt házat pedig történetek sok évtizedes karrierről, Levy beszélt arról A Bizonyos Hívásról, egyszerű, de nagyszerű ötletekről, meg arról, miért csinálta meg A rózsaszín párduc hőn gyűlölt feldolgozását.
Vannak Hollywoodnak ezek a mindig kedves, mindig vicces, mindig jópofa színészei, Tom Hollandtól kezdve Keanu Reevesen át Ryan Reynoldsig. Shawn Levy már csak azért is érdekes személyiség, mert a kamerák mögött sokkal ritkábban találni hasonló arcokat, és mert pár éve pont az önironikus színész-üzletemberrel, Reynoldsszal hozta össze a sors. Hogy az 53 éves Levy is egyike ezeknek a parádézó formáknak, azt a Nemzeti Filmintézet múlt héten Budapestre szervezett mesterkurzusán bizonyította be.
Az apropó, hogy a kanadai filmes öt hónapja Budapesten forgatja netflixes minisorozatát Anthony Doerr 2014-ben megjelent második világháborús könyvéből, A láthatatlan fényből. Vígjátékrendezőként pályafutásának ritka fejezete, hogy drámát forgat, éveket agyalt rajta, miképp közelítse meg az alapanyagot. Mark Ruffalo és Hugh Laurie is fel fog bukkanni a sorozatban, melynek főhőse egy fiatal, vak lány, a szerepre pedig valóban egy fiatal, vak színészt válogattak be, Aria Mia Lobertit. „Nem lett volna hiteles nem vak színészt választani, aki csak tetteti, hogy nem lát” – indokolja döntését Levy.
Popcorn helyett második világháború
Az esemény alatt klipeket vetítettek munkáiból, Levy ezeket a színpadról le- és visszapattanva, a Puskin mozi első sorából, a résztvevők mellett sasolta meg, mert hát premierjük óta nem látta őket nagy vásznon. Az övé valószínűleg „Hollywood legskizofrénebb karrierje”, nevet az első videómontázs után.
Büszkén meséli azt is, hogyan szokott zenével kellemes atmoszférát teremteni két felvétel között, sőt leszögezi, hogy rendezőként nem oké elhitetni, hogy mindenhez értesz ahelyett, hogy a stábtagok szakértelmére hagyatkoznál.
És hát senki sem akar seggfejekkel dolgozni” – teszi hozzá az egyébként szabadszájú Levy.
Még Osváth Gábor producer, a beszélgetés moderátora is kicsit megilletődik a beszélgetés legelején, ami persze természetes. Tényleg ritka Levyhez hasonló kaliberű közönségfilmest testközelből látni, hogy sztoriról sztorira győzzön meg minket róla: ha van nem seggfej ember, hát az ő.
Ebben biztos sokat köszönhet a szintén kanadai Reynoldsnak is, akivel már a harmadik közös filmjük készül, a tavaly bemutatott Free Guy és a nemrég a Netflixen debütált Az Adam-projekt után a Deadpool harmadik része. Marvel-filmet rendezni bevallása szerint bakancslistás mérföldkő a karrierjében – pont úgy, mint a Star Wars, amit viszont még nem húzhatott le a listájáról. Magát „a nép popcornfilmesének” látja, aki a lehető legnagyobb tömegekhez kíván szólni, nem pedig a kritikusokhoz.
„Mindig valaki más próbáltam lenni”
Kanadából bolygónyi távolságnak tűnt Hollywood, meséli montréali fiatalkoráról Levy. Szerinte Amerika egyik legjobb exportcikkén, a kultúrájukon nevelkedett: Star Wars, A keresztapa, Száll a kakukk fészkére, Esőember, Kramer kontra Kramer, no meg minden, ami John Hughes (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival). „Pont olyan lökött az ízlésem, mint a munkásságom” – mondja.
Eredetileg színésznek készült, a Yale-en együtt járt színész szakra Paul Giamattival (Kerülőutak, Sikersztori). Pont a Száll a kakukk fészkét vitték színpadra, ő Billy Bibbitet játszotta, Giamatti McMurphyt. Azt érezte magán jelenet közben, hogy amit ő hoz, az „egész jó”, amit viszont Giamatti, az „nagyszerű”. „Márpedig valami olyasmibe akartam belevágni, amiben én is nagyszerű lehetek.”
Amúgy is érzékeny típus, túl brutális volt neki, amit a színitanodában rendre a fejéhez vágtak. Mindez egy Tennessee Williams-darab próbája közben csúcsosodott ki, alig négy sort habogott el, de meg is állította az oktató azzal: „Látszik, hogy tudod, mi kell a jelenethez, de az is látszik, hogy feszülsz azon, meg tudod-e csinálni. Márpedig sosem leszel rá képes, ha eleve azt figyeled, hogy képes vagy-e rá.”
Emlékei szerint Levy még el is pityeregte magát, de belátta, hogy jogos a kritika. Sőt, ráeszmélt, hogy a fentiek pont a rendezéshez passzoló készségek. Pályát is módosított, a Los Angeles-i USC filmszakán már rendezőként végzett.
„Mindig valaki más próbáltam lenni. Elképzeljük magunkat valamilyennek, és nem vesszük észre saját adottságainkat, inkább valami mást kergetünk. Korábban én is menekültem attól, ami belőlem fakad: a szív, a humor, az emberiesség, a remény, az eszképizmus.”
Az egyszerű, de nagyszerű ötletek híve
Tanulmányait a nyolcvanas, kilencvenes évek alatt apróbb színészmunkákból fizette, többek közt a Beverly Hills 90210 sorozatban is felbukkant. Egy másik szerepében fiatal rendezőt játszott (miközben ugyebár fiatal volt és rendezőnek tanult), a jelenetben azt kántálja, hogy „forogjanak tovább a kamerák, improvizáljatok!”. Akkor még nem sejtette, hogy karrierje oroszlánrészét tényleg majd az improvizált jelenetek és mondatok teszik ki.
„Ma már én is azt hajtogatom, hogy forogjunk tovább! Ha leállnánk, mindenki kizökkenne, a varázs pedig elvész. Szóval ha formában vannak a színészeid és szinte önkívületi állapotban ömlik belőlük a jóság, forogjatok csak tovább.”
A USC-n írt egy holokausztdrámát, azt akarta megrendezni diplomafilmnek. Aztán egy barátja elhívta kávézni, hogy elmesélje rövidfilmötletét egy tinifiú és tinilány Guinness-rekordkísérletéről, akik a legfiatalabb házaspárként akarnak bekerülni a nagy könyvbe. Ebből lett végül diplomamunka, az 1994-es Broken Records. Levyben ekkor, 24 évesen fogalmazódott meg egész karrierjét végigkísérő ars poeticája: ő a nagy, aranyszívű, egymondatos ötletekre hajt. Holokausztos bosszúfilmje sokkal bonyolultabb és sötétebb lett volna, ehhez képest a Broken Records ötlete tényleg pár szóval körülírható.
És mind a mai napig ez hajtja. Mikor egy forgatókönyvre rábólint, akkor az még nem feltétlen szokott kifogástalan állapotban lenni. „De azt akár ötvenszer is átírhatod, kipofozhatod a dialógusokat, kitalálhatsz nagy akciószekvenciákat, meg minden. A lényeg, hogy ott gyökereddzen egy nagy, emberi ötlet, azt nem lehet menet közben kifundálni.”
A Hívás
Kilencvenes évekbeli munkái, kisebb filmes, sorozatos, valamint Disney- és Nickelodeon-csatornás rendezések után végül az Unokatestvérem, Skeeter című sitcomnak köszönheti, hogy megkapta Azt A Bizonyos Telefonhívást, amiről minden feltörekvő filmes álmodik. Főhőse Skeeter, a kuzin, egyben báb, aki hús-vér rokonai körében éli mulatságos mindennapjait.
Levy egyetlen epizódot kapott meg, de azzal máris „a valaha volt egyik legjobb bábműsort” akarta összehozni. Mindent beleadott, úgy fényképezte Skeetert, mintha tényleg valódi színész lenne. A sorozat alkotója, Brian Robbins producer (a Paramount jelenlegi elnök vezérigazgatója) hívta fel Levyt, hogy akkor rendezze is meg a Minden hájjal megkent hazugot. „53 epizódot csináltunk a Skeeterből, de az az egy, ami a tiéd volt, mindegyiknél jobbra sikerült” – indokolta választását Robbins Levynek.
A 2002-es komédiától kezdve filmről filmre jöttek az egyre nagyobb projektek, a Szakítópróbától kezdve a Tucatjával olcsóbbon át A rózsaszín párduc 2006-os remake-jéig. Az utóbbiért azért kapott hideget-meleget rendesen.
„Persze, tudtam, hogy nem igazán kéne klasszikusokat újradolgoznom. De ha egyszer maga Steve Martin mondja, hogy csak nekem hajlandó eljátszani Clouseau felügyelőt… érted, Steve engem akar? Harmincéves fejjel nyilván rábólintok.”
Levy filmjeiben visszatérő elem az apa-fia kapcsolat, az Éjszaka a múzeumban-filmektől kezdve a Hugh Jackman-féle Vasökölön át a kevésbé ismert Itthon, édes otthonig. Egyszer még a Rekviem egy álomért rendezője, Darren Aronofsky is megjegyezte neki, mikor egy buliban összefutottak, hogy „mi ez a bekattanásod az apafigurákkal?”. „Hát igen, asszem, így dolgozom fel a dolgokat, a magam mókás módján” – konstatálja nevetve Levy Budapesten.
„Mindenki a következő Stranger Thingset keresi”
Levy producere és egyik rendezője is az épp negyedik évadát taposó Stranger Thingsnek, amiről azt vallja, gyökereiben változtatta meg az életét. Két atyja, Matt és Ross Duffer anno sorra házaltak a csatornáknál és szolgáltatóknál nyolcvanas években játszódó sci-fi horrorjuk forgatókönyvével, markáns vázlatokkal kísérve. Csakhogy senkinek nem kellett a projekt, mondván, kizárt, hogy gyerekekkel a főszerepben készüljön korhatáros sorozat Hollywoodban.
„Az iparági feltételezések már csak ilyenek, meg kell őket cáfolni, hogy változás történjen. Ma már mindenki a következő Stranger Thingset keresi.”
Mert hát Levy, mikor produkciós cégéhez, a 21 Lapshez befutott a könyv, azonnal „élete egyik legjobb sztoriját” látta meg benne, mindent meg akart adni a Duffer testvéreknek, hogy tető alá hozhassák a szériát. Így kopogtak be a Netflixhez, a többi pedig szó szerint történelem, hiszen a negyedik évad nemrég debütált első felvonása a Netflix valaha volt legerősebb angol nyelvű premierjét produkálta.
Az egyik főszereplőjüknek, Winona Rydernek konkrétan el kellett magyarázniuk, mi az a Netflix, meg úgy általában a streaming, emlékszik vissza Levy. Egyébként is tartottak a fogadtatástól, hogy kíváncsi lesz-e bárki is a végtermékre. Aztán a közösségi média egy csapásra felkapta a sorozatot, korosztálytól függetlenül mindenki elkezdett beszélni róla.
Levy tudja, nem mindennapi, hogy valami ilyen széles tömegeket tudjon megszólítani, a Stranger Things-jelenség ritka, mint a fehér holló. „Rendkívül hálás vagyok, hiszen nem volt benne semmi tudatosság, csak azért vállaltam el, mert tetszett az ötlet. Több ízben megtanultam: ha a helyes dolog mellett döntesz, a karma vigyázni fog rád.”
Minden egyes évadnál be szokott ülni a harmadik és negyedik epizód rendezői székébe. A Duffer testvérek mindig elúsznak az írással: hiába forog le a 8-9 részes évad fele, a második fele meg sincs még írva. Így hát Levy mindig nagyvonalúan bevállalja a harmadik, negyedik részt, hogy Dufferék visszaülhessenek az íróasztalhoz.
„Titkon azért is csinálom, mert mindig ez a két rész a legütősebb. Az első kettő csak alapozás, a harmadikra már beüt a krach, a negyedikre pedig totál elborul minden.”
„A próféta szólt Hugh Jackmanből”
„Még a Vasökölt forgattam, amikor Hugh azt mondta: »Tudod kit csípnél nagyon? Ryan Reynoldsot! Ugyanolyanok vagytok: kanadaiak, lányos családapák, akik agyondolgozzák magukat, de alig várják mindennap, hogy hazaérjenek. Ha egyszer egymásra találtok, utána nem lesz leállás.«”
2011 környékén még nem sikerült egyeztetniük óráikat. Aztán jó pár évvel később, 2018 nyarán maga Reynolds csekkolt be Levynél, hogy befutott hozzá egy forgatókönyv, a Free Guy, dolgozhatnának rajta közösen. Levy már korábban kézhez kapta a könyvet, akkor visszadobta. Reynolds ezúttal meggyőzte.
Meg is csinálták az öntudatra ébredt videójáték-karakter eredeti ötleten alapuló kalandját. A covid miatt sokat csúszott a bemutató, tavalyi premierjét végül kellemes közönség- és kritikai siker övezte. (110 millió dollár körüli költségvetéssel 323 millió dolláros bevétel világszerte, illetve 80 százalékos Rotten Tomatoes-átlag, Levy legmagasabbja rendezőként.)
„A próféta szólt Hugh Jackmanből. Tényleg nagyon kedveljük egymást Ryannel, rengeteg időt töltünk együtt. A legjobb, legpörgősebb és legtiszteletreméltóbb az a közös munka, ahogy újradolgozzuk a könyveket, ahogy improvizálunk, vagy ami a vágószobában történik.”
Levy azt mondja, már dolgozgatnak a Free Guy folytatásának forgatókönyvén, de nem akarják elsietni, mert legalább olyan ötletes sztorit akarnak leszállítani, mint az első filmmel.
A borítóképen Shawn Levy a Stranger Things színészeinek körében.