Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Kijöhet a börtönből a Samsung vesztegetésért elítélt vezetője

Feltételesen szabad lábra helyezték, így még a héten elhagyhatja a börtönt a Samsung vesztegetésért elítélt vezetője, Li Dzsajong.

A Reuters hétfői beszámolója szerint a dél-koreai igazságügyi miniszter jelentette be, hogy Li e hét pénteken elhagyhatja a börtönt részben jó magaviseletének, részben pedig a közhangulatnak köszönhetően. Lít idén januárban eredetileg két és fél év börtönre ítélték, ráadásul nem először.

A Samsung 53 éves vezérét azzal vádolják, hogy megvesztegette Pak Gjon-hje, Dél-Korea volt elnökének egyik barátját. A Reuters szerint Li eddig 18 hónapot, vagyis másfél évet töltött le 30 hónapos büntetéséből.

Li korábban már egy évet töltött a börtönben, miután 2017-ben letartóztatták a vesztegetési ügy kapcsán. Akkor eredetileg 5 éves szabadságvesztésre ítélték, de aztán felfüggesztették a büntetést, majd miután az ügy megjárta a Legfelsőbb Bíróságot is, újra börtönbe vonult, ezt a büntetést töltötte idén január óta.

A szabadlábra helyezésért már egy ideje lobbizott a kormánynál nemcsak a Samsung, hanem a szélesebb üzleti közösség is, mert attól féltek, Li távollétében nem hozza meg a stratégiailag kulcsfontosságú döntéseket a Samsung. Bár a napi üzletmenetet nem befolyásolja a vezér távolléte, mégiscsak a világ legnagyobb chip- és okostelefongyártója a techóriás, és

belső források szerint a különböző akvizíciós és főbb befektetési döntéseket Li hozza meg egyszemélyben.

A legtöbb dél-koreai óriáscég, így a Samsung is, családi tulajdonban van, és nem jellemző, hogy családon kívüli személynek adnák át a kormánykereket, még akkor sem, ha az illető éppen börtönben van. Miközben az egész világ a félvezetőhiánytól szenved, épp egy 17 milliárd dolláros befektetéssel épülő amerikai chipgyár helyszínének kijelöléséhez várják a jóváhagyását.

Megakadtak a világ kicentizett gyárai. Jön a tartalékolás kora?

Borítókép: Li Dzsajong 2017-es letartóztatásakor Fotó: 24hourmedia / Facebook

Oszd meg!