Évek óta járja a maga pávatáncát a magyar kormány az uniós forrásokért és látszólag komoly részsikert ért el december közepén. A bő 10 milliárd eurós összeg kiszabadítása jól kommunikálható akkor is, ha nem látszik a folytatás. De nem emiatt értünk most fordulóponthoz.
Minden egymásnak ellentmondó híresztelés, lapinformáció és szakértői magyarázat ellenére mégiscsak az történt eddig, hogy Orbán Viktor Magyarországától korábban elvették a pénzt, feltételekhez kötötték a folyósítást, majd miután idén az EU által elvárt módon módosíttatott törtvényeket, a pénz egy részét kiszabadítják – függetlenül minden árukapcsolástól, nagyotmondástól, zsarolástól. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy épp ez nem igazán működhet tovább 2024-től. És nem csak azért, mert a további pénzekért szigorúbb feltételeknek kell megfelelni.
De maradjunk még egy pillanatig a múltnál. Nemcsak az átlagos hírolvasó és értelmező, de az alaposan utána néző típus is könnyedén elveszhetett abban a hírcunamiban, ami az uniós forrásokról szóló tárgyalások ügyében idén elárasztotta. És ezúttal nem a magyar kormány kommunikációja miatt, ezt ugyanis az alapos típus már jól szűri, vagy egyenesen ignorálja, ha a valóságra kíváncsi.
Az elmúlt hónapokban – túlnyomórészt brüsszeli források alapján – neves világlapok is össze-vissza firkáltak a magyar kormány szándékairól, az uniós illetékesek és Orbánék háttértárgyalásairól, a kölcsönös zsarolásokról. Aztán a végén kiderült, hogy igazából csak annyi történt, hogy Magyarország egy határig lefeküdt Brüsszelnek, teljesítette az első adag pénz alapvető feltételeit, ami lényegében az igazságügyi reform volt.
Akkor mégis hogy lehet, hogy az uniós források kiszabadításának értelmezésében ma is az meghatározó narratíva, hogy Orbán ügyesen megszerezte a zsét? Úgy, hogy miközben a kormány takkra úgy táncolt, ahogy Brüsszel fütyült, a teljesítés időzítését valóban ügyesen használták a nekik kedvező értelmezés alátámasztására.
A szükséges reformok nagy részét már fél éve végrehajtották, de miután az EU még nem volt elégedett és kért újabb módosításokat, ezeknek a teljesítését pont akkorra időzítették, amivel azt a látszatot lehetett kelteni, hogy valamiért cserébe hagyta jóvá a Bizottság a források egy részének felszabadítását. Rég letárgyalták az illetékesek, hogy mit kell elfogadnia a magyar parlamentnek, korábban meg is történhetett volna mindez, a magyar kormány mégis az uniós csúcs napja előtti napon rejtette el az utolsó változtatást az egyik salátatörvényben. Emiatt alakult úgy, hogy egyik nap megkapta az ország a pénzt, és másnap szólt minden arról, hogy mit vétózik és mit nem Orbán Viktor.
Akkor viszont miért nem mehet ez ugyanígy a következő években is? A világ továbbra se tudja, miért tolja minden más uniós országgal szembemenve az oroszok szekerét Orbán, pénzt akar, vagy valami más mozgatja? De az most már fontos uniós érdek lett, hogy leállítsák.
Miután korábbi kommunikációjával szemben az uniós csúcs két fontos kérdése közül a sokkal fontosabbat, az ukrán támogatást magába foglaló költségvetés-módosítást gáncsolta el, kerek-perec közölte, hogy a Magyarországnak járó teljes uniós forrást kéri. Ez azonban nem így működik. Politikai háttéralkuval nem lehet felülírni azt, ami feltételként le van fektetve. Nyilván van némi játéktér, lehet barátibban elemezni, hogy a szupermérföldköveket megugorja-e valaki, de olyan nincs, hogy vétó elvetéséért cserébe eltekintsenek a szerződéses feltételek teljesítésétől.
Játéktér inkább ott van, hogy a tényleges teljesítést miként értékelik az unióban. Az igazságügyi reformot törvénybe foglalták, de a gyakorlati alkalmazását is figyelik. Megvan a megelőlegezett bizalom azzal, hogy még a kéthónapos hatályba lépési idővel elfogadott törvényeket is elfogadták, de egy pillanat alatt elzárhatják a Brüsszelbe küldött magyar számlák kifizetését, ha problémát látnak.
Az is fontos változás, hogy szintet lépett az unión belüli konfliktusvállalásban a kormány azzal, hogy most egy igen fontos kérdésben vétózott. A többi állam részéről sokkal nagyobb az elkötelezettség abba az irányba, hogy a magyar problémát valahogy megoldják, Orbánt valahogy kiiktassák a döntéshozatalból. Főleg, hogy a magyar kormány láthatólag bosszantja is a többieket azzal, hogy miközben örül a pénznek, szinte ugyanaznap újabb olyan jogállamiságot sértő változtatásokat hajt végre, mint a szuverenitásvédelemi törvény, vagy az önkormányzati választási rendszer kormánypártnak kedvező utolsó pillanatos módosítása.
Meg lehet felelni a korábban lefektetett feltételek egy részének és pénzhez lehet jutni ezzel ugyanazon a napon, amikor ismét necces törvényeket hoznak, ha úgy tetszik, hülyét lehet csinálni egyből az unióból. Ilyenkor a kormánykritikus vélemények nagy része is arról szól, hogy idióták azok ott Brüsszelben, hiszen a legújabb antidemokratikus intézkedésekre válaszként tovább pénzelik az Orbán-rendszert. De ez abból fakad csak, hogy a magyar kormány az ügyes időzítéssel kihasználja a bürokratikus uniós rendszert.
Jövőre az eddiginél sokkal nehezebb lesz a magyar kormánynak bármit elérnie, sokkal nagyobb erők mozdulnak meg a hatástalanítására, a zsarolási potenciálja kiiktatására. És a kasszakulcsot is sokkal nehezebben mozdítják majd meg, amikor Magyarország nyújtja be a számláit.
