„Egyszerűen beültünk az EastWestbe, megütötte a Simi a dobot és úgy még nem szólalt meg nálunk a dob. Ennyi” – ezzel indokolta Vitáris Iván még a nyáron, hogy miért Los Angeles egyik legendás studiójában veszik fel az új lemezüket. Az Ivan & The Parazol üzletileg is nagyon tudatosan építkezik – nemcsak itthon, külföldön is. Az új album első dalát a Forbes.hu-n mutatják be.
„Egy mattfekete Maseratival begurult Brody Brown, aki együtt dolgozott Bruno Marssal a Grenade-n és előreköszönt. Csak mert mi is az EastWest-ben dolgoztunk – magyarázza az Ivan & the Parazol dobosa, Simon Bálint, hogy nem üres közhely, hogy a Sunset Boulevard 6000 alatti legendás stúdióban tényleg világsztárnak érezték magukat” – írtuk még nyáron, amikor leültünk a külföldi showcase fesztiválokra viszonylag sűrűn meghívott Ivan & The Parazol banda tagjaival. A magyar garázsrockot egészen Hollywoodig vitték, nemcsak rögzítettek pár számot a legendás EastWest-ben, de adtak négy koncertet is.
William Anspach hangmérnök gondozásában vettek fel három számot, ő lett a készülő anyag producere is. A Grammy-díjas szakember sokat dolgozik az EastWestben, ezért jó üzletet kötöttek. „Megkérték az árát a stúdióbérlésnek, de nem volt vészes összeg” – mondták a nagyjából 2000 dolláros befektetésről a zenekar tagjai még nyáron a Forbes.hu-nak. A tervek komolyak, mindenképp visszatérnek az Államokba, a lemez többi szerzeményét is Los Angelesben veszik fel. Anspach-val pedig nagyon jó munkakapcsolatuk alakult ki.
“Szinte napi szintű kapcsolatban vagyunk vele. Nem csak jó barátok lettünk, de szakmailag is egy hullámhosszon vagyunk. A nyáron eljött megnézni minket a Szigetre is. This is a beginning of a beautiful friendship!”
– mondja a zenekar egyik alapítója, Bálint Simon (Simi). “Örült neki, hogy profi és lelkes a zenekar, ahogy annak is, hogy olyan stílusban munkálkodunk, amiből ő is elindult” – teszi hozzá Balla Máté, gitáros.
Januárban újra repülőre szállnak, irány Los Angeles. Nagyjából kikristályosodott már, milyen lesz az új album, és még hátra van egy kis szervezés is, hogy pontosan mikor utaznak, de nem kérdés, hogy az új Ivan & The Parazol albumot az EastWestben fejezik be.
De mi a cél az amerikai lemezzel pontosan? “A legfontosabb az, hogy évek óta kerestünk egy megszólalást, amit most úgy tűnik megtaláltunk. Szeretnénk kiadni egy olyan anyagot, ami dalok, arculat és minden egyéb tekintetben büszkén tehető oda bármelyik élvonalbeli rockzenekar lemeze mellé. Ezzel nem azt mondom, hogy az a mérvadó nekünk, hogy XY mit csinál most éppen, csak kitűztünk magunk elé egy olyan minőségi mércét, amit most ezekkel a dalokkal, és felvételi körülményekkel meg fogunk ütni” – mondja Vitáris Iván.
A zenekar a hetekben fejezte be a felvett anyag demózását, koncerteken játszottak már dalokat. Most pedig kiadják a nagyközönségnek is – elsőként itt, a Forbes.hu-n lehet meghallgatni. Az új album debütáló számának különlegessége nem csak az, hogy Anspach producerelte ezt is Los Angelesben, hanem az is, hogy énekel benne Ellie Fletcher, a Crystal Fighters-ből. “Most úgy éreztük, hogy a ‘Serial Killer’ mutatja meg legjobban milyen hangulatú lesz ez az új anyag. Talán ez volt az a szám, ami már a leghosszabb ideje várt arra, hogy megjelenjen!” – mondja Iván.
Íme, az új Ivan & The Parazol dal Los Angelesből, a Serial Killer.
A banda november közepén a budapesti Akváriumban koncertezik, ott majd több számot is eljátszanak az új lemezről (a Serial Killer pedig fent van már iTunes-on és a Spotify-on is).
A zenekar nyári, kaliforniai miniturnéjáról és az üzletileg tudatosan felépített, külföldi koncertezésekről ITT írtunk bővebben.