Már az is szokatlan modellnek indult, hogy egy magától is lendületesen terjeszkedő magánegészségügyi csoport összeállt egy hazai biztosítóval, és közös céget alapítva felvásárlásokba kezdett, de még egyedibb lett a felállás, amióta az Union mögött megjelent a magyar állam. Ajánló.
Állami pénzből (is) épül az első országos magánegészségügyi hálózat? Hogy élhet együtt az állami és a magánegészségügy? Hány akvizíció lesz még?
A márciusi Forbesban páros interjút készítettünk Almássy Gabriellával, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatójával és Lancz Róberttel, a Doktor24 Medicina vezérigazgatójával, most ebből hozunk 3 érdekes állítást.
Arról, hogy változott-e a stratégia azóta, hogy az állam 45 százalékos tulajdonos lett az Union Biztosítóban:
Almássy Gabriella: „Az állami tulajdonszerzés még nagyon friss, de nem zavar bele, nem változtak a célok. Az Unionnak évek óta stratégiai célja a piacvezető szerep az egészségbiztosítás területén, szeretnénk ezt a munkát folytatni. Azt mindenki látja, hogy nincs elég kapacitás az állami egészségügyben, tehát vagy sokkal többet kell invesztálni, vagy valami mást megoldást találni. Ha az állami rendszert ki tudja egészíteni a magán, például úgy, hogy a vállalatokat még jobban motiválják, hogy kössenek a dolgozóikra biztosítást, mert az növeli a lojalitást, és mert lerövidíti, vagy a szűrővizsgálatok révén kiküszöböli a betegidőt egy munkahelyen, akkor többen fogják használni a magánellátást. Az állami rendszerben pedig kapacitások szabadulnak fel, rövidülhetnek a várólisták.
De ezt csak akkor lehet ösztönözni, ha ehhez országosan rendelkezésre áll az infrastruktúra, egy ilyen hálózat tehát egyszerűen mindenkinek az érdeke.”
Arról, hogy milyen szempontok alapján vásárolnak fel vidéki magánkórházakat, egészségügyi szolgáltatókat:
Lancz Róbert: „A Budapesten kívüli szolgáltatók tipikusan tíz–húsz éve kezdték a tevékenységüket, és az a jellemző rájuk, hogy az alapítók – általában magyar magánszemély tulajdonosok – az aktív koruk vége felé járnak. Elértek egy életciklusbeli plafont, és vagy véges a finanszírozási képességük, vagy személyesen is úgy érzik, hogy már kényelmesebb életre vágynak, és nem a legnagyobb verseny közepébe, ahol a továbblépéshez ráadásul rengeteget kell beruházni. Nem pusztán megvenni egy-egy új ultrahangot, bár az sem olcsó, az is minimum tízmillió forint, hanem sok százmillió forintot költeni műtőépítésre vagy hasonló beruházásokra. Mi is ezt tesszük, elköltünk X-et, amikor megveszünk egy céget, és aztán megnézzük, hogy mit fejlesszünk, mit bővítsünk még rajta.
És sohasem úgy megyünk oda, hogy az alapítók adják ide a kulcsot, és másnap ne jöjjenek be. Épp ellenkezőleg, azt szeretnénk, hogy aktív építői legyenek ennek az egésznek, hiszen sokkal jobb, ha azok viszik tovább, akik idáig felépítették. Tudatosan ilyen partnereket keresünk.”
Arról, hogy a székesfehérvár Life és a pécsi Da Vinci Klinika után hány akvizíció jöhet még:
Lancz Róbert: „Most három dolog történik. Organikusan növünk, közben integráljuk az új partnereket, ez körülbelül egy év onnantól, hogy tulajdonosok vagyunk, és mellette már új partnereket keresünk.
Nyolc céggel vagyunk előrehaladott tárgyalásban, reméljük, minél több megvalósul, tavasszal lesznek bejelentések. És ha idén Kelet-Magyarországon is több helyszínen meg tudunk jelenni, akkor két év alatt elérjük azt a célunkat, hogy bárhol az országban egy órán belül bárki elérhessen bennünket.”
Mennyibe kerülnek ezek a felvásárlások? Milyen pénzből finanszírozzák őket? Lesz még az őrmezői kórházépítéshez hasonló zöldmezős beruházás? Hogyan lett az ország egyik legkomolyabb magánkórháza a pécsi Da Vinci? Válaszok márciusi Forbesban. Lapozz bele a magazinba!
